Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-31 / 254. szám

1997. október 31., péntek VILÁGTÜKÖR A NATO-csatlakozás segítheti a felzárkózást és a környezetvédelmet Hazánk első a jelentkezők között „Bízunk abban, hogy a magyar választópolgárok döntő több­sége támogatja a NATO-csatlakozást, ám tudjuk, hogy vannak ettől eltérő vélemények is” - mondta Gál Zoltán, az Országgyű­lés elnöke csütörtökön, a Magyarország és a NATO témájáról rendezett budapesti konferencia megnyitó előadásában. Az Országgyűlés, a Friedrich Naumann Alapítvány és a NATO közös szervezésében létrejött tanácskozáson Kovács László külügyminiszter ’ arról beszélt, hogy az euroatlanti in­tegrációs szervezetekhez, így'a NATO-hoz való csatlakozás révén elkerülhetjük a közvetlen katonai fenyegetettség szintjét el nem érő biztonsági kockáza­tokat is. Úgy vélte, hogy a NATO-tagság hozzájárul ha­zánk gazdasági lemaradásának folyamatos csökkentéséhez, és ezen belül kedvezően hat a környezetvédelemre is. Mécs Imre, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának el­nöke arról szólt, hogy Magyar- ország a kívánt mértékben hozzá tud járulni a bővítéssel járó költségekhez. Fontosnak tartotta, hogy a NATO büdzséje - a már végrehajtott és a még küszöbön álló reformok követ­keztében - folyamatosan csök­ken: 1989-ben 518 milliárd dol­lár volt, tavaly azonban már csak 349 milliárd dollárt tett ki. Donald J. McConell, a NATO politikai ügyekért fele­lős másod-főtitkárhelyettese hangsúlyozta, hogy a NATO bővítése közös érdek. Felszóla­lásában kiemelte: Magyaror­szág sok tekintetben az első he­lyen áll a csatlakozásra készülő három ország között. A magyar-NATO tárgyalá­sok most befejeződött fordulója során Magyarország elfogadta azt a javaslatot, hogy 0,65 szá­zalékkal járuljon hozzá a NATO közös költségvetéséhez. A költségvetés egyik ágában, az infrastrukturális fejlesztési alapokban viszont Magyaror­szág csak többéves átmenet után éri el a hozzájárulás emlí­tett szintjét. A NATO egyetértett azzal a magyar javaslattal, hogy a jö­vőben a védelmi költségvetés aránya a bruttó hazai terméken (GDP-n) belül évente 0,1 száza­lékkal emelkedik. A francia kormányfő Moszkvában. Lionel Jospin szocialista párti miniszterelnök első külföldi útja a Kremlbe vezetett. Találkozója Borisz Jelcin orosz elnökkel elsősorban a két ország gazdasági kapcsolatainak élénkítését szolgálja. fotó: feb/reuter Moszkva nem fog nyomást gyakorolni Bécsre annak eldön­tésében, hogy Ausztria milyen álláspontot foglaljon el a NATO-tagság kérdésében - je­lentette ki az orosz fővárosban Viktor Kiima osztrák kancellár. Megszigorította a júniusban elrendelt költségvetési zárlatot Theo Waigel német pénzügy- miniszter, mert az adóbevételek elmaradtak a tervezettől. Az in­tézkedéstől. összesen mintegy hárommilliárd márka megtaka­rítását várják. Beteg Václav Havel, s ezért elhalasztották a jövő hét elejére tervezett londoni hivatalos lá­togatását. Ladislav Spacek el­nöki szóvivő szerint a cseh ál­lamfőnek vírusos eredetű hörg­hurutja van, amit antibiotiku­mokkal gyógyítanak. Az állam­főt előreláthatólag több napig otthonában kezelik. Kodály Zoltán halálának harmincadik évfordulója al­kalmából egyhetes előadóköru- tat tett Belgiumban a kecske­méti Kodály Intézet Miraculum énekkara. Az utat a belgiumi magyar nagykövetség szervezte közösen a belgiumi Bartók Béla egyesülettel. Fővédnökei Fabiola belga királyné, Sir Ye­hudi Menuhin hegedűművész és Francois-Xavier de Donnéa brüsszeli főpolgármester. Kiszabadult az emberrablók fogságából Csecsenföldön há­rom orosz újságíró. A két tévé­tudósítót és a Szobeszednyik című hetilap munkatársát há­rom nappal ezelőtt hurcolták el fegyveresek Ingusföldről. Kötél általi halálra ítélte egy egyiptomi katonai bíróság azt a testvérpárt, aki szeptem­ber 18-án Kairóban felrobban­tott egy buszt, kilenc német tu­rista és az egyiptomi sofőr halá­lát okozva. Szaber és Mahmud Farahat beismerte bűnösségét. Bombát dobtak ismeretlen tettesek Pakisztánban egy es­küvői összejövetel résztvevői közé. A robbanás következté­ben 10 ember meghalt, har- mincketten megsebesültek. Jimmy Carter volt amerikai elnök; aki már egyszer megkí­sérelte megszervezni a két Ko­rea vezetőjének találkozóját, januárban ellátogat Észak-Ko- reába, hogy megnyerje Kim Dzsong lit, a Munkapárt nem­régiben kinevezett elnökét egy Korea-közi csúcstalálkozó megrendezéséhez. A Baltikum biztonságával kapcsolatos Jelcin-javaslatról a lett, az észt és a litván köztársa­sági elnök november 10-én a litvániai Palangában alakítja ki közös álláspontját A hágai főügyész állandó ENSZ-törvényszék felállítását sürgeti Létezik a délszláv „titkos lista” Állandó ENSZ-törvényszék felállítását javasolja a gyors igazságszolgáltatás érdekében a délszláv háború bűnöseivel foglalkozó hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze. A kanadai Louise Arbour a Le Soir című belga lapnak nyilat­kozva megállapította, hogy egy állandó intézménynek a jelenleginél nagyobb esélye lehetne a sikeres működésre, a háborús bűnösök elítélésre, mert nem vesztegetnének el éveket egy-egy per előkészü­leteivel. Ez anyagi erőfeszíté­seket és szakembereket igé­nyelne ugyan a nemzetközi közösségtől, de pénzre és jo­gászra a jelenlegi törvényszé­kek működéséhez is égető szükség van.- Az időveszteség súlyos következményekkel jár - fej­tegette Arbour -, mert az ál­dozatoknak tovább kell vár- niok az igazság kiderítésére és a bűnösök felelősségre voná­sára, és ez sokszor a bűnösök­nek kedvez. Nehezítik a háborús tör­vényszék munkáját a fizikai feltételek is. Tömegsírokat kell kinyittatnia, de ehhez bi­zonyítani kell, hogy abban nem egyszerűen háborús áldo­zatok fekszenek, hanem hábo­rús bűnök áldozatai. A főügyész a francia nyelvű független lapnak azt is kifej­tette: a 77 névből álló nyilvá­nos lista mellett valóban léte­zik titkos névsor is további boszniai háborús bűnösökről. Az utóbbin olyanok szerepel­nek, akiknek bűnössége még nem bizonyosodott be eléggé, illetve akiket nem akarnak el­riasztani letartóztatásuk előtt. Arbour hozzátette, hogy a listán jóval kevesebb név sze­repel, mint a rebesgetett több ezer. A titkos lista léte „bizo­nyos köröket” rettegéssel tölt el - vélte a főügyész. - Sok befolyásos politikus nem érzi miatta biztonságban magát, mert felelősségre vonástól tart. Tengeralattjárót vegyenek! A harmadik világ felfedezte a víz alatti csodafegyvert Csak a leggazdagabb országok engedhetik meg maguknak a repülőgép-hordozókat, az óriási csatahajókat. A modern tengeri hadviselés legveszedelmesebb fegyverét, a tenger­alattjárót viszont aránylag olcsón meg lehet vásárolni. Az egykori Szovjetunió kato­nai védőpajzsát élvező orszá­goknak most már önmaguk­nak kell gondoskodniuk vé­delmükről. Amerikai katonai elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a kardcsörtető Irán és Észak-Korea saját térségük­ben hatalmi vezető szerepre törekednek. India, Pakisztán, Indonézia, Szingapúr, Líbia, Egyiptom és Szíria pedig to­vábbfejleszti meglévő tengeri flottáját. így megnőtt a keres­let a régi, használt és a kor­szerű, új tengeralattjárók iránt. A Los Angeles Times tudni véli: Moszkva a pénzhiány és a hadsereget sújtó problémák miatt kedvező áron kínálja az orosz tengeralattjáró-flotta egy részét. A svéd, a német, az olasz, a francia és az ausztrál tengeralattjáró-építő cégek pedig új termékekkel jelent­keztek a piacon. A dízel-elektromos meghaj­tású hajók fegyverzete kisebb hatótávolságú torpedókból és rakétákból áll. Ezeket a ten­geralattjárókat könnyebb fel­kutatni: lassabbak, gyakrab­ban kell a felszínre emelked­niük, mint az atom-tengeralatt­járóknak, ám mégis számot­tevő katonai erőt képviselnek, például a Perzsa-öbölben, vagy a Dél-kínai tengeren. Az 1982. évi falklandi há­ború látványosan bebizonyí­totta, hogy a modem tengeri hadviselés leggyilkosabb és leghatékonyabb fegyveréről van szó. Akkor egyetlen angol tengeralattjáró, amelyet az ar­gentinok nem tudták felderí­teni, elsüllyesztette a General Belgrano nevű csatahajót, s elérte, hogy az argentinok a többi hajójukat is visszavon­ják, nehogy az egész tengeri flottájuk megsemmisüljön. FEB Megjelent a Kiskegyed Konyhája |' \ i legújabb száma! Morzsák a tartalomból: — — '■Sr'*. * SfiSjSÚv- ■ ■ • . ItSpN . TgfjNIf 1M • te*- * • Káposzta és hús is van benne .-.vi-tr-ur» - - ►, vi Fohékrm ma«ÍÜ& i «' * " ' * • Savanyú édes mbf s* ni • Jöjjön fel egy teára! >* « ŰO* rMM f Oki a fehér • Öt ötlet hétköznapra jájjüsi I iM, *• ^ ‘T»?* * ® ®£***i^* sil • Tekerni kell! II MtAtfMfttuc i&É'i ST vüS Kiskegyed Konyhája ^ 'is** ■ 7'”' IÍ&«jM$9RÍ& ’■'jÁf&l- igazi társ a főzésben! Göncz Árpád Taskentben Üj selyemút vezet majd Ázsiából Európába Magyarország és Üzbegisztán egyaránt érdekelt a kétoldalú politikai, gazdasági és kultu­rális kapcsolatok fejlesztésé­ben, a nemzetközi szerveze­tekben folytatott együttmű­ködésük erősítésében - jelen­tette ki csütörtökön Taskent­ben Göncz Árpád magyar és Iszlám Karimov üzbég köz- társasági elnök. A magyar államfő úgy vélte, hogy meg kell erősíteni a két ország kapcsolatainak szerző­déses alapjait. Karimov elnök felvetette, hogy országa az egykori selyemút mintájára, a Kaukázuson és a Fekete-tenge­ren át vezető új szállítási útvo­nalat szeretne kiépíteni Közép- Ázsiából Európába. Ennek lét­rehozása iránt érdeklődést mu­tatnak a nyugat-európai álla­mok is. Az üzbég elnök biztatta Magyarországot, hogy vegyen részt a terv kidolgozásában és végrehajtásában. A tárgyaló felek helyeselték, hogy a két ország szakemberei beruházásvédelmi, a kettős adóztatás elkerülését szolgáló, környezetvédelmi és közúti, személy- és áruszállítási egyezményen dolgoznak. A nap második felében Göncz Árpád egy repülőgép- gyárba látogatott, majd felke­reste .az üzbég parlament elnö­két, és megtekintette a taskenti történelmi múzeumot. Ma két ősi kultúrájú város, Szamar- kand és Buhara nevezetességei­vel ismerkedik. Az Európai Parlament kakaóból szereti a csokoládét a Édes kérdések Brüsszelben Elkeseredett vitát folytattak nemrég az Európai Parla­ment képviselői a keserű cso­koládéról és édes társairól. Mikor csokoládé a csokoládé? - a kérdést egyszer már megvá­laszolta 1973-ban az akkori Közös Piac. A meghatározás szerint az az élelmiszer nevez­hető csokoládénak, amelyik legalább 35 százalékban kakaó­szárazanyagot és 18 százalék kakaóvajat tartalmaz. A Közös Piacba belépett Nagy-Britan- niának, Dániának, Írországnak megengedték, hogy csokijaikba repce-, napraforgó-, pálma- és dióolajat keverjenek. Később Svédország és Finnország, Por­tugália és Ausztria is élvezte ezt a könnyítést. Most a Brüsszeli Bizottság javasolta: a kakaóvajon kívül (a harmadik világ országaiból származó) öt százaléknyi egyéb növényi zsiradék is lehessen a közkedvelt édességben. Ezzel viszont az Európai Unió legna­gyobb kakaószállítói, a nyugat* afrikai gazdák károsodnak. . Köti az uniót a Nemzetközi Kakaó Egyezmény is, amely­ben vállalta: mindent megtesz a kakaófogyasztás növeléséért. Bár a kötelezettség megkerül­hető: a kakaóvajat helyettesítő egyéb zsiradékok is a szegény országokból származnak. A megoldás valószínűleg az lesz, hogy a csokoládékon föl­tüntetik: tisztán kakaóvajjal ké­szültek, a többit „csokoládétar­talmú édességnek” nevezik. Veszíteni tudni kell... Bill Gates 1,7 milliárddal lett szegényebb A hongkongi, majd a többi távol-keleti és a New York-i börzék pánikhangulata mára már talán a múlté, de a rész­vények árfolyamának drámai esése még így is milliárdos károkat okozott. A kisrészvényesek számára némi vigaszt nyújthat, hogy a nagybefektetők és a tőzsdén jegyzett konszernek a New York-i Wall Streeten néhány másodperc leforgása alatt ak­kora summákat veszítettek el, amekkorákat egy átlagpolgár egész élete során képtelen megkeresni. A hét leggazdagabb amerikai a New York-i tőzsde mély zu­hanása idején kénytelen volt összesen 5 milliárd dollár vesz­teséget elkönyvelni. (Persze, más kérdés, hogy volt miből - ráadásul az árfolyamok emel­kedése még enyhítette is a tőzsdei káraikat.) A legnagyobb vesztesek: 1,76 milliárd dollár 1,64 milliárd dollár 717 millió dollár 667 millió dollár 600 millió dollár 269 millió dollár 185 millió dollár Bill Gates, a Microsoft főnöke a Walton család, a Wal-Mart tulajdonosa Warren Buffett nagyberuházó Larry Ellison, az Oracle főnöke Paul Allen, a Microsoft társalapítója Phil Knight, a Nike főnöke Ted Turner, a Time Warner alelnöke

Next

/
Oldalképek
Tartalom