Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-02 / 230. szám

8 ZsarU 1997. október 2., csütörtök _____________Egy rendőr — egy történet_____________ A SEGÍTENI AKARÁS „ÁLDOZATA” Sándor Levente főhadnagy az életből merít: a tragédia és a komédia sokszor kéz a kézben jár... FOTO: fazekas László Sándor Levente főhadnagy va­gyok. jelenleg a sarkadi kapi­tányság bűnügyi osztályveze­tője. 1991-ben léptem be a rendőrség kötelékébe, akkor a gyulai kapitányság sarkadi őr­sére nyomozóként, alhadnagyi rendfokozatban. Munka melett jártam a Rendőrtiszti Főiskolá­ra, és a sarkadi kapitányság megalakulásakor fővizsgálói beosztást kaptam. Az elmúlt év február elseje óta vezetem a kapitányság bűnügyi osztályát. Azt hiszem, már fővizsgáié voltam, amikor egy tragédia színhelyére kellett kivonul­nunk. Bár maga az eset szomo­rú volt. ám mégis akadt néhány perc. amikor mosolyogtunk. Talán morbidnak tűnhet a tör­ténet, de úgymond az élet írta. és — ebben a szakmában ha­mar megtanuljuk — az élet időnként morbid. Zsadány kör­nyékén az egyik öntözőcsator­nában egy holttestet találtak azok a horgászok, akik a tél •végén elsőként mentek ki ap- róhaiat fogni. A nádas szélén, a víz felszínén, közel a parthoz lebegett a szerencsétlenül járt ember holtteste, arccal lefelé úgy, hogy csak a kabát háta látszott ki. Épp, hogy elolvadt a jég. tehát úgy gondoltuk. hogy a fagyok előtt, esetleg közben történhetett az eset. De hogy baleset volt-e vagy netán gyilkosság, arra csak a hely­szín körültekintő átvizsgálása­kor lehet következtetni. A te­tem kiemeléséhez segítséget kértünk a tűzoltóktól. Amíg ők úton voltak, vámunk kellett. Eléggé csípős szelek fújdogál- tak azon a napion, az ilyenkor szokásos kíváncsiskodók is el­maradtak — egy kivételével. Épp arra járt egy férfi segédmotorkerékpárjával, gu­micsizmával kombinált „téliesített” öltözékben, s látva a rendőrségi autókat, fékezett. Érdeklődött, történt-e valami errefelé ebben a hidegben, mi meg mondtuk, hogy nem tud­juk még, most várjuk a tűzol­tókat, mert valami van a víz­ben, és azt ki kell onnan venni. Alkalmi ismerősünket hatal­mába keríthette a segíteni aka­rás, mert abban a pillanatban elindult lefelé a töltés oldalán, mondván, hogy minek hívnak ide tűzoltókat egy vacak kabá­tért, majd ő kihozza onnan. Egyszerűen nem volt idő szól­nunk neki, már markolta is a „kabátot”... Melegem lett egy pillanatra, mert ez az ember éppen az esetleges nyomokat tapiosta el a szemem előtt, de azt hiszem neki ennél nagyobb meglepetés jutott. Falfehér arccal hátrált ki a vízből, fel­pattant a motorjára, és szó nél­kül távozott. Meglehet, hogy akart valamit mondani, esetleg köszönni, mert a kollégák lát­ták, hogy mozog a szája, mint­ha beszélne, de hangot nem hallottunk. Egyébként az eset valóban szomorú volt, mert egy beteg idős emberről szólt, aki Komádiban még karácsonykor meglátogatta a testvérét, s úton hazafelé — szellemi le­épülése miatt — úgy eltévedt, hogy Zsadány határáig (közel 10 km) kóborolt árkon-bokron át, valószínűleg végkimerülé- sig. Legyezte: F. L. A GYILKOS, AZ ERŐSZAKOSKODÓ IS MEGKERÜLT Veszélyeztetett tanyavilág Lebilincselő Agyrajáró. (1) Különféle ágyneműkre és ruhafélékre tett szert az az ismeretlen tolvaj, aki szeptember végén Kunágotán járt, és a Kölcsey utca egyik lakásának udvarán levő nyitott melléképületbe „benézett”. Az elvitt tárgyak értéke 200 ezer forint. Akácos út (volt). (1) Összesen 4(H) ezer forintot ért az a 170 db akácfa, amelyet egy szegedi Főfasor utcai lakos tulaj­donát képjező, Battonya külterületén levő szántóföldjéhez tar­tozó fasorból vágtak ki, és vittek el ismeretlenek. Kicsalt tészta, (r) Egy adatai alapján kapxisvári személy 459 kilogram száraztésztát rendelt egy szarvasi lakostól. A csa­lás vétségével alapiosan gyanúsítható kapxisvári lakos a meg­rendelt tésztát értékesítette, ám annak ellenértékét nem fizette ki. Ezzel a szarvasi sértettnek 156 ezer forint kárt okozott. Bolti szarkák, (cs) Orosházán a Győri Vilmos téren lévő munkaruházati boltba egy férfi és egy nő tért be vásárlási szán­dékkal. Távozásuk után derült ki, hogy az eladó nyitott táská­jából elemelték annak pénztárcáját. A 80 ezer forint készpiénz mellett a személyi okmányok, a vezetői engedély is eltűnt. Aranyos... (1) Az ablak betörésével jutott be az az ismeret­len Mcdgyesbodzás Széchenyi utcájának egyik lakásába, aki nemi kutatás után eltulajdonított 2 női arany gyűrűt és egy arany nyakláncot 40 ezer forint értékben. A rendőrség betöré­ses lopás bűntettének alapios gyanúja miatt keresi az esetünk­ben nem igazán „aranyos” tolvajt. KábeltolvaJ. (cs) Orosházán a Bajcsy utcai evangélikus általános iskolában a tetőráépítés munkálatai zajlanak. Szep­tember 19-én éjjel ismeretlen tettes a kivitelező 30 méteres hosszabbítóját lopta el, majd megtalált egy ennél alig rövidebb vezetékköteget is — természetesen azt is magával vitte. Késői dinnye. (I) Mczőkovácsházán az Orosházi utca egyik lakója jelezte a rendőrségen, hogy a Nagybánhegyes kül­területén levő dinnyeföldjéről ismeretlen tettes leszedett és el­vitt 320 db dinnyét — 130 ezer forint értékben. A rendőrség lopás vétségének alapios gyanúja miatt keresi a dinnyetolvajt. Meglopott gyermek, (r) Úgy látom, kikapcsolódott a fülbevalód. Gyere, megigazítom! — ezzel a trükkel lopta el is­meretlen tettes Szarvason az utcán játszó hároméves kislány mindkét füléből a fülbevalót. A kár háromezer forint. Disznópáros. (1) Dombegyházon a Petőfi Mezőgazdasági Szövetkezet tett feljelentést egy ismeretlen ellen, mivel a szö­vetkezet I. számú sertéstelepiéről a napokban kéretlenül és fi­zetség nélkül elvitt két, egyenként 20 kg-os sertést. A rendőr­ség lopiás vétségének alapios gyanúja miatt keresi az ingyen malachúst kedvelőt. Ablaktolvaj. (cs) Orosházán a Bethlen Gábor utcában egy épülő házból ismeretlen elkövetők elloptak 4 ablakot, 3 bejára­ti ajtót, két beltéri és két erkélyajtót. A többi nyílászáróból ki­verték az üveget. A rongálási kár 100 ezer, a lopási kár 300 ezer forint. Libatolvaj. (I) Mezőkovácsházán az Alkotmány utca egyik lakója feljelentést tett ismeretlen tolvajok ellen, akik szeptember elején — feltehetően több alkalommal — az úgy­nevezett Babó-majorban tartott libáiból 449 darabot eltulajdo­nítottak. Az okozott kár közel 120 ezer forint. Trezor a liftesektől, (a) Szeptember 18-án Békéscsa­bán a Lázár utcában a Békéslift Kft. irodájába törtek be isme­retlen tettesek, és a falból kiemelték a trezort, amit magukkal is vittek a benne lévő 300 ezer forint készpénzzel együtt. KÉT BANDA NEM MENT EL A CSABAI LIGETBE Valahol azt olvastam, azokon a dunántúli településeken, ahol nincs rendőr, a munkanélküli közpionttal együttműködve fa luőröket bíznak meg a napköz­beni és az éjszakai „nézelődéssel”. A semminél ez is jobb — gondoltam. Az vi­szont még ennél is szerencsé­sebb. ha egy településen még a tyúklopiás sem fordul elő. Ezek a dolgok akkor jutottak eszem­be, amikor Kardoskúton a kép>- viselő-testület előtt beszámolt Németh József a település köz­rend-közbiztonsági helyzetéről. Az őrnagy rendhagyó módon kezdte mondandóját: — Mint ismeretes, 1996. de­cembere óta nincs . a faluban körzeti megbízott. A rendőrka­pitányság vezetőjének döntése értelmében áthidaló megoldás­ként a pusztaföldvári kmb.­csopxirt kapxitt utasítást a térség ellenőrzésére. Szabó Zoltán és Ottlecz Zoltán összesen 358 órában járőrözött a községben és annak külterületén. A tények ismeretében nehéz dolgom van, amikor Kardoskút közrend­közbiztonsági helyzetét kell ér­tékelnem. Mindezek ellenére az a véleményem, hogy ez a fa­lu nincs veszélyeztetett hely­zetben még akkor sem, ha em­lékszünk a Böjti Margit sérel­mére elkövetett súlyos bűncse- ' lekményre (a pusztában egye­dül élő idős asszonyt meggyil­kolta egy férfi — a szerk.). Az ilyen esetek nyugtalanítólag hatnak az emberekre, de sze­rencsére az ehhez hasonló cse­lekmények nem jellemzőek a községre — mondta a közrend- védelmi osztály vezetője, majd az elmúlt év tapasztalatait ösz­szegezte. Ezek szerint tavaly szeptembere óta 31 bűncselek­ményt követtek el a faluban, il­letve a környékén. Az eredmé­nyességet tekintve a rendőrök felderítették az emberölés tette­sét, a rablás elkövetőjét, ugyan­akkor az erőszakos nemi közö­sülés és a csalás elkövetője is­mert személy volt, illetve sze­mélyek voltak. — Sajnos a külterület, a puszta a legveszélyeztetettebb errefelé, mert ott a rendőri je­lenlét is kevesebb — summázta a tényeket az őrnagy, majd arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy a közeljövőben körzeti megbízottakat neveznek ki Kardoskútra, addig a puszta- földvári kollégáik járőröznek a faluban, kiterjesztve tevékeny­ségüket a tanyavilágra is. Csete I. Közlekedik a család A rendőrség szervezte Közle­kedik a család vetélkedő oros­házi-szarvasi területi versenye október 12-én 9 órakor lesz Szarvason a Petőfi Sándor Ál­talános Iskolában. A családok egy-egy tagjára gépjármű és kerékpáros tesztlapkitöltés vár, majd autós-, illetve kerékpáros ügyességi verseny. A legered­ményesebb orosházi és szarvasi család továbbjut a megyei dön­tőre (r) ÁLKULCSOSOK Egy pusztaföldvári panaszos azért tett feljelentést, mert Októ­ber 6. utcai lakásába illetéktele­nek szeptember 27-én, a délutá­ni órákban bejutottak. Ágyne­műt és 11 ezer 700 forint kész­pénzt loptak el. A szomszédok azonban felfigyeltek az idege­nekre, így sikerült feltartóztatni a személygépkocsit és a benne ülőket. A három orosházi, a szentesi és a sarkadi elkövető feltételezhetően ebből él -— ezt az a tény is alátámasztja, hogy a sajtótájékoztató napján érkezett az orosházi kapitányságra a hír, miszerint a szentesi elkövetőt aznap elfogták hasonló bűncse­lekmény elkövetése miatt Hód­mezővásárhelyen. (cs) Megfejte Egy pusztaföldvári lakos felje­lentést tett A. I. tótkomlósi la­kos ellen, aki feldolgozás céljá­ból 14 napos fizetési határidő­vel átvett egy szarvasmarhát 90 ezer forint értékben a feljelentő­től. Talán már mondanunk se kell, hogy bizony az „alkalmi felvásárló” a fizetési határidő leteltével sem fizette meg a pénzt, sőt a lakásáról is ismeret­len helyre távozott. A rendőrség csalás bűntettének alapios gya­núja miatt keresi a „lelemé­nyes” átvevőt. (I) Feszített Battonyán a Bacsó utca egyik lakója feljelentést tett ismeret­len tettes ellen, mivel az a Jó­zsef Attila utcai lakatlan családi házába ajtóbefeszítéssel be­ment, s elvitt két ajtólapxit, egy kerticsapiot 30 ezer forint érték­ben. (I) Szeptember 25-én este Békés­csabán a Széchenyi liget sza­badtéri színpada olyan rendez­vény helyszínéül szolgált, amelyre ingyenes volt a belépiő, a tea, meg a szendvics. Igény merült fel a bulizni vágyó fiata­lok között egy olyan szórakozá­si lehetőségre, ahol egészsége­sen, úgy is mondhatnánk, kísértésmentesen (a kísértést a cigaretta, az alkohol és a kábí­tószer jelenti) tölthetik el az időt. Ehhez kívánt segítséget nyújta­ni a Bede—K. O. and Málna­szörpnek a városi önkormány­zat, az ÁNTSZ, a Békés Me­gyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya, a Drogprevenciós Munkabizott­ság. A helyi médiában meghir­dették az első antidrogdiszkót, amelyre közel kétszázan men­tek el, elsősorban középiskolás­ok, de akadtak szép számmal „szabadúszók” is. A zenét szol­gáltatni hivatott két együttes koncertje ugyan — betegségek miatt — elmaradt, ennek elle­nére az élőzenéről nem kellett lemondaniuk a megjelenteknek, mert csak akadt egy banda, amely Vállani tudta a felléj>ést, és ezután DJ Levi is előkapta CD-jeit. Volt egy kis ismeret- terjesztő vetélkedő is, ami témáját tekintve a káros szenve­délyek körül forgott. Kiderült, a résztvevők kellő ismerettel ren­delkeztek ezen a téren. A rende­zők elhatározták, hogy ezentúl minden hónap utolsó csütörtök estéjén vendégül látják újra a fi­atalokat, akik remélhetőleg egyre több ismerősüket hozzák el magukkal. —kas FORD EXTRA GARANCIA Migyarorstági / Ford markiktnskedők UJ SZOLGALTATAS a fordhal MINŐÉN, OKTÓBERBEN MEGRENDELT FORD MODELL EXTRA GARANCIÁVAL JÁR Tiszta buli

Next

/
Oldalképek
Tartalom