Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-11-12 / 238. szám
© ^ 1997. soktóber 11-12., szombat-vasárnap SZOLGÁLTATÁS @1 ) ÍREKES MEGYEI HÍRLAP Kalendárium Október 11. Napkelte: 6.57 — Napnyugta: 18.04 órakor Holdkelte: 15.30 — Holdnyugta: 1.00 órakor Névnap: BRIGITTA. Brigitta: óír eredetű név. Jelentése: erényes. Védőszentje: Szent Brigitta, az első ír apácakolostor alapítója. Virága: a szalmavirág. Október 12. Napkelte: 6.58 — Napnyugta: 18.02 órakor Holdkelte: 16.08 — Holdnyugta: 1.56 órakor Névnap: MIKSA. Miksa: a bibliai Mikaél (Mihály —jelentése: ki olyan, mint Isten?) származéka. Védőszentje: Szent Mihály főangyal. Horoszkóp ^ MERLEG (IX. 24— SIS X. 23.). Olyan kevés kell ahhoz, hogy mámorosán boldog legyen. Már az is elég, ha tudja, hogy számítanak a munkájára. Ha ehhez még az is hozzájön, hogy szerethet és viszont szeretik, ennél többet már nem is kívánhatna magának a születésnapja környékén. SKORPIÓ (X. 24— 22-)- Egy kicsit ide- »Nűpr. ges, kapkodó. Maga sem tudja, hogy miért. Valójában semmi oka panaszra. Talán a jövője miatt aggódik — meglehetősen alaptalanul. Orvos Mihályné Békéscsabán ma ünnepli születésnapját. Szeretettel köszöntjük! NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Újult erővel veti rá magát az otthoni munkáira. Szombaton még lankadatlan buzgalmát használja fel arra, hogy rendezze az eddig elhalasztott ügyeit. Vasárnap gyermekeire, családi kapcsolatainak ápolására is szakítson időt. BAK (XII. 22—1. 20.). Társasági élete &1ÉW! felélénkül, nagyon ak- : ^ tív. Érdemes lenne felújítani ruhatárát néhány divatos őszi holmival. Most csak akkor dolgozzon, ha külön kedvet érez hozzá. Inkább szórakozzon és sportoljon. „;x VÍZÖNTŐ (I. 21— • II. 20.). Remek hétvégi napok ígérkeznek. Bízvást számíthat arra, hogy egyénisége valósággal csillog, ha társaságba megy. Kedvességével, vonzó modorával elbűvöli környezetét. HALAK (II. 21—III. [* 20.). Reflektorfénybe kerül családi élete. Több időt akar tölteni szeretteivel, akik nagyon fontos szerepet töltenek be életében, és biztonságot nyújtanak. Ha otthonába hívja barátait, élvezni fogja az együttlétet. KOS (III. 21—IV. 20.). Beindult az őszi idény, s Ön nagy izga- lommal készül eleget tenni minden meghívásnak. Fontosnak érzi az intellektuális kapcsolatokat. Szellemi és lelki ösztönzést kap baráti társalgás alkalmával. Kedvese nagyon szenvedélyes. BIKA (IV. 21—V. 20. ). Ma szerencsésnek és boldognak érzi magát. Több választási lehetősége is van elérni vágyait. Döntéseinél hallgasson a szívére. Összpontosítson a beteljesülésre, s minden sikerül. IKREK (V. 21—VI. 21. ). Nincs, akivel szembe lehet állítani ' « önt munkavégzés tekintetében. Mégis ezekben a nehéz, dolgos időkben ne feledkezzen meg odafigyelni egészségére. Igazi öröm és szórakozás, ha egy kedves, igazi jó baráttal kibeszélgetik magukat. RÁK (VI. 22—VII. V 22.). Pénzt akkor kell y. tartalékolni, amikor még van miből. Gondolja meg tehát, hogy mire és mennyit költ a hét végén. Takarékoskodását házastársa nem nagyon méltányolja, nem nézi jó szemmel, öt majd meg kell győznie. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Házastársának vagy partnerének számtalan problémája lesz. Nemcsak anyagi áldozatokat kell érte hoznia, hanem erkölcsileg is mellé kell állni. Támogatni kell őt. Az, hogy segít, megoldja a legnehezebb feladatokat is, jóleső érzéssel tölti el. SZŰZ (VIII. 24—IX. 23.). Eddig mindig elodázta a nagytakarí- *****" tást, de most már nem hivatkozhat a nagy melegre. Bár legszívesebbén pihenne ezután a zaklatott hét után, mégis megembereli magát. Vasárnap éljen hobbijának, mostanában eléggé elhanyagolta. Kellemes szórakozást nyújt majd. Ma ünnepük 50. házassági évfordulójukat LACZÓ MÁTYÁS és felesége ONDREJCSIK MÁRIA. Szeretettel köszönti Őket két lányuk, két vejük és négy unokájuk. Isten éltesse Őket! GALLI RÉKA 'Békéscsabán. Szeretettel köszöntik nagyszülei és keresztanyja. VITÁLIS JÓZSEF és NEJE ma ünnepük 50 • házassági évfordulójukat. Szeretettel köszönti leánya és családja, jó egészséget és boldogságot kivárna! Vonalban vagyunk... ^ Hívja a (66) 441-704-et! Hétfőtől csütörtökig 14—17 óráig, pénteken 14—16 óráig A telefonnál: Kovács Attila írjon verset szülőfödjéről írjon verset szülőföldjéről címmel kiírt pályázatunk eredményhirdetéséről érdeklődött olvasónk. A pályázat eredményéről lapunk hasábjain két héten belül értesítjük a résztvevőket. Kenyérár A televízióban hallott egy esetleges kenyérár-emelésről telefonálónk. Az áremelést a búza minőségével indokolták. Véleménye szerint a búza felvásárlási árát kellene szabályozni, befolyásolni, nem pedig a kenyér árát emelni. Túlzott Nyugat imádat Mérsékelni kellene -az országban eluralkodott Nyugat imádatot, véli idősebb hölgyolvasónk. Az itt élő emberek az elmúlt negyven év alatt is tettek olyan dolgokat, melyek megbecsülésre, elismerésre méltóak. Olvasónk véleménye szerint nemcsak hibái voltak az elmúlt rendszernek. A háború után a romokból építettek fel egy országot, és nem valósak a sokszor túlzó, szélsőséges megállapítások. Bogárinvázió Békéscsaba belvárosát ellepték az apró bogarak, muslicák, panaszolta olvasónk. Esténként szinte lépni sem lehet tőlük, nemhogy szellőztetni. Talán egy gyors permetezés megoldaná a problémát vélekedett. Veszélyes útkereszteződés Békéscsabán, a Szt. László utca—Berényi út kereszteződésében főleg reggelente nagy a gyalogos forgalom. A közeli iskola felé tartva itt kelnek át a Berényi úton a kisdiákok. Az út azonban rendkívül forgalmas, és mivel se lámpa, se egyéb „útakadály” nem lassítja a forgalmat, az arra közlekedő gépkocsivezetők nem mindig hagyják akadálytalanul átkelni a gyerekeket az úttesten, mondta olvasónk. Segítség lenne akár egy, csak a reggeli órákban működő „rendőrlámpa” is. így a szülők is nyugodtabban indíthatnák útnak csemetéiket. Ellopták A napokban Békéscsabán, a Tabáni temetőben lopták el telefonálónk fekete, női válltáskáját. Kéri aki elvitte a táskát, legalább a benne lévő kulcscsomót, és az iratokat juttassa vissza, a személyi igazolványban szereplő címre. Elveszett kulcscsomó Békéscsabán a Kazinczy-lakó- telep 6-os és 8-as tömbjének sarkán szerda délelőtt 9 és 10 óra között elveszett egy nagyobb, 12—13 kulcsból álló kulcscsomó. A megtaláló jutalomban részesül, amennyiben jelentkezik rovatunknál. Vízfrissítés Mint erről már korábban hírt adtunk, az Élővíz-csatorna Békés belterületi szakaszán kialakult kedvezőtlen vízminőségi állapot miatt 1997. szeptember 12-én III. fokú vízminőség-védelmi készültséget rendeltek el. Erre azért volt szükség, mert a gyulai tápzsilip és tűsgát építési munkái érdekében szüneteltetett duzzasztások miatt a Körösökön az őszi kisvízi állapot állt elő, amely csak mintegy 100 l/s-os gravitációs vízbetáplálást tett lehetővé. Ugyanakkor az Élővíz-csatornát változatlanul terhelik a használt és tisztított szennyvizek. A hatékonyabb vízcsere érdekében a vízbetápláló kapacitást bővítették. A hatékonyabb vízmozgás érdekében a vízügyi igazgatóság az Élővíz-csatornán Gyula és Vészéi között úszó nádvágást, takarítást végzett október 5-én. A békési szakasz vízfrissítése a gerlai-holtág irányából történik úgy, hogy a Gyulánál betáplált víz 85 százaléka a Vészéinél a gerlai-holtágba kerül elvezetésre. A készültség időszakában az Élővízcsatornába a kiépített szivattyúk névleges kapacitása alapján 1 470 000 köbméter friss vizet emeltek be. A vízfrissítés eddigi becsült költsége 3 643 000 forint. A környezetvédelmi felügyelőség rendszeres mérésekkel kíséri figyelemmel a vízfrissítés eredményességét. A tegnapi napon végrehajtott mérések eredményei alapján megállapítható, hogy Békés belterületén már érezteti hatását a beavatkozás. Ugyanakkor a várostól lejjebb eső torkolati szakaszon a víztér oldott oxigén-tartalma még mindig nagyon alacsony, jelentősen elmarad a korábbi évek hasonló időszaka alapján jellemzőnek elfogadható értéktől, ezért a III. fokú készültség fenntartása továbbra is indokolt. Időjárás Felhőátvonulásokra számítunk, délen eleinte még előfordulhat egy-egy zápor. Az északnyugati szél tartósan erős lesz, csak késő délutántól kezd mérséklődni. A nappali felmelegedés az előző napokhoz képest jelentősen visszaesik, a csúcsérték 17, 18 fok körül a legvalószínűbb. Anyakönyvi hírek BÉKÉSCSABA Házasságkötések: Kötél Hajnalka (Vésztő) és Turbucz Gergely (Vésztő), Szurcsik Júlia Ildikó (Mezőberény) és Szobavári Zsolt Károly (Mezőberény), Harsányi Judit Katalin (Mezőberény) és Gschwindt Mihály (Mezőberény), Wagner Éva (Mezőberény) és Rónai Róbert (Mezőberény), Borka Sarolta (Mezőberény) és Boldizsár Sándor (Köröstarcsa), Veszpi Szilvia (Szabadkígyós) és Gajda Zsolt (Újkígyós), Hermann Erzsébet (Szabadkígyós) és Szabó László (Szabadkígyós). Születések: Zahorán Pál és Erdei Judit fia Bence, Szabó Tamás és Véró Tímea fia Csaba, Kiss Árpád Béla és Szepesi Anna fia Árpád Dániel, Tóth Gábor és Papp Julianna fia Levente, Hoffmann Szabolcs és Szószki Hajnalka fia Szabolcs Richárd, Ifjú Lajos és Kiss Ildikó leánya Ildikó (Békés), Kocsor Sándor és Kis Margit fia Sándor (Békés), Kele Zsolt Balázs és Moldován Judit fia Zsolt Krisztián (Békés), Tóth György és Botos Krisztina leánya Vivien (Szabadkígyós), Fehér Tamás és Szivák Éva fia Miklós (Békés), Kovács József és Nagy Mária leánya Barbara (Békés). Halálesetek: Törőcsik László Lajos (1955), Nagy Ferenc Károly (1949), Lakatos Attila Izra (1925), Kovács Sándorné Sztraczinszki Mária (1910), Pap Bálintné Pákozdi Mária (1926, Vésztő), Filóci Mihály (1927, Kondoros). GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. SZIKORA MIHÁLYNÉ szül. Sudák Mária Békéscsaba, Kazinczy-ltp. 27/C alatti lakos 1997. október 8-án, 87 éves korában elhunyt. Temetése 1997. október 13-án 15 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. s A gyászoló család s Spanyol divattervezők fehérnemű kreációit mutatták be Kijevben. A képen látható alkotás Quillermina Baeza műve FEB-REUTERS Jótékonysági est a középiskolának A sarkadi Sweet Night Diszkóklub október 11 -én, szombaton 22 órától jótékonysági diszkót tart a Sweet Night épületében. A diszkó vezétői a teljes bevételt a helyi Ady-Bay középiskola diákjainak ajánlották fel. A résztvevők a Milla Triót és az Ady Bay Logo Dance együttest is láthatják az est folyamán. A belépők sorsjegyként is funkcionálnak. Ä fődíjat (egy Mountan Bike kerékpárt) a sarkadi önkormányzat ajánlotta fel. (m) Telefondoktor A migrén kezelésének új módjáról kaphatnak tanácsokat a telefondoktortól október 12-éig a 441-308-as telefonszámon, amely éjjel-nappal hívható. Óriási gyermek* és női vászoncipővásár a METAKER PLVSZ valamennyi áruházában. Gyermekcipő 22—31-es méretig: 199 Ft-ért, női cipő: 35-41 -ig 240 Ft-ért. ameddig a készlet tart. Kérjük, siessen, most vegye meg gyermekének óvodai, iskolai váltócipőjét! Tovább tart az engedményes padlószőnyegvásár is! ‘Térjen ét hozzánk, nem fceq csalóim'. SPÓROL, HA A CHEMOLNÁ1 MŰTRÁGYÁT VÁSÁROL! Ajánlott műtrágyáink a legkeresettebb fajtákból (frissen gyártott áru): 34%-os ammonnitrát, péti 26 300 Ft 34%-os ammonnitrát, orosz 25 000 Ft Szuperfoszfát 21 800 Ft Kálisó, 60% 29 800 Ft Káliumszulfát 35 600 Ft NPK 2-18-18, kevert 35 000 Ft NPK 17-17-17, komplex orosz 40 600 Ft NPK 15-15-15, komplex magyar 40 800 Ft NPK 8-21-21, kevert 45 200 Ft AZ ÁRAK A 12%-OS ÁFÁT NEM TARTALMAZZÁK. A műtrágyák 50 kg-os zsákos kiszerelésben vásárolhatók meg. Vásárlás és kiszolgálás a CHEMOL-nál, a Növényvédő Állomás épületében, békéscsabai telephelyünkön, Békéscsaba, Szarvasi út 79/1. Telefonszám: (66) 448-100, 442- 042,442-187. (76642)