Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-10 / 237. szám
Megnyitották a Vállalkozók... Gyomaendrődön tegnap megnyitották a Vállalkozók Házát, melyben több szervezet kapott helyet. (3. oldal) Heti gazdaság Sarkad vároS a megyében Sarkadon melléklet I-IY oldal melléklet I-IV. oldal Aki az „étlapot” összeállítja Péntekenként a lapunkkal együtt megjelenő sarkadi helyi lap felelős szerkesztője: Mocsár József. (4. oldal) ALAPÍTVA: 1945-BEN A HAZA MINDEN ELŐTT MS MEGYEI HÍRLAP 1997. OKTOBER 10., PENTEK ARA: 35 FORINT (3,75 FORINT AFAVAL) LII. ÉVFOLYAM 237. SZÁM ÜJAhu$£ Kedvezményes bútorakció október 17-éig. A Casabella bemutatóteremben minden olasz bútorra és új bútormegrendelésre HA MOST VÁSÁROL, ERTEKES NYEREMÉNYEKET NYERHET. I HÍREK Könyvbemutató, (n) Kőszegi Barta Kálmán Len kék virága című verseskötete a Te van Kiadó gondozásában jelent meg. A költő új kötetét Kántor Zsolt, a kiadó igazgatója mutatja be az érdeklődőknek ma 18 órától a békéscsabai Szent Johannes kávéházban. Fehér bot. (d) A korábbi híradástól eltérően a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének megyei szervezete Fehér bot-napi rendezvényét október 11-én délelőtt 9 órától rendezi Békéscsabán, a megyei könyvtárban. Műsort a szövetség kul- túrcsoportja ad, és a sorstársak találkozását szolgálja a program. Emléktábla-avatás, (p) A Keleti-Kárpátok belső peremén fekvő Bodok falu iskolájának vezető tanácsa a tőlük távolra került és híressé vált vízépítő Bodokiakról nevezik el falusi iskolájukat. A névadó ünnepséget szombaton tartják, amelyre meghívták a Bodokiak egykori munkahelye, a mai Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság képviselőit, valamint a család le- származottait. Az iskola falára kerülő emléktáblát a vízügyi igazgatóság megrendelésére a Csíkszeredán élő Ercsey Ferenc szobrászművész készítette. Kutyabarátoknak, (r) A Magyarországi Németjuhászkutya Klub 10. jubileumi főtenyész-szemléjét rendezik meg október 11—12-én Szarvason, a sporttelep 2. számú füves pályáján. A nemzetközi szemlére 158 kutyát neveztek. Október 11 -én 9 órakor lesz a megnyitó, amelyet a közönség számára is látványos őrző-védő bírálat követ, majd a rendezvény a kutyák küllemi bírálatával folytatódik. A díjátadást október 12-én délután tartják. A 20 millió forintos új elektronikus átvételi mérleg lehetővé teszi a korrekt adatrögzítést a ki- és beszállított anyagokról fotó: kovács Erzsébet Jó terméssel kecsegtet a répaföld Október 2-án indult a szezon a Sarkadi Cukorgyárban Az idén október 2-án indult a kampány a Sarkadi Cukorgyárban. Molnár Tibor gyárigazgatóval arról beszélgettünk, milyen különlegességei vannak az ez évi szezonnak. Mint mondta, az elmúlt években átlagosan nyolcezer hektárról takarítottak be répát, míg az idén csupán ötezer hektár vár betakarításra. — Ennek két oka van — magyarázta később. — Az országban jelenleg sok a cukor, így az idén kevesebb szerződést kötöttünk. Ezenkívül a búza- és kukoricatermelés jövedelmezősége jelentősen javult, és az időjárás szeszélyei sem befolyásolják annyira a termést, mint a répánál, ezért érthető, hogy sokan váltottak. Az igazgató elmondta, hogy a kötöttebb alföldi talaj miatt általában már szeptemberben elindul a szezon, hogy a csapadékos ősz beálltával már a répa jórésze a föld felett legyen. Az idén azonban a kisebb répaterület miatt, és hogy ezen a szép őszön még jobban beérjen a répa, egy hónappal később indultak. Az érési kísérletek azt mutatták, hogy érdemes volt várni, mert igen jó minőségű alapanyaggal kecsegtet a répaföld. Átlagosan 16 százalékos cukortartalmú répára számítanak, amit az első napok tapasztalatai máris beigazoltak. A répa földszennyeződése sem jelentős, így sokkal könnyebb mozgatni, tisztítani, mint például tavaly, amikor 80 ezer tonna földdel érkezett be az egy szezonnyi répa. Ez évben hektáronként 40 tonna répára számítanak, ami az idei szezon alatt 20 ezer tonna répa feldolgozását jelenti. Ebből kiszámítva a november 30-áig tervezett üzem alatt 24 ezer tonna cukrot gyártanak majd. Mindezt 450—460 ember segítségével teszik, ebből 226-an a gyár állandó dolgozói. Molnár Tibor beszélt az idei beruházásaikról is. Mint mondta, új elektronikus átvételi mérleget állítottak be, mely lehetővé teszi a korrekt adatrögzítést a ki- és beszállított anyagokról. Ez 20 millió forintos befektetést jelentett. Ugyanennyibe került az ISO 9002-es minőség- biztosítási rendszer beállítása is, amellyel egy nemzetközi minőségbiztosítási szabványnak tesznek eleget. Erre a rendszerre épül a HACCP higiéniai és élelmiszer-egészségügyi biztonsági rendszer is, mely a végtermék minőségének biztonságát garantálja. Mindkét rendszert november közepén vizsgálják először külföldi szakemberek. Az eddigiek mellett büszkén említette a sarkadi gyár igazgatója: a Kiváló Áruk Fórumán hároméves engedélyt kaptak arra, hogy az egy kilogrammos fóliás csomagolású termékük viselheti a kiváló áru jelvényt. Mindezek természetesen hatnak a piacra is, hiszen a jobb minőségű árut bel- és külföldön egyaránt jobban keresik. Jelenleg Romániába, Oroszországba és Ukrajnába szállítanak. Az idei cukor értékesítését valamennyi Agrana érdekeltségű gyárban az Agrana-Magyarország Kft. végzi. Magyar Mária Kivilágítják az Előre-pályát? A közelmúltban fejeződött be Békésen a közvilágítás korszerűsítése, felújítása. Az elvégzett munkát tegnap értékelték a tervezők és kivitelezők Békéscsabán, a Garzon szállóban. A közel 50 milliós beruházás keretében 3000 lámpatestet cseréltek le energiatakarékos berendezésekre. Az új közvilágítás fogyasztása negyede lesz a réginek, ugyanakkor a város megvi- lágítottsága javult. A beruházás tervezője a HOLUX világítás- technikai mérnökiroda és nagykereskedelmi cég, a kivitelezést a békéscsabai Primavill, mint alvállalkozó bonyolította. A munkálatok rekordidő — mindössze hét hét — alatt befejeződtek. A felszerelt lámpatestekre a HOLUX tízéves garanciát vállalt, melyet a cég megyei képviselője, a békéscsabai székhelyű Elektorlabor Kft. lát el. A lámpák nyugat-európai viszonylatban is korszerűek és tartósak. Az értékelésen Hosó János, a HOLUX igazgatója felajánlotta: amennyiben társadalmi támogatás is társul hozzá, a cég díjmentes tervezéssel és a költségek 10 százalékának vállalásával támogatja a Békéscsabai Előre FC pályájának kivilágítását. Amennyiben a beruházás megvalósul, Európa egyik legkorszerűbben kivilágított fut- ballstadionját avatnák Békéscsabán. A HOLUX felajánlásáról Hosó János a napokban levélben értesíti a klub és a város vezetését, támogatásukat kérve az elképzeléshez. (y) Pénzügyi gondok a szeghalmi kollégiumban Ma kapják meg a bérüket Megszűnik a Budai Nagy Antal városi kollégium. Legalábbis erre utal az, hogy az intézményben dolgozók a mai napig nem kapták meg szeptemberi munkájuk után a bérüket — beszélték a „jólértesültek” Szeghalmon. A hír alapján elindultunk, s próbáltuk kideríteni az igazságot. Mivel önkormányzati intézményről van szó, a hallottakkal Kosaras Béla polgármesterhez fordultunk. — A kollégium nem szűnik meg, az viszont tény, hogy gazdálkodási problémái vannak — kezdte a polgármester. Ez részben abból adódik, hogy a kollégium kihasználtsága nem teljes. Az elszállásolt gyerekek létszáma csak 75 százaléka a tervezettnek. A probléma másik forrása pedig a közétkeztetésnél keresendő. Az ismert, hogy az önkormányzat magára vállalja a szülő által befizetett összeg és a teljes bekerülés közötti különbözetet. Ám itt az étkezések megrendelése, és a térítési díjak befizetése nincs összhangban. Előfordult, hogy az önkormányzatnak napi 100—150 olyan gyerek után kellet térítést fizetnie, aki nem evett ott. Az intézménynél elvégzett belső ellenőrzés megállapította, hogy a kollégium gazdálkodása nem kifizetődő. Kiderült: a pénzforgalom alapján a kollégiumnak nincs fizetési gondja, a valóságban viszont több, mint 4 millió forint a tartozás. A hatékonyság érdekében az intézményben a gyermek— pedagógus arányt összhangba kell állítani. Azokat a gyerekeket, akiknek nem indokolt a kollégiumi elhelyezése, nem veszik fel. A gyermekélelmezésnél a díjak beszedésének gyakorlatában kell változtatni. Amennyiben a kollégium pénzügyi problémái a nem rendeződnek, gazdasági önállóságát mindaddig szüneteltetik, amíg az egyensúly helyre nem áll. (Folytatás a 3. oldalon) A betegjogokról Gyulán, a Pándy Kálmán megyei kórházban tudományos ülést rendezett tegnap a kórház igazgatósága és tudományos bizottsága. Dr. Liechtenstein- Zábrák József osztályvezető főorvos, üléselnök bevezetőjében elmondta, évente két alkalommal a többi között reprezentatív professzori előadásoknak ad helyet a kórház. Ezúttal a gyógyítók és a gyógyítottak viszonyáról szólt dr. Varga Tibor professzor, a szegedi Szent-Györ- gyi Albert Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézet tanszékvezető egyetemi tanára. Az új egészségügyi törvénytervezettel módosulni látszik az alapelv, hogy a beteg üdve a legfontosabb törvény oly módon, hogy a beteg akarata, kívánsága az elsődleges. Varga Tibor professzor előadására visszatérünk. Sz. M. Veszettül szorít a bőröm! Ez esetben nem túlméretezett alakunkból fakadó panaszainkra értem, hiszen a bőrünk nyúlik, egyeseké pedig oly vastag, hogy mindenféle fizikális és lelki hatást könnyedén visel. Azokra a fiatalokra, felnőttekre, öregekre gondoltam, akik sehogyan sem érzik jól magukat a bőrükben, valójában nincsenek jóban önmagukkal, személyiségükkel, a világgal. Mondják, van ennek már tudománya is, a mentálhigiéné, az orvosi szakszótár szerint lelki egészséggel foglalkozó, a megelőzést és a védekezést szolgáló elmélet és gyakorlat. Ma van az ilyen szakemberek világnapja, megyeszékhelyünkön pedig tanácskozása. Létük nélkülözhetetlen, de csupán csepp a tengerben a társadalom jelenlegi helyzetében, közérzetében és hatásmechanizmusaiban. A klinikai pszichológiai szakmai kollégium szerint a mentálhigiénére egységes definíció nem alkalmazható. Hanem egészségközpontú szemléletmód, elméleti és gyakorlati tudás, ezen nyugvó felelősség egészségünk megóvásáért, erre vonatkozó magatartáskultúra. Nem önálló szakma, de minden szakmának lehet része, többlettudás az emberről, az emberért. Lényege és fő célja az egészségesség, ezen belül a lelki egészség megőrzése, a pszichikus jólét fokozása. így vélekedik a szakma, és mit rejtenek a hétköznapok? Ha reggel valaki kedvesen szól hozzánk, ha a hivatali ügyintéző, akit ugyancsak anyagi, családi gondok nyomaszthatnak, jószándékkal kezeli bajunkat, ha szomszédunk köszön, ha mi is szeretetet sugárzunk, ha társunk, családunk megértő, az is a mentálhigiéné gyakorlása. Manapság oly gyakran találkozom, hallom, hogy csinos, fiatal édesanyák csudaszép és (mily’ boldogság) egészséges pöttömkéjükkel utcán, otthon, boltban türelmetlenül és minősíthetetlen szavakkal perlekednek, kiabálnak. Milyen emberei lesznek e csöppek a jövőnek? Minden és mindenki mindennel és mindenkivel összefügg, tény, de saját tapasztalásból mondhatom, hogy legelső és legfőbb gyógyítói önmagunk lehetünk magunknak. Csak mindezt nem könnyű felismerni, tudom. De érdemes. Bede Zsóka PIONEER HI-BRED Magyarország Rt. Budapest, Lajos u. 48-66. H-1036 HUNGARY Tel.: 36 (1) 250-8484, fax: 36 (1) 250-8480. GAZPÁLI\€DCr, FIGYELEM! A PIONEER HI-BRED Magyarország Rt. és az ALFA-GÉP Kft. tisztelettel meghívja Önt és munkatársait Pioneer kukoricafajta-bemutatóra, valamint mezőgazdasági erő- (ZET0R, ZTS) és munkagép-bemutatóra. BEMUTATÓ: 1997. október 11., 10 óra, Medovarszki András | farmja, Békéscsabától 1,5 km-re Csorvás irányában. Minden érdeklődői odrunk! 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 84. fSM/JCrj Telefon: 447-909, (60) 464-687. VAtZST PIONEER,