Békés Megyei Hírlap, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-20-21 / 220. szám

1997. szeptember 20-21., szombat-vasárnap SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP A váciaknak is élet-halál kérdés lehet Az NB I-es labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának párosítása. Szep­tember 20., szombat: Vác—Békéscsaba, 19.00, jv.: Szabó Zs. (Arany, Bede). DVSC—Kispest, 16.00, Haladás—ZTE, 19.00, Stadler—Gyó'r, 19.00, Siófok—Diósgyőr, 19.00, Gázszer—MTK, 19.00, Vasas—Tiszakécske, 19.00. Szeptember 21., vasárnap: FTC—Videoton, 14.30 (Duna TV), BVSC—ÚTÉ, 18.00. A két bokasérüléssel bajlódó já­tékos, Kasik és Topos mellett egyelőre kérdés, hogy Brlázs és Fazekas pályára tud-e lépni Vá­cott. Az előbbit egy csontkovács próbálja rendbe hozni, Fazekas pedig a térdét fájlalta egész héten, csak csütörtökön edzett először. Erdei mellett a három sárga lapos Sándor sem lehet ott a pályán. — Tisztában vagyunk azzal, hogy a nehéz helyzetben lévő Vác mindent elkövet annak érde­kében, hogy győzzön ellenünk, hiszen ki ellen, ha nem éppen ellenünk szeretné otthon tartani a három pontot — mondta tegnap Pásztor József, a csabaiak meste­re. — Remélem, a csapat nem esik abba a hibába, mint Debre­cenben tette, nem vesztik el a fejüket a játékosok, s kilencven percig tudnak koncentrálni. Sőt, bízom abban, hogy a Ferencváros elleni küzdenitudást ismét előtér­be kerül. Ha ezt megoldjuk, akkor növekszik az esélyünk a pont­szerzésre. A következő két ide­genbeli mérkőzésen szeretnénk legalább egy pontot begyűjteni. A Vác rutinos gárda, akad néhány jó játékos a csapatukban. Erejük az oldalról berúgott labdákban rejlik, amiből támadóik könnyen betalálnak a kapuba. A két együt­tes csatársorának teljesítménye döntheti el a találkozó pontleosz­tását. A Békéscsaba várható kezdő csapata: Baji — Raducu — Ke- rényi, Balog — Takács vagy Fazekas, Todorovics, Brlázs vagy Valentényi, Vörös, Dobi — Dani.Stoica. Domokos Gabriella, Békés­csaba polgármesteri hivatalá­nak oktatási, közművelődési és sporthivatala sportcsoportve­zetője így vélekedett a mérkőzés előtt: — A váciak is nehéz hely­zetben vannak, égetően szüksé­gük van a győzelemre. A hazai környezet ebben segítheti őket. Sajnos, a csabai csatárok a gól­helyzeteket nem minden esetben tudják kihasználni, ez dönthet a hazaiak javára, vagyis 2—1-es váci győzelemre tippelek. l)r. Halmai Zoltán, a békés­csabai Réthy Pál kórház főor­vosa másban bízik: — A Bé­késcsabát lelkesítheti a Ferenc­város elleni győzelem, sőt azt várom, hogy pszichésen ez fel­dobja őket. Igaz, a Vácnak presztízsmérkőzés a szombati kilencven perc, ám képesnek tartom a Pásztor-legénységet egy döntetlenre, ha megmarad a múlt heti lendületük, ezért leg­alább 1—1-et várok. (jávor) MÉRLEG Vácon Bcs.-n 1987—88 1—1 3—0 1988—89 1—0 2—0 1989—90 1—1 0—0 1990—91 0—0 0—1 1992—93 2—0 1—1 1993—94 1—2 1—1 1994—95 0—1 0—0 1995—96 1—2 1—1 1996—97 2—0 3—2 Az eredmény a pályaválasztó szemszögéből értendő'. Az itt fel nem sorolt esztendőkben leg­alább az egyik csapat nem a leg­magasabb osztályban játszott. Rajtol a kézilabda NB I B A hét végén megkezdődik a kézilabda NB I B küzdelemsorozata. Az új idényben három Békés megyei együttes próbál szerencsét. A hölgyeknél az újonc Gyulai SE, a férfiaknál a Békési FKC és az egy évi kitérő után az osztályba visszatért Csaba Előre KC. A rajt előtt az együttesek képviselőivel, Gőg Zoltán technikai vezetővel, Török István klubigazgatóval és Perényi László vezetőedzővel beszélget­tünk. 1. — Mikor kezdődött és milyen volt a felkészülés? 2. — Milyen változások történtek a keretben? 3. — Milyen tervekkel vágnak neki az új idénynek? Mit várnak csapatuktól a nyitófordulóban? 1. Góg Zoltán (Gyulai SE): — Az együttes Csulik Pálné edző irányításával július 21-én kezdte a munkát heti négy foglalkozás­sal. Keményen dolgoztak a lá­nyok, különösen a fizikai erőnlét javítására helyezett nagy súlyt a szakvezető. Több előkészületi mérkőzést is játszottunk, az NB I- es Pécstől kétszer kikaptunk, de az NB Il-es Makót és Szarvast mindkét^ alkalommal legyőztük. A felkészülés utolsó szakaszában Csulikné lemondott—akinek ez­úton is megköszönjük a munkáját —, így megbízott edzőként Szi­lágyi Sándor irányítja a gárdát. Török István (Békési FKC): —Július 16-án kezdte meg a csa­pat a felkészülést heti öt edzéssel. A korábbi edző. Kádas László munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudta vállalni tovább a csapat irányítását. Szerettük volna a ro­mán ifjúsági válogatott edzőjét megnyerni a csapat mellé szakve­zetőnek, ám neki 1997. december 31 -éig érvényes szerződése van a szövetséggel. Ezért az egykori válogatott, az Elektromosból hozzánk igazolt Gávai Ferencet bíztuk meg az edzői teendők ellá­tásával, aki játékosedzőként dol­gozik december 31 -éig. Segítője az ifjúsági csapat szakvezetője, Gécs Mihály. Több előkészületi mérkőzést játszottunk a környék­beli csapatokkal, amelyeket meg­nyertünk az OMTK, a Csaba Előre KC és a Mezőberény ellen. Perényi László (Csaba Előre KC): — Augusztus 4-én kezdtük a munkát. Hetente tíz edzést tar­tottunk. Sokat dolgoztunk, első­sorban a fizikai erősítésre helyez­tük a fő hangsúlyt. Sérülések és munkahelyi elfoglaltság miatt kevesebb idő jutott a taktikai vari­ációk gyakorlására. Több edző­mérkőzést is játszottunk és részt vettünk Lajosmizsén egy tornán. 2. Góg Zoltán: — Tóth Éva Medgyesegyházára igazolt, Nagy Erika és Gajdács Tünde nem vállalta az NB I B-s szerep­lést. Sikerült megegyezni a Bé­késcsabai NKC-val, így kettős já­tékengedéllyel nálunk játszhat Valyuch, Ancsin T.,Gyuska G. és Karlovszki. Leigazoltuk a rutinos kapust, Lovászáét Békésről. A keret: Lovászné, Lovas, Deák (kapusok), Dávid, Felegyi, Med- vegy, Major J., Csepregi, Hajdú, Major Zs., Recska, Major A.,No- vák, Vízhányó, Ancsin T., Gyuska G., Valyuch, Karlovszki (me­zőnyjátékosok). Török István: — Csuvarszki és Petrovszki, a Csaba Előre KC- be Pocsai Újkígyósra, Weigert Mezőberénybe igazolt. Hozzánk került Gávai, Miké és Kiss J. Köröstarcsáról. Szerettük volna leigazolni a szarvasi Tusjakot, aki nálunk is edzett néhány hétig, majd Kecskemétté igazolt. Egy­kori játékosunk Szilágyi Attila újra kezdte. A keret tagjai :.S’rd7tó- yi.ArdeleánP. (kapusok), Bogár- di, Gávai, Greksza,Moldován, Polgár 71, Takács, Ardeleán L., Szilágyi A., Mikó, KissJ., Szilágyi L. Polgár Z., Szűcs (mezőnyjáté­kosok). Perényi László: —Dögé Né­metországba távozott, Czétcnyi is elment, Lengyel Szegeden foly­tatja, míg a fiatal Szabó Sz. a Fo- texbe igazolt, de kettős játéken­gedéllyel nálunk is játszhat. Le­igazoltuk Békésről Petrovszki kapust, akit sajnos meg kellett műteni. Hozzánk került Tóth Gyula és Csuvarszki Békésről, előbbi az utánpótlásnál edzői fel­adatokat is ellát. Orosházáról ér­kezett az NB Il-es gólkirály, Lo­vász, Kondorosról Szenteszki, Szarvasról Nemes. Kettős játék- engedéllyel Orosházán szerepel­het Szász, míg Gyulán Unyatin- szki, Czegle, Latorczai, Benkő, Fiiadé Ifi M., Albrecht. A keret: Petrovszki, Tóth Gy., Szikora, Szász, Vidovenyecz (kapusok), Szenteszki, Kiss S., Filadelfi M., Csuvarszki, Albrecht, Benkő, Unyatinszki, Dvurecsenszkij, La­torczai, Lovász, Lukács, Czegle, Tóth B., Félix, Nemes, Czina, Asztalos (mezőnyjátékosok). 3. Góg Zoltán: — Mint min­den újoncnak, a bentmaradás le­het a célunk. A helyi vállalkozók támogatásával az NB I B-s műkö­dés minimális feltételeit megte­remtettük, s reméljük az önkor­mányzat a napokban kedvezően bírálja el kérelmünket. Gyulán egyébként a labdajátékok közül a női kézilabda a legmagasabb osz­tályban szereplő együttes. A Vá­sárhely rutinos, jó csapat, nagy küzdelmet várunk ellenük a nyi­tányon, ahol nyerni szeretnénk. Török István:—A nyolc saját nevelésű fiatalt felvonultató csa­patunk számára az 5—8. hely el­érését tűztük ki célul. Az újonc, jó erőkből álló Debreceni Nyom­dász ellen szombaton este hazai pályán győzelmet vámnk. Perényi László'. — Konkrétan nem fogalmaztuk még meg a ter­vet. Szeretnénk visszacsalogatni a szurkolókat és minél több pon­tot gyűjteni az ősszel úgy, hogy sok lehetőséget kapjanak a fiata­lok. A nyáron a fehérgyarmati együttes alaposan megerősödött, ennek ellenére győzni szeretnénk szombat délután. (verasztó) A helyi televíziók sportprogramja Csaba Tv. Szeptember 21., va­sárnap. Csaba Sport. 19.00: Sporthírek, benne képes össze­foglaló a Békéscsaba—Neptun OB I B-s vízilabda-mérkőzésről, a Csaba Előre KC—Fehérgyar­mat férfi kézilabda-mérkőzésről, az NB I-es női kézilabda-bajnok­ság első fordulójáról, a Gyula— Debrecen Magyar Kupa labdarú­gó-mérkőzésről és a Samsung- futásról. Szeptember 22., hétfó'. Csa­ba Sport. 18.30: Változások a Békéscsabai Előre FC életében, beszélgetés Kovács Géza elnök­kel. 19.40:Sporthítek(ism.). Szeptember 24., szerda. Csaba Sport. 22.00: Békéscsa­ba—Neptun OB I B-s vízilabda­mérkőzés felvételről. $ « $ Körös Tv Sport7. Szeptember 21., vasárnap, 20.50 (ismétlés szeptember 22, hétfő, 20.30): 1. Országos Női Sportnap, Sam- sung-futás, sporthírek. Széchy Tamás a nagyközség első díszpolgára A szíve mindig dobozi maradt „Látod, nővérem, az emlékgyűrű, Doboz címerével... ” FOTÓ: SUCH TAMÁS Irigylem Buzitai Lajos bácsit, aki a művelődési ház ajtajában szo­rong. „Vajon megismere-e Ta­más?" Én is osztálytársa voltam. Szeretnék vele kezet szorítani és megölelni! Szoktam nézni a tévé­ben..." A hosszan tartó vastapsot, a nagyterembe belépő Széchy Ta­más arcát csak jobb tollnokok tudnák érzékeltetni. Zsúfolásig telve, természetesen ilyen ünnepi képviselő-testületi ülést aligha tartanak a következő száz évben Dobozon. „Gyalog szerettem volna jönni / a porral lepett füve­ken I mezítláb, hogy frissen élez­zem / ha felmelegszik a szülőföld / pora, mikor megérkezem... — szól a Váci-vers légyhalkító csendben. Az első sorokban mi­niszterek, államtitkárok, ország- gyűlési képviselők és világhíres tanítványok. Dr. Hargitai, Szabó, dr. Verrasztó, Damyi, Rózsa, Czene. Nyolc olimpiai arany­érem. Nyolc! Fogalom a nevük a világ úszósportjában. És itt szo­rong sok-sok dobozi. Osztálytár­sak, falubeliek, meg Szabó néni, az egykori dada. Szatmári János polgármesterségének legemlé­kezetesebb bejelentése követke­zik: „Ülésünknek egyetlen napi­rendi pontja van. Bejelentem, hogy képviselő-testületünk 1997. április 8-án hozott, 34/ 1997-es^ határozatával Széchy Tamás Állami-díjas mesteredző­nek, a Magyar Úszószövetség al- elnökének és szövetségi kapitá­nyának, Budapest, Fraknó utca 4. szám alatti lakosnak kimagasló érdemei elismeréséül a magyar úszósportban, a sportfejlesztés területén végzett munkájáért a Doboz nagyközség díszpolgára kitüntető címet adományozta.” Az életút első két évtizede. Széchy papa annak idején a falu jegyzője, édesanyja a postames­tere volt. Fiuk itt töltötte gyer­mekéveit, itt végezte elemi isko­láit. Aztán Mezőtúron, Békéscsa­bán, Gyulán a középiskola követ­kezett. Egyetemi tanulmányai után, 1958-ban kapcsolódott be a magyar úszósportba. A többit már mindenki tudja, aki egy kicsit sportember és ma­gyar. Hatvankilenc érem a világ- versenyen, közte 38 arany. Ilyet még senki nem tudott „összetré­nerkedni” a világon. És a leltár még nem teljes! Aranygyűrű, díszoklevél, em­lékérem. Megint vastaps. Tamás bácsi azt kérte, ne kelljen beszél­nie... Tegnap. Mert biztos elsírja magát. Most mégis feláll, magas­ba emeli kezét. Messzibe néz, hatvanhat év futhat át gondolata­in „Köszönöm a doboziaknak. Mindenkinek, aki, ha kellett, szét­vetett lábbal védte ezt a földet. Ezért maradt meg a haza. Mert ilyen emberek akarták és éltették. Életemnek ez a legnagyobb kitün­tetése. Nagyon köszönöm, hogy otthon lehetek és az otthonomtól kaptam.” Újra vastaps, szívet melenge­tő, a legbelülről jövő, talán még a Szarvas felé közeledő miniszter- elnök is hallja. Biztosan elmond­ják neki délután. O is készült Do­bozra. A kitüntetett újfent szól, erre végképp nem készült. „Ha ez a falu engem ennyire megtisztelt, akkor én jól tudom, nem csak nekem szól. A szüleimnek is. Apá­mat halálakor sokezren kísérték nyugvóhelyére. A díszpolgárság az övék is, értük is kapom. Mély tisztelet érte." Egy dobozból vi­rágcsokrok kerülnek elő. Az osz­tálytársaknak, az iskolatársaknak nyújtja át Tamás. Tamás bácsi. A Mester. Az öreg. „A mi fiunk.” Az ünnepi fogadáson a helyi sportélet nevében dr. Petróczy Gábor megyei sportigazgató mél­tatja a sporttörténelmi napot. „Van miből meríteni a pátriá­nak!” — ez a fehér asztal melletti köszöntő legközepe... Sok száz autogram közben mondja a díszpolgár: „Azt kérde­zed, hogy ez lenne a kilencedik olimpiai arany számomra? Nem, ez annál több!” Fábián István Ma: Samsung-futás Békéscsabán (is) A Samsung idei, hetedik futó­versenyét az ország húsz váro­sában szeptember 20-án, szom­baton 11 órától rendezik meg. A mai békéscsabai esemény házi­gazdája az Elektroház. A futásra szombaton az Elektroház előtt 8.30 és 10.50 Bánszki Tamás bronzérmes A törökországi Effesben rende­zik meg az első légi világjátéko­kat, amelyen a sportág legjobbjai vesznek részt. A ejtőernyősök mezőnyében indult a válogatott Bánszki Tamás, a Kvasz András Békés Megyei Repülő- és Ejtőernyős Egyesület kiválósá­ga. A világjátékokon ott van klubtársa, Halasi Gábor vitorlá­zórepülő is. A békéscsabai ejtő­ernyős jól szerepelt a rangos via­dalon, hiszen a kötelezően előírt számú ugrás után holtversenyben a második helyen állt célba- ugrásban egy török verseny­zővel, majd a szétugrásban a ha­zaiak sportolója ért el jobb ered­ményt, így ebben a számban Bánszki bronzérmes lett. Stílus- ugrásban Bánszki Tamás a tizen­egyedik helyet szerezte meg, így összetettben a világ 35 országá­nak bajnokai közötti versengés­ben a negyedik helyen végzett. óra között jelentkezhetnek az érdeklődők. Az 1—6. osztályo­sok ezer métert teljesítenek, míg a többiek mintegy ötezer métert futnak. Az iskolai létszámver­seny legjobbjai az Elektroház ajándékát nyerik. Minden egyes induló pólót kap ajándékba, s Meglehetősen rosszul kezdett a tanítóképzős hazai csapat. Ez an­nak eredménye, hogy a fő szpon­zor és a meghatározó játékosok távoztak, így alaposan meggyen­gült az egész nyáron a túlélésért küzdő Baja. Az újonc szarvasiak azonnal kapcsoltak, kihasználták a lehetőséget és magabiztos, pon­tos játékkal jókora előnyre tettek szert. A második félidőben húsz­pontos vendég előnynél a félidő közepétől a Körös-partiak kien­gedtek, így a bajaiak a fiatalok valamennyi célba érkező részt vesz az sorsoláson, amelynek fődíja egy Samsung színes tele­vízió, emellett porszívót, mikro­hullámú sütőt és tíz egyéb érté­kes ajándékcsomagot sorsolnak ki a szervezők. V. L. lendületes játékának köszönhe­tően fokozatosan ledolgozták hátrányukat, de a hazaiak fordíta­ni már nem tudtak. PumpGábor:—A kulcsjáté­kosaink csődöt mondtak. Novák Gábor: — Kialakulóban lévő csapatom harminc percig fegyel­mezetten és jól játszott. Jelentős előnyünk után a hazai fiatalok lendületes játékkal feltornázták a Baját, így a végén nehezen nyer­tünk, de jól jött ez a győzelem. Ló'rinczi Csaba Megvan az első győzelem Bajai TK—BSC Szarvas 78:82 (29:43) NB I A csoportos női kosárlabda-mérkőzés, Baja, 400 néző'. V.: Kóthay, Földházi. Baja: Mironenko (9), Ácsai (2), Sitkéi (3), Orbán (26/15), NEDILIA (29/6). Cs.: Horváth (7/6), Katanich (-), Sibalin (2), Mázsár (-). Edző': Pump Gábor. Szarvas: Huszárik (5), PASEK (21/3), Keresztény (4), Papp (12), SÁNDOR (17). Cs.: Frankó Ä. (4), FRANCIA (8), Kitlinszkaja (11), Bobvos (-). Edző': Novák Gábor. Az eredmény alakulása: 3. perc: 0:4,7. p.: 9:9,13. p.: 13:21,17. p.: 24:34, 26. p.: 32:55,35. p.: 60:65,39. p.: 74:78. Kipontozódott: Katanich a 25., Mironenko a 30., Sitkéi a 30., Huszárik a 31., Keresztény a 37., Sibalin a 39., Frankó A. a 40., Orbán a 40. percben. A ^/AATESZ tagja Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66)450-450; sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon/fax: (66) 441-311; Terjesztésvezető: Körtvélyesi Csaba. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügy nökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 695 Ft, negyed évre 2085 Ft. Készül: a COFINEC Hungary Rt. Kner Nyomda, Békéscsaba, Baross út 9—21. Nyomdaigazgató: Péter István. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom