Békés Megyei Hírlap, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-10 / 211. szám
1997. szeptember 10., szerda MEGYEI KÖRKÉP t&BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Megkérdeztük olvasóinkat Miről kezdeményeznének népszavazást? Tonka István, 44 éves, kis- dombegyházi szeszfőzdevezető: — Az atomfegyverekről. Azt szeretném, ha egyszer s mindenkorra kitiltanák őket az ország területéről. A Varsói Szerződés idejében tagadták, hogy lettek volna ilyen eszközök hazánkban. Pedig biztosan voltak. Attól tartok, hogy ez bármikor megismétlődhet. Félreértés ne essék: a NATO- tagságot fenntartás nélkül elfogadom, de atomfegyverek nélkül. Féltem a családomat, az itt élő embereket és a környezetet. Lipták Pál, 74 éves, battonyai nyugdíjas: — Talán meglepő, de én is Magyarország NATO-tagságá- ról kezdeményeznék népszavazást. Trianonnal hazánk területének kétharmada igazságtalanul került a szomszédokhoz, s emiatt máig furdalja őket a lelkiismeret, azaz félnek attól, hogy elkezdünk követelőzni. Ez az örökös félelem átcsaphat agresszivitásba, azaz egy adott pillanatban bizonyos országok bizonyos körei katonai támadást indíthatnak ellenünk. A NATO-tagsággal mindez megelőzhető. Dódity György, 75 éves, battonyai nyugdíjas: — Az élelmiszer- és főleg az energiaár-emelések jogosságáról! Kirívóan igazságtalannak tartom, amit ezen a területen művelnek. Áprilisban egy hónapra 400 Ft-ot fizettem a villanyért, szeptemberben meg ezernél is többet. És ezzel még nincs vége, most jelentették be az újabb emelést. Ugyanakkor az országos nagyvállalat 300 millió Ft-tal akarja finanszírozni azokat, akik nem tudják a fűtési számlát fizetni. Kérdem én: kinek a zsebéből veszik ki azt a 300 milliót? Balogh Jenő, 54 éves, kever- mesi rokkantnyugdíjas: — A cigány kisebbség felemelését szolgáló megoldási javaslatokról. Én ugyanis készséggel elismerem, hogy ez a mostani kormány a szívén viseli a szegény emberek, így az etnikumhoz tartozók sorsát is, csak hát kevés történik az érdekünkben. A vezetőknek le kellene jönniük ide közénk, s a polgármesteri hivatalokkal együtt elő kellene állniuk valami épkézláb ötlettel, még mielőtt valami jóvátehetetlen történik. M. Gy. A SZERZŐ FELVÉTELEI Az EU és a migráció A magyar lakosság nincs megfelelően felkészülve — felkészítve — az uniós csatlakozásra abban a tekintetben, hogy nem tudják, mivel jár a belépés, többek között a migráció terén. Erre a Belügyminisztériumban nemrégiben megszervezett tanácskozáson hívták fel a meghívottak figyelmét. Dr. Pelcsinszki Boleszláv, a megyei közgyűlés alelnöke — aki részt vett a fórumon — rámutatott, a hazánkba vándorló külföldiek konkurenciaként jelennek majd meg a munkaerőpiacon, idegen kultúrájú népcsoportok telepednek meg az országban, amely ugyancsak problémát okozhat a beilleszkedésben, befogadásban. A folyamat tehát nemcsak előnyökkel, hanem hátrányokkal is jár, célszerű, hogy a lakosság mielőbb megismerje, megértse a belépés következményeit. (e) Zarándokút Tersattóba Fokozódik az érdeklődés a világ, Európa kegyhelyei, búcsújáróhelyei iránt, amelyeknek nemcsak történetét szeretné megismerni a hívő ember, hanem személyes tapasztalattal, kirándulással, látogatással is. A békéscsabai hívők már igen sokfelé jártak itthon és a világban. Legközelebb Rijeka (Fiume) mellé, Tersattóba látogathat, aki teheti. A XIII. század utolsó évtizedében, IV. Miklós pápa idején, 1291. május 10-én a Bol- dogságos Szűz názáreti házát angyali kezek Tersatto városka határába vitték. Frangepán Miklós, a város akkori ura, Dalmácia és Isztria bánja, már különböző építkezéseket tervezett a Szent Hajlék fölé, amikor eltűnt a házikó. Emlékére mégis épült egy csinos templom 1453- ra. Főoltárára került Mária képe, amelyet V. Orbán pápa 1367-ben küldött a tersattóiak- nak. A képet — mely cédrusfára van festve — a pápa szerint is Szent Lukács készítette. A díszes koronát, amely a képet díszíti, Barbasigo János nevű hívő hozta el Rómából. A népszerű kegyhely egyike a leglátogatottabb búcsújáróhelyeknek, a szentferencrendi atyák gondjaira van bízva. Hamarosan Békéscsabáról is indul egy zarándokcsoport, amelyik ellátogat Tersattóba. A hit megnyilvánulásai mellett nyilvánvalóan maradandó élményt jelent majd az Adria ilyenkor még kellemes éghajlatú vidéke. Az autóbuszos zarándokút szeptember 16 és 20 között lesz. A tersattói Mária kegyhely látogatását követően a résztvevők kirándulnak a Krk- szigetre is. Érdeklődni, jelentkezni a (66) 446-746-os telefonszámon lehet. B. Zs. Sarkadi nyugdíjasok őszi tervei Végefelé közeledik a sarkadi nyugdíjasok érdekvédelmi szervezete által szervezett idei kirándulássorozat. A napokban az ez évi 15. kirándulásukon vehettek részt az érdeklődő sarkadi nyugdíjasok. Mint Kiss Lajos, az egyesület elnöke elmondta, ezúttal sarkad- keresztúri és székelyföldi nyugdíjasok is szerepeltek az utaslistán. A 92 idős embert szállító két autóbusz Szolnokot, Hatvant, Szentkutat, Pásztói és Hollókőt érintette. Több, mint 700 kiloméres útszakaszon keresztül csodálhatták meg Magyarország tájait, nevezetességeit az északkeletbékési idősek. Ebben az évben még két kirándulást szervez az egyesület. Szeptember 18-án a Bihari-hegyekbe indulnak az érdeklődők, majd hazafelé Nagyszalontán baráti találkozón vesznek részt az ottani nyugdíjasokkal. Szeptember 23-án az idősek világnapja alkalmából szervezett fővárosi rendezvényen száz személy képviseli a sarkadi egyesületet. Októberben pécsi nyugdíjasokat fogadnak Sarkadon, akikkel nemcsak a környéket, de Erdély szép tájait is megismertetik a helybéliek. (m) QVL1 liilLlLL'Qlli Lv_ürl'üriírLv-UrClLrLLllL LÜÍLÍYu.----------------------TISZTELT ÜGYFELÜNK! ----------------------E ngedje meg, hogy figyelmébe ajánljuk az OTP Bank legújabb bankkártyáját, az OTP BankPont Kereskedelmi Kártyát. Bizonyára Ön is tudja, hogy 1997. július 1-jétől az 1 millió Ft feletti vállalati készpénz-kifizetések esetén a jelenlegi jogszabályok értelmében nem igényelhető vissza az áfa. A több vállalkozást is kedvezőtlenül érintő szabályozásra a legjobb megoldást az OTP BankPont Kereskedelmi Kártya kínálja. Az új OTP BankPont Kereskedelmi Kártya minden vállalkozásnak megéri, mert beszerzéseiket egyszerűbben, kényelmesen és biztonságosan intézhetik.----------------------- MIRE HASZNÁLHATÓ? ---------------------A kártya csak Magyarországon és kizárólag az OTP Bank elfogadóhelyein használható • közvetlen vásárlásra közel 4000 BankPont emblémával jelzett kereskedelmi elfogadóhelyen tranzakciós díj felszámítása nélkül, • készpénzfelvételre az OTP Bank közel 600 bankjegykiadó automatájából és mintegy 800 BankPont emblémával jelzett bankfiókban és postahivatalban, • pénzbefizetésre az OTP Bank erre alkalmas ATM-jein.-------------PONT, AMIRE MINDEN VÁLLALKOZÁSNAK-------------S ZÜKSÉGE VAN! Egyszerű és kényelmes— Készpénz nélkül vásárolhat nagyban, 1 millió Ft felett az áfát visszaigényelheti. Biztonságos— Nem kell jelentős mennyiségű készpénzt magánál tartania. Szükség esetén mind a számlatulajdonos, mind a kártyabirtokos bármikor letilthatja a bankkártyát. A készpénznél jobban ellenőrizhető — A számlatulajdonos kártyánként szabályozhatja a vásárlási és készpénzfelvételi limitet, valamint az OTP TeleBank (06-1/3-666-666) használatát. Minden vállalkozás számára elérhető— A kártyához kedvező feltételek mellett lehet hozzájutni. A pénzforgalmi számla nyitása új ügyfelek számára 1997. december 31-éig díjmentes.----------------- A KÁRTYÁHOZ JUTÁS FELTÉTELEI: ---------------• a szerződő fél devizabelföldi jogi személy, jogi személy nélküli vállalkozás, önkormányzat, önkormányzati szerv, egyéb szervezet, illetve egyéni vállalkozó, • OTP Banknál vezetett pénzforgalmi vagy költségvetési elszámolási számla, • kártyánként meghatározott — később szabadon felhasználható — nyitóösszeg elhelyezése a kártyaszámlán. Reméljük, fenti tájékoztatásunk felkeltette érdeklődését. További információkkal készséggel állunk szíves rendelkezésére. ÓID BANK . .. í. ...■. ,, . , . ' .. f" s 5600 Békéscsaba, Andrássy út 4/2. Telefon: (66) 445-511. Fax: (66) 441-522.