Békés Megyei Hírlap, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-13 / 188. szám
1997. augusztus 13., szerda SPORT s> RFKKS MKGYF.I HÍRLAP Szent István Kupa nemzetközi sakkverseny Hárman az élen Ami elől „bemegy a paciba”, annak hátul ki is kell jönnie Még a kéményt is ellopták A Honvéd Szalvai SE egykori büszkesége, az 1983-as labdarúgócsapat A futballhoz értők legtöbbje állítja, hogy az egykori Honvéd Salvai SE békéscsabai labdarúgópályája a város legjobb játéktere (volt). Mondják, ezt valamikor alagcsövezték, itt a legnagyobb esőzések után is lehetett mérkőzéseket rendezni, edzeni. Ám jött az úgynevezett rendszerváltoztatás, ami elfújta a legtöbb katonai csapatot, legyen az bármilyen sportág. így a megyei labdarúgóbajnokság erősségét, a Honvéd Szalvai SE-t is. (No meg az olimpikonokat adó cselgáncs-szakosztályt.) Pedig egykoron micsoda nagy futball- csatákat láthatott itt a nagyérdemű. Rangadókat, mint a Szalvai—TASK mérkőzést, vagy a Szalvai—MÁV összecsapást. S büszkék is voltak arra, hogy micsoda szép létesítményük van a Partizán utcában, amelyet aztán 4-es Honvéd utcának kereszteltek át. Kitűnő öltözőkkel, jól felszerelt épület várta a vendégcsapatokat, amiket kiegészítettek a korszerű szociális helyiségek. A csapat elolvadt, a sereg egy ideig még őrizte a környéket. Közben befogadták a rögbi- seket és baseballosokat — mint bérlőket. Az előbbiek már nem járnak oda. Hogy miért? Elég az alsó képre nézni. Először elloptak mindent, ami könnyen mozdítható. Aztán azt is, ami oda volt szegelve, csavarozva. Végül pedig azt is, ami be volt betonozva. Nincs ma már budi, nincsenek ablakok, ajtók. A pályát körülvevő korlátot is megfújták. S ami a legjobban alátámasztja az enyészetet: a kéményt is elcsórták, miként a két felvétel összehasonlításával ez könnyen megállapítható. A rögbisek már régóta arra panaszkodtak, hogy a környékbeliek oda hordták a lovakat legelni. S ugye, ami elől „bemegy a paciba”, annak hátul ki is kell jönnie. Nos, ez utóbbiból rengeteg van az egykori játéktéren. No meg gaz, szemét, s kietlen a táj. Azt mondják, szerették volna értékesíteni, de nem akadt rá vevő. A mai fiatalok pedig lassan már sehol sem tudnak sportolni. Jávor Péter Nincs kapu, nincs korlát, s mára már a kéményt is ellopták Az eléréseké az első Hungária Kupa A szarvasi Árpád Szálló dísztermében szombat óta zajlik Szarvas város nemzetközi sakkversenye a negyedik alkalommal kiírt Szent István Király Kupa viadal. A versenyen három csoportban 99 sakkozó ült asztalhoz, küzdve a pontokért és díjakért. Az 1—4. forduló érdekesebb eredményei. Nemzetközi csoport. 1. forduló: Samu— Volosin (orosz) 0:1, Nagy J.— Kendrella 1:0, Fekete A.—Révész 1:0. 2. forduló: Volosin— P. Simon (német) 1:0, Simon J.—Nagy J. 0,5:0,5, Szlabey— Fekete Ä. 0,5:0,5. 3. forduló: Tegzes—Volosin 0:1, Fekete A.—Daróczy 1:0, Nagy J.— Szlabey 1:0. 4. forduló: Volosin—Nagy J. 0,5:0,5, Jónás— Fekete A. 0:1, Petró—Vehre- schild (német) 1:0, Zila—Simon 0,5:0,5, Daróczy—Andor 1:0, Révész—Tegzes 0,5:0,5, Uhrin—Balogh 0:1. Állás a 4. forduló után: 1— 3. Volosin (Szeged), Fekete A. (Békéscsaba), Petró (Békéscsaba) 3,5—3,5, 4—8. Nagy J. (Makó), Simon J. (Kazincbarcika), Daróczy (Debrecen), Balogh, Kovács (mindkettő Szentes) 3—3 ponttal. Országos csoport. 1. forduAz elmúlt hét végén a kétsopro- nyi Farkas-tanyán rendezték meg a III. Margit Kupa országos fogathajtó minősítő versenyt. Ezzel egy időben Tápiószent- mártonban meghívásos nemzetközi fogathajtó verseny zajlott, pedig a kétsopronyi időpont az országos versenynaptárban tavasz óta szerepel. A fogathajtó mezőny így megoszlott, a kétsopronyi eseményen nyolc fogat állt rajthoz, két egyes és hat kettes fogat. Békés megyéből Fábián Sándor, a Gyulai Lovasklub hajtója az egyesek között, míg Farkas Csaba, a Csikó Kft. hajtója a kettesek között indult. A háromnapos rendezvény családias légkörben, a hajtok által is elismert rendezéssel zajlott le. A szombati maratonhajtás akadályai igazi erőpróbát jelentettek a hajtóknak és a lovaknak egyaránt. Az időjárás ezt a rendezvényt sem kímélte, a szombatéjszakai felhőszakadás miatt vasárnap csak délután tudták elindítani az akadályhajtást. Ben- kő Sándor, a tavalyi győztes, viccesen meg is jegyezte: ,A rendezők nem jelezték, hogy vízilovat is nevezzünk a versenyre". A rendkívül felázott talaj ellenére az alappályát négyen teljesítették hibátlanul, így a közönség egy látványos és izgalmas összevetésnek lehetett tanúja, amelyben nagy harc alakult ki Benkő Sándor és a jászberényi Taczmann Elek között, végül tizenhárom másodperccel jobb idővel Benkő Sándor nyert. Az egyes fogatok kategóriájában mindössze ketten vetélkedtek az első helyért, Fábián Sándor úgy fogalmazott: ,,ltt most nem az a fontos, hogy ki lett az ló: dr. Multyán—dr. Andor 1:0, Kiss—Igaz 0:1, Steigerwald— Kurucz 0:1. 2. forduló: Ku- rucz—Veres 1:0, Hejnz (német)—<lr. Multyán 0:1, Kerekes—Erhard (német) 1:0.3. forduló: dr. Multyán—Kerekes 0:1, Gáspár—Igaz 0:1, Borzi— Kurucz 0:1. 4. forduló: Igaz— Kurucz 0:1, Kerekes—Szekeres 0:1, Borzi—Palotai 0,5:0,5, Kiss—Philips (német) 0:1, Ulrich (német)—dr. Multyán 1:0., Állás a 4. forduló után: 1. Kurucz (Karcag) 4, 2. Szekeres (Makó) 3,5, 3—9. Ulrich, Igaz, Döményi, Vác, Gordon, Kerekes, Fülöp 3—3 ponttal. Gyerekcsoport. 1. forduló: Nyárfádi—Nagy 0:1, Papp— Varga 0:1, Radics—Gerencsér 0:1. 2. forduló: Nagy—Nyem- csok 1:0, Gerencsér—Veres 1:0, Varga—Samu 1:0. 3. forduló: Korbely Gy.—Nagy 0:1, Szlabey—Gerencsér 0,5:0,5. 4. forduló: Nagy—Bencze 0:1, Gerencsér—Korbely Gy. 0:1, Samu—Szlabey 1:0, Török— Veres 1:0. Állás a 4. forduló után: 1. Varga L. (Békés) 4,2—7. Nagy, Korbely Gy., Samu, Papp, Török, Gorbácz 3—3 ponttal. B. Gy. első, hanem, hogy nagyon jól teljesített Ceylon." (Ceylon 9 éves nónius pej mén, a Csikó Kft. tulajdona, a kecskeméti lószépségverseny különdíjasa és Fábián Sándor hajtja egyesben). Eredmények. Egyes fogatok. Díjhajtás: 1. Fábián Sándor (Gyulai Lovasklub) Maratonhajtás: 1. Fábián Sándor. Akadályhajtás: 1. Fábián Sándor. Összetett: 1. Fábián Sándor. Kettes fogatok. Díjhajtás: 1. Benkő Sándor (Hódmezővásárhelyi Aranyági Ménes, Mártély), 5. Farkas Csaba (Csikó Kft.). Maratonhajtás: 1. Benkő Sándor, 5. Farkas Csaba. Akadályhajtás: 1. Benkő Sándor, 6. Farkas Csaba. Összetett: 1. Benkő Sándor, 5. Farkas Csaba. $ % % A lovassport szerelmesei máris újabb nagy eseményre készülődnek. Augusztus 17-én, vasárnap az Orosházi Lovasegyesület egész napos programra várja az érdeklődőket a bogárzói lóversenypályára. Reggel fél kilenctől rendezik meg a XXIX. Nemzetközi Lóversenyt, ahol a hazai versenyzők mellett jugoszláv, román, szlovák lovasok állnak rajthoz. A Lóverseny Kft. jóvoltából a galopp és ügető futamokra a helyszínen fogadások köthetők. Ä 120 cm-es díjugrató szám a Békés Megyei Hírlap vándorkupáért zajlik. A kettes fogatok akadályhajtása mellett sor kerül a Szabad Föld és IKR gazdaversenyére is. A versenyszámok szünetében bemutatószámok szórakoztatják a közönséget. Szabó Zsuzsa Békéscsabán, a MÁV Csányi utcai sporttelepén rendezték meg első alkalommal a Hungária Kupa serdülő nagypályás labdarúgótornát, amelyen az 1983. augusztus 1-je után született fiatalok vehettek részt. A rendezvényen négy csapat indult, körmérkőzést játszottak először, majd utána ráadásként kétszer 30 percben döntötték el a végső sorrendet. A helyosztók eredményei. 3. helyért: Jászberény—Hungária 1—1 (11-es rúgások után 5—4). 1. helyért: Békéscsabai Előre FC—Vác 2—0. Jakab Péter edző tanítványai biztos győzelmet arattak. Különdíjasok. Gólkirály: Maszheim János. Legjobb kapus: Váradi György (mindkettő Bcs. Előre FC). A csapatok legjobbjai: Cseke Tamás (Előre), Topolcsányi Tibor (Vác), Pető Tibor (Jászberény), Szarka Zoltán (Hungária). A torna főszervezője, Fülöp Imre elmondta, hogy ez a rendezvény volt az első nagypályás Hungária Kupa, s ezt szeretnék hagyományossá tenni. Jövőre nyolc csapattal tervezik megrendezni a tornát. A Hungária Kupa támogatói: OMI Sport, Adidas Hetes Kft., Szi- szi-Szita Nyomdaipari Kft., Kőbányai Sört Palackozó és Értékesítő Kft., JAVIPA Kft., Mini Pool Kft., Csapda söröző, bábolnai Takarmányipari Kft., Soccer Sport, Olsák Tamás vállalkozó. (N. L.) Ma két mérkőzés a Magyar Kupában Ma folytatódnak a labdarúgó Magyar Kupa csoportmérkőzései, a három Békés megyei érdekelt közül kettő pályára is lép. A Békéscsabai Előre FC Budapestre utazik, azon belül is Rá- kosszentmihályra, ahol a RAFC vendégeként lép pályára a kupasorozat második körében (játékvezető: Jenei, segítői Lánczos és Berta). A Mezőberényi FC ugyanakkor a Nyírségbe utazik, ahol a megyei bajnokságbn szereplő Nyírlugosi SE lesz az ellenfele. Mindkét mérkőzést 17 órakor játsszák. A Gyula-West Group FC és az NB I-es Debreceni V SC-Epo- na összecsapást egy héttel később rendezik meg a hajdúságiak kérésére. így a két csapat augusztus 20-án, szerdán 15 órakor méri össze tudását. Ezt a majálissal egybekötött mérkőzést egy Gyula öregfiúk—Békéscsaba öregfiúk találkozó előzi meg 13 órakor. A csoportmérkőzések utolsó körét augusztus 27-én rendezik, amelynek párosítása: Százhalombatta—Békéscsabai Előre FC, Csenged FC—Gyula-West Group FC, Mezőberényi FC— Diósgyőri FC. Balog is a keretben Csank János, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte az augusztus 20-ai (Népstadion, 18.30 óra), Svájc elleni világbajnoki selejtezőre készülő keretét. A 23 játékos csütörtökön találkozik, és indul a tatai az edzőtáborba. A mérkőzést a belga Michel Piraux vezeti. A keret: Babos Gábor (MTK), Sáfár Szabolcs (S'V Salzburg), Végh Zoltán (Vasas) — kapusok; Mracskő Mihály (Győr), Kuttor Attila (MTK), Sebők Vilmos (UTE), Bánfi János (Aalst), Dragoner Áttila (FTC), Keresztúri András (Slovan Bratislava) Nyilas Elek, Nagy Norbert, Lipcsei Péter (FTC), Dombi Tibor (DVSC), Farkashá- zy László, Halmai Gábor, Illés Béla (MTK), Sándor Tamás (Torino), Szlezák Zoltán (ÚTÉ), Urbán Flórián (Anderlecht) Torma Gábor (Roda JC), Kovács Zoltán (ÚTÉ), Orosz Ferenc (MTK), Klausz László (SV Salzburg) —mezőnyjátékosok. Ubrankovics Mihály, az utánpótlás-válogatott kapitánya is kijelölte keretét. A 23 éven aluliak augusztus 19-én 18.30 órakor mérkőznek a helvétekkel az Üllői úton; A keret: Németh Gábor, Po- sza Zsolt — kapusok; Varga Krisztián, Pest Roland, Balog Zoltán, Stark Péter, Korsós György, Tordai Balázs, Boda József, Zováth János, Fűzi Ákos, Bükszegi Zoltán, Böőr Zoltán, Madar Tamás, Sira István, Schultz Levente, Dvéri Zsolt, Kenései Krisztián — mezőnyjátékosok. TOTÓTIPPJEINK a 33. heti szelvényekhez: 1. Érd—Dunaferr x 2 2. M. Sopron—Csepel 1 x 3. Salgótarján—Sz. Dorozsma 1 4. Rostock—Leverkusen x 2 5. Eisenhütte—Hertha BSC 2 6. Reutlingen—Bielefeld 2 7. Lübeck—Düsseldorf x 2 8. Münster—Mainz x 9. Neukirchen—Uerdingen x 2 10. Halle—E. Frankfurt 2x 11. Oldenburg—S. Kickers x 12. Chievo—Castel di Sangro 1 13. Cosenza—Foggia x2 +1. mérkőzés: 14. Treviso—Reggiana 2 Pircsi Kupa Tarhoson A tarhosi falunapok keretében második alkalommal rendezik meg a II. Pircsi Kupa pénzdíjas kispályás labdarúgó-bajnokságot. A sport- esemény mellett gazdag program várja a résztvevőket. Az egész napos eseményt utcabál zárja. A kispályás labdarúgó-bajnokságra a következő telefonszámon lehet jelentkezni: Pankotai István (66) 429-082 és Kürti Sándor (66) 429-093. „Vízilovat kellett volna nevezni” Ismét Benkő nyerte a Margit Kupát A A Y6ATE5Z tagja Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőségés kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon/fax: (66) 441-311; Terjesztésvezető: Körtvélyesi Csaba. Telefon/fax (66)453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DELHÍR" Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 695 Ft, negyed évre 2085 Ft. Készül: a COFINEC Hungary Rt. Kner Nyomda, Békéscsaba, Baross út 9—21. Nyomdaigazgató: Péter István. HU ISSN 12151068