Békés Megyei Hírlap, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-30-31 / 202. szám
1997. augusztus 30-31., szombat-vasárnap MEGYEI KÖRKÉP Új közösségi házra várnak Füzesgyarmaton — Könyvtárunk egy számítógépet kapott a Mól Rt. Füzesgyarmati Bányaüzemétől. Ez a gép szerves része az intézménynél folyó automatizálásnak — tájékoztatta lapunkat Tőkésné Gáli Mónika, a füzesgyarmati kulturális intézmények igazgatónője. Októberben a mozinál ifjúsági Főnix filmklubot indítanak, s a felnőtt filmklubra is pályázatot nyújtottak be. Szintén pályázat útján 120 ezer forintot nyertek videotéka kialakítására. A célra összesen 150 ezer forintot fordítanak, s már szeptembertől megkezdik a videoköl- csönzést. A helyi és a környék iskoláinak igen előnyös feltételeket kínálnak. A NAT követelményeit is figyelembe véve szerzik be a kazettákat. — Nagyon nehéz dolgunk van, mert az épület állaga gátolja a munkánkat, a fejlődésünket — mondta az igazgatónő. — Ha minden így marad, nem tudunk megfelelni a helyi igényeknek. Hullik a vakolat, gyakoriak a beázások, korhadnak a küszöbök. Erre a területre nem adnak állami támogatást, így szinte piaci viszonyok között kell kulturális szolgáltatásainkkal megfelelni. Ha a vállalkozók nem támogatnának (amivel munkánkat ismerik el) bennünket, még nehezebb lenne a helyzetünk. Sajnálom a gyarmati fiatalokat, mert nincs számukra olyan hely, ahol kulturáltan Szórakozhatnának. Úgy vélem, nem halasztható tovább egy új közösségi ház épülése Füzesgyarmaton, ahol helyet kaphatna a képtár és a Doma-féle japán múzeum is. (Magyari) Az óvodáról és a művészeti iskoláról Galambászoknak A Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségén belül az idén márciusban alakult meg a Máltai és Tyúktarka Galambtenyésztők Fajtaklubja, amelynek megyei tagjai is vannak.Szakmai programot szerveznek Pécsen, az'ottani egyesület székházában szeptember 7-én 10 órától. Mint azt az orosházi Kérdő Lajos, a fajtaklub elnöke elmondta, a rendezvényen 2 kiváló, 2 igen jó és 2 jó minősítésű galamb bírálata történik meg mindkét fajta esetében, majd kijelölik a fajtaklub őszi budapesti kiállítására a bírálókat. A pécsi szakmai napra megyénkből busszal indulnak a galambászok, jelentkezni lehet augusztus 31 -éig a klub titkáránál, Gulyás Józsefnél (Gyula, Bajcsy utca 29/A., vagy telefonon: 66/460-705). (cs) A Generali válaszolt Lapunk július 16-án megjelent számában „Biztosított cirok, bizonytalan termelők” címmel egy cikk jelent meg, amely a magyar- bánhegyesi ciroktermelők és a Generáli biztosító pénzügyi vitájával foglalkozott. Az írásra a biztosító a következőkben válaszolt: „A cikkben közölt adatok és tények felemásak, mivel ebben az időben az ügy végleges lezárása még nem történt meg. A Reform 2000 Bt. ügyvezetője 1997. július 23-án, illetve 31-én összesen 16 985 000 Ft biztosítási összeget vett fel társaságunktól.” A Csorvási Általános Művelődési Központ óvodája és az alapfokú művészeti iskola 1996/97-ben végzett tevékenységéről számoltak be az intézmények vezetői a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. Tar Ferencné vezető óvónő elmondta, hogy tavaly szeptemberben 2 óvodában kezdődött el a munka 222 gyermekkel és 24 dolgozóval. A szülők válogathattak a pluszlehetőségek között: logopédiai foglalkozásokon a gyerekek szakszerű segítséget kaptak beszédük javításához. A bibliai foglalkozásokra 37 óvodás járt, míg úszásra 16-an jelentkeztek. A nyár folyamán is járhattak a gyerekek, felváltva tartott ügyeletet a két óvoda. Csorváson az alapfokú művészeti iskolában az elmúlt tanévben már megtették azokat a változásokat, amiket .a Nemzeti Alaptanterv hatályba lépése kötelezően előír — 20 óra lett a kötelező óraszám. Tavaly egyébként 198 tanulója volt a művészeti iskolának, zeneoktatásban 104, képzőművészetiben 30, a táncművészet elsajátításában 64-en vettek részt — tájékoztatta a képviselőket Kukla Zoltán igazgatóhelyettes. Csete I. Megkérdeztük olvasóinkat Bihercz Csilla, 11 éves, kaszaperi tanuló: — Nagyon szeretek játszani, ezért ha lehetett, igyekeztem kihasználni a szünidőt a legózással. Emellett otthon is segítettem, kedvenc időtöltésem volt a lakástakarítás. A barátokkal is több időm volt találkozni, akikkel jókat beszélgettünk. A kis kutyámmal, a Szuszival pedig jókat fut- károztunk és játszadoztunk. Az iskolával 3 napot kirándultunk Sopronba, ahol nagyon jól éreztem magam. Mivel néhány nap van az iskolakezdésig, ezért a füzeteket csomagolom. Jó ez a szünidő, de kár, hogy már vége! Kovács Piroska, 15 éves, kaszaperi tanuló: — Mivel az idén új iskolába, a kereskedelmi szakmunkás- képzőbe megyek Mezőtúrra, ezért komolyabban kellett venni a dolgokat, így a nyáron is készültem az új feladatra. Miskolcon voltam 3 napos túrán, ami nagyon tetszett, de az időm legtöbb részét a helybeli ABC- ben töltöttem „előgyakor- laton”. A hétvégeken szabadabb vagyok, a barátaimmal kiülünk a parkba jókat „dumcsiz- ni”, vagy a helyi diszkóban futunk össze egy kis kikapcsolódásra. Kovács Gabriella, 20 éves, kunágotai csecsemőápoló: — Igazából nem volt nagyon fárasztó évem, de ha kisüt a nap, akkor jólesik egy kis strandolás, kikapcsolódás. Szívesen kerékpározunk a közeli fürdőbe. Egy hónapig dolgoztam Debrecenben az idegosztályon, majd hazajőve kerékpározással, túrázással töltöttem a barátaimmal az időt. Szeretem a nyári meleget, valamint a környék nevezetességeit felfedezve, pihenéssel egybekötve tölteni a napokat. Nem sokára ismét visszautazom Debrecenbe, ahol folytatódik a munka. Gyömbér Béla, 14 éves, makói tanuló: — Kunágotára a rokonok révén kerültem, ahová a nagybátyának hívtak meg, így itt töltöttem egy hetet. Az idén már voltam nyaralni ismerősökkel Ber- kesden, ami Pécs környékén van és nagyon szép hely. Makón lakom, de szívesen járok más településekre is. A nyarat főként a barátaimmal töltöm, akikkel beszélgetünk, magnózunk, vagy néha elmegyünk egy-egy szórakozóhelyre. Szeretek túrázni, strandolni, de sajnos néhány nap és már itt az iskola. jj_ FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Mivel telt az idei nyári szünet? r Küldjön egy zmwmo) szeretteinek! Ha On a TCP PA4 rádió jövő szombati 16—18 óra között hallható kívánságműsorában szeretne egy zeneszámot küldeni szerette- inek, akkor csak az alábbiakat kell tennie ríMZ 1. Vágja ki a szelvényt és töltse ki azt jól olvashatóan. 2. A hátoldalon lévő 30 zeneszám közül válasszon ki egyet és húzza alá. 3. Küldje el egy borítékban a TCP fki Rádió címére (5700 Gyula, Budapest krt. 50.). A borítékra írja rá: „SZOMBATI KÍVÁNSÁGMŰSOR". 4. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kívánságokat beérkezésük sorrendjében teljesítjük. Ezzel a lappal a jövő . szombati kíyánsá A kert z------------t zeneszamol iREKES megyei hírlap porban küldhet egy zeneszámot szeretteinek, s Kinek? Hová? Üzenet: L A M RÁDIÓ és a jgSRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP közös kívánságműsorában kérhető zeneszámok: 1. hoofer: Ihe age of love 2. Mólé Péter: fgyszer véget ér 3. í'Aí/mWomk'Iubthumping 4. Háry Barlow: So help me girl 5. Blackitreef: Fix 6. Demit Bourn: Goodbye my love goodbye 7. Queen: Bohemian rhapsody 8. Zámbó Jimmy: Horog vagy béke 9. Balázi Pali: Santa Maria 10. free: All right now 11. Madonna: Don't cry for me, Argentina 12. f-rolic: turn me on 13. the Animali: Ihe house of rising sun 14. [-block: Summertime 15. komló lomói: Gondolsz-e róm? 16. Led Zeppelin: Whole lotto love 17. Charlie: New York 18. Mimik Aan in black 19. Koncz Ziuzia: tg és Föld között 20. fresh: funky Baby 21. Modern hiking: Chery chery lady 22. lino furnér: Ihe Best 23. Joe Cocker: Could you be loved 24. Haddaway: What about me 25. Dr. Albon: Sing Hallelujah 26. Papülők: Nem adom fel 27. Phil Collins: Wear my hat 28. Sipiy Pings: Medley 29. Bon Bon: tengerpart és napsütés 30. kpice girls: Wannabe Olvasóink írják--------------- ..... ■ A z itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Jó volt emlékezni A füzesgyarmati unitárius egyházközség kicsi, de lelkes közösségének alig múlt el a nagy, élményt adó ünnepe, máris új, lélekemelő megemlékezésben volt része. A megszépült templomban tartották augusztus 24-én a Zs. Nagy Lajos Hunor Emlékalapítvány díjkiosztó ünnepségét. Immár 5 éve, hogy tragikus körülmények között eltávozott szerettei köréből az alapítvány névadója, egy öntudatos, nemes életcélért küzdő diák, alig volt húszesztendős. Emlékére a szülők és az unitárius egyházközség közös célokkal létrehozta ezt az alapítványt, mely minden esztendő augusztusában — a Lajos névnaphoz legközelebb eső vasárnapon — emlék-istentisztelet keretében kiosztja egy héttagú kuratórium által a pályadíjakat a jelentkezők között. Mert az emlékezésnek még talán nagyobb a hangsúlya, mint a kiosztásra kerülő pénzösszegnek, így a jelentkezők közül senkit nem utasítunk el, aki egy kicsit is megfelel az alapítvány követelményeinek. Ebben az évben díjaztuk Bere Károly és Kovács Zoltán egyetemistákat, Balázsi Noémi Kinga, Balázsi Zita Réka, Szénási Magdolna, Gergely Anna, Gazsóné Kovács Andrea főiskolásokat, Vida Zoltán, Csák Erika, Korsós Beáta középiskolásokat. Az alapítványtevő édesapa külön jutalmazta Jónás Tamás középiskolást, buzdítva komoly munkára, tanulásra. Összesen 40 ezerforintot osztottunk ki ezen a napon. Az emlék-istentisztelet után a díjazottakkal kimentünk a temetőbe, ahol elhelyeztük az emlékezés virágait az ifjú sírján. A lelkész befejezésként elmondta Reményik Sándor erdélyi költő Mi mindig búcsúzunk című versét. A templomi szertartást emlékezetesebbé tettük a nyugdíjas dalárdánk egy 16. századból származó énekével, valamint egy másik Reményik-vers felolvasásával. A fájdalmasan szép megemlékezés erősítése a veszteseket abban a hitben, hogy senki nem él es senki nem hal meg önmagának, mert akár élünk, akár halunk, az Úristené vagyunk, és mindenki valamit hagy maga után, bármikor is távozzék e földi világból. Az ifjak pedig küzdjenek töretlen hittel álmaik megvalósításáért, és ne feledkezzenek el majd kilépve az életbe az irgalmas cselekedetekről, így a mi emlékalapítványunkról sem, és lehetőségeik szerint támogassák céljainkat. Balázsi László lelkész, Füzesgyarmat Kosárgála ’97 Tisztában vagyunk vele, hogy itt minden az üzletről szól, mégis nagyon jól éreztük magunkat. Pipák (NIKE-jel) kavalkádja: trikón, sapkán, zászlón, plakátokon. Augusztus 23—24. 191 csapat, 30 játéktér: ez a Summer Hoops (Nyári Gyűrűk) ’91 gála. Ameddig a szem ellát, a piros és a fekete színek dominálnak. Vidám arcok, amatőrök, sportolók, színészek, rádiósok, zenészek. Le a kalappal a sportszergyár előtt. Mindent megtettek azért, hogy ez a két meleg augusztusi nap rengeteg élményt jelentsen. Elsődlegesen adni akartak, színes programokat, méregdrága trikót, sapkát, apróságot. A leglényegesebbek persze a gyerekek. Hiszen ők heten azért indultak el Gyomaendrődről a fővárosba, a Budapest Sportcsarnok parkolójába, hogy összemérjék tudásukat az ország más vidékeinek kosarasaival. A Kner Imre Gimnázium Gyomai Tornádók 14—15 éves korú csapata szépen helytállt az utcai kosárlabda-fesztiválon. Csak a zalaegerszegieket és a szolnokiakat engedték maguk elé, így a soproniakkal megosztva elhozták a 3. helyezést. A második nap végére teljesen összehangolódott a csapat: Gottfried Sándor, Ötvös Szabolcs, Cs. Nagy Balázs, Czafit Attila, Farkas Zoltán, Ványolos Balázs, Szmolnik Péter (tartalékok: Takács Bálint, Molnár Péter, Erdős Dániel). Szép volt fiúk! Darázsi Anna edző-testnevelő arcáról nem fogy el a mosoly. S hogy ez a szép álom megvalósulhasson, köszönetjár Kovács Attila (Dambatter Kft.), a Körösi Halászati Szövetkezet, a Balázs Lambéria Centrum, a Raichle Sport Kft., a Stafírung Kft. és Tímár Vince vállalkozó támogatásának. Mostanában sokaknak mi voltunk a fontosak. Kicsit kibékülünk a világgal. Mégsem minden a pénz körül forog. Cs. Nagyné Ricsey Edit, Kner gimnázium fi HÜNGfiROTEL RT. bútorozott, 2,5 szobás lakást bérelne Békéscsabán. Ajánlatokat hétköznap 8— 17 óráig a (66) 444-100-as telefonszámra várjak. (/Mínbrti ltd ro6Z.tJ.lyt szeretettel t*An*rtl*/ A lalázs Pali-nosztalgiaestek legújabb állomása: MEIŐKOVÁCSmÁN a művelődési házban 1997. szeptember 5-én 20 órától. KtVmtSÍH | 8 a művelődési házban 1997. szeptember 6-án 20 órától. (A gyulai TOP FM Rádió támogatásával.) Jegyek elővételben ii válthatók a helyizínen. Információ: 06 (30) 530-005.