Békés Megyei Hírlap, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-28 / 200. szám
8 £sarU 1997. augusztus 28., csütörtök Az orosházi Németh József őrnagyot MEGLEPTÉK Születésnapra dísztőrt kapott A parányi irodában semmi extra nincs. A dolgos hétköznapok kellékei mellett azonban egy táskában lapui az a valami, amiért felkerestük Németh József rendőr őrnagyot az Orosházi Rendőrkapitányságon. Az emlékezéssel 23 évet ugrottunk vissza az időben. — Budapesten a rendőri ezrednél kezdtem dolgozni járőrként, majd rajparancsnok lettem. 1978-ban költöztünk Orosházára, ahol őrmesterként köz- rendvédelmi alosztályvezető lettem. 1981 -ben a bűnügyi osztályra kerültem, ekkor mint zászlós dolgoztam bűnügyi technikusként, ifjúságvédelmi felelősként is, közben elvégeztem a tisztképzőt. 5 év telt el, amikor visszakerültem a köz- rendvédelmi alosztályra, ahol alosztályvezető, majd osztályvezető lettem. Jelenleg is itt dolgozom — emlékezett a mozgalmas évekre az őrnagy, aki gyönyörű dísztőr birtokosa augusztus elseje óta. Ennek a történetére is kíváncsiak voltunk. — Betöltöttem az 50. életévemet, 23 év szolgálati időm van, a munkatársaim pedig felterjesztettek erre a belügyminiszteri elismerésre. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ilyen szép ajándékkal lepnek meg — mondta, miközben az unokája képére is vetett egy pillantást, mert bizony a kérdés nem váratott sokáig: — Gondolt-e már a nyugdíjba vonulásra? —El is döntöttem: akkor megyek nyugdíjba, ha meglesz a 25 éves szolgálati időm. Még 2 évem van hátra. — El tudja-e képzelni az idejét úgy, hogy a rendőrség környékére se megy? — A nyáron egy hónapig nem dolgoztam. Az utolsó napok már nehezen teltek. Akit megfertőz a rendőrségi légkör, ennyi év után nehezen viseli el a hiányát. — Kiszemelte-e már az utódot, aki a nyomdokaiba léphet? — Ötvenkét munkatársam van, akikkel közvetlenül dolgozom. Sok a tehetséges, ambiciózus fiatal közöttük. Lesz, aki átvegye a stafétabotot, aki jól, vagy még nálam is jobban csinálja majd ezt a munkát. Csete Hona Németh József őrnagy nem aggódik az „utódlás” miatt: szép számmal akadnak, akik a nyomdokaiba léphetnek. De az már (bizonyára) egy másik „történet”... fotő: lehoczky Péter Nemzeti ünnepünkön kitüntetettek, jutalmazottak Újabb ezredes: Gulyás György Ketten az elismerésben részesültek közül: Sándor Leventéné, a sarkadi kapitányság közalkalmazottja, és Gulyás György — immár — ezredes, a főkapitányság gazdasági igazgatója (jobb oldali képünkön) FOTÓ: FAZEKAS LÁSZLÓ Az elmúlt héten augusztus 20-a adott alkalmat arra, hogy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság megyebeli munkatársai közül a főkapitányság vezetése elismerésben részesítse mindazokat, akik kiemelkedően végezték a munkájukat. Augusztus 19-én délután negyven dolgozót köszöntött dr. Abrahám Béla rendőr ezredes, a megyei főkapitány közbiztonsági helyettese, majd ünnepi beszédében Szent István királyra emlékezve méltatta annak nagyságát, országalapító munkáját, a magyarság önálló államiságának kezdetét. Ezután felolvasták az ünnepi parancsot: jutalmak, más elismerések átadására is sor került. Gulyás György alezredest, a megyei főkapitányság gazdasági igazgatóját a belügyminiszter a budapesti központi ünnepségen ezredessé nevezte ki. Az országos rendőrfőkapitány Ki- szely Jánost, a főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának századosát őrnaggyá, Urmös Gyulát, a gazdaságvédelmi osztály főhadnagyát pedig századossá léptette elő. —kas A KAPITÁNYSÁG INDÍTVÁNYOZTA AZ ÁLLAMI GONDOZÁSBA VÉTELÜKET Gyermekkorú bűnelkövetők Sarkadon Egy 70 esztendős sarkadi lakos tett bejelentést a közelmúltban a helyi rendőrkapitányságon. Eszerint fényes nappal valaki benyomta a háza ablakát, majd behatolt a lakásba, s onnan „roppant nagy” értékeket vitt el. Először is magához vette az egyik helyiségben talált 2000 forintot, majd a tisztálkodószereket és az üdítőket szedte össze. A rendőrség hamar megtalálta a tetteseket, akik nem voltak mások, mint két sarkadi gyermek. A testvérpár a közelben lakik, s bizony nagykorú testvéreik gyakorta ütköztek már a törvénnyel. Talán a kicsikre is átragadt az olcsó értékszerzés vágya... Ki tudja!? (Egy bizonyos: a gyermekek édesanyja a minap annyira feltöltötte magát alkohollal, hogy emlékezetkiesése lett. Elfelejtette például, hogy egyik csemetéjét egy ismerőssel elengedte horgászni. Amikor magához tért, látta, nincs meg a kicsi fiú. Ijedtében kerestetni kezdte az „eltűnt” fiát.) Amikor a gyermekeket az említett ügy kapcsán fülöncsípte a rendőrség, kiderült, a kicsinyek próbálkoztak már kerékpárlopással is. A mostani bűncselekmény tárgyi bizonyítékai közül csupán a kóla fogyott el, a 2000 forintot még nem sikerült elkölteniük, és — mi tagadás — a szappanok is érintetlenek voltak... A sarkadi kapitányság indítványozta a helyi önkormányzatnak, vizsgálják meg a gyermekek életkörülményeit, s kezdeményezzék állami gondozásba vételüket. M. M. Irodák tolvaja Miközben a népek augusztus 20-ára készülődtek, addig ismeretlen elkövető vagy elkövetők jártak Orosházán az Új Élet Mezőgazdasági Szövetkezet területén. Az OROSSEED Szövetkezet irodájába bejutva német márkát és magyar fizetőeszközt vettek magukhoz 1 millió 800 ezer forint értékben. Ugyanekkor az Új Élet energetikai irodájába is betörtek, ahonnan telefonkészüléket vittek el. (cs) Nem az üveges volt... A battonyai általános iskola karbantartója tett feljelentést ismeretlen személy ellen, aki az iskola épületébe a duplaszámyas bejárati ajtó be- feszítésével jutott be, és onnan eltulajdonított egy Meridian típusú rádiót, egy német gyártmányú kerekes üvegvágót, egy üvegező kalapácsot és egy 3 méteres mérőszalagot. Magával vitt egy 80-szor 200 cm-es futószőnyeget is. (1) Lebilincselő Bontják a csokigyárat? (r) A közelmúltban ismeretlen tettesek hozzáláttak Szarvason a Deák Ferenc utca és az Arany János utca sarkán álló üres épület — egykori csokigyár—bontásához. Az ablakszárnyak és zsalugáte- rek eltulajdonításával több tízezer forintos kárt okoztak. Tetten érték őket. (i) Július 28-án a késő éjszakai órákban a rendőrjárőr tetten érte J../. és M. L. vésztői lakosokat. A két fiatalembert alaposan gyanúsítják azzal, hogy a helyi régi vágóhíd területéről vas és alumínium hulladékot kívánt ellopni. Az összekészített anyag értéke elérte az 5 ezer forintot. Félig gondos, (r) A közelmúltban egy szarvasi lakos gépkocsijából kiszállva gondosan bezárta a jármű ajtaját, ám az ablakokat lehúzva felejtette. Ezt használta ki az ismeretlen elkövető, aki ellopta az autóban hagyott rádiótelefont. A kár nyolcvanezer forint. Gépkocsirongálás, (i) Egy szeghalmi lakos Audi 80-as típusú személygépkocsiját valamilyen hegyes tárggyal megrongálta egy ismeretlen tettes a közelmúltban. A keletkezett kár 40 ezer forint. Szalámitaktika, (i) Bizonyára nem vegetáriánus az az elkövető, aki július hónapban egy körösladányi lakos kamrájába hatolt be la- katlefeszítés révén, s onnan 21 szál házi készítésű szalámival távozott. Az okozott kár 17 ezer forint. Ajtóstól. (1) Kunágotán az Aradi utca egyik lakója tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mivel az általa vezetett TÜZÉP-telepről eltulajdonítottak 2 db szimpla belső ajtót, 25 ezer forint értékben. Kirakatból telefont, (i) Kirakatablak-betörés révén jutott rádiótelefonhoz egy ismeretlen elkövető Körös- ladányban. „Hősünk” a Petőfi téri kínai bolt kirakatát törte be, s onnan emelte el a NOKIA 1611-es típusú maroktelefont. Az okozott kár 40 ezer forint. Értékes ékszer, (i) Négy- százezer forint értékben tűnt el ékszer július végén rejtélyes módon egy körösladányi lakásból. Vigyázzunk marháinkra! (a) Az elmúlt hetekben megszaporodott azoknak az eseteknek a száma, amikor a gyanútlan gazdák reggel kikötik állataikat legelni, majd este, mire újra rájuk néznének, már csak hűlt helyüket találják. A közelmúltban egy bikát öltek le, a múlt héten pedig Dobozon a nyírfás mellől vittek el egy üszőt. A hasonló esetek elsősorban Békéscsabától keletre, Nagyrét, Gyula környékén fordulnak elő fotó: lehoczky Péter Csalás A. I. tótkomlósi lakos ellen csalás alapos gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség, mert a vállalkozó sertéseket, szarvasmarhákat vásárolt fel a termelőktől, de a fizetési határidőt nem tartotta, a számlákat nem egyenlítette ki. A békéssámsoni, tótkomlósi, kaszaperi sértettek mellett a rendőrség várja további kárvallottak jelentkezését. cs. Igazi „tüzes” fiú Rendőri jelentés alapján indult eljárás egy mezőkovácsházi, Táncsics utcai lakos ellen, mivel alaposan gyanúsítható azzal, hogy augusztus 22-én a volt élettársa lakásának udvarán felgyújtotta az ott tárolt 240 db bálázott szalmát. Az ügyben az eljárás még tart. De vajon honnan vehette ötletét? — teszik fel a kérdést egymásnak a jól értesült helybeliek. (1) Bronzérmes az asztalitenisz-csapat, (o) Augusztus elején rendezték meg a BM országos asztalitenisz-bajnokságát Veszprémben. Megyénket Antal Károly, a képen látható Zsankó László (megyeifőkapitányság), Keresztes Sándor (tűzoltóság) és Gyarmati Sándor (polgári védelem) képviselte. A csapat (22-ből) harmadik lett fotó: fazekas László