Békés Megyei Hírlap, 1997. június (52. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-10 / 133. szám

1997. június 10., kedd SPORT Most fölfelé váltott osztályt a Csaba Előre KC Pezsgővel ünnepelték a bajnokot Góg Anikó utazik Finnországba Rövid távú triatlonos ranglista-versenyt rendez­tek Bánkon a hét végén, ahol a junior B korosz­tály képviseletében természetesen ott volt az éremesélyes orosházi sportolónő, Góg Anikó is. A hölgyek nem egyébért, mint a finnországi Európa-bajnokságra való kijutásért is küzdöt­tek. A válogatón minden korosztályba tartozó lányt — a sportág teljes magyar élmezőnyét — együtt rajtoltatták. Az orosháziak triatlonistája könnyedén utasította maga mögé a mezőnyt az 1500 méteres úszás, a 40 kilométer kerékpáro­zás és a 10 kilométer futás után. — Az összesített időeredményem 2 óra 6 perc 26 másodperc lett —• nyilatkozta lapunk­nak Góg Anikó, aki ezzel a remek teljesít­ménnyel ott lehet július 5-és és 6-án Voukatti- ban az Eb-n. Bánkon abszolút kategóriában is eredményt hirdettek a hölgyek között: Góg Ani­kó (két felnőtt mögött) a harmadik helyezést érte el nagyon szoros küzdelemben. Mint azt a szülőktől megtudtuk, két hete lányuk edzője is Magyarországon tartózkodik, s Anikó remek formában van, Budai Joe irányítá­sa mellett edz, és újabb versenyekre készül. Az Európa-bajnokságra való kijutáshoz azonban több százezer forint támogatásra lenne szüksége a fiatal sportolónőnek, akinek 500 ezer forint értékű kerékpárját eddig papírdobozban „utaz­tatták”, ám nem lehet tovább reszkírozni, be kell szerezni az útra egy speciális kerékpárszállító dobozt és természetesen egyéb költségek is fel­merülnek az utazással kapcsolatban. A világ- és Európa-bajnok sportoló ezúton is várja támoga­tók, szponzorok megkeresését. Csete I. Győzött a másfél évtizedes rutin Békéscsabai Benny Buls-Partium—Esztergomi Vitézek 0-22 (0-15) NB I-es rögbimérkőzés, Békéscsaba. V.: Vida-Szűcs. Békéscsa­ba: Pónya, PATUS, Szombati, Laurinyecz, Kéki, Kardos, BÁ­LINT, PRISKIN I., Preotheasa, Lukács, Dani, PRISKIN CS., Kovács, Satu. Játékos edző: Lukács Csaba. Csaba Előre KC—Sándorfal- va 32—26 (20—13). NB Il-es férfi kézilabda-mérkőzés, Bé­késcsaba, 300 néző. V.: Nádas- di. Pesti. Békéscsaba: Szikora —Albrecht 1, KISS S. 2, DÖGÉ 13, Czétényi 1, LUKÁCS 8, UNYATINSZKI5. Cs.: SZÁSZ Z. (kapus), Tóth B., Dvurecsen- szkij 1, Czegle 1, Filadelfi M. Edző: Perényi László. Mind­össze nyolc emberrel érkeztek a tabella negyedik helyén álló vendégek, akik ellen az első félidőben a csabaiak csak 10—6 után nyugodtak meg, ekkor Szász kapus bravúros védései­nek, valamint Dögé góljainak köszönhetően jelentős előnyre tettek szert a lefújásig. Fordulás után az agresszíven, helyenként durván védekező vendégek, né­hány gyors támadás után csak csökkenteni tudták a hátrányt; de nem veszélyeztették a biztos hazai sikert. Áz egész évi sze­zonban kitűnő teljesítményt nyújtó lila-fehérek bajnoki cí­mét a szurkolók a meccs után pezsgővel ünnepelték. Gyulai SE—Tiszaföldvár 19—33 (7—16). NB II, férfi, Gyula, 100 néző. V.: Marsi, Szi­lágyi. Gyula: Bánszki — Sarka- di 1, Szilágyi S. 1, Papp 5, Szőke 3, Gajda 2, Búza 3. Cs.: Hevesi (kapus), Szilágyi Sz., Süli 3, Pá­linkás 1, Gyuricza. Játékos ed­ző: Szilágyi Sándor. A jobb já­tékerőt képviselő vendégek ma­gabiztos győzelmet arattak az idényzáró találkozón. Újkígyós Akvaline KSE— Tornádó SE 25—22 (12—9). NB II, férfi, Újkígyós, 150 néző. V.: Korponai, Rácz. Akvaline: Ecker—Csányi 2, FEKETE 10, Balogh, Glembóczki 2, Jarabek 3, Selmeczy 1. Cs.: Kopányi, KORCSOK (kapusok), Luko- viczki 1, Gyulavári 1, Harango­zó B. 4, Harangozó V. 1. Edző: Buday György, Bacsa István. A mérkőzésen egy percig sem for­Maczik Róbert, a Békési TE vá­logatott kerettag ökölvívója jú­nius kilencedikétől a felnőtt vá­logatott keret edzőtáborában, egy budapesti táborban készül tíz napon át a következő időszak gott veszélyben a kígyósiak győzelme a kiesés ellen küzdő, s ezért erőtartalékait mozgósító szegediek ellen. Csaba Mirelité SC—Be­rettyó MSE 27—33 (10—21). NB II, férfi. Békéscsaba, 150 néző. V.: Patai, Levente. Mireli­té: Murányi—Molnár 3, Komá­romi 1,Gazsó M.4, VOLENT5, BARNA 6, Kovács L. 2. Cs.: MANCZUR 1, Pál 2, Gazsó Gy. 3. Játékos edző: Komáromi Mi­hály. Az első félidőben a gyenge kapusteljesítményt mutató ha­zaiak ellen jelentős előnyre tet­tek szert a vendégek. Fordulás után a lelkes, az osztálytól bú­csúzó Mirelité felzárkózott, ám négy hétméterest hibáztak, így nem tudták szorosabbá tenni a mérkőzést. Martfű—Orosházi MTK 24—24 (14—12). NB II, férfi, Martfű, 300 néző. V.: Kliment, Kiss. OMTK: SZIKORA — Jambrik 1, BORDÁS 6, Száva 1, Nagy I. 1, LOVÁSZ 11, Raffai A. 1. Cs.: Patai, Bondár (kapu­sok), Tóth J. 1, Kiss 1. Edző: Marton László, Tóth Tamás. Korrekt játékvezetés mellett a csapatok a játék szépségét mu­tatták be. A látványos, sportsze­rű mérkőzés jól szolgálta a sportág népszerűsítését, igazsá­gos döntetlen született. Hódmezővásárhely—Gyo- maendrődi FKC 35—27 (20— 9). NB II, férfi, Hódmezővásár­hely,50néző. V.: Kómár,Nyári. Gyomaendrőd: Soczó—Kruc- hió 4, Icsa 7, Fórján, Hajdú 2, Rideg 8, Dómján. Cs.: Vaszkó (kapus), Gubucz 5, Csík 1, Kali­na. Edző: Nagy Péter. A gyen­gén védekező, már korábban ki­esett gyomaendrődiek nem tud­tak nagyobb ellenállást kifejteni a gólokban gazdag záróforduló­beli mérkőzésen. Csorvás—Martfű 22—16 (10—5). NB II, női, Csorvás, 150 néző. V.: Palotai, Szekeres. jelentős feladataira. Alig egy hónap múlva, július 2-án az ang­liai Liverpoolban rendezik meg a következő felnőtt Európa-baj- noki kvalifikációs versenyt, amelyen a szövetségi kapitány Csorvás: Tóth — Vidáné 2, Gyemó 4, Faragó, Kulyka 2, Szmka 4, Barakonyi 3. Cs.: Evanics4, Popolné, Valaczkai I. 1, Valaczkai E„ Biliczki, Major 1, Petrik 1. Edző: Baráth Lajos. A zárómérkőzésen remekeltek a hazaiak, a csereként beállt fiata­lok is helytálltak, ez biztató a jövőt illetően. Túrkeve—Gyulai SE 25— 20 (14—10). NB II, női, Túrkeve, 300 néző. V.: Horváth, Sápi. Gyula: Lovas — Major J. l,Medvegy 5,Tóth l,Felegyi2, Csepregi, Kocziha4. Cs.: Dávid 4, Valyuch 1, Hajdú 1, Gajdács 1, Nagy. Edző: Csulik Pálné. A hazaiak egy-egy szál virággal köszöntötték a bajnok gyulai csapat tagjait. Az első félidő közepétől átvette a vezetést a Túrkeve, megérdemelten győ­zött, így megszerezte az ezüstér­met. Szentes—Medgyesegyházi TE 44—18 (21—9). NB II, női, Szentes, 300 néző. V.: Antos, Tájok. Medgyesegyháza: Sza­bó E. — Zana 3, Németh, GÁS­PÁR 9, Kelemen 2, Vass 1, Kiss 3. Cs.: Tóth. Edző: Papp Lajos. A medgyesegyházi utánpótlás­csapat állt ki a szezon utolsó mérkőzésére, s erejükből csak ennyire tellett. Mezőtúr—NKTE Békés 22—19 (10—9). NB II, női, Mezőtúr, 100 néző. V.: Her- czeg, Toókos. Békés: Lovászné — SZAKÁLNÉ 11, Belanka 3, Nagy E., Nagy Á„ Mátyás 2, Turákné. Cs.: Pocsai (kapus), Garas 2, Őri 1, Bielikné, Balogh, Laurinyecz. Edző: Békési Mi­hály. Ezen a napon mindkét csa­pat örült. A hazaiak, mert végre nyertek, a békésiek pedig Csorvás jóvoltából meg­hosszabbították NB Il-es tagsá­gukat. Köszönet a játékosok­nak, a támogatóknak, akik hoz­zájárultak a békési együttes megmaradásához. még nem döntötte el, hogy a tatabányai Varga Miklós vagy a békésiek üdvöskéje, Maczik Róbert képviselje a magyar szí­neket a 63,5 kg-os súlycsoport­ban. Kádas László távozik Távozik az NB I B Keleti cso­portjában az ötödik helyen vég­zett Békési FKC felnőtt férfi ké­zilabdacsapatának edzője, Ká­das László. A fiatal szakvezető egyébként nem fordít hátat a bé­kési klubnak, hiszen a jövőben is ő irányítja az országos bajnoki címet szerzett 1982—83-as kor­osztály csapatának munkáját. Kádas László két fronton is helytállt edzőként az elmúlt sze­zonban, hiszen a megyei felnőtt férfi bajnokságban aranyérmet nyert a Mezőberény gárdájával, így az ősztől az NB Il-ben szere­pelnek majd a herényiek. CSELGÁNCS A cselgáncs országos serdülő diákolimpián az eleki Szabó Csaba az ötödik helyen végzett a 32 kg-os súlycsoportban. A Százhalombattán megrendezett diák C korcsoportos diákolimpi­án az eleki Szirbusz Tamás első lett a49 kg-osok mezőnyében. A 32 kg-osok között a szintén eleki Kacsala András a harmadik he­lyen végzett, míg a 45 kg-os súlycsoportban Bogár-Szabó Krisztián az ötödik lett. BIRKÓZÁS Egerben rendezték meg a sza­badfogású serdülő II. korcso­portos országos birkózóbajnok­ságot, amelyen negyvennégy egyesület 186 fiatalja lépett szőnyegre. Az Orosházi MTK versenyzője, Kiss Gergely 29 induló közül a harmadik helyen végzett, így magyar bajnoki bronzérmes lett az 53 kg-ban. TOTÓNYEREMÉNYEK A Szerencsejáték Rt. tájékoztatá­sa szerint a 23. fogadási heti Totó és Góltotó nyereményei a jövede­lemadó levonása után a következők: A Totón 13 plusz egy találatos szelvény 6 darab, nyereményük egyenként 2 millió 558 ezer 336 forint; 13 találatos szelvény 51 darab, nyereményük egyenként 71 ezer 623 forint; 12 találatos szelvény 1083 darab, nyeremé­nyük egyenként 2827 forint; 11 találatos szelvény 8887 darab, nyereményük egyenként 345 fo­rint; 10 találatos szelvény 42 ezer 425 darab, nyereményük egyen­ként 120 forint. A Góltotón 4 találatos nem volt. A következő hétre átvitt net­tó halmozódó nyereményösszeg 430 ezer 757 forint. 3 találatos 46 darab, .nyereményük egyenként 2745 forint. Az őszi nagy arányú idegenbeli vereség után a rutinosabbá vált békéscsabai csapat nagyobb ön­bizalommal, ám nagyon tartalé­kosán lépett pályára. Á mérkőzés első időszakában nem sikerült felvenniük a ritmust és két gyors akcióval már biztos előnyhöz ju­tottak a vendégek (0—10). Ezu­tán már kiegyenlítettebbé vált a találkozó, de ígéretes támadás már egyik oldalon sem alakult ki. A félidő lefújása előtt a hazaiak A rangadón a hazaiak 6—2-re elhúztak, majd dobócserét kö­vetően a vendégek 6—6-ra egyenlítettek. A folytatásban a csabaiak átvették a vezetést és egy hibáját használták ki az esz­tergomiak, ezzel tovább növelve előnyüket. A fordulás után Bálint István vezérletével feltámadtak a bikák és rendre vezették az ígére­tes akciókat, amelyek érvényesí­tését egy-egy technikai hiba aka­dályozta meg, míg az esztergomi­ak — ügyesen kihasználva eze­ket a hibákat — beállították a végeredményt. A mérkőzés egé­szén meglátszott a vendégek másfél évtizedes rutinja. megnyerték a küzdelmes, mint­egy háromórás rangadót. A Vil­lámok továbbra is százszázalé­kos teljesítménnyel vezetik a ta­bellát. (T. B. I.) Hogyan működik Ezt is megtudhatja a Feet you Wear? az um márkaboltban 1. Gyula-Kanton FC—Szarvasi FC 2. Szeghalom SC—Mezőkovácsházi TE Név: Cím: A múlt héten a főmérkőzést, a Szarvasi FC— Mezőberényi FC összecsapást (4—0) egyetlen olvasónk találta el, nevezetesen Gyaraki Fe­renc, Békéscsaba, Petőfi u. 20. Nyereménye: 1500 forint értékben választhat a játék szponzo­ra, a Hetes Kft., valamint kiadónk, a Népújság Kft. jóvoltából a békéscsabai Adidas márkabolt (Andrássy út 24.) árukészletéből, amelyért sze­mélyesen jelentkezhet a boltban. A pótmér­kőzést, a Békési FC—Tótkomlósi TC (7—1) senki sem találta el, így a fentmaradó két nyere­ményt a jövő héten sorsoljuk ki a helyesen tippelők között, azaz június 16-án öt nyertese is lehet a játéknak. A héten hazai bajnoki labdarúgó-mérkőzés szerepel fő- és pótmérkőzésként. Ezúttal is egy- egy utalványt nyerhetnek a helyesen tippelők közül a legszerencsésebbek. Az e heti tippeknek június 13-áig, péntekig kell beérkezniük. Mindenki több tippel is részt vehet, amelyet postán vagy személyesen is eljut­tathat címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A játékban csak azok vehetnek részt, akik a lapunkból kivágott szelvénnyel tippelnek. Ahány kivágott szelvényt küld be, annyi tippel vehet részt játékunkban. A borítékra vagy a levelezőlapra kérjük ráírni: „Góltotó!” Nyilasi a Fradi kispadján Robbant a bomba. Hétfőn Szívós István, a Ferencváros ügyvezető elnöke egymondatos faxüzenetben tudatta az MTI- vel, hogy szerződést bontott Varga Zoltánnal, a zöld-fehér futballcsapat vezetőedzőjével, egyszersmind a munkakör betöl­tésére Nyilasi Tibort kérte fel. A hírügynökség az ügyvezető elnöktől kért volna bővebb tájékoztatást, ám Szívós István — titkárnője tájékoztatása sze­rint — akkorra már távozott az Üllői úti székházból. Varga Zoltánt, a menesztett vezetőedzőt (további egy évre bír még érvéíiyes szerződéssel) viszont elérte az MTI munkatársa. —Enyhén szólva meglepő döntés ez így, a nyári szünetben! — Önnek igen, én azonban egy hete tudom, hogy ez lesz a sorsom. —Netán közölték ezt Önnel mások? — Nem, pusztán figyeltem a „mozgást”. Amikor a Kispest- Honvéd FC-vel folytatott tárgyalásait követően Nyilasi Tibor rendre nemet mondott, azaz nem vállalta el a neki fölkínált kispesti edzői munkát, éreztem, arra megy ki a játék, hogy a helyemre tervezik őt. —Most mit tesz? — Szerződésbontás ez. Vannak jogaim, ügyvédemhez fordu­lok. A továbbiakban a jog emberei lépnek elő főszereplővé, hiszen a Ferencváros jogi képviselője és az én ügyvédem meg­tárgyalják, hogyan, miként tovább. A kora délutáni órákban Páncsics Miklós igazgató-mene­dzsert hiába is próbálta utolérni bárki az Üllői úton, a sportvezető Nyilasi Tibort kereste fel tárgyalási célzattal. Novák Dezső a zöld-fehér futballszakosztály részéről azt a tájékoztatást adta, hogy várhatóan marad az Üllői úton Nagy Norbert ésJagodics Zoltán is, akikkel Varga Zoltán nem kívánt együtt dolgozni. — Folyamatosan tárgyalunk a játékosokkal a szerződés­hosszabbításról, szerződéskötésről. Jómagam — bár az új veze­tőedző elképzeléseit még ugye nem ismerhetjük — úgy hiszem, Nagy Norbert és Jagodics sem távozik tőlünk — nyilatkozta Novák Dezső. Maczik Róbert a válogatott edzőtáborában Rangadót nyertek a Villámok SOTE Kutyaütők—Békéscsabai VUlámok 11—12 III. ligás baseball-mérkőzés, Szentendre, 50 néző. V.: Czakó. Békéscsaba: Papp, Bíró 3, Mészáros 1, Katona 2, Bozó 2, Jacomino 2, Surinás 1, Rakonczai 1, Siling. Cs.: Ágoston, Szelcsányi. Játékos edző: Eduardo Jacomino. Í.RÉKF.S MEGYEI HÍRLAP A A ^ MATESZ tagja Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetés vezető: Nánási János. Telefon/fax: (66)441-311; Terjesztésvezető: Körtvélyesi Csaba. TeIefon/fax(66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 695 Ft, negyed évre 2085 Ft. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom