Békés Megyei Hírlap, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-08 / 106. szám
1997. május 8., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP éb Megkérdeztük olvasóinkat Adnának-e megbízást magánnyomozóknak? Bacsa Zoltán, 32 éves, dombegyházi munkanélküli: — Igen, ha lenne pénzem, magánnyomozókhoz fordulnék, mert a rendőrségben kevésbé bízom. A régi világban is „hátszéllel” lehetett valaki rendőr, meg most is. Egy részük becsülettel ellátja feladatát, más részük azonban visszaél az egyenruhával. Engem például megvertek a négy gyermekem és a falubeliek előtt, mikor a birkákról faggattak. Egy magánnyomozó szerintem jobban betartja a törvényt. Halász Ildikó, 17 éves, battonyai középiskolás: — A helyi rendőrség vagy a mellettük működő polgárőrség mellett bizony jutna munka a magánnyomozóknak is. Egymást érik a betörések, az erőszakos cselekmények, a diszkóban szinte nyíltan árulják a kábítószert. Ilyen körülmények között könnyen baj érheti az embert. Elképzelhetőnek tartom, hogy bizonyos ügyeket inkább magán- nyomozókra bíznék, feltéve, ha meg tudnám őket fizetni. Tóth Mihály, 47 éves, kevermesi traktoros: — Nincs és nem is lesz pénzem magánnyomozóra. Dolgozóként, adózófizetőként hozzájárulunk a rendőrség fönntartásához. Baj esetén nekik kellene eljárniuk. Pillanatnyilag azonban hiába megyünk hozzájuk, nagyon meg van kötve a kezük. Amíg a bíróság nem dönt, érdemben be sem avatkozhatnak. Eladtam egy lakást, a vevő nem fizette ki, de már bontja. Hát fordulhatok én valahová? Fábián Anita, 18 éves, dombegyházi középiskolás: — Nem olyanok az anyagi körülményeim, hogy igénybe vehetnék ilyen szolgáltatást. Igaz, eddigi életemben még nem is történt olyasmi, ami miatt nyomozókra lett volna szükségem. Azt persze hallom, hogy a rendőrség munkájával sokan elégedetlenek. Úgy gondolom, fokozni kellene az emberek biztonságérzetét, nem csak azokét, akik meg tudják fizetni! Ménesi György A SZERZŐ FELVÉTELEI Olvasóink írják = = — Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Segítsünk nekik! Örömmel olvastam az április 19-ei Békés Megyei Hírlapban megjelent írást: Egy asszony meg a fia címmel. Örömmel azért, mert van, aki észreveszi az ilyen családokat, gyermekeket. Minden évben kissé szomorkásán olvasom, hogy kitüntettek édesanyákat, akik 4 vagy 6 egészséges gyermeket neveltek fel a hazának. Nekem csak egy gyermekem van, aki már boldog férj és édesapa, s örültem, hogy egészségesen teljesítette a katonai szolgálatot. Ugyanakkor elszomorít, hogy egyszer sem olvasom, hogy ilyen, vagy olyan elismerést kapott az az anya, aki mozgássérült gyermekét semmit sem kímélve neveli. Két ilyen családról is tudok Csorváson. Az egyik családban Tündét nevelték szülei, a másikban Gyuszikát egyedül neveli az édesanyja, minden nap. esőben, sárban viszi az iskolába, 40 percenként megjelenik, hogy a fiát, aki mozgásában korlátozott kivigye a WC-re, az udvarra a többi gyerekhez levegőzni. Tanítás végén ott van érte, hogy hazavigye és otthon tanuljon vele. Gyuszika nagyon értelmes, imádja a kisautókat, lassan, de megtanulja azt, amit osztálytársai. Miért nem vesszük észre az ilyen édesanyákat? Miért nem jogosultak ők nyugdíjra, ha megszerezték a minimális szolgálati időt? Igaz, kapja a gyest, és még valami csekély összegű segélyt, de kérdezem én, elég ez a megélhetésükhöz? Gondoljuk át sorsukat, és gondoljunk rájuk, segítsünk nekik! (Név és cím a szerkesztőségben) Éld meg a nyelvet és úgy tanuld... / Újabb angol kapcsolatok A nyelvtanulás egyik legfontosabb moti válója és célja az ismeretek „célországban” való kipróbálása. Ennek legjobb módja a diákcsere. A Békés megyei önkormányzat a Socrates-program segítségével lehetővé tette 7 Békés megyei általános és 7 középiskola részére, hogy az igazgató és egy angol szakos tanár angliai iskolákba látogasson. A csoport, melynek tagja volt még dr. Kepenyes János, a közgyűlés tagja és Kretzné Viczián Ilona nemzetközi titkár, tanulmányútra és partnerkeresőbe az angliai Hereford & Worchester megyébe utazott a közelmúltban, ahol előre kiválasztott iskolákban értékes tapasztalatokat szerezhettek az angol oktatásról. Az általános iskolák között a Tiszántúlon elsőként — épp harminc éve — a Békéscsabai 1. Számú Általános Iskolában kezdődött az angol nyelv tagozatos oktatása. Azóta százak folytatták tovább a nyelvtanulást az ott szerzett alapokon. Most az iskolából Pete István igazgató és Sebők Mihályné tanár a Bromsgrove- ban levő St. John’s Schoolban tölthetett néhány napot. Az ott töltött négy nap sok új tapasztalatot hozott a magyar szakembereknek. Az oktatás alap- ejgysége a 70 perces tanóra. Áz Achim L. András iskolával azonos méretű (600 tanulós) iskolában 26 tanár tanít, a30—32 diákot számláló osztályokban. Nem választják külön az „iskolát” és a „napközit”, így a gyerekek egész nap elfoglaltak, kevesebb a lehetőség a csavargásra, bandá- zásra. Viszonylag kevés a tankönyv, sok a feladatlap, melyeket a tanárok közösen készítenek és évekig használnak. A kereszttanterv lehetővé teszi, hogy nagyobb egységeket öleljenek fel, és ne legyenek a tantárgyak élesen elválasztva, mint nálunk. Ezzel segítik a gyerekek át- tekintési lehetőségét és az ismétlődések elkerülését. Tárgyak a zene (plusz ének), földrajz (plusz kultúra), testedzés, matematika (plusz informatika), tudomány (biológia-kémia-fizika), történelem (plusz kultúra), anyanyelv (nyelvtan, irodalom), idegen nyelv (francia), technika (főzés, munkák anyagokkal). Ez nagyjából megfelel a NAT műveltségi területeinek. A fő cél a készségek, képességek kibontakoztatása, fejlesztése, nem pedig a speciális ismeretek sulykolása. Házi feladatot ritkán kapnak a gyerekek... A látogatás tapasztalatait átgondolva, az Áchim L. András iskola igazgatója, Pete István szerint tulajdonképpen nincs sok különbség a két iskola szerkezete, céljai, törekvései, felszereltsége között — a különbség a lehetőségek kihasználása között van, amelyek közül sok, helyi szinten javítható. Sok ötlet azonnal megvalósítható, de sokat csak a központi közoktatás-politika tudna hasznosítani. Természetesen más az angol és más a magyar társadalom összetétele, elvárása, hagyománya és preferenciáj a. Á további kapcsolatok lehetőségeiről megtudtuk, hogy itthonról iskolai évkönyveket, az iskola angol nyelvű bemutatását, fotóalbumot és több tucat levelet vittek Angliába, amelyekre várják a kinti gyerekek válaszát. Szeptember végén az angol partnerek meglátogatják a csabai iskolát, hogy kiegészíthessék Magyarországról szerzett ismeretüket. A diákcsere első fordulóját 1998-ban tervezik. Az 1. számú iskolából mintegy 20 gyerek június végén utazik majd a sziget- országba, és részt vesznek a kinti iskolai órákon, két héten át. Angliában ugyanis egy hónappal hosszabb az iskolaév, ezért erre is van lehetőség, megvalósítva a „Leam a language — live a language”, azaz: éld meg a nyelvet és úgy tanuld elvet. A gyerekek költségvállalása mellett az iskola Pro Príma Scola Alapítványa is hozzájárni a csereutazáshoz. (fábián) Olasz-magyar üzletember-találkozó A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében olasz—magyar termékbemutatóval egybekötött faipari üzletember-találkozóra kerül sor május 16-án Gyulán, a polgármesteri hivatalban. A délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvényre az eddigi jelentkezések szerint közel 15 olasz cég képviselője érkezik az üdülővárosba, az alábbi tevékenységi körökkel: fa csomagolóanyagok, raklapok, ládák; új és használt faipari gépek forgalmazása; éttermi és szállodai berendezések gyártása; nyílászáró szerkezetek gyártása; különböző típusú ecsetek gyártása; biztonsági rendszerek tervezése, kivitelezése, továbbá műanyag sajtolt termékek tervezése, kivitelezése stb. Tisztelt vállalkozók! Kérjük, hogy a mellékelt jelentkezési lapon jelezzék számunkra részvételi szándékukat azért, hogy a találkozón már konkrét olasz céget tudjunk Önöknek közvetíteni. További információval Zahorán József, a kamara kereskedelem-fejlesztési főmunkatársa szolgál [Békéscsaba, Penza ltp. 5. Pf. 135. Telefon: (66) 324-976.] Jelentkezési lap Nemzetközi üzletember találkozóra — Olasz-magyar üzletember-találkozó Cégneve:................................................................................................................................................... Cég címe:................................................................................................................................................... Telefon, fax:............................................................................................................................................... Kapcsolattartó személy:.......................................................................................................................... A cég tevékenysége: ..................i............................................................................................................ K eresett termékek, együttműködések:................................................................................................. Kínált termékek, együttműködések:..................................................................................................... Tárgyalási nyelv:....................................................................................................................................... cégszerű aláírás Arad—Gyula: diákcsere Gyakorlati képzés szakmunkásoknak Támogatókat keres Nagybánhegyesen Egri Gyula 7. osztályos tanuló a közelmúltban Kunhegyesen részt vett egy országos futballválogatón, ahol 250 gyermek közül elsőként választották ki, így ő képviseli országunkat az olaszországi fociiskolán. Mivel az utazás és a külföldi tartózkodás költsége nem kevés, ezért a Nagybánhegyesi Ifjúsági Egyesület és a falu lakossága kéri a sportszeretők támogatását. A segíteni szándékozók az általános iskola vagy a művelődési ház telefonszámán érdeklődhetnek. H. M. Országosan is példaértékű együttműködési megállapodást kötött tavaly októberben a gyulai Munkácsy Mihály Középiskola és Szakmunkásképző Intézet, valamint az aradi szakmunkásképző iskola. Az együttműködés keretében először érkeznek a Munkácsyba autószerelő és ruhakészítő szakon tanuló aradi diákok. A leendő ifjú szakmunkások május utolsó hetét töltik a fürdővárosban, ahol szakmai, gyakorlati képzésen vesznek részt — tájékoztatta lapunkat Szelezsán Józsefigazgató. Elmondta, minderről Aradon döntöttek a legutóbbi tárgyaláson. A román szakmunkásképző igazgatójával arról is megállapodtak, hogy a gyulai diákok októberben viszonozzák majd a látogatást. A megbeszélésen a jövőbeni együttműködésről is szó volt. Számos lehetőség felmerült, ezek közül kiemelte a térségi PHARE-programban való közös részvételt. (Mocsár) Hamarosan itt a nyár. Hogy könnyebb legyen elviselni a hőséget, egy olyan koktélt állítottunk össze Önnek, amitől el fog hűlni: A neve: Carina E koktél. Beleadtunk mindent, hogy jól érezze magát. A rendkívül gazdag alapfelszereltséggel (elektromos ablakemelő, fényszóróállítás, központi zár, állítható magasságú szervokormány, dupla légzsák, biztonsági övfeszítő, körkörös oldalsó ütközésvédelem, kiegészítő féklámpa, pollenszűrő, ülésmagasság-állítás) ellátott Carina E-hez ugyanis most légkondicionálót és egy rádiómagnót adunk ajándékba. É? mindezt csupán 3 450 000 Ft-ért, sőt részletre is, rendkívül kedvező feltételekkel. A Carina E koktélt bármelyik Toyota-márkakeres- kedőnél felhajthatja. De siessen, mert ajánlatunk csak a készlet erejéig érvényes. 5 ÉV VAGY 100.000 KM GARANCIA ég) TOYOTA Bízhat a jelben NAFRADI KFT 5600 BÉKÉSCSABA. Berényi út 133. Tel: 06-66-324-564 Hozzávalók 1 Légkondicionáló 2 Légzsák 1 Rádiómagnó