Békés Megyei Hírlap, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-28 / 122. szám
Barangolásaim, (m) Ungvári Mihály kötegyáni festőművész legközelebbi önálló kiállítása a Soproni Erdészeti Egyetem múzeumában nyílik május 30-án, pénteken 11 órakor. A „Barangolásaim” című tárlatot Barátossy Gábor, az FM Erdészeti Hivatalának elnökhelyettese nyitja meg. Az érdeklődők délutánonként június 29-éig látogathatják a kiállítást. Nehéz helyzetben, (gh) Válságkezelő programot dolgoz ki a települési önkormányzat 1997. évi működtetésére május 29-ei (csütörtöki) ülésén a battonyai képviselő-testület. A délelőtt 9 órakor kezdődő tanácskozás napirendjén szerepel még a szerb iskola igazgatói állására érkezett pályázat elbírálása, valamint a díszpolgári cím adományozásáról, illetve a „Battonya Városért” díj alapításáról szóló önkormányzati rendelet-tervezetek megvitatása. Koncert és diszhó. (z) A Köröstarcsai Általános Iskolában a hét elejétől május 30-áig diáknapokat tart a diákönkormányzat. Az esemény zárásaként koncert és diszkó lesz. Pusztaottlaka. (y) A Megyei Művelődési Központ szervezésében május 30-án 19.30- tól Pusztaottlakán szerepel a Balassi néptáncegyüttes. A rendezvény a hátrányos helyzetű települések segítése program része. Készpénzt loptak, (c) Békéscsabán, a Körös-Bega Kft. Kinizsi utcai irodájába törtek be ismeretlen tettesek hengerzártörés módszerével tegnapra virradóan. A helyiségben kutatást végeztek, és a lemezszekrény felfeszítése után 115 ezer forint készpénzzel távoztak. Baleset, (m) Békéscsabán, a Berényi úton tegnap déleló'tt egy Furgon típusú gépkocsi elütött egy kerékpárost, aki 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Fax-tolvaj, (m) Békéscsabán tegnap a déli órákban (ebédszünet alatt) a Szabadság tér 11—17. szám alatti I. emeleti Agrárkamarai irodából elloptak egy 80 ezer forint értékű fax-berendezést. Félmilliós kár. (m) Tegnap hajnalban Gyomaendrőd Póhal- mon leégett egy 8-szor 35 méteres és egy 6-szor 10 méteres sertésól, elégett 200 mázsa gyepszéna, 300 kéve kukoricaszár. A tűz során elpusztult 25 harminc kilogrammos malac és 3 anyakoca. A becsült kát félmillió forint. A tűz keletkezésének oka vizsgálat alatt van. „...ERŐT CSAK ERŐVEL SZEREZHETÜNK.” (Dosztojevszkij) MEGYEIKÖRKÉP 1997. május 28., szerda „Hadüzenet” a nyilvánosságért Az Északkelet Békés Megyei Kistérségfejlesztő Társulás települései javaslatot terjesztenek elő a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács közelgő ülésére. A társuláshoz tartozó 12 település vezetői azt kérik, hogy a területfejlesztési tanács ülései legyenek nyilvánosak, kerüljenek nyilvánosságra a pénzügyi jellegű döntések. Lehessen tudni, mely személyek és milyen összeggel kedvezményezettek. A pályázatok bírálatát előkészítő bizottság összetétele már ettől az évtől kezdve évenkénti rotációs rendszerben működjön. Az indítvány hátteréről Tóth Imrét, a kistérségfejlesztő társulás elnökét, a Békés megyei Területfejlesztési Tanács tagját kérdeztük: — Az igény a következők miatt merült fel: ez a szervezet arra hivatott, hogy hosszú távon osszon el közpénzeket. Különböző botrányok hívták fel a figyelmet eddig is, hogy a közpénzek felhasználásának átláthatósága szempontjából a nyilvánosság elengedhetetlen. Ez a kérdés a tanács megalakulásakor is vitatott volt, de akkor kisebbségben maradtak azok, akik a nyilvánosság pártján álltak. Miután most is jó néhány 100 millió fölött kell majd döntenie a szervezetnek, tudomásul kellene venni a pályázóknak (magánszemélyeknek, vállalkozóknak, társaságoknak, intézményeknek, önkormányzatoknak), hogy amennyiben pályáznak, számolniuk kell a nyilvánossággal, legalábbis egy ésszerű mértékig. Mindehhez még a következőket tette hozzá a polgár- mester: — Felmerült az az észrevétel is, hogy az elmúlt év megyei területfejlesztési alapjának egy túlnyomó részét mindössze 2—3 település vitte el. Ezért ésszerűnek látszik, hogy az előkészítő bizottság tagjai ezentúl rotációban váltsák egymást. Erre azért volna szükség, hogy a bizottsági tagok a jövőben esetleg ne lehessenek megvádolhatok az önmaguk irányába tanúsított részrehajlással. —ria Volt 220, lesz 230 (volt) Richter-jegyzés: tülekedés nélkül A CIB békéscsabaifiókjánál is folyamatos érdeklődés kísérte tegnap a Richter-részvények,jegyzését fotó: kovács Erzsébet (Folytatás az 1. oldalról) ezért a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság kidolgozta az egységesítés alapelveit, és az 1980-as évek közepétől Nyugat- Európában 400/230 volt a névleges feszültség szabványos értéke. Napjainkig ez az érték Magyarországon 380/220 volt — volt. Ugyanis 1994. január 1- jétől nálunk is 400/230 volt a Magyar Szabvány által kötelezően előírt feszültség. Bevezetését hosszú — 1996. és 2008. január 1. közötti — türelmi időhöz köti az előírás, amely kizárólag az áramszolgáltató cégeket és a fogyasztói készülékek gyártóit érinti, a fogyasztókat nem. Mit jelent mindez közelebbről? Erről kérdeztük tegnap Horváth Károlyt, a Démász Békéscsabai Üzletigazgatóság főmérnökét. — Elöljáróban annyit, hogy fizikai törvényszerűség: a feszültség szinte soha nem pontosan a névleges, hanem meghatározott két érték között változik, attól függően, hogy a transzformátorállomástól a fogyasztóhoz ve?ető hálózaton milyen a terhelés. A maximális és minimális értéket szintén szabvány írja elő — mondta a szakember —. A 220 volt névleges feszültség esetén eddig 203 és 236 volt közötti értékek voltak szabványosak. Üzletigazgatóságunk működési területén 1997. június 10 és 26 között tér át a 230 volt névleges értékre, ami az első szakaszban 210 és 242 volt közötti feszültséget eredményezhet a fogyasztóknál. Ez szinte alig tér el a korábbi értékhatároktól, tehát a fogyasztó gyakorlatilag semmit sem érzékel, a készülékek működését, élettartamát ez nem befolyásolja. Ha viszont valaki új készüléket vásárol, már csak 230 voltosat vegyen. A fényforrások egyébként már rég 230 voltosak, és számos gyártó is átállt. — A legfontosabb kérdés, hogy ez befolyásolja-e az elhasznált villamos energia mennyiségét és ezzel a díját? — Az egységárát egyáltalán nem befolyásolja. A mennyiséget elvileg befolyásolhatja, de ez olyan minimális, hogy a fogyasztó nem érzékelheti. Ez ugyanis nem nagyságrendi változás. Tóth Ibolya Szobrász használhatja a Sík-tanyát Hétfőn Gyulán, a polgármesteri hivatalban járt a Pro Európa Liga marosvásárhelyi csoportja. A küldöttség 25 egyetemistából, egyetemi vezetőből, oktatóból állt—tájékoztatta a sajtó képviselőit a tegnapi médiabeszélgetésen dr. Albel Andor alpolgármester. A Demokrácia Kollégiuma a Pro Európa Liga által kezdeményezett, a Civil Társadalom Fejlesztéséért Alapítvány támogatásával létrejött oktatás része a romániai A civil társadalom fejlesztéséért Phare programsorozatnak. A Demokrácia Kollégiuma vándoregyetem, célja a gazdasági, politikai és szociális európai integrációs folyamatok átfogó szemléletének kialakítása. A csoport tagjait Gyulán az önkormányzati működés, gazdálkodás, finanszírozás érdekelte, s a kisebbségi érdekképviselet. A városházi beszélgetést intézmények felkeresése, városnézés követte. A hétfői képviselő-testületi ülés lapzártánk utáni történései között elhangzott, hogy a Közép-békési Területfejlesztési Önkormányzati Társulás ügyvezető testületébe a korábban delegált Lebenszky Attila és dr. Gyarmati Sándor mellé megválasztották a harmadik személyt is dr. Albel Andor személyében. A Sík-tanya, amely önkormányzati tulajdon, további hasznosításáról az a döntés született, hogy a Gyulán közel tíz éve élő Cvetkovic Stojadin szobrászművész meghatározott idejű használatába adják. A bérlet ingyenes, a művész ezért karban tartja a tanyát, működteti a várszínházi emlékszobát, köztéri alkotást készít és műveit a város rendelkezésére bocsátja. A testület a Wesselényi-tó környékét millecentenáriumi emlékparkká nyilvánította, s pályázatot nyújtanak be a terület fásítására. Ugyancsak pályázatot nyújtanak be a szakminisztériumhoz és ha lehetséges, a megyei területfejlesztési alaphoz is a Kálvária útalapjának építéséhez. Az ülésen többen szóvá tették intézkedést sürgetve, hogy a városban ismét elszaporodtak a kóbor kutyák és igen rossz az utak kátyúzásának minősége is. Sz. M. Élénk és folyamatos érdeklődés kísérte a tegnapi első napon a Richter Gedeon Rt. részvényeinek jegyzését megyénkben, de a MOL-jegyzésnél érzékelt felfokozott vásárlási láz, éjszakai, hajnali sorban állás nem volt tapasztalható. Békésben az OTP Bank Rt. békéscsabai, Szent István téri, valamint orosházi fiókja, illetve a CIB Hungária Bank Rt. békéscsabai fiókja szerepel a jegyzési helyek között, és mindhárom helyen osztottak tegnap reggel sorszámokat. A jegyzési időszak egyébként május 27— 30-áig tart, de túljegyzés esetén már csütörtökön este is lezárható. Mester Lászlóné, az OTP megyei igazgatóságának osztály- vezetője és Prókai Zoltán, a CIB békéscsabai fiókvezetője egyaránt hangsúlyozta: a jegyzés folyamatosan, nyugodt körülmények között zajlott. Elmondták, mivel a gyógyszergyár 200 ezer darab törzsrészvényét kínálták fel most értékesítésre nyilvános forgalombahozatal útján, a befektetők többsége tisztában volt azzal, hogy személyenként 5—20 részvénynél többet nemigen érdemes jegyezni. Sokakat az tartott távol, hogy a jegyzési ár — 14 160 forint — nem tér el jelentősen a Richter-részvények jelenlegi tőzsdei árától, bár ez tegnap 15 ezer forint körül mozgott. Aki viszont jegyzett, az inkább hosszabb távon gondolkozik, bízik a cég kitűnő eredményeiben, a külföldi érdeklődésben. A túlnyomó többség fizetési módként az 50 százalékos részletfizetést választotta, nekik a fennmaradó részt 1997. augusztus 1-jeés 1998. május 30-a között kell egy összegben befizetniük. Az OTP-nél és a CIB-nél is valószínűsítették, hogy ma is osztanak ki Richter-jegyzésre sorszámokat. Ny. L. A Kihívás napja A szövetkezés: egyedüli lehetőség Testületi ülés Lökösházán Valami bűzlik Szarvason... A gyulai Egészséges Városért Közalapítvány az egészségvédelmi vetélkedő zárórendezvényét ma, a Kihívás napján tartja. A délelőtti megnyitót vetélkedők követik a sportcsarnokban, délután 14 órától a polgármesteri hivatal dísztermében kerekasztal- beszélgetés lesz a gyulai egészségnevelési modellről, a szervezetek, intézmények kapcsolódási lehetőségeiről az Egészséges városok projektjéhez. A Gyulai Várfürdőben ezen a napon ingyenesen lehet igénybe venni a medencéket. A 25 méteres uszoda, a lovarda rendelkezésre áll, hogy a jó közérzet, az egészség érdekében legalább 15 perces úszással csatlakozzanak a vállalkozók a Challange Day rendezyényeihez. A lovardában 14 órától sportdélután keretében a családok részvételére számítanak. Versenyeket rendeznek különböző úszásnemekben és korcsoportokban, lesznek családi váltók. x Időről időre fellángol a vita a politikában: van-e jelene, jövője a szövetkezeteknek, kolhoz típusú, vagy más fajta szövetkezések működjenek a mezőgazdaságban? Ezekkel a szavakkal kezdte összefoglalóját Balázs Mátyás, a dobozi Petőfi szövetkezet elnöke tegnap, a település képviselő- testületének ülésén. A képviselők a tájékoztató keretében a kezdetekig visszamenően megismerhették a szövetkezet történetét. Az elnök ismét megerősítette, ma sem lát más lehetőséget, mint a szövetkezést. Átélték a ’90-es évek elejének politikai nyomását, ma 2 ezer 300 hektáron dolgoznak, s terveznek a jövőre is. A továbblépési módok körében az elnök elsőként a pályázati lehetőségekre mutatott rá, amelyekkel munkahelyeket teremthetnének, konkrét mezőgazdasági termelő tevékenységbe kezdhetnének. Kérte az önkormányzatot, hogy a pályázatok ügyében segítsék egymást, s ugyancsak támogatást kért az értékesítési szövetkezetek megszervezéséhez. —Nem várok csodát az európai csatlakozástól — folytatta Balázs Mátyás, majd hozzáfűzte: ha Nyugat-Európában a mezőgazdasági támogatás mértéke csökken, bizakodhatunk abban, hogy a magyar mezőgazdaság támogatás nélkül is versenyképes lesz a nemzetközi piacon. . p A civil szervezetek és szerveződések beszámolójának meghallgatásával kezdődött hétfőn Lökösháza Község Önkormányzatának testületi ülése. A Nyugdíjas klub és a hely) Vöröskereszt beszámolójából kitűnt: a szervezetek folyamatosabb kapcsolattartást és anyagi segítséget várnak az önkormányzattól. A testület vállalta, hogy anyagilag segíti a szervezeteket, és egyetértettek a gyakoribb információcsere szükségességével is. A testületi ülésen a képviselők helyzetfelmérést hallgattak meg a munkanélküli létszám alakulásáról a községben. Lökösházán jelenleg 10,3 százalékos a munkanélküliségi ráta. A nyilvántartott munkanélküliek száma 93, közülük 48-an kapnak jövedelempótló támogatást, a többiek járadékosok. A jövedelempótló támogatásban részesülőknek az önkormányzat az idén is biztosít közmunkát. A munkaügyi központ gyulai kirendeltségének tájékoztatója után a helyi munkáltatók — MÁV, határőr igazgatóság, vám, Haladás szövetkezet, áfész — adtak tájékoztatást az általuk nyújtott munkalehetőségekről. Az előterjesztések között szerepelt a június 29- én megrendezésre kerülő nagycsaládos egyesületek találkozója, mely Lökösházán lesz. A találkozóra — melyet a testület anyagilag is támogat — közel 500 résztvevőt várnak. p * A szarvasi polgárok már több fórumon szót emeltek a városban gyakorta terjengő bűz miatt, amelynek forrása a szennyvíz- tisztító telep. A kialakult helyzet nemcsak az itt élők közérzetét rontja, hanem a város idegenforgalmi elképzeléseivel is ellentétes. A polgármesteri hivatal elhatározta, megpróbálja kideríteni, mi lehet a kellemetlen szag előidézője. Feltételezve, hogy a Gallicoop Baromfikeltető és Feldolgozó Rt.-nek, mint legnagyobb élelmiszer-feldolgozó üzemnek, illetve szennyvízkibocsátónak köze lehet a dologhoz, tegnap — az ÁNTSZ, a Körös Vidéki Vízügyi Igazgatóság, a Körös Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség és a Békés Megyei Vízművek Rt. szakembereivel — komplex hatósági ellenőrzést tartottak a baromfifeldolgozó területén. Az ellenőrzést követően Gaál Sándor és Nagy Sándor, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának két főtanácsosa elmondta: a Gallicoop rendelkezik azzal a ipari szennyvíz-előtisztítóval, amellyel a város kommunális tisztítójába bocsátandó szennyvíz zsír- és fehérjetartalma a kibocsátási határértékig csökkenthető. A berendezés hatásfoka azonban egyelőre nem ismert. Az ellenőrzés során megkérték a feldolgozó összes technológiára, üzemelésre, illetve épületekre vonatkozó hatósági engedélyét. Megállapodtak arról is, hogy a helyszínen szennyvízmintát vesznek, illetve laboratóriumi vizsgálatot végeznek. A hatóságok az ellenőrzést követő zárt körű megbeszélésen egyetértettek abban, hogy további üzemek területén is folytatni kell a vizsgálódást, s nem zárható ki az sem, hogy egyelőre ismeretlen, illegális bebocsátó juttatja a szennyvizet a város csatornarendszerébe. Cs. R. Vonatdobálókat fogtak Sarkadon A sarkadi vasútállomásról már többször is jelezték, hogy a sínekre ismeretlen tettesek kődarabokat helyeztek el. A napokban az egyik mozdony- vezető ismét észlelte, hogy a cukorgyári MÁV állomás közelében nagy méretű kövek találhatók a síneken. Jobb esetben a kövek a felgyorsult vonattól szétrepülnek, s eltalálhatják a környéken tartózkodókat, rosz- szabb esetben kisiklik a vonat, s akár tömegkatasfctrófa is lehet a dolog következménye. Az ismeretlen tettesek kalandozása azonban továbbra sem állt meg. Hétfőn délután a 622- es vasúti kilométer szelvény közelében, acukorgyári állomástól Gyula felé, de még Sarkad lakott területén ismeretlen tettesek kövekkel dobáltak az említett irányban közlekedő vonatra. Számukra nem is eredmény nélkül, ugyanis a vonat egyik ablaka kitört. A fülkében utazók közül szerencsére senki sem sérült meg. A történtek után a kiértesített Sarkadi Rendőrkapitányság munkatársai azonnal a helyszínre siettek, ahol sikerült elfogniuk a tetteseket. N. A. és N. T. 10 és 8 éves testvérek, a sarkadi 2-es számú iskola tanulói bevallották, tettüket kalandvágyból, szórakozásból követték el. —ria