Békés Megyei Hírlap, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-02 / 101. szám

0 1997. május 2., péntek KÖRKÉP MRS MECTFÍ HÍRLAP Jövőre 3 százalékkal nő a nyugdíjak reálértéke Olcsóbb autópályák épülnek A nyugdíjreformról és az au­tópálya-építés tízéves prog­ramjáról, valamint alkot­mánymódosításról döntött szerdai ülésén a kormány. A parlament elé terjesztik a nyugdíjrendszer átalakítására vonatkozó törvényjavaslat­csomagot - határozta el szerdai ülésén a kabinet. A kormány­ülés után Medgyessy Péter pénzügyminiszter elmondta: a határozat azután született meg, hogy az Érdekegyeztető Ta­nácsban lefolytatott tárgyalást követően a szociális partnerek kedden tudomásul vették a nyugdíjreform koncepcióját. 1998-ban az infláció mérté­két 3 százalékkal meghaladó, tehát mintegy 16 százalékos nyugdíjemelés lesz. Az özvegyi nyugdíjak rendszerében végre­hajtandó változtatások eredmé­nyeként az emelés mértéke még magasabb lehet. Lotz Károly közlekedési, hír­közlési és vízügyi miniszter az autópálya-program megvalósí­tására vonatkozó döntésről számolt be: eszerint 1998 és 2007 között 120 kilométernyi új autópálya és 265 kilométer­nyi autópályává fejleszthető gyorsforgalmi út épül, jelentős állami részvállalással, tehát az autósok számára a jelenleginél jóval olcsóbban, kilométeren­kénti 7-10 forintos áron. Jövőre a legsürgetőbb feladat az M7-es Budapest-Balatonvi- lágos közötti szakaszának fel­újítása lesz, ami mintegy 10 milliárd forintot igényel. Kiss Elemér, a Miniszterel­nöki Hivatal közigazgatási ál­lamtitkára beszámolt arról, hogy az alkotmánymódosításba nem kerül be az a kitétel, mely szerint a választásokat a parla­ment mandátumának negyedik évében, májusban kell tartani. Erre a választójogi törvény módosítása során térnek vissza. Az alaptörvényben végrehaj­tandó változtatások így csak a népszavazásra, az igazságszol­gáltatásra és a menedékjogra fognak kiterjedni a kormány javaslata szerint - mondta el az államtitkár. Harminc gyanúsított közül tizenhárom már ül Elcsúsztak az olajon a robbantok Lezárult a fővárosi robbantá­sok és leszámolások korszaka - jelentette ki Forgács László vezérőrnagy, országos rend­őrfőkapitány. Mint mondta: arra nem vállalhat garanciát, hogy többé nem fordulnak elő ilyen esetek, de az utóbbi idők robbantásainak megbízói már rendőrkézen vannak. Forgács László kifejtette: iga­zolódott a rendőrség gyanúja, hogy a robbantások és az olaj­csalási ügyek összefüggnek egymással. Cselekményeikkel a rendőrség erőit kívánták le­kötni, hogy eltereljék a figyel­met a háttérben húzódó sokmil­liós, -milliárdos nyereséget hozó gazdasági csalásokról. A rendőrfőkapitány el­mondta, hogy a Központi Bűn­üldözési Igazgatóság, a Buda­pesti és a Pest Megyei Rendőr­főkapitányság nyomozói jelen­leg harminc személyt gyanúsí­tanak, közülük tizenhármat elő­zetes letartóztatásba helyezett a bíróság. Kiss Ernő dandártábornok, a Központi Bűnüldözési Igazga­tóság vezetője szerint Magyar- országon ma hasonló esemé­nyeknek vagyunk tanúi, mint amilyenek az Egyesült Álla­mokban játszódtak le a harmin­cas években. Ehhez még hozzá­tette: a náluk lévő ügyek teljes felderítését követően akár tíz­szer annyi gyanúsítottjuk is le­het, mint amennyi most van. Kellenek az ombudsmanok Első alkalommal számoltak be munkájukról az Ország- gyűlés előtt az ombudsma­nok. A beszámolókat minden parlamenti párt elfogadta. Gönczöl Katalin, az állampol­gári jogok országgyűlési biz­tosa elmondta, hogy az általa befejezett 2336 vizsgálat során 317 esetben állapítottak meg alkotmányos visszásságot; 477 ajánlást fogalmaztak meg, s ezek mintegy 80 százalékát el­fogadták az érintettek. Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa felhívta a figyelmet az alkotmányos mulasztásra a ki­sebbségek parlamenti képvise­letével kapcsolatban. Majtényi László adatvédelmi­biztos elmondta: az a cél, hogy az állampolgár maradjon „át­láthatatlan” mind az állam in­tézményei, mind pedig a piac hatalmasságai számára, miköz­ben az állami intézmények vál­janak üveggé a polgár kíváncsi tekintete előtt. Mindhárom ombudsman be­számolójának elfogadását java­solták az illetékes bizottságok és a parlamenti pártok. • • Ünnepségek világszerte Japánban több millióan vettek részt a rendezvényeken Az évszázados május elsejei hagyományokat őrizve, vi­lágszerte megemlékeztek a munka ünnepéről. A szomszédos Szlovákiában a központi ünnepségek színhe­lye Besztercebánya volt, ám csak alig néhány százan jelen­tek meg. Kassán a szónokok a kormány privatizációs politi­káját bírálták, és arról beszél­tek, hogy az ország lakosságá­nak több mint a fele havi öt­ezer koronánál alacsonyabb jövedelemből próbál megélni. Nyitrabánya központjában, az „Éhezők Terén” csak két­száz ember ünnepelt, míg Po­zsonyban ötszázan vettek részt az ünnepen. A fővárosban kü­lön ünneplő kommunisták el­utasították Szlovákia NATO- tagságát, és azt hirdették, hogy a Varsói Szerződés megszün­tetésére a Nyugatnak a NATO felszámolásával kellene vála­szolnia. Horvátországban Tudjman köztársasági elnök is köszön­tötte a zágrábiakat. Az államfő kijelentette, hogy jobb életet kell biztosítani az ország va­lamennyi állampolgárának. A legnagyobb ausztriai ren­dezvényen a bécsi Városháza előtt 40 ezer ember hallgatta meg Hduptl főpolgármestert, aki hangsúlyozta: teljes fog­lalkoztatás nélkül nem való­sítható meg a közös Európa. Szerbia valamennyi városá­ban megemlékeztek május 1- jéről, ám a felvonulásokra és az ünnepségeken megjelent politikusok beszédeire rá­nyomta a bélyegét, hogy az országban néhány hónap múlva elnök- és parlamenti választásokat rendeznek. Kormányellenes tömegtün­tetésekre szólította fel híveit és a lakosságot a prágai május elsejei nagygyűlésen Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja. Az ellenzéki párt ün- .nepi megmozdulásán csaknem húszezren vettek részt. Miroslav Grebenícek párt­elnök beszédében élesen bí­rálta a jobboldali Klaus-kor- mány gazdaságpolitikáját, amely szerinte tönkreteszi az országot, és nyomorba dönti a lakosság túlnyomó többségét. A kommunisták úgy látják, hogy a kormány csak a nagy­tőke érdekeit védi, és kiáru­sítja a nemzeti vagyont. Japánban több millió ember vett részt az országszerte csaknem ezer helyszínen ren­dezett május elsejei rendezvé­nyeken, jóllehet e nap nem számít hivatalos ünnepnek. Nosztalgiázó tüntetők Bukarestben FOTÓ: FEB/REUTER „El a kezekkel a mauzóleumtól!” Az amerikai külügyminiszter Moszkvában tárgyalt Moszkvában a kormányt és Jelcin elnököt bírálva emlékez­tek meg május elsejéről. Ugyancsak az orosz főváros híre, hogy Madeleine Albright amerikai külügyminiszter tárgya­lásokat folytatott kollégájával, Jevgenyij Primakovval a NATO-orosz egyezmény vitás kérdéseiről. A szakszervezetek felhívására mintegy 15 ezren vonultak fel Moszkvában. Beszédében Ju- rij Luzskov polgármester éle­sen bírálta a kormányt. Borisz Jelcin elnök egyéb­ként rádióbeszédben köszön­tötte honfitársait, s hangsú­lyozta: ma szabadon választ­hatnak az oroszok, hogy pi­hennek-e vagy megszokásból felvonulni mennek. A szélsőbaloldali Dolgozó Oroszország, és a Tiszti Szö­vetség nevű szervezet de­monstrációján, illetve az ezt követő nagygyűlésen mintegy 30 ezren vettek részt. Ä transzparenseken Jelcin elnök és Anatolij Csubajsz minisz­terelnök-helyettes lemondását követelő jelszavak, valamint „El a kezekkel a mauzóleum­tól!” és „Veled vagyunk, test­véri Fehéroroszország!” felira­tok is olvashatók voltak. A csütörtökön Moszkvába érkezett Madeleine Albright amerikai külügyminiszter megpróbált megegyezésre jutni Primakov orosz külügy­miniszterrel. A Kreml egyér­telmű, írásos garanciákat akar kapni arra, hogy nem telepíte­nek atomfegyvereket a NÄTO új tagjainak területére, illetve nem állomásoztatnak nagyobb csapategységeket az érintett országokban. A Nyugat kész politikai kö­telezettségek vállalására, de tartózkodik olyan ígéretektől, amelyekkel megfosztaná az új tagokat a többiekéhez hasonló védelem lehetőségétől. Munkás- és érdekvédelem. Az MSZP nem távolodott el a baloldali értékektől. Minden vita ellenére a párt döntő több­sége a munkavállalók érdekvé­delmét tartja szem előtt - hang­súlyozta Hóm Gyula szocialista pártelnök-miniszterelnök az MSZP Országos Munkás- és Érdekvédelmi Tagozatának szerdai fórumán. Vita Tabaj dival. A ma­gyar-ukrán alapszerződés vég­rehajtásáról és a Határon Túli Magyarok Hivatala tevékeny­ségéről tárgyalt szerdán az Or­szággyűlés külügyi bizottsága. A tájékoztatást követő vitá so­rán Csóti György, a testület MDF-es alelnöke azzal vádolta meg Tabajdi Csabát, hogy be­számolójában választási kam­pányt folytatott, s nem szólt a magyar-magyar csúcson meg­fogalmazódott éles kritikákról. Büntetőeljárási reform. Az Igazságügyi Minisztériumban elkészült az új büntetőeljárásról szóló törvény tervezete. Az igazságszolgáltatási reform egyik legfontosabb részét ké­pező kódex 555 paragrafusból áll. Hamarosan megkezdődik a törvénytervezet közigazgatási egyeztetése, valamint szakmai vitája. A tervek szerint a kor­mány május végén vagy június elején dönt a tervezet Ország- gyűlés elé terjesztéséről. Orbán tárgyalásai. Az ellen­zéki együttműködésről, a NATO-bővítésről és az európai integrációról tárgyalt budapesti találkozóján Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Rudolf Sei- ters, a német CDU/CSU frak­cióvezető-helyettese. Kampányveszély. Az agrár- törvény tervezete jó esetben egy-másfél hónapon belül a parlament elé kerül, ha viszont erre csak az ősszel kerül sor, akkor a törvény könnyen a pár­tok választási kampányának ál­dozata lehet - monta Kis Zol­tán, a Földművelésügyi Minisz­térium államtitkára egy szegedi gyűlésen. A kábítószer eUen. A drog- fogyasztás elleni küzdelem ha­tékonyabbá tétele érdekében az állami, önkormányzati és civil szervezetek munkájának össze­hangolását sürgette a kábító­szer-fogyasztásról rendezett szerdai parlamenti nyílt napon Gál Zoltán házelnök. Az össze­fogás szükségességét a vitában felszólalók is megerősítették. A miniszterelnök emléke. Több százan emlékeztek Antall Józsefre a Veszprém megyei Palóznakon, ahol 1993. április 30-án avatta fel a faluházat a néhai miniszterelnök. Azóta az emlékhelyet minden évfordu­lón fölkeresik a család tagjai, a barátok és tisztelők. Anyák napja előtt. A honvédségnél szerdán köszöntötték azokat az édesanyákat, akik­nek legalább öt gyermeke teljesített katonai szolgálatot. Fodor István a Honvédelmi Minisz­térium politikai államtitkára és Végh Ferenc altábornagy, vezérkari főnök nyújtott át jutal­mat és virágcsokrot az édesanyáknak, majd díszebédet adtak tiszteletükre, fotó: feb/diósi imre Megváltoznak a kedvezőtlen tendenciák? Hét év alatt „eltűnt” 200 ezer diák Mérvadó becslések szerint az idén megáll vagy nagymértékben lelassul az általános iskolások számának évek óta tartó csökke­nése. A napokban országszerte befejeződött a leendő elsősök beíratása. A derülátó prognózist látszik igazolni, hogy szep­temberben várhatóan mintegy 124 ezren ülnek be először az iskolapadokba, csak ötszázzal kevesebben, mint egy éve. Az elsősök száma az évtized eleje óta évente 125-126 ezer között mozgott, a mélypont 1995, illetve 1996 szeptembe­rében következett be. A kedvezőtlen tendencia megváltozására az óvodások számából következtetnek a sta­tisztikusok. Míg 1990-ben 370 ezer 3-5 éves kisgyermekkel - az iskolák jövőbeni utánpótlá­sával - foglalkoztak az óvónők, tavaly már 376 ezerrel. Jelenleg 375 ezer „nagycsoportos” zsi­vajától hangosak az óvodák. Az általános iskolai létszám jó ideje egyenletesen csökken. A Központi Statisztikai Hivatal legújabb összehasonlító adatai szerint 1990-ben 1 millió 131 ezer tanuló járt iskolába. Elő­ször 1994-ben került egymillió alá - 985 ezerre - ez a szám, a mostani tanévben 966 ezer 6-14 éves diák tanul. Ez a tendencia tükröződik a 8. osztályt eredményesen el­végzők, illetve a nyolcadikban tanulók számának alakulásában is. Az 1990-91-es tanév végén 165 ezren fejezték be általános iskolai tanulmányaikat, három év múlva 20 ezerrel keveseb­ben. Az idén csak 121 ezren in­tenek búcsút az iskolának. Ha kevesebb a tanuló, keve­sebb az osztály - a gyermek- csoport - is az iskolákban, s va­lóban, a statisztika igazolja ezt a feltevést. Az osztályok száma hat év alatt 49 ezerről 46 ezerre csökkent. Érdekesség, hogy is­kolabezárásokat, összevonáso­kat az 1990-1996-os oktatási statisztika még nem érzékel, tükröz viszont csökkenést a pe­dagógusok számában. Az 1990. évi 90 ezerrel szemben ma 83 ezren tanítanak az általánosban. 1995-ben egy év alatt 3 ezer fővel apadtak a tantestületek. (deregán)

Next

/
Oldalképek
Tartalom