Békés Megyei Hírlap, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-05-06 / 79. szám
Költőnő a férfias világban A nagy fejedelem legerősebb fegyvere P. Szabó Ilona békéscsabai költőnő „Mégis szép” című könyvecskéje a közelmúltban jelent meg. Ebből az alkalomból készült interjúnkban többek között a következőket kérdeztük tőle: Ön magyar—orosz—német szakos középiskolai tanár, jelenleg a Jókai Színház művészeti titkára. Végleg hátat fordított-e a pedagógus pályának? Elindult a hírnév útján. A magánéletben boldog-e? (8. oldal) A kis Erdélyország Bethlen Gábor fejedelem uralkodása alatt volt a legnagyobb, a leghatalmasabb. Valóságos európai hatalommá vált, s mint ilyen, a török és német uralom alá jutott magyar nemzetnek védője, oltalmazója volt, habár egyiktől sem tudott végképpen megszabadulni. A fejedelem okos, bölcs törvényeket hozott, a tudósokat támogatta, s a műveltséget is sokra becsülte. (9. oldal) Elvesztettem... „Talán szóiké volt? — de valahogy attól még barna is lehetett (volna) ha nem lett volna bronzvörös, bizony. És ártatlan volt (hogyha jól emlékszem) ám minek utána tényleg jól emlékszem: lehetett volna feslett is (vagy ez csupán a látszat?) De hát ki is ád a látszatra?! (Én!) Mivel a látszat olykor ugyebár... (Simonyi Imre: Románc) Nincs szebb dolog annál, mint ártatlanságunkat a szerelem oltárán feláldozni. De úgy tűnik ez manapság nem sikk. Márpedig, aki érzelem nélkül bújik ágyba, soha nem tudja meg, milyen érzés ugyanezt szertelen szerelemmel megtenni Volt akinek a kérdés hallatán nyitva maradt a szája. Volt, aki elkezdett haho- tázni... S akadt olyan is, aki a legbelsőbb magánügyének tartotta a témát. így aztán érthetően, kitért a válasz elől. A dolog érdekessége, hogy a férfiak többsége szemlesütve mesélt élete első kapcsolatáról. Pedig hát nekik az eset, ha megesett — még anno is — inkább dicsőség, mint szégyellnivaló volt. A nők vegyesen fogadták a témát. Akadt aki meghatódva gondolt vissza a történtekre, s olyan is aki könnyedén fecsegett róla, akár egy elmulasztott vacsoráról. Egy biztos, közömbösséget senki sem mutatott a kérdés hallatán: hogyan vesztette el a szüzességét? — Te meg vagy buggyanva! Ki a fenét érdekel az, hogy én hogyan vesztettem el? — hahotázik Mária. Közel jár az ötvenhez. Szőkére festett haja jól keretezi macskazöld szemeit. Bombázó lehetett a húszas éveiben. — Amikor fiatal voltam, egyáltalán nem volt divat fűvel-fával lefeküdni. A lányok általában annak adták ártatlanságuk eme bizonyítékát, akihez férjhez akartak menni. Én sem voltam kivétel. Mai szemmel nézve talán ciki, de nekem ez volt az egyetlen hozományom. Az a fránya kis hártya, ami körül annak idején olyan sok hűhót rendeztek. Alig múltam 18, amikor férjhez mentem. Amúgy pedig mindig zakatolt bennem a büszkeség, engem csak az kapjon meg, akivel a templomban kimondom a holtodiglan, holtomiglant. Szép, csinos lány voltam, akiről a kis városban mindig sokat pletykáltak. Sírtam is emiatt sokat. Egyszerre udvarolt egy orvos és egy ügyvéd. A városban az a hír járta rólam, ezzel is, azzal is lefekszem, azért tartanak ki mindketten. Balgaság. De nem írhattam ki a hátamra: „Idefigyeljenek emberek! Én még ártatlan vagyok!” Hát így történt. Ugye, milyen unalmas? * Viktória faluról került a városba. Szigorúan nevelték. Nem adta olyan könnyen féltett kincsét: a szüzességét. Bár már elmúlt harminc, mégis elpirul, ahogyan arról „a kalandjáról” mesél. Az alakja ma is tökéletes. Magas, vékony, fekete hajú nő. Valami gyerekes báj és őszinteség sugárzik belőle, így aztán arról a régen megesett esetről is kendőzetlenül vall. — Ne nevess ki, de már élmúltam 19 éves, amikor az egyetemen ágyban találtam magam egy évfolyamtársammal. Addig izgalmi állapotban lévő, meztelen férfit még képen sem láttam. A biológiakönyvekből, ugye, nem derül ki, milyen egy pasi, ha... Gondolom, neki én már a sokadik lehettem, hiszen görcsösen vigyázott arra, nehogy teherbe ejtsen. Szóval megszakította az aktust. Én meg csak bámultam, ahogy a szökőkútszerűen kilövellő „férfiasságával” megöntözte az ágyneműt. Csodálkozásomban felültem az ágyon, hogy jobban lássam a történteket, amely az én életemben történelmi pillanat volt. O pedig annyira nevetett az én meglepődésemen, hogy a zsebkendővel — amelyet (ma már tudom) másra szánt — az arcán folyó könnyeit törülgette. Kis idő múlva rám is átterjedt a nevetés, így szinte időm se volt felfogni, mi történt velem... * A cselédlányuk segítette át Istvánt a tűzkeresztségen. Bársonyos barna szép szemei, göndör ősz haja még most is megdobogtatja a nők szívét. Pedig a férfi elmúlt hatvanéves. — Mári húszévesen került hozzánk Aszódról — emlékszik a régmúltra István. — Tízéves voltam, a húgom négy, amikor az édesanyánk meghalt. O látott el minket. Első perctől kezdve szeretett engem, mintha a fia lennék. Tizennégy múltam, amikor „ágaskodni” kezdett bennem az érzelem. A fürdetésemnél Mári még ekkor is segédkezett. így volt ez akkor is, amikor apám és húgom a nagynénémhez mentek vidékre. En maradtam, mert a vizsgáimra kellett készülnöm. Amikor Mári a mellemet suvickolta, ma sem értem hogyan, a kezét „odavezettem” látványosan követelőző — s most utólag végiggondolva elég vékonyka — testrészemhez. Éreztem, pillanatok alatt „odaleszek”. Mári egy cseppet sem lepődött meg. Fürdés után az ágyához cipelt, s most már magától mutatta meg, hogy az ilyen mohó fiúcskáknak hol a legjobb a világon... * Éva, Ildikó és Vera 14 évesek. Az idén fejezik be az általános iskola nyolcadik osztályát. Viháncolva, egymás szavába vágva mesélik életük első szexuális élményét. Egy csöpp szégyenérzet sincs bennük. Gyanítom még büszkék is arra, hogy 13 évesen elvesztették szüzességüket. — Biztos nem tetszett diszkóba járni — kezdi szemtelen hangsúllyal hangjában Éva. — Márpedig ott sok minden megtörténik. Viktor menő fej volt ott, minden csaj az ő kegyeit leste. Látszott rajta: rendben az önbizalma. Bevallom belezúgtam én is. Nemegyszer provokáltam, de sajnos nem rám hajtott. Az egyik péntek este nem jött el az a csaj, akivel a legtöbbet táncolt. Éreztem, ez az én napom. Szólt hozzám egy pár szót, aztán egyszer megfogta a kezem, kivitt az utcára. Sötét volt, a zaj kihallatszott ugyan, de senki nem járt abban a mellékutcában, ahova kicipelt. Lerángatta a harisnyanadrágomat, a bugyimat és mire észhez tértem, már túl is volt mindenen. Mit mondjak? Nem volt egy életre szóló élmény. Megkapott, aztán elhagyott. S a következő pénteken ismét a csaját szorongatta. Vera olyan csinos, ha férfi lennék, menten nekiesnék. Hollófekete haját Kleopátra-frizurára vágta a fodrász. A szeme meg? A türkiznél is szebben ragyog. Hosszú combjait fekete harisnya- nadrág emeli ki, s ici-pici bőrszoknyát húzott felé. Nem 14-nek, de 18 évesnek néz ki. — Apukámék nem tudják, hogy túl vagyok életem első kapcsolatán — kezdi a kislány — Andi barátnőm nyolc hónappal ezelőtt, házibulira kért el a szüleimtől. Azt persze elfelejtettük közölni, hogy Andi szülei három napra Bécsbe utaztak. Kihasználtuk az alkalmat és házibulit szerveztünk. Jöttek az osztálytársak, de ott volt Andi érettségi előtt álló bátyja, Imre is. Deltás, badis pacák. Igaz, először az orrát húzta, mondván: pisisekkel ő nem bulizik. Aztán ki tudja mégis miért, meggondolta magát és maradt. Kifosztottuk a bárszekrényt, bár én általában colát iszom, de azon az estén nem akartam égni, mint a Reichstag, mert olyan ciki lett volna, ha egyedül csak én nem iszom szeszt. Kértem egy pici Martinit. Az első pohár jólesett. A második, amit Imi nyújtott át, már kevésbé. Alig telt el egy kis idő, úgy kezdtem el pörögni, mint a ringlispil. Rosszul lettem. Imre belém karolt és felvitt az emeleten lévő fürdőszobába. Kijött belőlem az utolsó pohár tartalma. Imre pátyolgatott, simogatta az arcom, aztán lefektetett a franciaágyra. Egy idő után arra ocsúdtam, már nemcsak az arcomat, a mellemet, a combomat is tapogatja. Hazudnék, ha azt mondanám, nem esett jől. Úgy éreztem ott, abban a pillanatban, szerelmes lettem. Átvettem a ritmusát, simogatni, ölelgetni kezdtem. Aztán ami utána jött, inkább fájdalmas, mint szép emlék maradt. A szűzhártyámmal egy kicsit a lelkemet is elveszítettem. A két lány hangos csókolommal elköszön. Uszodába indulnak. Ildikó, aki a három lány közül legszelídebbnek látszik, lehajtott fejjel ül mellettem. Szőkésbarna haja a vállát takarja. Kissé dundi alakját jól összeválogatott öltözékével igyekszik ellensúlyozni. Csak a blúza sárga, egyébként a teljes öltözéke fekete. Szűk nadrágot visel, a blúza felett combjáig érő mellénnyel. Szomorú, macskazöld szemei vannak. — Neked nincs mesélnivalód? — kérdeztem. Mintha a szíve szakadna ki, olyan nagyot sóhajt, mielőtt hozzákezd. — Amikortízéves voltam, a szüleim elváltak. Imádtam, imádom az édesapámat. Anyám férjhez ment. Anya három műszakban dolgozik, ezért sokszor maradtam egyedül a mostohaapámmal. Pár hónappal ezelőtt történt meg az, amit én soha, de soha el nem felejtek. Este 10 óra körül részegen jött haza. Teljes hangerőre kapcsolta a magnót. Már félálomban voltam, amikor éreztem, hogy mellém bújik az ágyba. Felsikol- tottam, annyira megijedtem tőle. Befogta a számat, azt suttogta: csönd, nem bánt senki! Bűzlött az alkoholtól és én hányingert éreztem. Legszívesebben kirohantam volna az utcára úgy, ahogy vagyok, egy szál pólóban. Csakhogy olyan erősen markolt, még moccanni sem volt erőm. Pillanatok alatt történt minden. Az ágyhoz szorított és én hiába sikítoztam... Hetek teltek el, amikor rászántam magam, hogy mindent elmondjak az anyámnak. Hála Istennek, anya azonnal kipakolta a cuccait. A mostohaapám hallani sem akart arról, hogy elhagyja a kényelmes lakást. Anyám ultimátumot szabott. Ha nem hagy nekünk békét, erőszakos nemi közösülésért feljelenti. Azóta nem láttuk. ■*Eszeveszett gyorsasággal repül az idő. Változnak az erkölcsi normák, s változunk mi is. Ami negyven, ötven évvel ezelőtt tabu volt, ma már témának sem jó. Egy azonban, mióta világ-világ, megmarad: a szerelem. S szerelem nélkül ágyba bújni örökkön-örökké fájó, rossz érzés marad. Béla Vali
