Békés Megyei Hírlap, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-30-05-01 / 100. szám

BŰNÜLDÖZÉS 1997. április 30-majus 1., szerda-csütörtök Miről tárgyalt a megyei főkapitány a gyulai polgármesterrel? A rendőrök barátkozásának hozadéka Gyorsak, veszélyesek és felkészületlenek Verseny a görkorcsolyázóknak Boguslaw Mucha (jobbról) vasárnap a rendőrség napja alkalmából Békéscsabán tartott rendezvényen emlékserleget nyújtott át dr. Gál Lászó dandártábornoknak FOTÓ: FAZEKAS LÁSZLÓ Hétfőn délután gyulaiak hívták fel a figyelmünket: a megyei rendőrfőkapitány benn tartózko­dik a polgármesternél. Arra gon­doltak, hogy az „önkormányzati ügyek” lehetnek terítéken. A ta­nácskozásról távozó dr. Gál László dandártábornoktól, Bé­kés megye főkapitányától meg­tudtuk, más volt a téma. — Gyula város polgármes­teréről van szó, vannak bizonyos folyamatban lévő ügyek, melyekről tárgyalnunk kell — mondta a dandártábornok. — Tavaly Legyelországban jár­tunk tapasztalatcserén, s néhány Alsó-Sziléziában található tele­pülés polgármestere bennünket, rendőröket kért fel arra, hogy segítsünk nekik testvérvárosi partnereket találni Békés me­gyében. Még az ősszel megke­restük a megyei közgyűlés vezetőit, ők a számításba vehető településeket tájékoztatták is a lehetőségekről. A rendőrség napja alkalmából az érintett térségből — Boguslaw Mucha megyei főkapitány vezetésével — egy öt tagból álló lengyel küldöttség keresett fel ben­nünket. A százötvenezres Walbrzych testvérvárosi aján­latáról mentem el velük együtt tárgyalni szombaton a békési, hétfőn a gyulai polgármester­hez. Mindkét helyen komoly érdeklődésre találtunk, ennek hírét lengyel kollégáink ma­gukkal is vihetik. Lebenszky Attilával mintegy fél órán át tárgyaltunk, gyulai részről je­len volt a polgármesteri hiva­tal idegenforgalmi referense is. Gyulát azért érdekli a kap­csolat, mert hegyes, ugyan­csak a gyógyidegenforga- lomra berendezkedő területről van szó, jó síelési lehető­ségekkel. Szívesen közremű­ködtünk a kapcsolatok alakítá­sában. A lengyelekkel egyéb­ként részt vettünk a rendőrség napja központi zárófogadásán Budapesten, ahol szót váltot­tunk a belügyminiszter és az országos főkapitány úrral is. K. A. J. Változások a megyei főkapitányság és a kapitányságok szervezetében A nagyobb hatékonyság reményében Május elsejétől — az ORFK új felépítését követve—módosul a megyei rendőr-főkapitányságok és a helyi rendőrkapitányságok szervezete. — Többek között az újonnan jelentkező feladatok megoldása, a vezetési, irányítási, ellenőrzési rendszer hatékonyságának nö­velése, a vezetési szintek és pár­huzamosságok csökkentése volt az átszervezés célja — tudtuk meg tegnap dr. Gál László dan­dártábornoktól, Békés megye rendőrfőkapitányától. — De szempont volt az egyszemélyi felelősség jobb érvényesítése, a rendőrség reagáló- és akcióké­pességének javítása, a területi, helyi végrehajtó állományunk megerősítése is. Az ORFK új szervezetét a belügyminiszter már januárban jóváhagyta, ezt követik most egységes megol­dásokkal a területi főkapi­tányságok, helyi kapitányságok. A Békés Megyei Rendőr­főkapitányságon megalakul a főkapitányság hivatala, mely alá az ügyeleti, az egészségügyi osztály és az önálló alosztályi státusú titkárság tartozik. A hi­vatalnak sokrétű feladata lesz, egyebek mellett szervez, véle­ményez, kivizsgálja a panaszo­kat, közérdekű beadványokat, gondoskodik az ügykezelési, ti­tokvédelmi szabályok betartásá­ról, ellátja a jogtanácsosi hatás­körbe tartozó feladatokat. Há­rom irányítási egységet hoztunk létre: a bűnügyi, a közrendvédel­mi és a gazdasági igazgatósá­got. Ezek élén a bűnügyi — dr. Hajdú Antal ezredes —, a köz- rendvédelmi — dr. Ábrahám Béla ezredes — és a gazdasági — Gulyás György alezredes — igazgató áll. Ok egyben a főkapitány bűnügyi, közrendvé­delmi és gazdasági helyettesei. A bűnügyi helyettes Békés me­gyében egyben az első helyettes is. — Milyen osztályok lesznek az egyes igazgatóságokon he­lül? — A bűnügyi igazgatóság bűnüldözési, gazdaságvédelmi, vizsgálati, bűnügyi technikai, az eddigi alosztályból átszervezett bűnmegelőzési és szervezett bű­nözés elleni osztályra tagozó­dik. A bűnügyi osztálynak két alosztálya lesz: a helyszínelő és a szakértő, ugyanis a büntető­eljárásban a helyszínelők szakértőként nem működhetnek közre. A közbiztonsági igazga­tóság területén a legkevesebb a változás: a közrendvédelmi osz­tályon kialakítottunk egy szak- felügyeleti alosztályt: ők szak­mai, módszertani segítséget ad­nak azoknak a rendőröknek, akik közvetlenül találkoznak az állampolgárokkal. Az eddigi közlekedési osztály közlekedés- rendészeti nevet kapott, jobban kifejezve ezzel, hogy nem csu­pán a közút ügyeivel foglalkoz­nak, hanem légi- és víziren­dészettel is. A harmadik osztá­lyuk: az igazgatásrendészeti. A gazdasági igazgató a műszaki üzemeltetési, valamint a híradó és informatikai osztályt fogja össze. Az előbbi gépjármű, illet­ve anyagi és üzemeltetési alosz­tályból, az utóbbi híradó, továb­bá informatikai alosztályból áll. Csökkent a közvetlenül fő­kapitányi irányítás alatt álló szervezeti egységek száma: ilyen a jövőben csak a személy­zeti osztály és a menekülteket ellenőrző alosztály lesz. — Mi változott a kapitánysá­gokon? — Kapitánysági hivatalokat alakítottunk ki. Ezek többek kö­zött az érdemi ügyintézői mun­kában, az adminisztratív felada­tok feldolgozásában, a lakossági ügyfélszolgálatban kapnak fon­tos feladatokat. Itt \s közlekedés- rendészeti osztályok lesznek az eddigi közlekedésiek. A megye- székhely kapitánysága kiemelt kategóriába került, itt a bűnügyi osztályból kiemeltük a vizsgála­ti alosztályt, mely vizsgálati osz­tályként működik a továbbiak­ban. A békéscsabai kapitány megfelelő feltételek esetén ezre­desi rendfokozatot is elérhet. A személyi állomány által esetle­gesen elkövetett szabálysérté­sek, bűncselekmények felderíté­sét, az állomány védelmét — a parancsnokokkal együttműköd­ve — a BM Rendvédelmi Szer­vek Biztonsági Szolgálata végzi, ennek munkatársai a főka­pitányság épületében kaptak he­lyet, de nem tartoznak aláren­deltségembe. A szervezeti válto­zások személyeket is érintenek, erről május elsejét követően a nyilvánosságot is tájékoztatjuk majd. Kiss A. János Garantált témája mostanában megyénk közlekedési szakem­berei számára a balesetek szapo­rodása, amely a tavalyi, hasonló időszak adataihoz mérten leg­alábbis elgondolkodtató. A bé­késcsabai balesetmegelőzési bi­zottságnak a napokban tartott el­nökségi ülésén Bokor Gyula al­ezredes, a városi kapitányság közlekedésrendészeti osztályá­nak vezetője adott tájékoztatást. Ennek ismeretében meghatároz­ták a feladatokat is a hivatásos állomány és a baleset-megelő­zési bizottság számára is. Mindezek alapján a jövőben is nagy figyelmet fordítanak a gyermekek és a fiatalok közle­kedésbiztonságának javítására. Ezért még nagyobb hangsúlyt fektetnek a felvilágosító, neve­lő-, propagandamunkára, s főként az általános és a középis­kolákban tanulókat keresik meg. A bizottság előtt is felvetődött a gyorsan és nem mindig szabá­lyosan közlekedő görkorcsolyá­zó fiatalok okozta veszélyhely­zet. A baleset-megelőzési bi­zottság lépni kíván, görkorcso­lya-versenyt ír ki e hobbi hódo­lói számára. A verseny alkalmat teremt arra is, hogy felhívják a résztvevők figyelmét a görkor­csolyázás veszélyeire, a közle­kedési szabályok betartására. Ugyancsak figyelemfelkeltő téma megyénkben, illetve Bé­késcsabán, hogy a kerékpáruta­kat sokszor nem használják a bi­ciklisek, szabálytalanul közle­kednek. A tapasztalatok szerint gyakran nem veszik figyelembe a kerékpárút vége táblákat. Az ülésen további témák is szóba kerültek, így a békéscsa­bai kátyús, balesetveszélyes utak (például a Kazinczy-lakó- telepről a Szerdahelyi útra vezető szakasz). A Körös Volán illetékese hívta fel a figyelmet, hogy a buszpályaudvarról törté­nő kihajtást nehezíti az ottani jelzőlámpa, amely nincs össz­hangban a főútvonalon elhelye­zett lámpákkal. Mindkét problé­ma megoldása érdekében az ön- kormányzat szakembereihez fordulnak. (e) Vendégségben a gyomaendrődiek Focicsata ököllel Valljuk be őszintén, a magyar embert bármikor lázba hozza egy-egy jó focimérkőzés. Hát még ha esélyes is a kedvenc csa­patunk! Felfokozott hevületű küzdelemnek sokszor voltunk már szemtanúi a pályán, de oly­kor-olykor a lelátókon is elsza­badulnak az indulatok. Ez tör­tént nemrégen egy Battonya— Gyomaendrőd mérkőzésen, ahol a csapatok egy-egy vérmes szurkolója kapott össze a focicsata hevében. Végül az ügy tettlegességig fajult. Ez a „külön meccs” úgy kezdődött, hogy ele­inte csak néhányszor meglökték egymást, majd összeszólalkoz­tak, mígnem azendrődi szurkoló ököllel állón csapta az „ellenfe­lét”, aki ennek következtében 8 napon túl gyógyuló állcsonttö­rést szenvedett. A rendőrség nem méltányolta a „játékos” vi­selkedését: súlyos testi sértés bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt eljárást indított el­lene. (l) „Lenyúlták” a Kawasakit Egy gyulai fiatalember és társa vasárnap 17 óra körül rövid időre megállt a Hungaroring fegyveres őrökkel védett kerítésén belül. Barátja a személygépkocsijával vontatta azt a speciális utánfutót, melyen motorkerékpárja volt. Budapestre tartottak a motor eladása céljából. Mire visszatértek a kocsihoz és az utánfutón lévő motorhoz, mindkettőnek nyoma veszett. Később egy közeli településen meglett a gépkocsi, ám az együttesen milliós értékű utánfutónak és motorkerékpárnak, vele a bukósisaknak és a speciális bőrruhának nyoma veszett. Az 1993-as Kawasaki 6X6 rendszáma: U AX 526. Motorszá­ma: JKAZXHE10PA005418. Alvázszáma: VX600DE047540. Az egyedi gyártmányú utánfutó rendszáma: XIM 390. Alváz­száma: AF1314402710896AF. A rendőrség keresi a motorke­rékpárt és az utánfutót. (k) Táblákat rongált Nyomozást rendelt el az Orosházi Rendőrkapitányság B. A. nagyszénási lakos ellen, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy április 13-án a hajnali órákban a Munkácsy—Vörösmarty és a Czabán Samu—Arany János utcák kereszteződésében lévő közúti jelzőtáblákat megrongálta. Az ilyesmi a közlekedés biztonsága elle­ni bűntettnek minősül. (cs) Toshiba irodatechnika Van irodatechnika, és van a Toshiba Toshiba 1550 fénymásoló W* ^ Kis gép, nagy segítség. 15 lap/perc —sebesség. Fotómásolás. Akár kétszeres kicsinyítés, nagyítás. Profi másolás peremtől peremig, A/3-as méretig. 248 700 Ft.* • j Toshiba 200 CDS notebook Pentium 100 MHz-es processzor, színes display, óxCD-ROM, 1,44 MB-os floppy, 16 MB EDO RAM, 810 MB-os winchester. Ötcsillagos minőség. 399900 Ft.* TF 601 telefax * A mindenttudó. Ehhez már papír sem kell. Az üzenet közvetlen PC-kapcsolat révén küldhető és fogadható. Ha mégis nyomtatni kell, azt lézerprinterként teszi. Persze lehet scanner, másoló, és van benne telefonregiszter, hibajavító funkció... Meg minden más, ami erre az oldalra már nem, de a forgalmasabb irodákra bizony ráfér. 189 500 forint.'* TOSHIBA 8+8­‘Áraink az áfát nem tartalmazzák, fénymásoló esetében ECO Star üzemeltetési szerződéssel, fax esetén kellékanyag nélkül értendők. Toshiba magyarországi képviselet. Technotrade Rt. 1147 Budapest, Öv u. 185. Tel.: 252-0455 Fax: 252-6470 Szarvas: 5540 Szabadság u. 23. Tel./fax: 66 312-197 Borait a kondás terve — meg a Trabant... (k) Aki pénteken délután a vészéi kereszteződés felé utazott a 44-es főúton, érzékelhette azt a balesetet, mely 17.20 körül keletkezett a csárda és a pósteleki lejáró közötti egyenesben. Egy Gyuláról Békéscsaba felé haladó, Honda típusú személygépkocsi vezetője egy tehergépjármű előzésébe kezdett, kocsijával áttért a menet­irány szerinti bal oldalra. Ott beleütközött egy vele szemben haladó Trabantba. A baleset következtében a Trabant vezetője és egyik utasa súlyosan megsérült fotó: kovács Erzsébet NEM JÁTSZUNK AZ ÖN BIZALMÁVAL! Nem hirdetünk kö- < rülbelüli árakat, csak '444-777 a tőlünk megszokott, korrekt szolgáltatást 4S-45-4S nyújtjuk, mert így is- •,».* mertek meg! Telefonhívásra kedvezményes törzsutastarifa. Mond ez Önnek valamit a mai_ ZAKLATOTT VILÁGBAN? je _______________________£ X ö-ig.ó-tifüií, hoqtf o-eLünk utazik! d DUVET Csapágyak, akkumulátorok, kenőanyagok nagy- és kiskereskedelmi értékesítése! Csapágyak: INA, FAG, MGM, GPZ, ZVL. Akkumulátorok: Bpsch, Varta, Starter, Perion, Electric Power, amerikai. Kenőanyagok: MOL, Agip, Shell, Castrol. Óriási választék — olcsó árakon. Békéscsaba, Lipták A. u. 7. (Sörgyár mögött.) Télefon: (66) 445-410,444-127. Nyitva tartás: hétfőtói péntekig g 7.30—16.00 óráig. S. A Csemege- Julius Meinl Ipari és Kereskedelmi Részvénytársaság békéscsabai 502. számú JéééC+C raktáráruházába felvesz operátort f irt O Jelentkezni lehet ~ személyesen 2 Fekete Imre § boltvezetőnél, Békéscsaba, Ipar u. 3. I Telefon: 326-255 ”

Next

/
Oldalképek
Tartalom