Békés Megyei Hírlap, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-20 / 66. szám

1997. március 20., csütörtök KÖRKÉP ^BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Megerősítik a határt az oszt­rákok, mert az utóbbi időben egyre többen kíséreltek meg il­legálisan bejutni Magyarorszá­gon keresztül Ausztriában. Kari Schlögl osztrák belügyminisz­ter megállapította: minél jobb a technikai felszereltség, annál több határsértőt sikerül elfogni. Ausztria hamarosan új tolonc- egyezményt ír alá Magyaror­szággal és Csehországgal. Módosították a Phare-progra- mot. Az Európai Bizottságban azt remélik ettől, hogy a prog­ram a jövendő EU-tagok belé­pésére való felkészülést is megkönnyíti. A jövőben a Phare-pénzek 70 százalékát a vállalkozásfejlesztési és infra­strukturális befektetések pénz­ügyi támogatására fordítják. Nyugati segítséget kér Albá­nia. A válság által sújtott bal­káni országnak legkevesebb 300 millió dollárra van szük­sége ahhoz, hogy elkerülje a gazdasági összeomlást. Az olasz kormány szerdai rendkí­vüli ülésén szükségállapotot rendelt el az ország egész terü­letén az Albániából érkezett menekültek miatt. Ez lehetővé teszi, hogy védelmet és ellátást nyújtsanak azoknak az albá­noknak, akik erre humanitárius okok miatt rászorulnak. Tartalékosok bevonására ké­szül a NATO. A boszniai SFOR missziót segítő „straté­giai” és „operatív” tartalékos állomány felállítására vonat­kozó koncepciót hagyott jóvá a NATO nagyköveti tanácsa szerdai ülése. Értesülések sze­rint a döntés egyelőre nem számol Magyarország közre­működésével, ám ennek lehető­ségét hosszabb távon diplomá­ciai források nem zárják ki. Izrael-ellenes felkelésre szólít fel az Iszlám Dzsihád elneve­zésű palesztin szervezet a kelet- jeruzsálemi építkezések miatt. Egy izraeli bíróság szerdán el­utasította 24 arab lakos kerese­tét, amely az építkezések hiva­talos betiltását indítványozta. Nemzeti gárda létrehozását rendelte el Aszlan Maszhadov csecsen elnök az „elmúlt há­ború legaktívabb résztvevői­ből”. A gárda létrehozása ösz- szefonódik azokkal az intézke­désekkel, amelyek célja a had­sereg karcsúsítása és szerkezeti felkészítése a békeidőben tör­ténő szolgálatra. Kofi Annan ENSZ-főtitkár hi­vatalos afrikai útjának első ál­lomására, a dél-afrikai Fokvá­rosba érkezett. A tervek szerint találkozik Nelson Mandela dél­afrikai elnökkel, aki nemrég sa­ját kezdeményezésére látott hozzá, hogy közelebb hozza egymáshoz a Zaire-ban szem­ben álló polgárháborús feleket. Bármilyen döntés születik Hágában, tárgyalni kell Horn: Az integráció közös érdek A magyar külpolitika időszerű feladatairól adott tájékozta­tást Horn Gyula miniszterelnök egy budapesti sajtóbeszélge­tésen, amelyen lapunk képviselője is jelen volt. Az Európai Unió bővítésének előkészítése olyan szakaszhoz érkezett, amikor hazánk tag­ságának kérdését állandóan napirenden kell tartani - már csak azért is, mert az EU na­gyon el van foglalva saját belső problémáival - mondta Horn Gyula. Ehhez egyébként jó alkalom lesz áprilisban az Unió kérdéseire adott magyar válaszok felfrissítése; az ada­tok egy része túlhaladottá vált, néhány terv pedig megvalósult az elmúlt évben. A kormányfő kifejezte meggyőződését, hogy az EU kibővítése nem­csak a belépésre váró orszá­gok érdeke, s felelős német, il­letve francia nyilatkozatokra hivatkozott, hogy ebből Ma­gyarország nem maradhat ki. Hazánk kétoldalú kapcsola­tairól szólva Horn Gyula némi óvatosságra intett a ma­gyar-román viszony javulását illetően, ugyanakkor hangsú­lyozta: meggyőződött arról, hogy Ciorbea miniszterelnök a demokrácia elkötelezett híve. Az új román kormányzat a magyarság jogos igényeit beil­lesztette a demokratizálás me­netébe - tette hozzá. A kor­mányfő szerint a magyar-ro­mán alapszerződés megvaló­sulása például szolgálhatna Pozsonynak is, minthogy a magyar-szlovák viszonyt az „egy helyben topogás jel­lemzi”. A bős-nagymarosi perrel kapcsolatban kijelen­tette, hogy bármilyen döntés születik Hágában, a problé­mák (Duna-elterelés, környe­zetvédelem stb.) olyanok, hogy csak további tárgyalások útján oldhatók meg. Az albániai válság belpoli­tikai ügy, amit ott kell megol­dani - válaszolta egy kérdésre Horn Gyula. Cs. E. Falaznak a hajógyári munkások Gdanskban. A volt kommunista párt szék­házánál így tiltakoztak a gyár bezárása ellen. Ezzel egy időben a Szolidaritás felhívására a varsói tömegközlekedési dolgozók megbém'tották a város forgalmát. fotó: feb/reuter Királyok ország nélkül Sokan a monarchia visszaállításától remélik a megoldást A szocialista tábor széthullásának egyik következményeként egymás után jelentkeznek az ügyeletes trónkövetelők. Ők azok, akiket - a jugoszláv, a román, a bolgár és az albán uralkodót - a világháború után száműztek országukból. Sándor jugoszláv trónörökös számítógépes hálózaton hir­deti családja érdemeit, és em­lékeztet arra, hogy „vagy har­mincezren hívták vissza” ha­zájába elektronikus úton. Szí­vesen a trónra ültetné őt Vük Draskovics, a szerb ellenzék ismert vezetője is. /. Mihály román király hiá­ba szerzett 1944 augusztusá­ban múlhatatlan érdemeket a fasiszta Antonescu marsall menesztésével és a szovjet csapatok beengedésével, 1947-ben mégis száműzték. Emil Constantinescu új elnök most visszaadta Mihály ál­lampolgárságát, amitől 1948- ban fosztották meg. A madridi emigrációban élő II. Simeon nemzeti egységet, pártokon felül álló tekintélyt ígér hazájának. A most hat­vanéves bolgár excár egy fel­mérés szerint az ország máso­dik legnépszerűbb embere. Csak Petar Sztojanov államfő előzi meg. Köztudomású, hogy az al­bán trónkövetelő, I. Leka erei­ben magyar vér is folyik. Édesanyja ugyanis Apponyi Gyula gróf leánya, Geraldine volt, akibe Zogu király egy budapesti látogatásán szeretett bele. Az 57 éves, két méternél magasabb trónörökös jelenleg dél-afrikai farmján csirkéket tenyészt. I. Leka a most kiala­kult helyzetben egy meg nem nevezett európai városban várja, hogy hazatérhessen. Borisz Jelcin orosz elnök­nek is lehet cárriválisa. Az 1613-ban trónra lépett Roma- novok közül még vagy hetven családtag van a Föld külön­böző pontjain. Közülük a Madridban élő 15 éves György nagyherceg számít „igazi trónkövetelőnek”. Ferenczy Europress Mi Kivitelezők, beruházók, építkezők! y. Az Épületszigetelők és Tetőfedők /j\ x Magyarországi Szövetsége meghívja Önöket a délalföldi regionális szakmai napra• Időpontja: 1997. március 21., péntek 10.30—13.00 óráig Helye: Fiume Szálló, Békéscsaba, Szent István tér 2. Témakör: tetőfedések, homlokzatok, szigetelések. Szakkiállítás, konzultáció, szakmai fórum, tetőfedő, bádogos-, hő-, hang- és vízszigetelő anyagok árkedvezménnyel! Szavalóverseny és hüllőkiállítás A békéscsabai Vásárhelyi Pál Mű­szaki Szakközépiskolában tegnap hüllőkiállítást tekinthettek meg az érdeklődők. Ottjártunkkor megtud­tuk, mire a nagy attrakció. A héten zajlanak a diákigazgató-választás- sal is egybekötött „Vásárhelyis” di­áknapok. Az iskolában transzpa­rensek hirdetik, hogy melyik párt jelöltjére szavazzon a diákság, ha igazi „brahis” igazgatást akar. Az AKT (Arcátlan Kölykök Társasá­ga) koalíció jelöltje Pénzes Zoltán, míg a KÁOSZ (Középiskolás Ál­lampolgárok Orientált Szövetsége) Borbíró Andreát támogatja az igaz­gatói szék elfoglalásában. Török Árpád igazgatóelmondta: adiákság immár hagyományszerűen rendezi meg a diáknapokat, spontán jellegű ötletek válnak valóra ilyenkor. Volt színi előadás, szakok közti labdarú­gó-mérkőzés, pénteken pedig amő­baversenyt, tanár—diák futball­mérkőzést és érem-, valamint ma­kettkiállítást rendeznek. A tegnap megrendezett Ady Endre megyei szavalóversenyre bé­késcsabai és gyulai diákok jelent­keztek, Ady-költemények előadá­sával. A bírálóbizottság elnöke Tomanek Gábor színművész, tagjai Török Árpád igazgató valamint, Körmendi Mária magyar szakos tanárnő volt. A szavalóversenyen első helyen végzett Jantyik Zita (Békéscsaba, Rózsa Ferenc Gim­názium, felkészítő tanár: Iglicz Ág­nes), második Szigeti Beatrix (Bé­késcsaba, Evangélikus Gimnázi­um, felkészítő tanár: Somi Éva). Harmadik helyen három tanuló, VassEditésTurbuez Mária (Gyula, Erkel Ferenc Gimnázium, felké­szítő tanár: Kurunczi Jenőné), vala­mint Kliment Blanka (Békéscsaba, Rózsa Ferenc Gimnázium, fel­készítő tanár: Medovarszki Já- nosné) végzett. Az igazgatóválasz­tás eredményhirdetésére március 25-én (kedden) kerül sor. — Both — A Sárrét nyitni szeretne Az észak-békési régió polgár- mesterei Zsadányban tanácskoz­tak tegnap. Az évente Kápta- lanfüreden működő Sárréti Ifjú­sági Tábor vállalkozásba adását még a korábbi bucsai találkozón határozták el az érintett polgár- mesterek. A pályázat kiírását követően négyen érdeklődtek, ám végül csak a törökszentmikló­si Tábor Bt. tett konkrét ajánlatot az üzemeltetésre. A tegnapi találkozó résztvevői úgy döntöttek: a Tábor Bt.-vel megkezdik a szerződéskötési fo­lyamatot. Ha minden jól halad, akkor az új üzemeltető már április közepén átveheti a káptalanfüredi tábort. A polgármesterek úgy vé­lik: Káptalanfüreden célszerű volna egy vasszínt felállítani (ami főleg esős időben tehetne jó szol­gálatot), ezért felmérik annak épí­tési költségeit. A térségben célszerű lenne vállalkozói övezetet kialakítani, ám ehhez mindenekelőtt a tervet kellene elkészíttetni. Az észak­békési polgármesterek ebbe az el­képzelésbe a Sarkad-térségi tele­püléseket is be szeretnék vonni. Elhangzott az is: az áramszol­gáltatás terén a TITÁSZ-hoz tar­tozó településeken a közvilágítás korszerűsítése terén jelentős előrelépés történt, az új lámpates­tek lényegesen takarékosabbak lesznek. A Vésztő-Körösladány, illetve az Ecsegfalva-Bucsa összekötő utak tervének elkészí­tésére az érintett polgármesterek külön megbeszélést tartanak. A tanácskozás végén ismét fel­vetődött a Körösnagyharsány— Nagyvárad vasútvonal helyreállítá­sának gondolata. A polgármesterek szerint ez sokat lendítene a térségen. Dudás Árpád, Zsadány polgármes­tere elmondta: a román oldalon szinte teljes hosszban most is meg­van a vasúti pálya Azon régi vago­nokat tárolnak. Ráadásul most az ottani politikai helyzet is kedvező a vasúti határnyitáshoz. Ezért az észak-békési térség a vasútvonal új­raindításának tervére hamarosan pályázatot ad be a Phare-irodához. Magyari Barna A Munkástanácsok szolidárisak „A Békés Megyei Munkásta­nácsok Szövetsége üdvözli és tá­mogatja a gazdák újonnan alakult érdekvédelmi szervezetét, a METÉSZ-t, amely igazán alulról szervezett, s igazi érdekvédelmet vállal fel” — olvasható abban az állásfoglalásban, amelyet a szer­vezet a tervezett újabb agrártünte­tésekkel kapcsolatban tegnap adott ki. A megyei Munkástanács szövetség a továbbiak elismerés­sel illeti a korábban „langyos érdekvédőket”, a Gazdaköröket és a Parasztszövetséget, amelyek idáig jól „belesimultak a hatalom intézményrendszerébe”. Az ál­lásfoglalás aláírói hangsúlyoz­zák: „Megmozdult ez a — marxi mértékkel mért — nem forradal­mi, de ingadozó paraszt. Ez a megmozdulás részéről komoly figyelmeztetés, történelmi lépés, amit Dózsa György óta szinte alig tett meg, de most megmozdult valami ősi a génjeiben, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, ma­nipulálni.” A Munkástanácsok megyei szövetsége végezetül le­szögezi: a Nemzeti Agrárprog­ram és a felette nyitott vita csak akkor hoz megoldást, ha súlyá­nak megfelelően kezelik a mező- gazdaságot. (p) A jobb közlekedésért A Körös Volán Rt. békéscsabai és orosházi igazgatóságának képvise­lői, valamint a mezőhegyesi regio­nális vasút vezetője 12 dél-békési település polgármesterének részvé­telével tegnap menetrend-egyezte­tést tartott a medgyesegyházi pol­gármesteri hivatalban. Az egyez- tetőn a kistelepüléseket érzékenyen érintő vonat- és buszközlekedés összhangba hozásáról esett szó, amelynek fő célja, hogy a buszok indulás előtt, illetve érkezés után is találkozzanak a vonattal. Mint hallottuk, ebben a térség­ben gyakran kihasználatlanok a Vo­lán-járatok, ezért is kellett korábban néhányat megszüntetni. A legtöbb felvetés a Kisdombegyháza, Ke- vermes, Dombiratos, Kunágota buszjáratok hiányosságairól hang­zott el, de volt néhány kérés Ma- gyarbánhegyes, Medgyesbodzás tekintetében is. Többek között a vasút felé jelezték a Békéscsabára történő utazás kétegyházi átszállás gondjait, a diákok iskolába történő utazásához kapcsolódó pénteki, hétfői zsúfoltságot, valamint a busz­csatlakozások problémáit. A Volán képviselői elmondták, hogy az el­múlt évekhez képest nincs nagy vál­tozás, de nyilvánvaló, hogy némi átszervezésre szükség van. Az esz­közparkjuk nem változott, így csak azzal gazdálkodhatnak, ami van. A kérések teljesítése kétoldalú, ha nincs elég utas, akkor gazdaságta­lan a működés. Ennek ellenére, ha van megoldás, azt igyekeznek rövid időn belül teljesíteni. Nem ígéret­ként hangzott el, de várhatóan a bodzási munkába járók kérése, illetve a gyulai busz „eltérítése” Kunágota, Dombegyház, Ke- vermes irányába megoldható lesz. A MÁV képviselője el­mondta, hogy minden kérésre ke­resik a megoldást, valamint Dombegyháznak jó hírként jelen­tette be, hogy Battonyáról reggel 4.27 órakor Mezőtúron át (este pedig visszafelé) hamarosan köz­vetlen csatlakozás lesz a Buda­pestre utazóknak. A jelenlevők a jövőben is a kölcsönösségen ala­puló együttműködésekben látják a megoldását. H.M. Vérfagyasztó látra tu/, de a fehér pólón j»/ mutatott a perui vörösfa\ú boa KOTO: KíitóCS ERZSÉBET

Next

/
Oldalképek
Tartalom