Békés Megyei Hírlap, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-13 / 61. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1997. március 13., csütörtök A Körös alapítványnak, (ö) Hej rozmaring, rozmaring- címmel március 14-én, pénteken 18.30 órakor folklórműsor lesz Gyulán, az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központban a Körös Néptánc Alapítvány javára. Közreműködik a Körös táncegyüttes és ifjúsági csoportja, a Cimbora táncegyüttes, valamint az Újra Együtt táncegyüttes. Kell egy kis haccáré! (ö) Gyulán, a Százéves cukrászdában március 14-én, pénteken 19 órakor Schütz Ha és Harsányi Gábor vidám, zenés műsorát láthatják az érdeklődők Kell egy kis haccáré! címmel. Zongorán közreműködik Szentirmai Ákos zeneszerző. Műsorukban a „békebeli idők” humorát, kabaréjeleneteit, kupiéit, örökzöld dallamait idézik meg. Erdélyi testvérek, (i) Szeghalom testvértelepüléséről, az erdélyi Kalotgszentkirályról Kissjancsi József polgármester vezetésével 17 személyes küldöttség érkezett tegnap két napra a sárréti városba. A szeghalmi elöljárók délelőtt a polgármesteri hivatalban fogadták a vendégeket, majd a kalotaszentkirá- lyiak a Sárréti Múzeumot, a Szigeti Endre Szakképző Iskolát és a Sárréti Szövetkezetét tekintették meg. Ma az erdélyi küldöttség Körösladányba is ellátogat. Díszpolgári cím. (i) Ünnepi ülést tart a füzesgyarmati képviselő-testület március 14- én (pénteken) délután 2 órakor. A nagyközség díszpolgári címe, valamint a Pro Űrbe kitüntetések ekkor kerülnek átadásra. Forráshiányosak, (i) A körösújfalui képviselő-testület elfogadta a község önkormányzatának idei költségvetését. Kincses István polgármester elmondta: Körösújfalu idei költségvetése 47 millió forintot tesz ki, ám sajnos a település több mint 8 millió forint forráshiánnyal kénytelen számolni. Baleset, (u) Kedden az éjszakai órákban Gyomaendrőd belterületén egy személygépkocsi kerékpárral ütközött, melynek következtében a kerékpáros súlyos sérülést szenvedett. ♦ Tegnap reggel Békéscsabán a Tulipán utca és a Vécsey utca keresz- tezó'désében D. J. gépkocsivezető' nem adta meg az elsőbbséget a kerékpárúton szabályosan közlekedő V. L. kerékpárosnak, ezért összeütköztek. A baleset a kerékpáros könnyű sérülésével végződött. Tetőtűz. (u) Kedden, éjfélkor Dombegyházán, az Aradi utca 91. szám alatti családi ház tetőszerkezete kigyulladt. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják, az anyagi kár 50 000 forint. „ÉJSZAKA JOBB GONDOLATA TÁMAD AZ EMBERNEK.” ,, . , (Lessing) Kossuth-napok. (cs) Orosházán a Kossuth Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskola az idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját. Az 1977 óta hagyományos diáknapokat az idén is megrendezik. Szerdán reggel ünnepélyes keretek között adta át Hocz János igazgató a kampány során legsikeresebb osztály (3. B) megbízott tanulójának, Héjjá Imrének, a diákigazgatónak az intézmény díszkulcsát. A 3 napos programban sportversenyek, szórakoztató rendezvények szerepelnek fotó: kovács Erzsébet Jótékonysági est és képaukció Rendhagyó tárlatmegnyitón rendhagyó beszédet tartott tegnap dr. Simon Mihály, Békéscsaba jegyzője: ezúttal ugyanis nem a tárlaton megjelent művek elemzése volt a feladat, hanem egy újszerű kezdeményezésnek a bemutatása. A békéscsabai városi önkormányzat ugyanis hagyományteremtő céllal jótékonysági bálát és képaukciót szervez március 22-én a Fiume Hotel „összes termében”, és az itt árverésre kerülő képzőművészeti alkotásokkal ismerkedhettek meg a Mokos terem látogatói. A rendezvénnyel egy-egy városi alapítvány megsegítését célozzák meg a város vezetői és az alkotó művészek. Ebben az évben a jegybevételekből a „Környezetünkért, jövőnkért Alapítvány”-t támogatják, a képzőművészek által felajánlott művek bevételeiből pedig a művészek a ’91-ben alakult „Bölcsődés Gyermekekért Alapítvány”-t segítik. Á műveket tegnaptól március 22-éig folyamatosan meg lehet tekinteni a Mokos teremben, a bálon pedig egy számító- gépes rendszer segítségével lehet licitálni az alkotásokra. A kezdeményezésre 27 művész (köztük Várkonyi jános, Prekop János, Virág Éva, dr. Pataj Pál, Vágréti János, Széri- Varga Géza, Slezák Lajos és Schéner Mihály) 44 alkotása érkezett be ez idáig — a kikiáltási árak pedig 7-től 80 ezer forintig terjednek. A. Gy. Postabélyeg Békés megye címerével Budapest és a megyék címerei elnevezéssel postabélyegsoro- zatot bocsátott forgalomba a Magyar Posta Rt. A tegnap megjelent nyolc bélyeg egyike Békés megye címerét ábrázolja. A többin Budapest, Csongrád, Sza- bolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú- Bihar, Baranya, Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék címerei láthatók. A Dudás László tervezte bélyegeket — melyek egyenkénti értéke 27 forint — az igények szerinti példányszámban bocsátják ki. A sorozatot, a bélyegekből összeállított számozott kisíveket és az alkalmi borítékra ragasztott bélyegeket a megye nagyobb postahi- vatalai árusítják, de mindenütt kapható lesz a Békés megyei címert ábrázoló bélyeg, mert nagyobb tétel érkezik belőle. A mostani sorozat folytatásaként a közeljövőben megjelentetik a többi megyecímert is. A magyar filatélia történetében első ízben szerepel bélyegen Békés megye címere. Korábban---, ® »ul* » * * » ,, .. ' MAGYARORSZÁG ■m>. kx*.Kt, woAst. már találkozhattunk megyei vonatkozásokkal hazai bélyegeken, de a mostani kiadás korszakos jelentőségű a megye számára, hiszen először találkozunk olyan motívummal, amely a megye egészére utal. A bélyegképen látható Békés megyei címerben—a hivatalos leírás szerint — a csücs- kös talpú, reneszánsz pajzs hasított. A jobb oldali, kék mezőben, zöld hármas halmon balra fordult, ágaskodó, kétfar- kú arany oroszlán látható, jobb mellső lábával három arany búzakalászt tart, bal mellső lábával ezüst markolatú ezüst szablyát emel. Az oroszlán kiöltött nyelve vörös, feje felett arany, bíborral bélelt, igazgyönggyel díszített zárt fejedelmi korona lebeg. A pajzs bal oldali zöld mezejében három ezüst pólya látszik, jelképezve ezzel a megye három fő folyóját, a Fehér-, a Fekete- és a Sebes-Köröst. A címert felül arany, bíborral bélelt, rubinnal, zafírral és igazgyönggyel kirakott nyitott levélkorona zárja le. Á címert 1724-ben — vármegyei pecséten — IU. Károly adományozta szőkébb hazánknak, majd 1836-ban V. Ferdinánd látta el magyar nyelvű körirattal. A címerhasználat 1945 után megszűnt. A bélyegképen látható címert az 1990-es rendszerváltás után megválasztott megyei közgyűlés állította vissza. Á. Z. Termelői gépvásárlások alapjáraton (Folytatás az 1. oldalról) A felsorolt támogatások egész évben élnek, tehát a gazdálkodók előre kalkulálhatnak is. Az építési-beruházási támogatásokra pályázni kell, a pályázatok a törvény szerint április 1-jéig nyújthatók be az FM-hivatalok- hoz. A gépvásárlási támogatások egyébként a vásárlást követő két-három héten belül visszaigényelhetők számlák és megfelelő dokumentumok ellenében az adóhivatalnál. A termelőknek ugyanakkor az Agroker Rt. is tud a gépvásárláshoz egyéves, rövid lejáratú hitelt nyújtani pénzintézeten keresztül. Ezenkívül a gyártók is biztosítanak úgynevezett céghitelt. Folyamatosan akciókat szervezünk, március 31 -éig például exportkivitelű MTZ-traktorokat kínálunk 10 százalékos engedménnyel. — A traktoroknak egész évben szezonjuk van, de most elsősorban a talajelőkészítéshez, a vetéshez kellenek gépek. — Ezen munkálatokhoz is nagy választékban találhatnak a termelők cégünknél kombináto- rokat, szemenkénti-, aprómag- és gabonavető gépeket, valamint a növényvédelemhez használatos gépeket. Nyemcsok László Utófarsangi mulatság A gyulai Családsegítő Központ értelmi fogyatékosok napközi otthona javára jótékonysági bálát rendeznek a Békés megyei Pándy Kálmán Kórház konferenciatermében, március 13-án este. Az utófarsangi mulatság fővédnöke Halmos Miklósné, a kórház ápolási igazgatója és Lebenszky Attila polgármester. A jótékonysági bálát a Debreceni Orvostudományi Egyetem gyulai főiskolai tagozatának hallgatói önkormányzata kezdeményezte és szervezte. Képviselőjük, Jávor Pál érdeklődésünkre elmondta, hogy a program este fél hétkor kezdődik zenés, tréfás, játékos vetélkedővel, majd különböző produkciókat — gitár, tánc, vers — láthatnak és hallhatnak a bálozók. Az esten fellép a Jazz Mine együttes is. Báli belépőket a helyszínen lehet vásárolni 600 forintért. (mocsár) Új megyei vezetők a Munkáspártban Tegnap délelőtt tartotta újjáalakuló ülését a Munkáspárt Békés megyei koordinációs bizottsága. Áz ülésen Bánhegyi József megyei elnök beszámolt a párt XVII. kongresszusát követő tisztújításokról. A beszámoló szerint a hét közül három választókerületben választottak a területi koordinációs bizottságok élére új elnököt. Gyulán Szabó Andrást, Szarvason Pusztai Jánost, Békésen pedig Mórocz Györgyöt választották a területi bizottság új elnökévé. Közel fele részben kicserélődtek a megyei KÖB delegált tagjai is. A19 tagú megyei testület újra Bánhegyi Józsefet választotta a megyei KÖB elnökének. A 7 tagú megyei elnökségben öt új tag kapott helyet, közülük hárman a vidéki párt- szervezetek tagjai. A 3 tagú pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke Gombkötő Lajos lett. Gondoskodnak embertársaikról A meghirdetett ingyenes ebédosztással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott tegnap a Hit Gyülekezetének békéscsabai szervezőbizottsága. A tavaly decemberi jól sikerült kezdeményezést szeretné megismételni, egyben hagyományossá tenni a gyülekezet — tudtuk meg Hajdú Sándor helyi vezetőtől, a Szent Pál Akadémia hallgatójától. A tájékoztatón meghívottként részt vevő Végh László, a megyeszékhely alpolgármestere hangsúlyozta: fontos az önszerveződő karitatív csoportok jelenléte, ugyanis enélkül társadalmi életről nem beszélhetünk. A Hit Gyülekezete Közép- Kelet-Európa legnagyobb evangéliumi gyülekezete, Magyarországon több mint 35 ezer aktív taggal és mintegy százezer támogatóval rendelkezik, a Békés megyei csoport közel ötszáz tagot számlál — mondta Pintér Lajos lelkész. A karitatív és kulturális misszió a határokon kívül a Szerbiában, Ukrajnában, Szlovákiában és Erdélyben élő nagy létszámú magyar etnikumra is kiterjed. A gyülekezet alap- és középfokú bibliaiskolát, valamint a felsőfokú teológiai képzést nyújtó budapesti székhelyű Szent Pál Akedémiát működteti. A helyi csoport jelenlegi akciója keretében március 14-én (pénteken) délután 15.30 órai kezdettel az Újhelyi és Társa Bt. segítségével elkészített közel kétszáz adag babgyulyást osztja szét a rászorulóknak a Korzó téren Békéscsabán, ahol főkóstoló Végh László alpolgármester. B. I. Hatan Svájcban az Eötvösből Békéscsabán, az Eötvös József Iskolaalapítvány Szakközépiskolája idegenforgalmi technikusokat, banki ügyintézőket képez érettségi után, valamint a Nemzetközi Bankárképző Regionális Központjaként távoktatás keretében felsőfokú bankszakmai oklevél megszerzéséhez nyújt konzultációt. Az iskola hat idegen- forgalmi technikus szakos diákja nyáron négy hónapos svájci gyakorlaton vesz részt. — Diákjaink a képzés keretében előírt szakmai gyakorlaton vesznek részt szállodákban, utazási irodákban — mondta Pillér Sándor igazgató. Az iskola részéről törekvés, hogy külföldi szakmai gyakorlatra is kijuthassanak tanulóink. így kerültünk kapcsolatba egy svájci turisztikai és hotel szakmára felkészítő iskolával, ahol már évek óta fogadnak Csehországból, Szlovákiából, Lettországból. Lengyelországból és Magyarországból csoportokat. Alapkövetelmény a jó német nyelvtudás és a megfelelő szintű ismeret az éttermi felszolgálás ellátására. A lányok -— Balogh Boglárka, Bűti Andrea, Lovász Gabriella, Nagy Gabriella, Sajgó Judit, Stefanovics Gabriella — felvételi vizsgán bizonyították tudásukat. Külön öröm, hogy tudomásunk szerint Magyarországról —ráadásul egy iskolából—nem jutottak még ki Svájcba. — A jövőben szeretnénk még több tanulónknak biztosítani a külföldi gyakorlati lehetőséget— veszi át a szót dr. Borgula Ilona, az Eötvös alapítvány kuratóriumának elnök asszonya. Szeretnénk ha diákjaink Németországba és Ausztriába is eljutnának. Bár a nálunk végzettek valamennyien eddig is el tudtak helyezkedni a végzettségüknek megfelelően, a Svájcban megszerzett gyakorlat jó ajánlólevél lesz a lányoknak, mikor munkát keresnek majd. A Svájcba induló hölgyek közös sajtónyilatkozatot tettek a beszélgetés végén. Eszerint: a felvételi vizsgán a szóbeli, gyakorlati rész volt a legnehezebb. Aggasztja őket, hogy valamennyien külön szállodába kerülnek, de szerveznek majd közös programokat. A nyelvismereten túl szemlélet változást, önállóságot, rátermettséget, tapasztalatokat szeretnének szerezni Svájcban, ami tudvalevő az egyik legfejlettebb idegenforgalmi kultúrával rendelkező ország. Ezenkívül köszönik a gyakorlati felkészítést Túrák Imrénének, a Fenyves Hotel üzletvezetőjének. K. A. A lányok — Balogh Boglárka, Bűti Andrea, Lovász Gabriella, Nagy Gabriella, Sajgó Judit, Stefanovics Gabriella FOTÓ: SUCH TAMÁS Jehova Tanúi körzetkongresszus Hogyan javíthatunk életünk minőségén? Erre a kérdésre ad választ a Jehova Tanúi Békés megyei körzetkongresszusa március 16-án, vasárnap 9.50 órától Orosházán, a városi sportcsarnokban — válaszolta kérdésünkre Fábián László sajtómegbízott. Szólt arról is, hogy szombaton hasonló rendezvényt tartanak a Csongrád megyeieknek az orosházi sportcsarnokban, és a két napon összesen háromezren érkeznek a Bibliában található isteni tanítás iránt érdeklődők. Fábián László kiemelte: a kongresszusi előadások azt hangsúlyozzák, hogy a növekvő problémák közepette szükségünk van az isteni oktatásra. (c)