Békés Megyei Hírlap, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-08-09 / 57. szám

1997. március 8-9., szombat-vasárnap 11 Miért lép egy fiatalember a szépségverseny mezejére? Lábmester, Málna és a többiek... — Amikor először elmondtam otthon, hogy úgy érzem, megértem a férfiszépség-versenyre, rám néztek, és megkér­dezték, normálisnak érzem-e magam — mondta Miki, a békéscsabai T. T. Divatstúdió által szerveződő idei férfi- szépség-verseny egyik 22 esztendős indulója. Az április 5- ei megyei döntőbe tíz „Don Juan” került be — mondja Such Alex, a divatstúdió vezetője, a M-O-D-E-R-N M-A-N ver­seny szervezője. A fiúk jelenleg a békéscsabai Bajza utcai Fitness Központban készülnek. A nyolc résztvevővel egy felkészülés közben beszélgettünk. A 189 centiméteres Miki így folytatta a „benevezési” sztoriját: — Azóta már megnyugodtak otthon a kedélyek, s min­denki elfogadta az indulásomat. Én meg úgy vagyok vele, ha már idáig eljutottam, komolyan veszem a dol­gokat... A 183 centiméteres „Lábmester” Szegedről érkezett Békéscsabára. Mint mondta, idegen he­lyen is szeretné kipróbálni magát. Visszatartó erő nem áll mögötte, hiszen az előző barátnőjét még csak most kezdi (ki)hever- getni... A 23 éves, 187 centi- méteres szeghalmi sza­kácsfiút édesanyja biztat­ta a versenyre. „Ugyan fiam, kezdj már magaddal valamit!” — mondogatta neki. Addig-addig, amíg Zoli tollat ragadott, és ki­töltötte a férfiszépség­verseny egyik jelentkezé­si lapját. — A barátnőm először féltékenykedett, de idő­közben sikerült meg­győznöm, hogy nincs oka rá — állította —, így most már teljes testi-lelki egyensúlyban beálltam az „ítéletre” váró fiúk sorá­ba... Az indulók közül az orosházi Vili a legfiata­labb. Hosszasan gondol­kodott, hogy 17-et vagy 18-at válaszoljon-e a „Mennyi idős vagy?” kér­désre, végül feladta, és azt mondta: „A kettő között vagyok, no.” Vili nem tagadta, manöken akar lenni. Szeretné, ha észrevenné valaki, ha a verseny végén szerződést kapna a divatstúdiótól, és a me­gyeszékhelyen is színpadra léphetne. Málna, aki 194 centiméteres magasságból tekint a világ­ra, a Kos jegyében született. Mint elmesélte, beceneve valami középiskoláskori vita során ragadt rá, azóta így ismerik. Kedvenc időtöltése a kosarazás, ami nem túl megerőltető a számára, hiszen ha nagyon akarja, akár felülről is belepillanthat a kosárba. A színpad sem ismeret­len előtte, hiszen még tinédzser korában elvégezte a manökenképzőt, és kisebb-nagyobb megszakítással dolgo­zott is a szakmában. Arra a kérdésre, hogy miért indult ezen a versenyen, a következőket válaszolta: „Annyian mond­ták, hogy miért nem próbálom meg, hogy meguntam folyton mentegetni magam...” Kekóca négy centivel alacsonyabb, mint Málna. Mezőkovácsházán él, és mentőápolóként dolgozik. Állítása szerint egy kozmetikus barátnője addig „járt a nyakára”, amíg beadta a derekát, és elindult a versenyen. Emellett még egy indoka volt az indulás mellett: „Több rokonom is él Békéscsabán, míg bej­árok a felkészülésekre, legalább letudom a rokon­látogatásokat”. Mint mondta, nagy reményeket nem fűz a versenyhez, de jó bulinak ígérkezik, lehet, hogy új haverokkal is bővül a baráti köre, miért ne próbálkozzon hát...!? Jánosnak — aki Gyulá­ról jár át Békéscsabára és főiskolára készül — viccből mondogatta a ba­ráti köre: „Nem próbálod meg!?” Azonban legin­kább a barátnője és a nagy­anyja hatottak rá: „Ami szép, azt meg kell mutatni másoknak is...” — Tulajdonképpen kí­váncsiságból jöttem el — mondta végül. — Kíváncsi voltam, kinek van mersze kiállni a színpadra. Tu­dom, hogy egyetlen szép­ségversenyen sem elsősorban a szépek állnak ki, hanem azok, akiknek bátorságuk van hozzá. Nem várok nagy dolgokat. Úgy hiszem, mindenkiben van valami szép, valami erény, talán bennem is. Ha már ezt észreveszi valaki, nem jöttem hiába. A gyomaendrődi Zsolti a maga 24 évével a csapat rangidős tagja. Amikor először olvasott a versenyről az újságban, rögtön elhatározta, hogy jelentkezik. Később aztán hol visszakozott, hol megerősödött benne az elhatáro­zás. Végül egy átmulatott éjszaka után úgy döntött, lesz, ami lesz (bár a Mérleg jegyében született), nem mérlegel tovább, belevág... Magyar Mária A fiatalok már készülnek a versenyre. (Balról Such Alex, a felkészítő) FOTÓ: SUCH TAMÁS A VHK itt még a hóban, de már a tavaszra várva Grandpierre Agyrakétái Ha egyszer beindul a VHK Idestova két évtizede az egyik legnép­szerűbb hazai banda a VHK. Bárhol is legyen koncertjük az országban, mindig telt házat vonzott. Most is készülnek egy nagy dobatra, ami érthető, hiszen márci­us 11-én jelenik meg új nagylemezük. Ezúttal egyik gitárosukkal, Molnár „Lu- jóval” beszélgettünk. —Mikor alakult a zenekar? — A VHK-t Ipacs László, zeneka­runk dobosa és Czakó Sándor gitáros alapította húsz évvel ezelőtt. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Grandpi- erre Attila énekes, Soós Lajos basszusgi­táros, Balatoni „Boli” üstdobos, majd Németh „Fritz” László belépésével elin­dulhatott a legenda... —Mára történt néhány helycsere... — Igen, az ős-VHK felállásából ma már csak négyen vannak, én harmadszori próbálkozásra végre „becsusszantam” tavaly júniusban. Mestyán Ádám basz- szusgitáros is új ember, ő mindössze 17(!) éves, idén fog érettségizni. — Mivel foglalkoztok a zenélésen kí­vül? — A legérdekesebb munkája Grand- pierre Attilának van, ő ugyanis csilla­gász. Sőt néhány tudományos felfedezés is fűződik a nevéhez. Ezenkívül filozó­fus, költő, rendszeresen publikál. Köny­ve is megjelent Agyrakéták címmel, amiben versei mellett VHK-dalszöve- gek és elszállt novellák is vannak. —Ezek szerint őaz „agy" ? — A szövegek nagy részét ő írja, de a zenét közösen szerezzük. Sokszor a pró­bán vagy a koncert alkalmával alakul ki csak úgy magától egy szám, majd újra és újra visszatérünk rá. Az ős-VHK műso­rát szinte teljesen az imprókra építették a mai koncertek mintegy negyven százalé­ka születik a színpadon. — Milyen irányzatba sorolható a ze­nétek? t — Én úgy gondolom, hogy a VHK­nak sikerült egy teljesen egyéni stílust létrehoznia. Nagyon tág kategória­megjelöléssel alternatív rocknak lehetne nevezni, amennyiben az alternatív szó a szabadon választott kifejezési módot je­löli. Stílusunkat én rituális zenének hí­vom. A VHK öntörvényűségét a zenekar tagjainak személyisége, radikális gon­dolkodása adja. — Mesélj valamit a VHK külföldi szerepléseiről! —Az első lökést Bődi Gábor filmje, a Kutya éji dala adta, aminek Attila volt az egyik főszereplője, önmagát „játszva”. A filmben néha felbukkan a VHK is lenyűgöző koncertrészletekkel, ennek nyomán számos nyugati meghívást ka­pott a zenekar. Legnépszerűbbek Néme­tországban voltunk, de a fiúk meséltek korábbi angliai turnéról Henry Rol- linsszal, sőt Laurie Anderson meghívá­sára részt vettek egy New York-i feszti­válon is. —Mennyiben más az új lemez, mintáz eddigiek? — Az új lemez címe Az éden vissza­hódítása, aminek második része egy év múlva jelenik majd meg. Sok meglepe­tést tartogatunk, ezúttal vendégzenészek is körzeműködtek. Irtl Melinda hegedűs kisasszony, Lőrinczky Attila világhírű nagybőgős, Bolya Mátyás kobzon és ci- terán, valamint a Téka együttes, hazánk egyik legkiválóbb népzenei csapata. A lemezt három stílus jellemzi: a jellegze­tes VHK Sound mellett megjelenik egy akkusztikus, álomszerű és térbeli hang, s mindezt népzenei feldolgozások díszí­tik, például: török hadizenét, egy görög népdalt és a magyar népzenéből a Szat­mári csárdást dolgoztuk fel. Persze hara­pós dolgok is lesznek a lemezen, nem kíméljük a dobhártyákat sem! És szenve­délyes, lírai hangvételű dalt is előadunk, nem nyálcsöpögősen, ez is hamisítatlan VHK lesz. " Jávor Fanny Hódító útra indult Észak Csillaga Volvo-parádé: ahány kocsi annyi típusú és színű FOTÓ: SZEKERES ANDRÁS A Volvo háza táján mindig akad valami újdonság, érdekesség. Nos, most a leg­nagyobb izgalmakat a márka új, S70 és a V70-es típusa válthatja ki, mely a Genfi Autószalon egyik sztárja, s a ha­zai nagyközönségnek is bemutatták a napokban. A svéd autógyár tartja magát korábbi ígéretéhez: minden esz-, tendőben egy új modellel rukkolnak elő. Tény: a Volvo nem tartozik az olcsó kocsik közé. Ez az új, elegáns, erős és dinamikus kocsi olyan biztonsá­got, megbízhatóságot és kényelmet nyújt, amivel más márkák hasonló kate­góriái alig büszkélkedhetnek. A ma­gyar szakújságírók a Volvo Autó Hun­gária jóvoltából igazi nyúzópróba alá vehették a S70-es és V70-es, különféle motorral szerelt modelljeit. Két új név, két új autó: az S70 és V70 típusjelzéssel a Volvo folytatja új elne­vezési stratégiáját, melynek megfe­lelően az „S” saloont, magyarul limu­zint, a „V” a variálhatóságot, a kombit, míg a „C” kupét és a kabriót jelenti.. A márka legfiatalabb büszkeségei izgal­masan formatervezettek, fokozatt biz­tonságukkal és nagyobb kényelmükkel is felhívják magukra a figyelmet. Az új kocsi skandináv stílusú belső térrel és fokozott ütközésvédelemmel rendel­kezik. Az oldavédelmet az oszlopok megerősítésével is fokozzák. Ez azt je­lenti, hogy egy esetleges oldalirányú ütközés esetén 20 százalékkal kisebb a súlyos mellkas-sérülés kockázata. Az állítható kormányoszlop három ponton osztott, ami ütközéskor csökkenti a térdsérülés veszélyét. Most már az alapfelszereléshez tartozik a tárcsafék, az ABS, a külső hőmérsékletmérő, a motoros első és hátsó ablakemelő, az állítható fényszóró, az első ülések kö­zötti kartámla, s ami nem utolsó szem­pont: az első ülések szériatartozékként oldal légzsákkal is el vannak látva. S még valami: a hátsó futómű kifinomult, több lengőkaros konstrukció, kereszt­lengőkarokkal, s a kerékdőlést sza­bályozó felső és alsó lengőkarokkal. Ä kocsi szíve, vagyis a motor, ötféle benzines és dízel kivitelben készül. Pél­dául a típus 2,5 literes turbodízel motor­ja tökéletesen bizonyítja, hogy a dízel többé nem a lomha gyorsulás, a zajos működés és a negatív környezeti hatá­sok szinonimája: a közvetlen befecs­kendezésű motor nem kevesebb mint 140 lóerőt ad le, az autó álló helyből 10 másodpercen belül gyorsul 100 kilomé- ter/óra sebességre. Csak úgy melléke­sen jegyzem meg: a kocsi óránkénti végsebessége jóval a 200 kilométer fe­lett van. Valamennyi motortípus fürge, fogyasztásuk ideálisnak mondható. Ä Volvo akkor is biztonságos, ami­kor áll. Az elektronikus indításgátlón túl, a Volvo S70 és V70-es ajtóiban, csomagtartófedelében, hátfalajtajában és gyújtáskapcsolójában alapfelszere­lés az elforduló zárhenger. Ez azt jelen­ti, hogy ha valaki erőszakkal kísérli meg kinyitni a zárat, a henger egyszerű­en elforog. Természetesen a zárszerke­zetet is megerősítették, ahhoz, hogy a zárat az ajtóból ki lehessen húzni, kö­rülbelül 800 kilogrammos erőre van szükség. —szekeres— Érvényes 1997. mártius 10-14-ig az ország összes ÁFÉSZ és C00P üzletében 80 féle termékre. GYŐRI Pilóta keksz 250 g 0MNIA Kávé,őrölt 250 g DELIKAT 8 Ételízesítő 250 g

Next

/
Oldalképek
Tartalom