Békés Megyei Hírlap, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-06 / 55. szám

MEGYEI KÖRKÉP / HIRDETÉS 1997. március 6., csütörtök A törököket románok kalauzolták Természetvédelem vagy üzemi terv? Védendő kincsekről döntöttek Az úti céljuk Nyugat-Európa volt Békéscsabán elsőként 1985-ben a sokak által ismert Bandikafát és a Cimborafát nyilvánították védetté a város vezetői, majd a rendszerváltás után újabb 18 kisebb-nagyobb terület követ­kezett. Tavaly pedig olyan előterjesztés érkezett a városi önkormányzathoz, amely további száz ingatlant jelölt meg fontos, védendő értékként. Apósteleki erdőelsőkéntjut eszébe mindenkinek, ha természe­ti értékeinkről esik szó, ezúttal ez a hely sajnos lemaradt a listáról... FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER A Sarkadi Rendőrkapitányság szolgálatot teljesítő járőre kedden este észlelte, hogy Gyula irányába egymást kö­vetve elhajtott egy kisbusz, 2 személygépkocsi, amiket egy taxi követett. A járőrnek már csak az utóbbi igazoltatására maradt ideje. Megállapította, hogy a taxi Budapestről jött, utasai török állampolgárok. Az információk birtokában a rendőr értesítette az Orosházi Határőr Igazgatóság főügyele­tesét, aki úgy döntött, hogy a Békés Megyei Rendőr-főka­pitányság segítségét kéri az el­tűnt autók felderítéséhez. Békéscsabán fél órán belül a rendőrök „hálóján” fennakadt a Mitsubishi kisbusz, egy Ford és egy Golf személygépkocsi. Az „utasmérleg” pedig: 20 török ál­lampolgár —- akik a zöldhatáron A Nyugdíjnélküli Időskorúak Országos Szervezete tájékoztat­ni kívánja mindazokat az idős­korú, kevés kivétellel egy kis kisnyugdíjból ketten élő házas­társakat, azokat a feleségeket, édesanyákat, akik az 50—60-as években gyermeknevelés, szü­lők, hozzátartozók ápolása, éle­ten át tartó betegség, munkahely hiánya stb. miatt nem tudták a nyugdíjhoz szükséges éveket megszerezni, vagy akiket az ak­kori törvényes rendelkezések (önálló mezőgazdasági főfoglal­kozásúak) esetében az öregségi nyugdíjjárulék fizetéséből ki­zártak, így a későbbi önálló nyugdíjjogosultságtól is elestek. Együttesen tehát mindazok szöktek át — és 5 magyar állam­polgár. A vizsgálat jelenlegi adatai szerint a törökök 3-4 fős csopor­tokban legálisan utaztak be Ro­mániába, majd jutottak el a ma­gyar államhatár közelébe. Egy szalontai embercsempész-szer­vezet gyűjtötte össze őket és a csoportot kedden este 19 órakor indította el a határ irányába gya­log 3 román kalauz vezetésével. A szállítóknak történő átadás után a 3 román kalauz egy sze­mélygépkocsival elhagyta a te­rületet. Az elfogott külföldiek meg­hallgatása most zajlik. Annyit már tudnak a hatóságok, hogy az átszöktetésért fejenként (eltérő módon) 1 ezer 500,2 ezer német márkát fizettek. A 18 férfinek és a 2 hölgynek az úti célja Nyugat- Európa volt. Csete Ilona az idős személyek, akik hozzá­tartozójuk után házastársi pót­lékban vagy házastársi jövede­lempótlékban részesülnek, bár­milyen csekély összegben is: „1997.január l-jétőlkezdődően az 1996. évi LXXXV1II. tör­vényben foglaltak alapján egészségügyi hozzájárulást kell fizetni 1800 Ft/hó összegben”. (Abban az esetben is, ha nincs semmiféle jövedelmük.) Az egészségügyi hozzájáru­lás bevallásának elmulasztása 10 000—100 000 Ft-ig terjedő bírsággal büntethető. A szüksé­ges bejelentkezési űrlapok be­szerezhetők a lakhely szerint il­letékes Egészségbiztosítási Pénztárnál (kirendeltségnél). A helyi természeti értékek köré­nek szakszerű megállapítását elsősorban biológiai szakkér­désnek ítélte a testület, ezért az önkormányzat egy biológus munkacsoportot bízott meg az értékek felkutatására, leírására, Réthy Zsigmond, dr. Domokos Tamás és Kertész Éva személyé­ben. Az általuk elkészített anya­got a Körös—Maros Vidéki Ter- mészetvédelmi Igazgatóság is jóváhagyta, ám a kutatók által megjelölt 18 területből végül is csak nyolc került védelem alá a legutóbbi közgyűlés alkalmá­val. Ennek okáról kérdeztük Réthy Zsigmondot, a Munkácsy Mihály Múzeum természettudo­mányi osztályának vezetőjét. —- Még januárban találkoz­tunk mindazokkal, akik valami­lyen módon érdekeltek az ügy­ben, elsősorban a területeket felügyelő tulajdonosokkal. Ok eléggé eltérő módon reagáltak a felvetésre: volt, aki elfogadta a védelem alá helyezést, volt, aki ellenezte, sokan már a majdani kárigényüket emlegették, volt aki attól tartott, a védetté vált és a saját tulajdonában álló területréö fokozottabban kell majd gon­doskodnia. —Azok, akik ellenezték a vé­delem alá helyezést, mire hivat­koztak? —Például a Dél-alföldi Erdé­szeti Rt. nyilatkozatba adta, hogy nem javasolja az általa gondozott területeket védetté nyilvánítani, hiszen ezeket a te­rületeket eddig is védték, és ez­után is az üzemi terv alapján vé­deni fogják. Emiatt került le egyelőre a listáról a pósteleki erdőtisztás sziki kocsorddal, a pósteleki kardos madársisak tisztása, a gerlai hagyás tölgyfa és a fehémyár hagyásfák. De sok esetben jelentett gondot a tulaj­doni lapok állapota vagy a tulaj­doni tisztázatlanságok is. — Végül is melyik az a nyolc terület, amelyre a napokban ki­kerül a tábla: helyileg védett te­rület, illetve tulajdonképpen mit jelent ez ezeknek az életében? — Sokan hiszik azt, hogy a védett területeket nem szabad használni semmire. Ez nem igaz, sőt, az lenne jó, ha mindegyik­nek meg lehetne találni valódi hasznosítási formáját. Kértük, hogy ajaminai belvíztározó, az öntözött rét őrizze meg a meg­maradt élővilágának sajátossá­gait, potenciális élőhelyeit, biz­tosítsa a vizes élőhelyek fenn­maradását. Ez utóbbi például hosszú távra a Város polgárainak kitűnő kirándulóhelye lehetne. A negyedik kerületi belvíztá­rozónál meg kellene szüntetni a szennyvíz beengedését, az ille­gális szemétlerakóhelyet, fa­gyos teleken le kellene vágni az avas nádat. Az Élővíz-csatorna és a 44-es műút közötti park­erdő' természetvédelmi jellegű erdőgazdálkodást kíván. A fürjesi vadkörtés ősgyepma- radványt műtrágyázástól, só­zástól, bolygatástól védeni kell. Az Ogerlai Kovácsi erdő vé­delmét csak részleges tarvágás­sal és az azt követő telepítéssel lehet megoldani. A gerlai pla­tánfasor, a védgát és kubikjának növényzete feltét­len megőrzésre szorul. Persze szeretnénk a listát mielőbb to­vább folytatni, hiszen mind­annyiunknak érdeke természeti értékeink védelme. Antal Gyöngyi Hozzájárulást kell fizetni Hirdessen a Békés Megyei Hírlapban! HIRDETÉSFE L V ÉTELI HE LY EK: Népújság Kft. hirdetésfelvételi iroda, Békéscsaba, Munkácsy M. u. 4. Telefon: 441-311. Telefax: 441-311. Békéscsaba: Csehi és Társa Bt., Penza-ltp. 4. fszt. 1.. Telefon: 451 -241. Király Bt., Andrássy út 45—47. Telefon: 325-392. Takarékszövetkezet, Gábor köz 2. Telefon: 326-637, 326-762. Palotás Zoltánné, Pásztor u. 47. fszt. 2. Telefon: 456-117. Lencsési út 22. sz. alatti totózó. Margittainé Filyó Katalin, Lencsési út 41. fszt. 1. Jamina, Orosházi út 49. szám alatti totózó. Battonya: Kotroczó Mihály, Damjanich u. 128. Telefon: 565. Békés: Takarékszövetkezet, Piac tér 5. Telefon: 341 -559. Béta Kft., Kossuth u. 18. Békés Megyei Hírlap Városi Szerkesztőség, Szarvasi u. 2. Békéssámson: Takarékszövetkezet, Szabadság u. 66. Telefon: 56. Bélmegyer: Takarékszövetkezet, Petőfi u. 51. Telefon: 350-136. Csanádapáca: Szarka Józsefné, Batthyány u. 47. Telefon: 388-625. Takarékszövetkezet, Batthyány u. 3. Telefon: 2. Csárdaszállás: Takarékszövetkezet, Petőfi u. 15. Telefon: 357-015. Doboz: Takarékszövetkezet, Hunyadi tér 2. Telefon: 463-049. Elek: Takarékszövetkezet, Lökösházi út 5. Telefon: 370-502. Gyomaendrőd: Takarékszövetkezet, Fő u. 1 /I. Telefon: 386-881. Uhrin Ottó, Fő u. 27. Takarékszövetkezet, Kossuth u. 30. Telefon: 321-202. Laki-Coop vállalkozás, Pásztor u. 28. Gyula: Békés Megyei Hírlap ügynökségi irodája, Városház u. 20/A. Telefon: 463-942. Törökzugi üzletsor, kilósbolt. Geszt: Takarékszövetkezet, Petőfi u. 44. Telefon: 92. Hunyó: Takarékszövetkezet, Petőfi u. 3/1. Telefon: 338-013. Kardoskút: Takarékszövetkezet, Petőfi u. 4. Telefon: 413-480. Kéteavháza: Ottlakán Istvánné, Csabai út 19. Takarékszövetkezet, Fő tér 8. Telefon: 380-132. Kondoros: Ladnyik Mihályné, Béke u. 18. Telefon: 389-109. Köröstarcsa: Takarékszövetkezet, Kossuth u. 20/A. Telefon: 382-230. Kötegyán: Takarékszövetkezet, Vasút u. 2/2. Telefon: 375-824. Méhkerék: Takarékszövetkezet, József A. u. 12. Telefon: 375-200. Medgyesbodzás: Takarékszövetkezet, Széchenyi u. 64. Medgyesegyháza: Kristóf trafik, Kossuth tér 5. Telefon: 579. Mezőberény: Varjú Józsefné, Hunyadi u. 19. Telefon: 352-962. Takarékszövetkezet, Fő u. 8. Telefon: 352-279. Mezőgyán: Takarékszövetkezet, Árpád u. 42. Telefon: 11. Mezőkovácsháza: Polgármesteri hivatal, Árpád u. 176. Telefon: (68) 381-011/37. Csende Jánosné, Árpád u. 149. Mezőhegyes: Takarékszövetkezet, Kozma F u. Telefon: 109. Murony: Takarékszövetkezet, Földvári u. 4. Telefon: 341-704. Orosháza: Békés Megyei Hírlap Városi Szerkesztősége, Könd u. 56. Telefon: (68) 311-656. Békés Megyei Hírlap, ügynökségi iroda, Szabó D. u. 4. Telefon: 06 (68)416-260. PIÉTA Temetkezési Bt., Könd u. 53-55. Telefon: (68) 311-167. Inform Stúdió Kft., Kazinczy köz. Telefon: (68) 413-328. Pusztaföldvár: Takarékszövetkezet, Jókai u. 3. Telefon: 28. Sarkad: Tari István, Szent István tér 10—12. Telefon: 375-437. Takarékszövetkezet, Kossuth u.,10—12. Tel.: 375-611. Bartók Béla Művelődési és Szervező Központ., Vár u. 2/B. Cherion Bt., Szabadság tér 28. Sarkadkeresztúr: Takarékszövetkezet, Széchenyi u. 10. Telefon: 375-614. Szabadkígyós: Takarékszövetkezet, Okígyósi út 99. Szarvas: SZÜSZOLG BT, Szabadság u. 30. Telefon/fax: 312-971. Szeghalom: Kátéi Elektro Kft., Szabadság tér 2/2. Telefon: 371 -033. Tótkomlós: Takarékszövetkezet, Kossuth u. 1. Telefon: 385-650. Újkígyós: Takarékszövetkezet, Gyulai út 25. Telefon: 356-207. Vésztő: Községi könyvtár, Kossuth u. 49.

Next

/
Oldalképek
Tartalom