Békés Megyei Hírlap, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-21 / 44. szám
MEGYEI KORKÉP 1997. február 21., péntek 4 Fontos küldetés a vidéki Magyarország megismerése Vendégünk: az amerikai sajtóattasé Zsúfolt programja volt tegnap Békéscsabán Susan M. Elbow- nak, az Amerikai Egyesült Államok Budapesti Nagykövetsége sajtóattaséjának, aki első ízben járt térségünkben. Mint elmondta, a diplomaták egyik legfontosabb küldetésének tartja, hogy azt az országot, ahol szolgálatot teljesítenek, minél inkább megismerjék a fővároson kívül is, ehhez nélkülözhetetlen az utazás és persze a nyelvtudás. így jutott el több dunántúli nagyváros után a keleti országrészbe. Az amerikai vendég a megye és a város vezetőivel találkozott, a helyi adottságokkal, hagyományokkal és elképzelésekkel ismerkedett, a Csaba TV-vel közös együttműködésről tárgyalt, valamint a nyárra tervezett expóról. Nagy megtiszteltetés volt szerkesztőségünk számára, hogy elfoglaltsága ellenére sikerült időt szakítania arra is, hogy ellátogasson a Békés Megyei Hírlap szerkesztőségébe, ahol dr. Tóth Miklós, a kiadó ügyvezető igazgatója és lapunk Susan Elbow (középen) érdeklődéssel hallgatta a lapunkról szóló tájékoztatót, mellette Niedzielsky Katalin felelős szerkesztő és Szudár László, a Csaba TV ügyvezető igazgatója FOTÓ: SUCH TAMÁS vezetői fogadták és tájékoztatták a vendéget a lap arculatáról, a kiadó tevékenységéről. Susan Elbow hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a vidéken élő emberek életének alakításában, a társadalmi fejlődés előmozdításában kiemelt szerepet játszik a helyi sajtó. Vendégünk azzal búcsúzott, hogy a hivatalos programok után igyekszik mielőbb magánemberként is visszatérni szép városunkba, hogy az itteni nevezetességekkel, kulturális kincsekkel, a Munkácsy Mihály Múzeummal is alaposabban megismerkedhessen. N. K. Hazánk az ezredforduló előtt A katolikus püspöki kar körleveléről Gyulán Jól előkészített, stabil költségvetés BÉKÉS MEGYEI HÍREAR Szakmai fórum, (r) Dr. Kovács Pál országgyűlési képviselő ma a gyomaendrődi Bethlen Gábor Mezőgazdasági Szak- középiskola vendége lesz. Az országgyűlési képviselő látogatást tesz a református szeretetotthonban és a városi gondozási központban, 14 órától szakmai fórumot tart a Katona József Művelődési Központ kistermében. Szolidaritás, (m) A MIÉP Békés megyei elnöksége szolidaritásáról biztosította azokat a kistermelőket, akiket a kormány megszorító intézkedései utcai demonstrációra kényszerítettek. Az elnökség a földművelésügy általuk cinikusnak minősített reagálásait felháborítónak találja, s bejelentette, hogy amennyiben az ügy úgy kívánja, a további demonstrációkat segíteni fogja. Fogadóóra.(t) Koltay Zsolt- né országgyűlési képviselő ma 14 órától fogadóórát tart Békésen a polgármesteri hivatalban. A hiányzó öt. (m) „A hiányzó öt” címmel nagyszabású játéksorozat folyik a Csaba Rádióban az Elektroház Kft., a Békés Megyei Hírlap, a Papp Falatozó és a Papp Söröző támogatásával. Afebruár 15-eijátéknyer- tese Kürti Zoltán békéscsabai lakos. Nyereménye a Békés Megyei Hírlap reggelizőkészlete és a Papp Söröző kétezer forint értékű megvendégelése. „A hiányzó öt” nyertes számai az 53, a 63, a 67, a 78 és a 79 voltak. A játék február 22-én folytatódik a Csaba Rádióban. Ekkor kiderül, hogy ki nyeri meg az Elektroház Kft. 20 ezer forint értékű porszívóját. Balesetek, (m) Békés belterületén tegnap délelőtt egy személygépkocsi hátuljának ütközött egy teherautó, a baleset következtében hárman súlyosan megsérültek. Ezt megelőzően Békéscsaba belterületén egy személygépkocsi elgázolt egy gyalogost, aki súlyosan megsérült. Megkerült Ladák. (m) Szerdai lapszámunkban két fehér színű 1200-as Lada eltűnéséről számoltunk be. A Békés Megyei Rendőr- főkapitányság ügyeletén tegnap arról számoltak be, hogy mindkét autó megkerült. A DPW-246-os rendszámú gépkocsit Békéscsabán, a Kazinczy utca 22. szám alatt találták meg, tartályából ugyanis kifogyott az üzemanyag. A másikat, a CBK-133- as rendszámút egy járókelő pillantotta meg, és bejelentést tett a rendőrségen. „CSODÁLATOS BÖLCS LENNE AZ, KI OSTOBÁT A JÓZANSÁGRA TUDNA KÉNYSZERÍTENI.” (Euripidész) Jól előkészített munka eredményeként a város stabil anyagi háttérrel rendelkezik—hangsúlyozta Végh László, Békéscsaba alpolgármestere tegnap, a városházán tartott sajtótájékoztatón, melynek témája a szerdán elfogadott 1997. évi költségvetés ismertetése volt. A kiegyensúlyozott költség- vetés lehetővé teszi, hogy tovább folytatódjon az útalap- és útépítés, megkezdődhet a meglévő út- és járdahálózat felújítása is. Nagy előrelépés a régi szeméttelep helyreállításának megkezdése. Az Élővíz-csatornán tavaly megkezdett kotrást az A Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal a közelmúltban — lehetséges eszközei közül választva —- perindítás helyett kezdeményezte a Békés megyei főügyésznél, hogy Szarvas Város Önkormányzata és a Porció Kft. közötti szerződés semmisségének megállapítása iránt indítson keresetet. Minderről maga a közigazgatási hivatal értesítette a város vezetését, hangsúlyozva, a törvényességi észrevételét továbbra is fenntartja, teidén folytatni tudják, és remények szerint partrendezésre is jut. Az intézményi hálózat területén három nagy program előkészítése kezdődhet meg, a szociális otthon megépítése, az 1-es iskola felújítása, valmint az Aradi utcai nyugdíjas otthop új helyre költöztetése. A Jókai Utcai Általános Iskoláról szólva az alpolgármester kiemelte, a közgyűlésnek szándékában áll mielőbb rendezni az iskola épületének kérdését. Az idén az önkormányzat a DÉGÁZ-, DÉMÁSZ- részvények eladásából jut komolyabb bevételhez, valamint továbbra is kintve, hogy a közműépítés és -üzemeltetés koncesszióköteles. A téma szerdán zárt ülésen került a képviselő-testület elé. A képviselők a tájékoztatást tudomásul vették. A közigazgatási hivatal ismételten kérte a Petőfi utcai lakások esetében a távfűtésre vonatkozó hatósági ár megállapítását. Ezzel kapcsolatban március 31-ig adott határidőt. A hatósági ár témáját a jövő hónapban tűzi napirendre a képviselő-testület. számolnak a helyi adóbevételekkel. Uhrin Nándor, a pénzügyi iroda vezetője elmondta, a február elsejével életbe lépett közalkalmazotti bértáblát teljesíteni tudja a város. Ez mintegy 2600 közalkalmazottat érint Békéscsabán. Az 1997. évi költségvetés volt a témája az MSZP városi frakciójának szokásos — közgyűlés utáni —- sajtótájékoztatójának is. A tájékoztatón elhangzott, az egyhangúlag elfogadott költségvetés jelzi, az eltelt évek során a képviselők és pártok álláspontjai közeledtek egymáshoz. K. A. * Úgy tudjuk, a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal megkeresése időközben „befutott” az ügyészi szervekhez. A keresetbenyújtásnak vélhetően nem lehet akadálya, hiszen a nógrádiak anyaga szakmailag alaposan kidolgozott. Lapunknak szándékában áll bemutatni az olvasóknak a szövevényes ügy lényegét és jellemző részleteit. (r-k) Tegnap a gyulai Mogyoróssy Könyvtár zsúfolásig megtelt olvasótermének közönsége előtt Kovács József helyi plébános köszöntötte az est vendégeit, Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspököt, dr. Kor- zenszky Richárd bencés szerzetest, a római katolikus iskolabizottság elnökét, dr. Mánya Tibort, az Apor Vilmos Emlékbizottság gyulai csoportjának elnökét. Ide várták Osztie Zoltánt, a Keresztény Értelmiségi Szövetség (KÉSZ) nemrégiben megválasztott elnökét is. Az est célja a magyar püspöki kari körlevél, a római katolikus iskolák helyzete, a KÉSZ bemutatása volt, majd gyulai szervezetének megalakítása. Az országos szövetség többek között azért jött létre, hogy feltárja a kereszténység társadalmi és kulturális szerepét, kialakítsa állásfoglalásait, elmélyítse a spirituális kultúrát, ápolja a magyar keresztény hagyományokat. Gyulay Endre a püspöki kari körlevélről elmondta, hogy azt az elmúlt évben augusztus 20- ára adták ki. Régi tervük volt a A Mikszáth-emlékév apropóján megyei prózamondó versenyt rendezett tegnap a Békés Megyei Könyvtár Békéscsabán. A versenyre a megye középiskoláiból 15 tanuló nevezett be. Jelentkezni a Mikszáth-életmű- ből, tetszés szerint kiválasztott két elbeszéléssel vagy novellarészlettel lehetett, melynek előadására öt-hat perc állt a tanulók rendelkezésére — tudtuk meg Timkó Istvánnétól, a megyei könyvtár olvasószolgálatának osztályvezetőjétől. A bírálóbizottság elnöke Tomanek Gábor színművész, tagjai dr. Virágné dr. Horváth Erzsébet főiskolai tanár, valamagyar társadalmi problémákra felhívni a figyelmet és megfogalmazni az ezeréves egyház tanácsait. Józan képet kívántak a magyar nép elé tárni. A magyar püspöki kar megszólalását sokan üdvözölték. Nem barokkos mondatokra törekedtek, nem tűzdelték tele a Szentírásból vett idézetekkel, hanem annak gondolatait kívánták átadni. A körlevél üzenete, hogy Isten a világot az embernek teremtette, boldogságán át megmutatva dicsőségét. A levél foglalkozik a szociális viszonyokkal, a gazdasági élettel, a kultúrával, az állammal, a politikával. Beszámol az elszegényedés nagyságáról, a kiemelt gazdagokról, akik tőkéjüket nem munkahelyteremtésre használják a többiek érdekében, hanem a bankok útján növelik maguknak. Az ember nem a legfontosabb, azt mutatja a jelen. Az egyház pillérei pedig az emberi méltóság, a szolidaritás és a szubszidiaritás elve, azaz, hogy a legkisebb közösség is tegyen magáért. Sz. M. mint dr. Papp János nyugalmazott főiskolai tanszékvezető tanár volt. A kiválasztott műveket műfaji kötöttség nélkül, előadóművészként kellett bemutatni. A résztvevők oklevelet kaptak és értékes könyvjutalomban részesültek. A megyei döntőben legeredményesebben szereplő Kapossy Magdolna (Gyula, Erkel Ferenc Gimnázium, felkészítő tanár: Győri Etelka) és Pénzes Zoltán (Éékéscsaba, Vásárhelyi Pál Műszaki Szak- középiskola, felkészítő tanár: Körmendi Mária) az áprilisban megrendezendő országos versenyen képviselik megyénket. — Both — Tetőzik a szarvasi termálügy? Mikszáth prózamondó verseny Kevesebb nénz Békésen-M. M. f V/ KJl V/ ív ív V “““ ---------------Az e lmúlt év derekán alakult diákönkormányzatok békési szövetsége elnökségének tájékoztatójával kezdődött tegnap délután a békési önkormányzat érdemi munkája. A diákszövetség azzal a céllal alakult, hogy összehangolja a városban működő diákönkormányzatok munkáját, s elősegítse a diákképviselet erősítését, illetve érvényesülését. A megalakulás óta nyolc működő diákönkormányzat tagja a szövetségnek, s napjainkban közel 3000 diákot képviselnek. Ezután a városatyák a szociális igazgatásról, ellátásról és egyes támogatásokról szóló rendeletet módosították. Igen nagy érdeklődés kísérte a város idei költségvetésének vitáját. Egy hónappal ezelőtt a testület első olvasatban 88 millió forintos hiányt mutatott, amit folyamatosan kurtítottak, s végül nullára faragtak. Tavaly 920 millió forint volt Békés tervezett költségvetése, ami végül 1 milliárd 300 millió forint összegben valósult meg. Erre az évre a költségvetés bevételi és kiadási oldala több mint 1 milliárd 232 millió forint. A tervezett összeg reálértékben számolva kevesebb a tavalyinál. A vitában elhangzott: a városnak több mint 141 millió forinttal kell megtoldania az intézmények normatív támogatását ahhoz, hogy azok az év során működőképesek maradjanak. A költségvetés felett kemény, már-már a személyeskedés határát súroló vita zajlott. Végül a voksolás során a város beterjesztett költségvetését tizenöten elfogadták, egy városatya elutasította azt, s ketten tartózkodtak a szavazás során. —szekeres— Ötvenezredik előfizető Javában zaji ik rnegysr.Küí;; 3 te- lefonfejlesztés. A Hungarotel Rt. szolgáltatási területén az előfizetők száma elérte a bűvös ötvenezrediket. Ebből az alkalomból kereste fel orosházi lakásán a Sinkó családot Kopcsák Mihály, a Hungarotel igazgatója, Horváth Kálmán, a helyi ki- rendeltség vezetője, Fetser János polgármester és Koncsag Ferenc marketingmenedzser. Sinkó Józsefék ötvenezredik- ként visszakapják a telefonfejlesztési hozzájárulás teljes összegét és a készülék is ingyen illeti meg őket. A meglepetés után a Hungarotel vezetői az Alföld Szálloda éttermében látták vendégül Sinkó Józsefet és családját (cs) Felvételünkön a Sinkó család és Kopcsák Mihály, a Hungarotel igazgatója (középen) FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Kedvezőbb szabályozás A társadalombiztosítási törvény, az egészségügyi hozzájárulás, a szociális törvény várható változásairól és a személyi jövedelemadó egy százalékáról tartott tegnap sajtótájékoztatót Békéscsabán, az SZDSZ megyei irodájában dr. Lukovics Éva országgyűlési képviselő és Nagy Béla, az SZDSZ Békés Megyei Egyeztető Testületének elnöke. Az egészségügyi hozzájárulás és a tb módosítása a közteherviselés arányosabb megvalósulását célozta meg, a változások várható következményeit azonban nem mérték fel — mondta a képviselő asszony. A kormány ezért — néhány héten belül — egy kedvezőbb szabályozású, módosító változatot terjeszt a parlament elé. A tb- járulékok újabb módosítását 1997. január elsejétől visszamenőleg kell alkalmazni. Akik november 16-a után adták vissza vállalkozói igazolványukat, 1997. június 1-jéig díjtalanul válthatják ki ismét. Nagy Béla kiemelte, az SZDSZ már évek óta szorgalmazta, hogy a személyi jövedelemadó egy százalékáról közvetlenül dönthessenek az állampolgárok. Kovács Attila