Békés Megyei Hírlap, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-04 / 29. szám

Az ideggyógyász és a három gondozott: Felkai Eszter, Kovács Lajos, Karczag Ferenc, Gáspár Tibor FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET A világ egy őrült karjaiban Dürrenmatt időszerűségét bizonyítják a Jókai Színházban Földink volt. (u) Ezen a napon hunyt el 1979-ben Gyu­lán Implom József politikus. Kisiparos családból szárma­zott. Négy polgárit végzett, s ki­tanulta a cipészmesterséget. A 20-as években a Magyar Föld­műves és Munkáspártnak medgyesegyházi titkára. 1932- ben belépett a FKgP-ba, 1935- tól az országos nagyválaszt­mány, 1938-tól az Intéző Bizott­ságtagja. 1939-től 1940 novem­beréig kommunista összeeskü­vés vádjával letartóztatásban volt. Nagy Ferenc miniszterel­nök lemondása után egy ideig a FKgP főtitkára, majd alelnöke. 1948-ban lemondott összes pártbeli tisztségéről. Hazatért szülőhazájába. Az ötvenes évek elején kuláklistára helyezték, s meghurcolták. 1956-ban részt vett a FKgP újjászervezésében. Bár fellépett minden erőszakos cselekedet ellen, 1958-ban 3 évig felfüggesztett és egy év bör­tönben letöltendő büntetést ka­pott. 1960-tól az akkor alakuló helyi termelőszövetkezet tagja volt, 1966-ig dolgozott. Ünnepeltek, (r) Megalaku­lása 19. esztendejét ünnepelte tegnap a szarvasi Szirén Nyugdíjasklub. A szövetkezet nyugdíjasaiból álló közösség minden hónap első hétfőjén ta­lálkozik a Szirén ebédlőjében. A jó hangulatú születésnapi ün­nepségen a szövetkezet igazga­tósága nevében Kiszely Mihály elnök mondott köszöntőt, külön méltatva a klub vezetőjének, Klimaj Mihálynak az áldozatos munkáját. Vállalkozásban, (i) Dé­vaványán a helyi fürdő üzemel­tetését — a melegítőkonyhával és a büfével együtt — pályázat útján kívánja vállalkozásba adni a helyi önkormányzat. A beérkező pályázatokat a márciu­si testületi ülésen bírálják majd el. Amennyiben megfelelő ér­deklődés nem lenne, elkép­zelhető, hogy a büfé üzemelteté­sét külön is meghirdetik. Oltányi kenyér, (i) Okányban több évi kihagyás után hamarosan ismét helyi süté­séi kenyeret is fogyaszthatnak a község lakói. Az egykori péksé­get Egri Imre okányi származá­sú vállalkozó vette meg. A teljes felújítás után a pékség február 26-án kezdi meg a méiködését. A premierelőadásokat mindig valamilyen különleges hangu­lat, izgalom lengi át. így történt ez pénteken a Békés Megyei Jó­kai Színház Friedrich Dürren­matt A fizikusok előadása idején is. A közönség évről évre már jól megismerte egymást, mosoly, köszönés, várakozásteljes izga­lom a sötét nézőtéren, majd ki­gyulladnak a lámpák és a megvi­lágosodó színpadkép egy sötét, komor bútorzatú, elegáns „sza­natórium”, azaz luxus-elme­gyógyintézet nappaliját vará­zsolja elénk. A fizikusok a tudós fe­lelősségét feszegeti. Brechtnél erkölcsi posztulátum a tudós felelősségvállalása, írónknál az erre való törekvés az egyént csapdába vezeti, s a véletlen — a tudósi felfedezés nyomán—egy őrült hatalmának szolgáltatja ki a világot. A három atomfizikus: Möbius, „Einstein” és „New­ton” mintabetegek az elhülyült arisztokraták, politikusok, gyengeelméjű milliomosok vi­lágában. Mindaddig, amíg ápolónőik hivatástudatból, szerelemből át nem látnak való­di énjükön, hogy ezek az embe­rek nem elmebetegek: tudósok. Életüket kell áldozniuk ápoltjaik biztonságáért, talán a világ meg­maradásáért. A fizikusok közül ki az egyik, ki a másik hatalom szolgálatában próbálja megka­parintani az egyetlen és utolér­hetetlen zseniálist és „Salamon király sugallta” tanait, Möbius fizikust és felfedezéseit. A győzelmet azonban a valódi őrült, a pszichiáter doktor kis­asszony aratja le, megkaparintva a semmisnek hitt kéziratokat, örök rabságba zárva a fizikuso­kat és tébolyult elméjével a vi­láguralom megszerzésére tör. Kovács Lajos Jászai-díjas vendégművész bemutató előtti nyilatkozatában szólt arról. hogy a premierre még nem iga­zán érett meg egy előadás, bár­mily tehetségesek legyenek al­kotói, a rendező, a színészek, a többiek és az előadás kiszolgá­lói, a fény, a hang, a technika biztosítói. Bevallom teljesen más gondokkal telítve ültem a nézőtérre, de az első perctől kezdve lekötött, szórakoztatott, figyelmet követelt tőlem ez az Ungvári Tamás fordította mű. Az író 1962-ben, a hidegháború és az atomkatasztrófa veszélyé­nek a korában írta A fizikusokat. „..Az események anélkül men­nek végbe, hogy bárki felelős lenne értük egyénileg... Közös a bűnünk... inkább szerencsétle­nek vagyunk, mint bűnösök. A komédia illik tehát hozzánk. Vi­lágunk éppúgy a groteszkbe ve­zetett el, mint az atombombá­hoz... az apokaliptikus vízió lett groteszkül reális.” így vallott Dürrenmatt Színházi problémák című tanulmányában. A műfaj meghatározása sze­rint komédia, szerintem nagyonis húsbavágó, véres ko­média, mint maga az élet. Nevet­ni persze azért lehet rajta, akár keserűn, akár önkéntelenül a fi­gurák és helyzetek groteszk vol­tán, a rendező vagy a művészek diktálta apró, később nyilván egyre jobban kidolgozott játéko­kon, az őrültség mímelésén, az emberi gyarlóságon. Már a szín­padkép, Székely László Jászai- díjas, Érdemes művész munkája tiszteletet parancsoló, egységes, tömör, elegáns környezetet idéz a néző elé. A konkrét tárgyakat fantáziánk alakítja valóságos színtérré, ha partnerek akarunk lenni ebben a játékban. Elisme­résem Konter László Jászai-dí­jas rendezőnek, színészmozga­tása, koncepciója magával raga­dó. A Békéscsabát, Kecskemé­tet, más vidéki színházakat és a mozivászon vitathatlan sikereit megjárt, hazatért Kovács Lajos Möbius szerepében belső fe­szültségeit, kételyeit, vívódását átsugározza a színpadon. Tu­dom, hiszem, ismerem őt, hogy előadásról előadásra közelebb jut majd az általa elképzelt figu­ra tökéletességéhez. Méltó part­nerei Gáspár Tibor Newton és Karczag Ferenc Einstein szere­pében. Felnőttek egymáshoz e figurák játékban, a néző számára is igazán érthető beszédtechni­kájukban. Éles ellentéte az indu­latok összecsapásának a tiszta, szép, okos Mónika Stettler ápolónő szerepében Dobó Ale­xandra. Tiszteletet parancsoló a rettegett főnővér, Kovács Edit, a főápoló, Hodu József és Tomanek Gábor a detektív­felügyelő szerepében. Az elő­adás egységes képének része Muszte Anna, Mészáros Mi­hály és az epizódszerepek ala­kítói. A hangsúly és nem a sorrend kedvéért hagytam mondandóm végére Felkai Eszter Jászai-díjas művésznőt dr. Mathilde von Zahnd ideggyógyász szerepé­ben. A csabai színháztörténet­ben alakításról alakításra kény­telenek vagyunk őt szeretni sze­mélyisége, tehetsége okán, de ez a mostani púpos vénkisasszony férfias keménységével, hirtelen napvilágra lobbanó őrültségével a teljes meglepetés erejével ha­tott rám. Élő példájaként annak, amikor egy szerep megtalálja alakítóját, lehámlik a már szinte szokásos dicséret burka, és vala­mi egészen mássá, az eddigiek­nél többé alakul át a művész. A megye, a város, az ország színházszerető közönsége előtt ez az előadás dicsőséget szerez­het a Békés Megyei Jókai Szín­háznak. Még akkor is, ha ezúttal a világ Békéscsabán egy őrült elmeorvos karmaiba jutott né­hány órára. BedeZsóka Tanácsok bevonulóknak, leszerelőknek2. A hadkötelezettség Az a hadköteles, aki legkésőbb a sorozásig kéri, hogy 21. életé­vének betöltése előtti időre hívják be soridejének letöltésére, maga választhatja meg a behívás időpontját és — ha ezt a katonai érdekek lehetővé teszik — a szol­gálatteljesítés helyőrségét (he­lyét). Az ilyen irányú kérelmet az illetékes hadkiegészítő parancs­noksághoz kell benyújtani. A hadkiegészítő parancsnok­ságnak a behívások tervezésénél és végrehajtásánál arra kell töre­kednie, hogy a hadkötelesek lehetőleg a lakóhelyükhöz közeli helyőrségben, illetve az elő­zőekben leírtak figyelembevéte­lével teljesíthessék a sorkatonai szolgálatukat. A besorozott ifjú csak a 18. életévének betöltése után hívható be sorkatonai szolgá­latra. Önkéntes jelentkezés alap­ján —szülői beleegyezés, szakor­vosi megfelelés esetén — koren- gedménnyel 17. életévének betöl­tése után is behívható. A besorozott hadköteles — aki kérelmet nem nyújtott be korábbi behívásra — annak az évnek a december 31. napjáig hívható be sorkatonai szolgálatra, amelyben a 25. életévét betölti. Azt a hadkötelest, akit a 25. életévig azért nem lehetett behívni sorkatonai szolgálatra, mert elmu­lasztotta tájékoztatási és egyéb kö­telezettségeit, 40. életéve betölté­séig be lehet hívni. Mentesség sorkatonai szolgálat alól Az 1994. január 1-jén hatályba lépett honvédelmi törvény alapján nem hívható be sorkatonai szolgá­latra az a hadköteles, aki katonai szolgálatra valamilyen oknál fog­va alkalmatlan; szolgálathalasz­tásban részesült vagy a megkez­dett szolgálatát félbeszakították; a szolgálathalasztás idejének, illet­ve a félbeszakítás legrövidebb időtartamának lejártáig; fegyver nélküli katonai szolgálat vagy pol­gári szolgálat iránti kérelmet nyúj­tott be, annak jogerős elbírálásáig; valamely külföldi állam hadsere­gében az ott előírt sorkatonai szol­gálatát letöltötte; öt évet elérő vagy azt meghaladó időtartamú szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény miatt büntető- eljárás alatt áll vagy előzetes letar­tóztatásban van, továbbá az sem, aki büntetőintézetben a büntetést tölti; az állam elleni bűncselek­mény miatt bármilyen tartamú, illetőleg egy ítéletben összesen öt évet meghaladó szabadságvesz­tésre volt ítélve, és a büntetett elő­élethez fűződő hátlányok alól még nem mentesült. Az év elején hatályba lépett honvédelmi törvény alapján nem hívható be sorkatonai szol­gálatra az a hadköteles, aki há­rom vagy ennél több gyermek eltártásáról gondoskodik; aki­nek a katonai alkalmasságát egy évnél régebben állapították meg; akit a honvédelmi minisz­ter fontos közérdekből az illeté­kes miniszter javaslatára vagy ‘kivételes méltánylást érdemlő személyi érdekből — kérelmére —ideiglenesen mentesített a be­hívás alól; hivatását gyakorló lelkész; akit országgyűlési vagy helyi önkormányzati képviselő- jelöltként nyilvántartásba vettek vagy megválasztottak, képvise­lőjelöltsége, illetőleg mandátu­ma fennállásáig; a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egye­temi tagozatán, a Magyar Tánc- művészeti Főiskolán, illetve az Artistaképző Intézetben művé­szeti diplomát szerzett és művé­szeti hivatását gyakorolja; aki­nek a testvére (féltestvére) a ka­tonai szolgálat teljesítése alatt a szolgálati helyen öngyilkossá­got követett el, ott bűncselek­mény következtében életét vesz­tette vagy szolgálatának teljesí­tése közben bekövetkezett, illetőleg azzal összefüggő bal­esetben elhunyt. (Vége) Kenyeres Dénes Otthagyták a pulykát Tizenkét gázpalack és egy pulyka volt a tárgya annak a bűnesetnek, amelyet január 19-ére virradóan a Füzesgyarmat külterületén lévő' csirkeólak két tulajdonosának sérelmére követtek el az akkor még ismeretlen tettesek — tudtuk meg a tegnapi sajtótájékoztatón Kucsera Lajos rendőr őrnagytól, a Szeghalmi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjétől. Az elkövetők a tucatnyi 11,5 kilogrammos gázpalackot (melyek összértéke 120 ezer forint) magukkal vitték, a pulykát viszont feledékenységből a közelben hagyták. A rendőri intézkedés hamar eredményre vezetett. Kide­rült, a bűncselekmény elkövetésével két helyi lakos, AT. S. és társa — akik már beismerő vallomást is tettek — gyanúsítható. Január 31-ére virradóra a szeghalom-várhelyi ifjúsági táborba hatolt be ismeretlen tettes. Onnan egy színes televízióval, egy gázpalackkal és egy kávéfőzővel távozott. A kár több mint 50 ezer forint. A további betörések megelőzéséért — mivel a tábor kevésbé forgalmas helyen található — az épületet célszerű lenne riasztóval ellátni. A „legfrissebb” bűncselekményt pedig február 2-árói 3-ára virradóan követték el Kertészsziget külterületén. B. L. és társai — helyi lakosok — a füzesgyarmati Mezőker Kft. telepéről 21 zsák darált terményt loptak el 40 ezer forint értékben. A tolvajokat állampolgári bejelentéssel sikerült tetten érni. A segítőkész együttműködést ezúton is köszönik a kapitányság munka­társai. Magyart Barna Csorvásiak az IKEA-ban Aki szívesen alakítgatja, szépít- geti lakását, az most népi szőtteseket, rongyszőnyegeket, míves térítőkét és függönyöket vásárol. Valószínű, ezzel is tisz­tában van az a csorvási család, amelynek tagjai szinte kivétel nélkül kötődnek a textil- és szőnyegszövéshez. Hudák Jó­zsef néés férje, valamint gyerme­kei a volt szövetkezeti géptelep egykori irodáját alakították át. Az asszony évtizedek óta foglal­kozik —nem is akármi lyen szi n- ten — szövéssel. Julika (Koszta Rozália biztatására) először Gyulán mutatkozott be önálló kiállításával, majd külföldre is eljutottak kézi csomózású mun­kái. A 70-es években szerezte meg a megtisztelő népi iparmű­vész címet. — Manapság már nincs időm kiállítások szervezésére. Vállalkozunk a párommal. Sze­rencsére sok helyen számon tar­tanak, ha szükség van a szőttesekre, mindig megtalál­nak, mert amit itt látnak, azok nem tömegcikkek — mutat kör­be büszkén műhelyükben. — Mindig olyasmit csinálunk, amit mások nem. Vagy az anya­gunk, vagy a mintánk más. A szőnyegeket is egyedi megren­delésre készítjük, aki tanácsta­lan, annak tippeket, ötleteket adunk. De a vevőnek is vannak elképzelései: most például na­gyon közkedvelt a darázsszövé­sű törölköző, konyharuha, ágy­takaró. Az IKEA áruház most ilyeneket rendel tőlünk. Egyéb­ként szállítói vagyunk minden nagyobb áruháznak, sőt! Külföldről is keresik velünk a kapcsolatot—mondja házigaz­dánk, aki a bútorszövetek mel­lett legfrissebb újításukról is szívesen beszél: — A lányunk ruhaszerkesz­tést, tervezést tanul. A család őt is „megfertőzte”, szereti a népi­es dolgokat modem formába ön­teni. Decemberre elkészült min­tadarabjaival. Ezek már a Népi Iparművészeti Tanács és a Lek­torátus által zsűrizett ruházati termékeink (vászoning, lenvá­szon mellény, pamutból, kínai kenderből készült ruha). Úgy gondoljuk, a fiatalok gyorsan megkedvelik majd új darabjain­kat. S ha már a fiatalok is szóba kerülnek, az alkalmazottak keze nyomán születő kis tarisznyák­ról se feledkezzünk meg: — Va­lóban, most érkeznek a megren­delések a ballagó tarisznyákra. Nem panaszkodunk, van mit csi­nálnunk. Csete Ilona Hirdetett már On a ^REKEMiMJÜRLAP-ban? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja hatékonyságát! Keddi napokon azon ügyfeleinknek, akik még nem hirdettek a Békés Megyei Hírlapban, ked­vezményes áron (1/30 = 2150 Ft áfával) jelen­tetjük meg hirdetéseiket! Egy alkalommal maximum 2 db 1/30-as adható fel. "-X . AKCIÓS ÍE TELEFONVÁSÁR! Üzletünk ajánlata még: orvosi műszerek =*• kalkulátor =s> floppy. Orosháza, Kossuth u. 52. szám alatt, rWTH ■ 1 [ *f • 1J ffTTM S (az autóbusz-állomással szemben). 5. TAPBOLT ajánlata Kardoskúton, a régi TÍ ZÉI* térülőién: — PURINA tápok — koncentrátumok — HÓDMIX takarmányok — takarmánykiegészítők és vitaminok — kerti vetőmagok. r l« l<-t»n: ((tK) Ti:t-.‘l 15- ] Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat! Nyitva: hétköznap 7—18-ig. szombaton 7—12-ig. ttf d Korszerű tüzelőberendezések kiállítása a Békéssámsoni Művelődési Házban 1997. február 4-in és 1997. február 6-án 10 órától 15 éráig. löjjön el Ön is és csatlakozzon a korsze­rű fűtési módot élvezők táborába! « I­Több évtizedes szakmai gyakorlat! 5 SONKOLYOS ISTVÁN víz-, gáz-, központifűtés-szerelő mester Orosháza, Madách u. 1/A. Telefon: (68) 312-726, (30) 456-075.

Next

/
Oldalképek
Tartalom