Békés Megyei Hírlap, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-11-12 / 9. szám
1997. január 11-12., szombat-vasárnap VILAGTUKOR fcBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Jelcin tüdőgyulladása Ellentmondásosak voltak a hírek pénteken a tüdőgyulladással kórházban kezelt Borisz Jelcin orosz elnök állapotára vonatkozóan. Kezelőorvosa szerint mintegy három hétre van szüksége a betegség utáni felépüléshez. Az Eho Moszkvi moszkvai rádióállomás orvosi forrásra hivatkozva azt közölte pénteken, hogy az elnöknek közepesen súlyos kétoldali tüdőgyulladása van. Az elnöki sajtószolgálat nem erősítette meg, de nem is cáfolta a hírt. A hivatalos közleményből az derült ki, hogy Jelcin állapotában egyelőre nem állt be fordulópontot jelentő javulás. Miközben Bili Clinton amerikai elnök jobbulást kívánt az orosz államfőnek, a világsajtó máris elkezdte a találgatásokat a kremlbeli örökösödésről. * Eltűnt Franjo Tudj man hor- vát köztársasági elnök a zágrábi televízió képernyőjéről, a rádió híradásaiból, a kormánypárti horvát lapok hasábjairól. A horvát ellenzéki sajtó szerint a rákban szenvedő Tudjman már csak alig féléves aktív politikai szerepvállalásra számíthat, naponta infúzióval kezelik, vért kap, hogy lassítsák súlyvesztésének ütemét. Újabb megbeszélést folytatott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Dennis Ross amerikai békeközvetítővel, azt követően, hogy Tel-Avivban hosszú idő óta ismét pokolgépes robbantások voltak. A kormányfő, aki meglátogatta a sebesülteket a kórházban, kijelentette: „rendkívüli szigorral fognak eljárni”, ha bebizonyosodik, hogy a robbantásokat a palesztin autonóm területről érkezett merénylők követték el. Megkezdődött a Ramadán, a muzulmán böjti hónap. Ez alatt az igazhitűek pirkadattól naplementéig nem ehetnek, nem ihatnak és nem is dohányozhatnak, a tilalom alól csak a gyermekek, a terhes anyák és az öregek mentesülhetnek. Törökország csapást mér - az amerikai figyelmeztetés ellenére is - a ciprusi görögök új rakétarendszerére, ha Nicosia hozzáfog annak hadrendbe állításához, erősítette meg az ankarai külügyminiszter. Négy lövés hallatszott pénteken hajnalban a limai japán nagyköveti rezidencia épületéből, ahol a Túpac Amaru Forradalmi Mozgalom gerillái december 17. óta tartják fogva túszaikat. A rezidenciát körülvevő rendőrök azonnal elfoglalták tüzelőállásaikat, de a továbbiakban semmi sem történt. Demonstráció a szófiai parlament körül. A mintegy 20 ezer tüntető a jövőre esedékes általános választások előrehozatalát követelte. Az ellenzéki megmozdulás résztvevői összecsaptak a rendőrökkel. A sebesültek számát tízre becsülik. fotó: feb/reuter Ózonkárosító gázzal is üzletel az orosz maffia Kína és India növeli a freontermelést Az amerikai határ- és vámőrség a floridai partoknál nemcsak a kábítószercsempészeket tünteti ki figyelmével. A különlegesen felszerelt személyzet igyekszik megakadályozni a freongázok, azaz a klórfluorkarbonátok becsempészését is. A sok éve használt vegyület súlyosan károsítja a Föld légkörét védő ózonréteget. Ezért a freongázok gyártásának, alkalmazásának fokozatos eltiltása végett tavaly nemzetközi egyezmény született. A szerződést azonban sokan nem tartják meg. A légkondicionáló berendezések átállítása ózont nem károsító anyagra ugyanis igen költséges. Két nagy termelőnek, Indiának és Kínának 2010-ig le kellene állnia az ózonromboló gáz előállításával, de az elmúlt évben mindkét ország drasztikusan megnövelte a termelését. Oroszországnak az egyezmény értelmében már tavaly le kellett volna állnia a freongyártással, de hallani sem akar róla. Hivatalosan évi 57 000 tonnás termelésével a világ legnagyobb exportőreinek egyike. Hírek szerint az orosz maffia ezen a területen is megvetette a lábát. S amíg világszerte alkalmazzák a régi, ózonkárosító vegyületet, meg is találják számításukat: a freont helyettesítő, környezetkímélő, ám drágább anyagból kevesebb fogy. Ez ellen pedig a védekezés nem könnyű, a vásárlók ugyanis nem tudják megállapítani, hogy az adott anyag illegális forrásból származik-e, vagy sem. Az egyetlen megoldás a totális védekezés, amelynek egyik formáját épp a miami vámosok vezették be legutóbb: az Európából érkező hajók szállítmányait olyan különleges mérőberendezésekkel vizsgálják át, amelyek szinte másodpercek alatt kimutatják a csomagok vegyianyag-tar- talmát. (gyulay-heltai) Autók, ka egymásra találnak. Spanyolországban, a Cadiztól nem messze lévő Gua- dalporcun folyó a viharos szél és eső következtében kilépett medréből. A vízár és az iszap súlyos károkat okozott a városban is. fotó: feb/reuter A diákok Belgrad szívében Az ENSZ főtitkára békés megoldást sürget Belgrádban a tüntető diákok péntekre virradóra elindultak a belváros felé, miután a rohamrendőrség visszavonult állásaiból. Mirko Marjanovic szerb miniszterelnök nem fogadta a novemberi szerbiai helyhatósági választások eredeti eredményeinek elismerését követelő belgrádi egyetemisták küldöttségét, ám a csaknem két hónapja nap mint nap tüntető diákok elégedettnek mondták magukat, mert mégis átadhatták levelüket, amelyben az utcára vezényelt rohamrendőrök visz- szavonását kérik. A rendőrkordon átmeneti visszavonására azután került sor, hogy csütörtök dél óta a diákok folyamatosan ellenkordont állítottak a rendőrökkel szemben, s közölték: addig nem mennek el, amíg a rendőrök az utcán maradnak. Kofi Annan, az ENSZ főtitkára a jogállamiság és a demokrácia elveinek megtartására hívta fel a szerbiai politikai erőket, s bízik abban, hogy az érintett feleknek sikerül megnyugtató megoldást találniuk a tavaly novemberi szerbiai helyhatósági választások után kialakult válságra-jelentette ki pénteken Suzan Manuel, az ENSZ belgrádi szóvivője. Jacques Klein, a Horvátországhoz visszacsatolandó, ám még szerb megszállás alatt lévő területeken létrehozott átmeneti ENSZ-kormányzat vezetője azt szeretné, ha a horvátországi választásokkal egyidejűleg, márciusban rendeznék meg a hely- hatósági választásokat. Százmillió dollárt fizet a Volkswagen Elásták a csatabárdot Megegyezés született az évszázad botrányának titulált Volkswagen-General Motors vitában: a felek peren kívül megegyeztek. A Volkswagen meglehetősen kemény feltételeket fogadott el: 100 millió dollárt fizet a GM- nek és németországi leányvállalatának, az Adam Opelnek. Emellett kötelezettséget vállalt arra, hogy a következő hét évben további egymilliárd dollár értékben vásárol autóalkatrészeket a GM-től. A megállapodás fejében a GM visszavonja a Volkswagen ellen (amerikai bíróságokon) megindított pereit. Továbbra is érvényben marad viszont a németországi bűnvádi feljelentés azzal az emberrel szemben, aki miatt a botrány kipattant. Jósé Ignacio López korábban a GM vezető munkatársa volt, majd egy hirtelen váltással átigazolt a VW-hez. A férfit ipari kémkedéssel vádolták meg. A történethez tartozik, hogy a spanyol származású López, aki a GM európai érdekeltségeinél kezdte karrierjét, a cég detroiti székhelyén valóságos legendává vált: minden korábbi próbálkozónál erőteljesebben tudta lefaragni a betegeskedő GM költségeit. A jól értesültek szerint a megállapodás kizárja, hogy López 2000-ig „bármilyen funkcióban” tevékenykedjék a VW-nál. Ez bizony ellentmond Ferdinand Piech VW-főnök állításának, aki szerint a gyár visszavárja a lemondásra kényszerült kereskedelmi igazgatót. Ferenczy Europress Láthatatlan szemek figyelték a határt Tolószékes csempész 71 éves embercsempészt füleltek le az osztrák-bajor határon. Az iráni asszony három személyt akart Németországba juttatni. A Londonban élő mozgássérült hölgy ravasz tervet eszelt ki. Egy iráni férfi és holland barátnője Salzburgból gépkocsival vitte a Németországba igyekvő három afgánt a zöld határra, Passau térségébe. Miközben a férfiak gyalog igyekeztek át a látszólag őrizetlen határon, a párocska pár száz méterrel odébb átlépésre jelentkezett a passau-mariahilfi átkelőn, hogy percek múltán a szökevényeket fölvehesse a kocsijába. Csakhogy mesterkedéseiket a hatóság emberei kifigyelték. Az igazoltatáskor kiderült: az iráni-holland kettős egy közeli garázsban bérelte az embercsempészéshez használt autót. Az autókölcsönző nem volt más, mint az idős hölgy, aki munkatársával együtt már türelmetlenül várta a három afgánt és segítőik érkezését. Helyettük azonban a nyomozók jöttek. A szerepek és a személyazonosságok tisztázása, a történtek jegyzőkönyvezése után a Hollandiába igyekvő három afgánt visszatoloncolták Ausztriába. Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi müsormagazin A hét sztárja: Kurt Russell Balázsovits Edit, a tökéletes másolat Banderasnak van mit elrendeznie Erdész Falkenauban - Christian Wolff A 100 Folk Celsius Amerikában ünnepelt Meg Ryan a hadszíntéren Tvr-hét - a műsorújság Baitúerosnak ralisait sitériítentle Efeers Faíteaauíiau - Christian WoJfS a 100 Folk Celsius Amerikában ünnepelt MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Békés Megyei Hírlap című napilapot példányban a következő címre: Név: Cím: D D D D ....................................................................................................................utca ....................sz. A z előfizetési díjat a fenti címen számlával jelentkező kézbesítőnek a továbbiakban □ készpénzzel □ folyószámláról 1 hónapra 695 Ft — (megtakarítás 192 Ft) □ 1 negyedévre 2085 Ft — (megtakarítás 576 Ft) □ aláírás A megrendelőlapot a Népújság Kft. címére — 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. sz. — kérjük visszaküldeni.