Békés Megyei Hírlap, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-06 / 4. szám

1997. január 6„ hétfő SPORT ffiáíl «ES MEGYEI HÍRLAP Gyöngyösi Lázár-sakkemlékverseny, Gyula Csomós Roland sikere Szombaton és vasárnap bonyolították le Gyu­lán, a Park Hotelben az esztendő első Békés megyei sakkviadalát, a Gyöngyösi Lázár-em­lékversenyt. A viadalt Lebenszky Attila polgár- mester nyitotta meg, majd dr. Goda Péter, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója méltatta az 1988-ban elhunyt Állami díjas főmérnök, egykori kiváló gyulai sakkozó és sportvezető munkáját. Külön kiemelte: örven­detes, hogy sok fiatal is asztalhoz ült a kétnapos rangos versenyen. A kilencfordulós, harmincperces játszmák­ból álló rapid viadalon 49 sakkozó küzdött a végső győzelemért. Szombaton öt fordulót ren­deztek meg, s az élen a százszázalékos teljesít­ményt nyújtó Csomós Roland (Gyomaendrőd- Dévaványa SE) állt. A vasárnapi folytatásban a nyolcadik fordu­lóban a békési dr. Gosztolya és a battonyai Restás pontszámban beérte Csomóst. Az utolsó fordulóban Restás és dr. Gosztolya gyors dön­tetlennel biztosította a dobogós helyezést, ám Csomós nyert, így fél pont előnnyel végzett az élen. Szombaton délután az 5 perces partikból álló snell versenyben Kakuk Sándor (Csabai Konzerv SE) győzött Restás és Csomós R. előtt. A vasárnap délutáni ünnepélyes eredményhir­detésen a tiszteletdíjakat és ajándékokat dr. Goda Péter, Annus Andor, a Gyulai SE elnöke és Petró József, a Békés Megyei Sakkszövetség főtitkára nyújtotta át. Eredmények. Rapid verseny. 1. Csomós Roland (Gyomaendrőd-Dévaványa SE) 7,5, 2. Restás (Battonya) 7,3. dr. Gosztolya (Békés) 7, 4. Pásztorcsik (OMTK) 6,5, 5. Andor (Békés) 6,5, 6. Mónus (OMTK) 6,5, 7. Emődi (Csabai Konzerv SE) 6 ponttal. A legjobb ifjúsági játé­kosnak járó különdíjat: Kokavecz András (Csa­bai Konzev SE) és Erdős Viktor (Bcs. Építők) kapta, akik 4,5 pontot gyűjtöttek. Snell verseny. 1. Kakuk Sándor (Csabai Konzerv SE) 7,5,2. Restás 7,5,3. Csomós R. 7, 4. Török (Gyulai SE) 6,5. Andor 5,5 ponttal. V. L. A Totó 1. heti eredményei 1. Atalanta—Verona ...........................1—0 1 2 . Cagliari—Piacenza.....................................1—0 1 3. Fiorentina—Napoli.........................3—0 1 4 .Internazionale—AS Roma..........................3—1 1 5 . Parma—Juventus.......................................1—0 1 6 . Perugia—Reggiana.....................................1—3 2 7. Udinese—Sampdoria.......................4—5 2 8. Vicenza—Bologna.......................................2—0 1 9. Cosenza—Ravenna..........................1—2 2 10. Chievo—Padova................................1—1 x 11 . Castel di Sangro—Lecce...................2—1 1 12 . Torino—Reggina...............................4—2 1 1 3.Salernitana—Pescara.................................1—0 1 +1. mérkőzés: 14. Bari—Palermo...........................................1—1 x S zavazószelvény 1997. január 11-éig minden lapszámunkban közzétesszük a szavazószelvényt, amelyet kivágva, borítékba téve vagy levelezőlapra ragasztva január 14-éig küldhetnek be la­punk címére: Békés Megyei Hírlap szerkesztősége, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Csak a lapunkból kivágott szelvényeket vesszük figyelembe a szavazatok összegzése­kor. Kérjük a borítékra, levelezőlapra ráírni: „Az év sportolói”. Ki volt Békés megye legjobb női sportolója 1996-ban? 1.: __________________________________________ 2 .: __________________________________________ 3.: _____________________________________________ Ki volt Békés megye legjobb férfi sportolója 1996-ban? 1.: __________________________________________ 2 .1 __________________________________________ / * 3.: -------------------------------------------------------------------­Melyik volt Békés megye legjobb csapata 1996-ban? 1.: __________________________________________ 2 .: __________________________________________ 3. : _____________________________________________ Ki volt Békés megye legeredményesebb edzője 1996-ban? 1.: __________________________________________ 2 .: __________________________________________ 3. : _____________________________________________ Név: ________________________________________ Cím: ________________________________________ alkousJ GUMICENTRUM Békés, Szent Pál sor 1. Tel.: 06 (óó) 341-447, 341-798. Gumiköpenyek, akkumulátorok, perforált lemezek. Hatgólos előny Újkígyós Akvaline KSE— Letenye 29-23 (14-12) Magyar Kupa nyolcaddöntő férfi kézilabda-mérkőzés, első találkozó, Újkígyós, 400 néző. V.: Sebők, Taizs. Újkígyós: KOPÁNYI — Csányi 2, FE­KETE 6, BALOGH 5, Glem- bóczki,J ARABEK 11, Gyula­vári 1. Cs.: Ecker, Korcsok (kapusok), Harangozó B. 2, Bánd 1, Lukoviczki, Selme- czy, Vida 1. Edző: Buday György, Bacsa István. Lete­nye: Somogyi — SZÉKELY­HÍDI 6, Baksa 4, Kurusta 1, Berta 3, SEBESTYÉN 6, Illés 1. Cs.: Nagy (kapus), Felde 1. Edző: Ojtó Tamás. Kiállítások: 6, ill. 10 perc. Hét­méteresek: 7/6, ill. 1/1. Nagy érdeklődés előzte meg az NB I B-s vendégek játékát. A rutinos letenyeiek a 10. percben 5—3-ra vezettek. Ezután a kö­zönség biztatása mellett feljöt­tek a hazaiak és a 20. percre 11—8-ra fordítottak. A félidő végén a lelkes NB Il-es Akvali­ne kétgólos előnnyel térhetett pihenőre. Fordulás után nagyszerűen kezdtek a kígyósiak és a 33. percben 17—13-ra elhúztak. A folytatásban a nagyszerűen küz­dő hazaiak hatgólos előnyre tet­tek szert (45. perc: 23—17). A végjátékban hatalmas harcban őrizte meg az előnyt a kígyósi gárda. Küzdelmes mérkőzésen a kitűnő teljesítményt nyújtó hazaiak egy rutinos, jó csapa­tot győztek le a kupatalálko­zón. A visszavágóra vasárnap 17 órakor kerül sor Nagykani­zsán. Buday György: — Erőn fe­lül teljesítő csapatom nehéz visszavágó előtt áll. & M $ Biztosan nyerte Magyarország csapata a 14. férfi főiskolai kézi­labda világbajnokságot. A döntőben a házigazdák Török­országot győzték le hat góllal, Magyarország—T örökország 28—22 (14—8). A nyíregyházi találkozón 3500 néző előtt a mi­eink Gerháth kapus, valamint Kertész és Sótonyi vezérletével megérdemelten nyertek. Mérlegen az újonc orosházi asztaliteniszezőnők A meglepetéscsapat feljutóhelyen áll A nyáron százszázalékos teljesít­ménnyel végzett az NB Il-es baj­nokság élén és jutott fel az NB I B-be az Orosházi MTK II. női asztaliteniszcsapata. A rajtnál a kék-fehérek szakosztályvezetése a biztos bentmaradást tűzte ki cé­lul a csapat elé. Az egykori kiváló BSE-játékos, a saját nevelésű Páli Mariam vezérletével — a helyi fiatalokkal együtt—a gárda alaposan túlteljesítette a tervet és az őszi idény végén a tabella má­sodik helyén áll. A csapat szerep­léséről, a tervekről Bogdánffy Csaba edzővel beszélgettünk. —Mi volta terv a szezon előtt? —Az eredeti terv a 7—8. hely megszerzése volt. Hogy minek tulajdonítom a sikert? — teszi fel a kérdést szinte önmagának a szakember, majd így folytatja: — A nyáron kemény alapozást tar­tottam a lányoknak. Ot héten át napi két edzéssel készültünk, s lám a munkának meg lett a gyü­mölcse. A másik fontos dolog, hogy a játékosok megtanultak egymásért küzdeni, biztatják egymást a kritikus helyzetekben, s az évek során igazi csapattá értek. Nagy hangsúlyt fektetünk a páros játékra, hiszen jelentős lé­lektani előnyt jelent, ha 2:0-ás vezetés után kezdődnek az egyé­ni mérkőzések. —Kérem értékelje a játékosok egyéni teljesítményét. — A csapat sikerének értékét Molnár Emese párosban ve­retlen maradt, de egyéniben is jó játékkal járult hozzá az orosházi csapat őszi sikeré­hez FOTÓ: SUCH TAMÁS növeli, hogy egyéniben három já­tékos aratta a győzelmek kilenc­Az NB IB csoportos női asztalitenisz bajnokság őszi végeredménye 1. Komárom 9­. 90: 8 18 2. OMTK II. 7­2 79:52 14 3. Közg. Egyet. 6 1 2 76:57 13 4. Pécs 5 1 3 70:58 11 S.Szombath. 4 1 4 69:68 9 6. Gamma 3 2 4 58:74 8 7.SzekszárdII. 3 1 5 66:71 7 8. Kecskemét II. 3­6 56:74 6 9. Szeged 2­7 47:80 4 10. Békési TE I.­­9 33:90­venkilenc százalékát. A rutinos Páli Mariann huszonkilencből huszonhat mérkőzést nyert, telje­sítménye kilencvenszázalékos volt az őszi szezonban. Lehoczki Anett harmincból huszonegy ta­lálkozón győzött, ő hetvenszáza­lékos produkciót ért el. A fiatal Molnár Emese huszonnégy mér­kőzésen állt asztalhoz az ősszel és tizennégyszer nyert, ami 59 százalékos eredménynek számít. Szerepelt még Lehoczki Mari­ann, a 15 éves, néhány esztendeje Tiszaújvárosból igazolt Zelei Katalin, valamint egy mérkőzé­sen a két tízéves helyi újonc, Visky Tímea és Dénes Krisztina. Párosban a Lehoczki A., Molnár E. duó százszázalékos teljesít­ményt nyújtott, ami nagyszerű eredménynek számít, míg a Páli, Zelei kettős hatvanhárom szá­zalékos eredményt produkált. —Mi várható a tavaszifolyta­tásban? — A mostani siker kicsit a szerencsének is köszönhető, ám a folytatásban úgy érzem a 2—4. hely megszerzése lehet a reális cél. A listavezető Komárom együttese kiemelkedik a me­zőnyből, de mögötte nagy harc lesz a dobogós helyekért. Szeret­ném folytatni a saját nevelésű fia­talok további beépítését a csapat­ba —fejezte be az értékelést Bog­dánffy Csaba. (verasztó) Téli szezonnyitó sífesztivál Tirolban Ötztal Aréna — Sölden ’96 — Tízezren a gleccseren Feltételezhetően azt kevesen tud­ják, hogy Ausztria legnagyobb települése közigazgatásilag az Ötztalban elhelyezkedő Sölden, viszont azt már a világon minden­ki tudja, hogy itt találtak egy ősembert a háromezer méteres hegyek között. Nos, ezúttal e vi­dék arról ismert, hogy immáron negyedik alkalommal itt rendez­ték meg a hivatalos téli szezon­nyitó ünnepségeket. Márpedig ez nagy eseménynek számít a világ egyik legfrekventáltabb síhatal­mának. M M M ® ® ® A Keleti-Alpok legnagyobb kép­ződményét, e hegy vonulat északi részét vágja ketté észak—déli irányban Otztal. Magyarra fordít­va ez azt jelenti, hogy az Ötz folyó partján kell elképzelni ezt a paralell völgyet. Maga a völgy Innsbrucktól mintegy harminc kilométernyire nyugatra kezdi el­varázsolni az ide tévedőket, s hú­zódik délre 67 kilométer hosszan. Sölden, a 468 négyzetkilométer­nyi kiterjedésével Ausztria leg­nagyobb települése, amiből a kül­terület 146 négyzetkilométer gleccsert és 321 négyzetkilomé­ter erdős hegyet takar. A beépített belterülete mindössze egy négy­zetkilométer. Ötztal első har­madát északi betelepülők foglal­ták el, míg a középső harmadát a délről érkező latin törzsek lakták be. Egyébként ennek igazolásául számos tájszólás szolgál a mai napig, már ami a latin eredetet illeti. E vidék másról érdemelte el a kuriózumát, ugyanis mióta megtalálták az ötztali gleccser­embert (az Öcsit), az egész világ tudja, hogy a hosszan elnyúló völgyek rejtelmes titkokat sejtet­nek. Tulajdonképpen e vidék meg­élhetését a 19. század közepétől a nyári turizmus biztosította csodá­latos látnivalóival, amiről lehet írni, lehet felvételeket készíteni akár mozgóban is, de az élő való­ságot semmi sem képes helyette­síteni. A lényeg: a második világ­háború után megindulhatott a téli turizmus, amiből tulajdonképpen oly gazdagok lettek a „sógorok”. Rögtön meg is kell jegyeznünk, ahogyan azt csinálják, az maga a profizmus, sokat lehet és érdemes tanulnunk még tőlük. Azon felismerés, hogy a téli sport szerelmesei szívesen áldoz­nak kedvtelésüknek, a háború utánra datálódik. A fordulópont 1955-ben következett be, amitől kezdődően a téli vendégéjszakák száma meghaladta a nyárit, s ez a tendencia azóta is tart. Hihetet­lennek tűnik: ez a kis falvacska egyszerre mintegy tízezer szál­láshelyet tud biztosítani, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag min­den őslakó megélhetésének alap­ja a vendéglátás. Ezen a helyen 23 gondozott sípályán 32 sílift mű­ködik, több, mint száz kilométer siklási lehetőséggel. Ebből 42 ki­lométer a kezdőbbeknek a kék pálya, 44 kilométer a közepes tu- dásúaknak a piros és 15 kilométer a profiknak a fekete pálya. A leg­hosszabb lejtő tíz kilométer hosszú, ahol a magasság (vagy szintkülönbség) 1675 méter. A teljes szállítókapacitás óránként 47 ezer 255 fő. Maga a gleccser­szakasz: kilenc pályán tíz lift ta­lálható közel harminc kilométer lejtővel, ahol két teljes napot él­vezhetett e sorok írója 3000 m magasság felett és ahol bizony a kevesebb oxigén miatt gyakran kellett mélyebbeket lélegezni. Az itteni kapacitás ugyan a tizen­ötezret is meghaladta óránként, az óriási tömeg — a tucatnyi or­szágból —türelemre és kitartásra buzdított. Az 1800 személyautót befogadó parkolóban szinte föld­részünk minden térségéből fellel­hettünk vendégeket. Örömérzés volt együtt élvezni fehérnek, sár­gának és feketének a mozgás, a hangulat megnyugvást parancso­ló perceit. Külön 60 autóbusz par­kolhatott kedvező feltételek kö­zött, miközben Söldenből menet- rendszerű helyi járatok sorjáztak felfelé a csúcsokra. A szervezők elmondása szerint ez a negyedik szezonnyitó fesztivál minden idők rekordforgalmát könyvel­hette el magának, mivel közel tízezren vettek részt naponta a gazdag programokkal tarkított ünnepségen. Ízelítőül a válasz­tékból: sí- és snowboard pályák, szánkó- és sífutópályák, külön freestyling szinkron terület, síakrobatika, hóröplabda, s min­den, ami belefér egy síkar­neválba. Ami a világon egyedülállónak számít a renchtenbachi gleccse­ren: az összes nagy téli sportesz­közt gyártó cégek szereléseit in­gyen lehetett tesztelni a vendé­geknek. A völgyben pedig nem hagyták esténként unatkozni a tu­ristákat egy percre sem, számta­lan lehetőség csábít a kikapcsoló­dásra a sport- és szabadidőköz­pontokban. Külön említést érdemel a kör­nyezetvédelemmel komolyan foglalkozó „Green Force” moz­galom, amelynek tagjai csak fi­gyelmeztetnek, szórólapokkal és plakátokkal informálnak a rend betartására — büntetési jog nél­kül, észérvvel misszionálva. A különböző jelzésű túrautak kiin­dulási pontjainál a szemétgyűj­tőket naponta ürítik, sőt az újra­felhasználható szervetlen és szer­ves hulladékokat elkülönítve ke­zelik. A sípályákat természetesen nyáron sem hanyagolják, kétezer méterig nyírják és ápolják azt. Afelett legelőként hasznosítják, ugyanis a térségben száz szarvas- marhát és mintegy ezer birkát tar­tanak a helyi gazdák. A hóágyúk pedig azt a célt is szolgálják, hogy a mesterséges hótakaró megvéd­je a sípálya növényzetét, így a tavaszi és őszi felfagyások káros hatását elkerülhetik ezzel a szige­teléssel. Ezen a megnyitón mutatkoz­hatott be egy újdonság, az úgyne­vezett Carver típusú síléc, amely 5—8 százalékkal gyorsabb a ha­gyományosnál és sokkal élveze­tesebb menettulajdonságokat rejt magában. A szezonnyitón azért a profikra is gondoltak, mert a sza­badstílusú (freestyle) alpesi számban, a párhuzamos buckasí­zés rajtjánál a világ legjobbjai je­len voltak. A hölgyek versenyén kanadai, míg a férfiaknál norvég győzelem született. A hivatalos szezonnyitó aktus nyilvánvalóan protokolláris körülmények kö­zött, a Schuh SKI menedzselésé­vel történt. Sz. A. WF.KKS MF.fiYF.l HIM AP A ’(/MTESZ tagja Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin. Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetésvezető: NánásiJános.Telefon/fax: (66)441-311; Terjesztésvezető: Körtvélyesi Csaba. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍ R” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 695 Ft, negyed évre 2085 Ft Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom