Békés Megyei Hírlap, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-29 / 24. szám
m IP MEGYEIKÖRKÉP 1997. január 29., szerda ■1 o Dr. Tóth Miklós, kiadónk igazgatója nyújtja át a játék egyik szerencsés nyertesének az ajándékot fotó: such tamás A megfejtés: Telekgerendás Tegnap Telekgerendáson vendégeskedett lapunk stábja, bár ez csak azoknak hír, akik nem fejtették meg a hétvégi gyerekrejtvényt. A feladványból ugyanis mindenki megtudhatta, ha helyesen fejtette meg, hogy a Hírlap-délutánt most ezen a településen rendezzük meg. A telekgerendási gyerekek már napok óta készülődtek a találkozásra, hiszen előre megkapták a Hírlap mini rejtvényfüzetét, amelyből játékos feladatokat oldhattak meg mindazok, akik részt akartak venni a nyereménysorsoláson. Szép számú megfejtés érkezett mind az alsósoktól, mind a felsősöktől. A külön-külön megtartott sorsoláson 70 szerencsés megfejtő vehette át a Hírlap ajándékát: társasjátékot, pólót, tollat, vízfestéket, dominót, „hírlapos” sapkát. A délután igazi hangulatát már a sorsolás előtt megteremtette Tücsök Peti és Hangya Imi zenés műsora. Berényi Nagy Péter és Hevesi Imre megénekeltette és megnevettette a közel 150 résztvevőt. Legnagyobb öröm a Túró Rudi című dal közös éneklése után volt, mert a Nagybánhegyesi Zalka Tej Rt. jóvoltából minden jelenlévő kapott egyet- egyet a dalban szereplő finom csemegéből. A jelenlévő felnőttek — köztük Gyebnár János polgármester — is részesei voltak a jó hangulatú összejövetelnek. —szzs— A fantomcégek elhagyták megyénket A minisztérium csak (M) ötöl... Élet a ládákban, (cs) Az ingyenes, kéthetente megjelenő Orosházi Élet legfrissebb számát nemrég kapták meg postaládáikba a polgárok. A lap beszámol a bíróság épületének átadásáról, egy 100 éves néni köszöntéséről, a Gyopárosfürdőn elvégezhető gyógykezelések térítési díjainak sorsáról, a gyógyszerár-emelésekről. Az olvasók bizalmát tükrözik azok a levelek, amiket az újság szerkesztőségének címeztek az orosháziak. Aljegyzőt keresnek. (1) 'Mezőkovácsházán a korábbi aljegyzői tisztséget ellátó Balázsáé dr. Molnár Borbála jegyzővé történő kinevezésével az aljegyzői állás megüresedett. Betöltésére az önkormányzat pályázatot írt ki, a beérkező munkákat márciusban bírálják el. Ványai témák, (i) A déva- ványai képviselő-testület legközelebbi ülését január 30-án délután két órakor tartja. Bak Elekné jegyzőnő a hivatal munkájáról ad tájékoztatást, valamint a fürdő vállalkozásba adásának témáját is megvitatja a testület. Ügyfélfogadás, (y) A békéscsabai Városüzemeltetési Kft. ügyfélfogadási rendje február elsejétől megváltozik. A kft. ügyfélszolgálati irodájában (Irányi u. 4—6., bejárat a Nagy Imre tér felől) hétfőtől csütörtökig 8-tól 16.30-ig, pénteken 8- tól 12-ig, központi telephelyükön (Mázán László u. 18.) kedden és csütörtökön 8-tól 15 óráig tartanak ügyfélfogadást. A . telephelyen hétfőn, szerdán és pénteken nincs ügyfélfogadás. Pályázat felújításra Kolohné dr. Kulik Évának, a település új jegyzőjének ünnepélyes eskütételével kezdődött a tegnapi békésszentandrási képviselő-testületi ülés. Fontos napirendi pont volt a közmunkatanácshoz térségi összefogással benyújtandó pályázat kérdése. Mint az Sinka József polgármester bevezetőjéből kiderült, településük Csabacsűddel és Szarvassal közösen belvízcsatornák és útpadkák felújítására készített el egy közös pályamunkát. Amennyiben elfogadják a pályázatot, úgy összesen 110 munkanélküli foglalkoztatását sikerül megoldani. Békésszentandráson 22 munka- nélkülit vennének fel. A pályázat két esztendőre szól. Idén a hét kilométernyi fővezetéket tennék rendbe, jövőre pedig a rácsatlakozó mellékágakból mintegy nyolc kilométert. A képviselő-testület támogatta a pályázat benyújtását. —r— A Vám- és Pénzügyőrség Békés Megyei Nyomozóhivatalának munkáját értékelték tegnap Gyulán, megemlékezve a nemzetközi vámnapról is. Az ünnepi értékelőn jelen volt Arnold Mihály altábornagy, az országos parancsnokság parancsnoka. A vámnap alkalmából elismerték azok munkáját, akik a nyomozó- hivatal tevékenységét segítik. A „Nyomozóhivatalért N.o. 1.” oklevelet és szobrocskát hat pénzügyőr és egy rendőr vehette át. Elismerésben részesült Arnold Mihály országos parancsnok, dr. Daróczi Ferenc ezre-, des, s dr. Bozlék Mihály őrnagy, az országos parancsnokság főosztályvezetője, illetve főosztályvezető-helyettese, Karakas Ferenc rendőr alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi osztályának vezetője,Novák Mihály százados, a gyulai vámhivatal parancsnoka, dr. Herbich Imre százados, a Csongrád és Békés Megyei Parancsnokság osztály- vezetője és Rovó István alezredes, megyeparancsnok. A délutáni sajtótájékoztatón dr. Klavács Antal, a Vám- és Pénzügyőrség Békés Megyei Nyomozóhivatalának parancsnoka elmondta, az elismerés a munkájukat segítő vezetőket illette most. A nyomozóhivatal 1994. szeptember elsejével alakult, feladatuk a pénzügyi bűn- cselekmények felderítése a megyében. A hivatal 1995-ben több mint két és fél milliárd forintnyi bűncselekményt, szabálysértést derített fel, míg 1996-ban közel félmilliárd forintnyit. A csökkenés okai közé tudható be a jogszabályok folyamatos változása, így a jövedéki, a szabálysértési törvényé, lehetőségeik ki- sebbedtek azzal, hogy bűncselekményeket szabálysértésekké nyilvánítottak. A Büntető Törvénykönyvből kikerült például a jövedékkel visszaélés bűncselekménye. Ugyanakkor folyamatos tevékenységük a megelőzésben észlelhető. Jellemzőként állapította meg, hogy az ügyek bonyolultabbakká, összetettebbekké váltak. Nagy „divat” lett a kőolajszármazékok illegális keverése, forgalmazása, a szeszes italok engedély nélküli előállítása. A nyomozóhivatalt nem érintette a korrupció, noha volt olyan eset, hogy egy vállalkozó 12 millió forintot ajánlott fel. Az eredményes felderítések következményeként a fantomcégek sorra eltűntek megyénkből. Az országos parancsnokság Békéscsabán új elhelyezési épületet vásárolt a hivatalnak, így korszerű körülmények között működhetnek. Rovó István elmondta, a Békés megyei hivatal személyi állománya igen fiatal, mégis mintegy fele, összesen 9- en elismerésben részesültek, többen főiskolán tanulnak tovább. Az elmúlt évben az ország 130 hivatalából 4 volt a kiemelkedő mind a törvényesség betartása, mind a felderítési eredményesség alapján. Az egyik a Békés megyei, a másik a nagylaki. A megyeparancsnok 1996-ot a csúcsok és a szakadékok évének minősítette, utalva a nagy kábítószerfogásokra és a komoly korrupciós ügyekre, melyekben el kellett járniuk. A vámosok rendezvényén jelen voltak a társszervezetek képviselői is, az együttműködés folytatódik. Szőke Margit Dr. Mátrai Mihály gyulai ügyvéd fizetési meghagyást bocsáttatott ki a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium ellen, mégpedig jogalap nélküli gazdagodás miatt. Követelése 154, azaz százötvennégy forint, s annak január 15-e óta járó 20 százalékos kamata, valamint az eljárás megindítására fordított 2 ezer forintos költsége. A látszat ellenére milliók, talán milliárdok sorsáról van szó. Dr. Mátrai Mihály ugyanis csupán egyike azoknak, akik a magáncégeknek koncesszióba adott magyar autópályák egyikén — történetesen a térségünket is igazságtalanul, hátrányos helyzetünket tovább rontóan üzemeltetett M—5-ösön — autóznak. Ám ő jogászi logikával végig is gondolta, mi történt vele pályázgatása közben. — A minisztérium azért tartozik ezzel a pénzzel, mert január 15-én igénybe vettem ä Kecskemét és Budapest közötti autópályát, s ekkor kifizettem oda és vissza úthasználati díjként 1700 Állásfoglalásában erkölcstelennek, igazságtalannak és hiányosnak nevezte az MSZOSZ Békés Megyei Képviseleti Testületé a kormány nyugdíjreform-tervezetét — hangzott el tegnap Békéscsabán, a megyei képviseleti testület ülését követő sajtótájékoztatón. Amennyiben a kormány nyugdíjreformtervezetét elfogadják, számolni kell azzal, hogy a nyugdíjalap fedezethiányos lesz, és ez a nyugdíjak csökkenését idézi elő. A hiány számítások szerint már a bevezetés első évében elérheti a 90 milliárd forintot, és a következő években akár az 1000 milliárdot is. A tervezetben sok a nyitott kérdés és a bizonytalan pont, például a korkedvezményes nyugdíj, az özvegyi nyugdíj és a rokkantnyugdíj tekintetében. A kormány koncepciójában a gazdasági, piaci tényező dominál, ami különösen kiszolgáltatottá teszi a biztosítottakat. Az MSZOSZ és a NyugdíjHárom évre, Az idei költségvetés készítésekor lényeges szempont, hogy a ’96- os évet sikerült egyenesben tartani — vezette be a dobozi képviselő-testület tegnapi ülésének egyik fő témáját Szatmári János polgármester. — Nem hoztunk át hiányt, kifizetetlen számlát A település önkormányzata ígéretesen törleszti a tavaly felvett beruházási hitelt, szeretnék azt rövid időn belül 10 millió alá szorítani. Érdemes volt áldozatot hozni a hitellel, hiszen „világ- színvonalúvá” fejlesztették az általános iskolát. Az önkormányzat forintot — mondja dr. Mátrai Mihály. — Kocsim dízelüzemű, 1900 köbcentiméteres. A megtett 150 kilométer alatt tíz liter gázolajat fogyasztott el, melynek vételára 1290 forint. Ez az összeg magában foglalja az útalapnak fizetendő 154 forintos hányadot is. A mezőgazdasági gépek üzemben tartói is jogosultak visszakérni az üzemanyag árából az útalapba befizetett összeget, mégpedig azzal az indokkal, hogy az üzemanyagot nem az útalap által létesített közúton használták fel. Jelen esetben is erről van szó, mert az út használatáért jelentős használati díjat fizettem, így erre az útszakaszra eső üzemanyag árából a minisztérium az útalapnak átadandó részt köteles nekem visszafizetni. Dr. Mátrai Mihály a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz nyújtotta be a fizetési meghagyás iránti kérelmét. Várható, hogy per lesz a dologból, hiszen a minisztérium vélhetően nem kíván fizetni... K. A.J. biztosítási Önkormányzat egyetért a reform szükségességével, de a kormány tervezetével szemben egy állampolgári jogon, vagy rászorultsági alapon járó alapellátási rendszert a munkanyugdíjjal kiegészülve lát reálisnak, mely mellett választható az önkéntes nyugdíj- biztosító pénztárak által kínált lehetőség. Ebben a rendszerben, mely a kiszámíthatóságot garantálja, az alapellátás és a munkanyugdíj a mindenkori átlag kereset 70, 75 százalékát tudná biztosítani. A megyei képviseleti testület állásfoglalásában kiemelte, amennyiben a kormány nem veszi figyelembe a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat nyugdíjreformra vonatkozó elképzeléseit, valamint a tervezet társadalmi vitáján elhangzott észrevételeket, úgy javasolja, hogy az MSZOSZ a szakszervezeti érdekérvényesítés keményebb eszközével álljon az élére egy országos megmozdulásnak. K. A. hasraütéssel feladatot is áthozott tavalyról: a belvízkárok 5,6 millió forintos kiadást jelentenek. Mindezekkel együtt kimondható: Doboz utolérte magát, a költségvetés helyzete stabilizálódott. Az államháztartási törvény módosítása nyomán a településnek 3 éves tervet is készítenie kell, amelyben — enyhén szólva—becsült számok szerepelnek majd, hiszen nincsenek irányelvek sem, csupán hasraütésszerűen határozhatják meg ilyen távlatban az elképzeléseket — fogalmazott a polgár- mester. L. E. Erkölcstelen reformtervezet Rekonstrukciós tervek Gyulán A pénzt helyben tartani „OKOS EMBER: AZT MONDJA, AMIT ÉN.” (Ignotus) A mozi újra nyitva A csanádapácai művelődési házban működik a helyi mozi. A nézők legnagyobb megelégedésére újra látogatható az intézmény. Mint azt Oláh Hajnalka művészeti előadótól megtudtuk, kéthetente szombatonként biztosít szórakozási lehetőséget a mozi az apácaiaknak. A programban ifjúsági műsorok is szerepelnek. Nagy várakozás előzi meg a Honfoglalás című magyar történelmi fűmet, amit a közeljövőben vetítenek a faluban. A következő előadás pedig február 15-én lesz, amikor a Bölcsek könyve című produkciót láthatják a község lakói. (Folytatás az 1. oldalról) számos hasonlóság mutatkozik a városok gondjaiban, a fejlődés irányaiban. A takarékos pénzügyi politika megvalósítása, a vállalkozói szellem erősítése, a beruházási tervek szem előtt tartása, a szociális pénzek átrendezése a jellemző elvek. Sokszor felvetődik, mi értelme van a testvérvárosi kapcsolatoknak? Legalább ezer—ezer személyt mozgósít, nem kérdőjelezhető meg a létjogosultsága — mondta az alpolgármester. Műemlékvédelmi szakemberekkel, hatóságokkal folyt tárgyalás arról az Erkel téri épületről, amely a Százéves cukrászdának is otthont ad. Az épület az ország egyik legértékesebb polgári háza, a Ladics-ház- zal figyelemre méltó együttest alkotnak. A helyreállítási elképzelésekben az Erkel téri épületet úgy terveznék meg, hogy az teljes egészében közösségi funkciókat nyerjen. A lakásokat a későbbiekben folyamatosan felszabadítják, beépített értékeiket megőrzik. Halaszthatatlan az épület süllyedésének megállítása, meg kell szabadítani toldalé- kaitól, s pincéjét is célszerű hasznosítani. Szóba került a Ladics-házzal közös udvamyi- tás is. ígéret van rá, hogy a rekonstrukciót kevés városi hozzájárulással központi pénzekből valósítják meg. Várostörténeti múzeum nincs Gyulán, ennek helyet adhatna az épület emeleti része. A hétfői képviselő-testületi ülés éjszakai részéről elhangzott, megszületett a döntés a Kiváló Polgár cím odaítéléséről. Hárman kapják, egy közülük posztumusz lesz. Március 15-én adja át a polgármester a kitüntetéseket. A városi televízió vezetői álláshelyére benyújtott pályázatról nincs döntés. Törvényességi kifogások merültek fel szavazásról, indítványról, a téma feltehetően a februári ülésen lesz ismét terítéken. A képviselői, bizottsági tiszteletdíjakat viszont megállapították inflációkövető elv szerint. A képviselői tiszteletdíj 36 ezer, a tanácsnoki és bizottsági elnöki 55 ezer, a képviselő-bizottsági tagé 45 ezer, a nem képviselőbizottsági tagé 18 ezer forint. A polgármester havi bruttó illetménye 168 ezer, az alpolgármesteré 144 ezer forint. Sz. M. A szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény idén január 1-jétől életbe lépett passzusai lehetővé teszik többek között, hogy a szakképzési hozzájárulást fizetők kötelezettségük 75 százalékát szakképzést végző iskolák javára fizessék be. Ennek apropóján, a szakképzés helyi lehetőségeinek javítására hívta tegnap érdekegyeztető megbeszélésre a gazdálkodó szervezetek vezetőit és az iskola- igazgatókat a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BMKIK) Szarvasi Területi Irodája. A rendezvény meghívott előadója Zahorán Hilda, a BMKIK békéscsabai szakképzési vezetője a jelenlévő vállalkozókat és cégvezetőket arra biztatta, merjék felvállalni a gyakorlati képzést. Megszűnne ezzel az iskolákkal való egymásra mutogatás, hiszen a cég csak olyan tudást várhat el a fiataltól, amilyen minőségű képzést ő nyújt neki. Amennyiben a gazdálkodó szervezet nem vesz részt a gyakorlati képzésben, a bruttó kötelezettség 75 százalékát szakképzésfejlesztési támogatás formájában valamely szakképző iskola számára átadhatja, s csak a fennmaradó 25 százalékot kell a központi alapba befizetni. A szakképzési vezető hangsúlyozta, a helyi közösség érdeke, hogy ezek a pénzek lehetőleg a településeken hasznosuljanak. és ne a központi alapba vándoroljanak. Hogy ez így lesz-e, az a helyi gazdálkodó szervezetek lokálpatriotizmusán is múlik. Cs. R.