Békés Megyei Hírlap, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-27 / 22. szám

6 Sport magaziN 1997. január 27., hétfő Szilágyi Sándor bizakodik pályaügyben is Mégis lesznek Gyulán salakmotoros versenyek Tavaly ősszel vészjósló jelzé­sek érkeztek a gyulai salakmo­toros klub háza tájáról. A város egyik legnagyobb hagyomá­nyokkal rendelkező sportága hazánkban másutt is válságba került, ahol egyáltalán még meg tudott maradni, Szegeden és Nyíregyházán még ezt sem tud­ták elérni. A fürdővárosban a téli megbeszélések tétje volt az is, hogy mi történik az önkormány­zati tulajdonban lévő, öt év után lejárt bérletű pálya használatá­val? A napokban a vártnál ked­vezőbb híreket kaptunk Szilágyi Sándor klubelnöktől. — Talán az a legfontosabb, hogy az országos bajnokság hat fordulója közül kettőt-kettőt rendez Debrecen, Miskolc, illet­ve mi Gyulán. Klubunk a június 30-ai harmadik és az augusztus 30-ai ötödik fordulót bonyolítja le. Mivel itthon igencsak meg­csappant a versenyzők száma, a bajnokság nyílt lesz, vagyis kül­földiek is indulhatnak, a bajnoki címet viszont természetesen a legjobb magyar nyeri. Sikerült a nézetkülönbségeket rendezni Hajdú Zoltánnnal, így továbbra is lesz kinek szurkolniuk a gyu­laiaknak. Ami a pályát illeti, az elnök még nem végleges információ­ként tudatta, de 99 százalékra vehető, hogy egy esztendőre ér­vényes bérleti szerződést tud­nak kötni majd az önkormány­zatot képviselő, a létesítménye­ket felügyelő sportcsamoki igaz­gatóság vezetőjével, Horváth Bélával, aki maga is nagyon sze­retné, ha nem halna ki a pálya. Ezekre a megbeszélésekre a közeljövőben kerül sor. Nagy gondot jejent viszont, hogy va­lakik a bajban tovább nehezítet­ték a klub dolgát: amit lehetett, leszereltek és elloptak a pályán lévő elektromos berendezések­ből, ahol tudták, kitépték a kábe­leket. A vandálok miatt egy sor pályatartozékot pótolni kell majd. (f) Könnyen felejthető mérkőzésen Nyíregyházi Sportula—Békéscsabai Főiskola DSE 3:0 (6, O, 6) NB I-es női röplabdamérkó'zés, Nyíregyháza, 200 néző. V.: Szabó K., Csernák. Nyíregyháza: Botos, Parti, SZABÓ, Ador­ján, Dér, ERDŐSNÉ. Cs.: Korpái, Gaál, Jakubovics. Edző: Szekér László. Békéscsaba: Bajkó J., Matics, Somogyvári, Antoni, Tóth É., Kazár. Cs.: Makovics, Weiperth, Bajkó Edit, Kocsis. Edző: Kormos Mihály. Lengyelre és Bajkó Enikőre egyáltalán nem számíthatott Kormos edző sérülés miatt, de Somogyvári, Kazár és Tóth Éva is kisebb sérüléssel vállalta a já­tékot. Jól kezdett a Békéscsaba, de ez a lendület csak két percig, azaz 0:2-ig tartott, ugyanis utá­na viharos gyorsasággal fordí­tott a nyíregyházi együttes, 9:4- nél már Kormos edző kikérte első idejét. A csabaiak egysze­rűen nem tudták tartani a hazai­ak két centerét, Szabót és Erdőshét, ugyanakkor a főisko­lás centerek ártalmatlannak bi­zonyultak ezen a találkozón. Pe­dig még ebben a játékrészben látszott leginkább az akarás a csabaiakon. A második szett könnyen felejthető játékot ho­zott, mindössze 12 perc alatt nyert a Nyíregyházi Sportula­Hansa Plast úgy, hogy a csabai­ak pontot sem szereztek. A fo­lyamatos cserék sem segítettek rajtuk. A folytatásban ismét 0:2- ig a vendégek voltak jobbak, eb­ben a játékrészben főleg nyitás­ból szerezték pontjaikat, ám ek­kor már a házigazdák is a csere­sorral szerepeltek. A békéscsabai főiskolások nem késztették nagyobb erő­bedobásra a listavezető Nyír­egyházát ezen a mérkőzésen. Kormos Mihály: — Ennél többre képes a csapat még ilyen összetételben is, amit szeret­nénk bizonyítani a Miskolc elle­ni mérkőzésen hazai környezet­ben a jövő héten. Mit terveznek a békéscsabai „kiemeltek”? Fehér Kupa karateverseny Mezőberényben Csaknem száz induló A békéscsabai Palotás Hajnalka (fehérben) aranyérmet nyert a gyermek korcsoportban a 25 kg-osok mezőnyében FOTÓ: SUCH TAMÁS (Folytatás az 5. oldalról) ehhez legalább egy bal átlövő" átigazolása is kellene. Még nem mondtunk le erről, de ahogy halad az idő, egyre ki­sebb az esély az erősítésre, az anyagiak hiánya miatt is. A hónapi végi, következő elnök­ségi ülés tehát alighanem azt fogadja el, hogy végezzünk a vitathatatlanul külön kategó­riát képező mostani legjobb öt gárda mögött. Az ifink akár favorit is lehetne, de nem ez a cél, hanem az, hogy minél töb­ben felnőjenek közülük az NB 1-hez. Ilyen szempontól iga­zán jól állunk, mert a talán legtöbb fiatalt foglalkoztató élcsapat vagyunk, ha bizo­nyos fokig kényszerből is. Ne feledkezzünk el a kupáról sem, mert a legjobb négy közé jutásért „jó” csapatot húz­tunk. Azt ugyan nem lehet ter­vezni, de örülnénk, ha Bohus Bea a most formálódó váloga­tottnak is tagja lenne, hiszen jól megértenék egymást Hochrajter Ritával... 2. — Az biztos, hogy megha­tározó szerepet csak egy komoly támogató esetén játszhatnánk. A Bábolna Rt.-vel még nem zárni­tak le a tárgyalások, minden nyi­tott és bizakodunk. Az év első hat hónapjára mindenesetre hat­millió forintra lenne szükség és ennek csak a töredéke áll rendel­kezésre. A legbiztosabbnak az önkormányzattól érkező pénz látszik, ami tavaly 4,6 millió fo­rint volt, de most kedvezőbb a csapatsportok helyzete és az összköltségvetés 1,7 százaléká­ból számításaink szerint 5 millió forintra számítunk. (Mához egy hétre a labdarú­gók, úszók és röplabdázók idei terveire térünk vissza.) Fábián István Az OMTK is elkezdte Megkezdte a felkészülést a tava­szi szezonra az Orosházi MTK megyei I. osztályú labdarúgó csa­pata. Mint Papp Imre edző el­mondta jelenleg tizenhét labdarú­gó, köztük öt ifjúsági korú láto­gatja a foglalkozásokat. A csapat célja a biztos bentmaradás kihar­colása. A kék-fehérek hetente há­rom-négy edzést tartanak és egy előkészületi mérkőzést játsza­nak. Heti egy alkalommal terem­ben gyakorolnak. A tervek sze­rint tíz edzőmérkőzésre kerül sor a bajnoki rajtig. Pályára lépnek a Hódmezővásárhely és a Tótkom- lós NB III-as együttesei ellen is. A játékosállományban nem várható jelentős változás. Zalai munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudja vállalni az edzésekre való járást, ezért a Rákóczi Va­sasba távozik, ahonnan a csatár, Kenyeres érkezik helyette, aki az ősszel a Battonya csapatában szerepelt. A súlyosan sérült, s még csak lábadozó Kálmánra nem számíthat a tavasszal a szak­vezetés. A nemrégiben elhunyt kitűnő orosházi labdarúgó. Túri József emlékére február 16-ától három vasárnap — kezdési idő: 11.00 és 13.00 óra—előkészületi tornát rendeznek az OMTK pá­lyán. A viadalon a Gádoros, az Orosházi Barátság, a Rákóczi Vasas és az OMTK együttesei lépnek pályára. V. L. Tóth Hajnalka a 32-ig jutott A hét végén a hollandiai Zoetermeerben nagyszabású nemzetközi női párbajtőr Világ Kupa versenyt rendeztek, ame­lyen pástra lépett Tóth Hajnalka, a Békéscsabai Előre Vívó Egye­sület válogatott kerettag verseny­zője is. Az előző heti budapesti Martini Kupa botlás után ezúttal javított Galli Zsolt edző tanítvá­nya. A selejtezőkben a békéscsa­bai vívónő jól szerepelt és a 32-es táblára került, ám a folytatásban már nem tudott továbblépni. A viadalon teljes magyar siker szü­letett, hiszen az aranyérmet Szalay Gyöngyi szerezte meg Hormay és Nagy T. előtt. Mezőberényben a Martinovics utcai általános iskola tornacsar­nokában rendezték meg szom­baton az idei év első karate ver­senyét a Fehér Kupa semi- contact stop megyei bajnoksá­got. A kezdők viadalán szép számmal indultak versenyzők, hiszen tizennégy egyesület 92 karatézója küzdött az elsősé­gért, a helyezésekért. Gregor László, a verseny főbírája, a megyei szövetség el­nöke így értékelt: — A megyei kezdők versenyén meglepően nagy kedvvel küzdöttek a fiata­lok. Örömmel láttuk, hogy olyan települések is bekapcsolódtak a a megyei karatesport világába, mint az eleki taekwon-dosok és a köröstarcsai kick-boxosok. Győztesek. Gyermekek. Leányok. 25 kg: Palotás Haj­nalka (Bcs. LTP SE TKD). 40 kg: Oszlács Katalin (Kétegyhá- za-Elek). 45 kg: Kiss Gabriella (Köröstarcsa). 50 kg: Gaudi Ro­zália (Kétegyháza-Elek). Fiúk. 25 kg: Kiss Márk (Me- zőberény). 30 kg. I. korcso­port: Kovács Gergely (Bcs. LTP SE kick-box). II. kcs: Skoumát Csaba (Bcs. LTP SE). 35 kg: Csurár József (Kétegyhá- za). 40 kg. I. kcs: Varga Attila (Köröstarcsa).II. kcs: Lázok Já­nos (Kétegyháza-Elek). 45 kg: Kovács Sándor (Kétegyháza- Elek). 50 kg: Bánfalvi Roland (Mezőberény).55 kg: Szelezsán György (Kétegyháza-Elek). Serdülők. Leányok. 44 kg: Zelényi Zsanett (Kétegyháza- Elek). 48 kg: Pataki Judit (Bcs. LTP SE TKD).60 kg: Sáli Kata­lin (Bcs. LTP SE kick-box). Fiúk. 40 kg: Szilágyi József (Dévaványa). 50 kg: Antal Já­nos (Bcs. LTP SE kick-box). 55 kg: Simanka István (Kétegyhá­za-Elek). 59 kg: Szöllősi Lajos (Mezőberény). 63 kg: Varga Zsolt (Szarvas). 69 kg: Kurtucz Csaba (Bcs. LTP SE). Fel­nőttek. Nők. 55 kg: Fehér Éva (Szabadkígyós).Férfiak. 57 kg: Petró András (Bcs. LTP SE kick-box). 69 kg: Gyaraki Gá­bor (Mezőberény). 74 kg: Harsányi Barnabás (Szarvas). 79 kg: Tóth István (Dévaványa). A mezőberényi verseny támo­gatói: Faipari Ktsz., Mezőberény, Mezőberényi 1. Sz. Általános Isko­la Diák Sportegyesülete. Tóth B. István Takács Ferenc humánkönyve A LOVAGI KORSZAKTÓL ATLANTÁIG ,,Si vis pacem, para — olympia!", vagyis ,,Ha békét akarsz, készülj az olimpiára!” Ez volt a második világháború miatt elmaradt helsinki olimpia jelmondata, egyben annak a könyvnek mottója, amely a Változó Világ Könyvtár soroza­tának 11. köteteként jelent meg az Áranyolimpia alkalmából. Lehet, hogy inkább illett volna akkor bemutatnunk, bár az is lehet, szerencsésebb most, hiszen az elmúlt nyáron jobban elveszett volna a sok „napi” olimpiai információ között. Arról nem is beszélve, ha belegondolunk, már Kr. előtt 776- ben említik annak az arisz­tokratának és szakácsnak egyaránt jegyezett Koroi- bosznak a nevét, aki a sta­dionfutásban lett első, egy­ben a halandók közül első győztes vök. Ehhez képest aligha késtünk el az alig tenyérnyi, de annál értéke­sebb kötet bemutatásá­val... Az avatott tollú szerző, dr. Takács Ferenc, a filozó­fiai tudományok kandidá­tusa sporttudósként is elis­mert. Mégse gondolja bár­ki is, hogy az egykori élvo­nalbeli atléta könyve nem „földközeli”, éppen ellen­kezőleg: már-már szóra­koztató stílusban szalad tolla, s erénye az is, hogy szinte ebből a 127 oldalból is részletes ismereteket szerezhetünk az olimpiák szövevényes kultúrtör­ténetéről. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoz­nánk, lapozzuk csak fel „A kalogakathia eszmé­nye” (a szellemi és testi képzést egyesítő fogalom) című fejezetet, amely taglalja, hogy a valláson kívül az antik Játékok eredetében a vallás mellett milyen nagy szerepe volt az ifjúvá avatási szertar­tásoknak. Túl azon, hogy az athéni és a spártai nevelési módszerek gyökeresn különböztek egy­mástól, van néhány olyan tulajdonság vagy inkább erény — amely a spártai ifjak pallérozására annyi­ra jellemző volt — hogy nyugodtan kitehetnék minden iskola folyosóján, de még a legtöbb család ottho­nában is intelemül. Hogy me­lyek is? Tessenek csak fi­gyelni! Úgy mint a mértékle­tesség, szerénység, türelem, egyszerűség, a fájdalom tűré­se, edzettség, a törvény és a „vének” tisztelete. De ugorjunk a mába. A szerzőt annak idején Mező tanár úr és Köröndi Margit Helsinkiben, felemás korlá­ton nyert aranyérme „fogta meg”. Most epilógusában tit­kon abban bízik, hogy hátha akad valahol egy tizenéves, aki az atlantai versenyek kap­csán figyelt fel a Nagy Játék­ra, netán ebből a könyvből egészíti ki hiányos ismereteit erről a tüneményes társadal­mijelenségről: az olimpiáról. Mi is ehhez szeretnénk sze­rény kereteinkkel hozzájárul­ni. F.I. Az olimpiák írta Takács Ferenc ÚTMUTATÓ Csak 290forintba kerül Autósport A Ferrari bemutatta az F310 B-t Maranellóban bemutatta idei versenykocsiját a Forma—1-es autós gyorsasági világbajnoksá­gon érdekelt olasz Ferrari-csa- pat, amelynek színeiben a német Michael Schumacher és a brit Eddie Irvine próbál szerencsét. A 650 lóerős csúcsteljesít­mény elérésére is képesnek tar­tott tűzpiros csodajármű, amely az F310 B névre lett elkeresztel­ve, 4358 milliméter hosszú, 1995 milliméter széles és 968 milliméter magas, súlya pedig feltöltött állapotban— a pilótá­val együtt—nem több 650 kilo­grammnál. Az erőforrást a 3000 köbcentiméteres, tízhengeres Ferrari-motor biztosítja, míg a kerekekre Goodyear-gumikat szerelnek. — Tavaly három világbajno­ki futamot nyertünk meg. Ebben az évben egy még erősebb, még jobban szervezett csapatot sze­retnénk kialakítani, s legalább eggyel több győzelem, azaz mi­nimálisan négy első hely meg­szerzését tűztük ki célul — fo­galmazott Luca di Monteze- molo, a Ferrari elnöke. Még job­ban szeretnék szerepelni, mint az elmúlt esztendőben, de azt nem ígérhetem, hogy én leszek a világbajnok. Úgy érzem, a jövő évben kedvezőbbek lesznek a kilátásaink, s akkor miénk lehet az első hely — nyilatkozta Michael Schumacher, aki 1994- benés 1995-ben világbajnoki cí­met szerzett a Benetton-csapat tagjaként. Szél Tibor aranyérmes Budapesten, szombaton az Olimpiai csarnokban ren­dezték meg a MASZ fedettpályás atlétikai verse­nyét. A viadalon rajthoz állt a 400 méteres távon Szél Ti­bor, a Békéscsabai AC kivá­lósága is. A békéscsabai fiú jól taktikázva biztosan győzött, 48,72-es idővel nagy vetélytársai, a csepeli Dombi (49,36) és a zalaeger­szegi Bella (49,39) előtt. A TOTÓ 4. HETI EREDMÉNYEI l.Atalanta—Cagliari .......................................4—1 1 2 ,Internazionale—Udinese.............................1—1 x 3 . Juventus—Reggiana....................................3—1 1 4 . Lazio—Bologna............................................1—2 2 5. Napoli—Parma.............................................2—1 1 6.Sampdoria—Perugia...................................5—2 1 7 . Verona—AC Milan.....................................3—1, 1 8 . Vicenza—Fiorentina....................................3—2 1 9 . Foggia—Chievo............................................0—0 x 10. Lecce—Cesena...................................2—1 1 11. Palermo—Genoa................................1—1 x 12 . Ravenna—Torino...............................0—3 2 1 3. Reggina—Salernitana........................3—0 1 + 1. mérkőzés: 14. Lucchese—Cosenza..........................1—0 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom