Békés Megyei Hírlap, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-24 / 20. szám
A RIZS KARRIERJE Történelmi és levéltári adatok valószínűsítik, hogy Magyarországon rizst először a törökök próbáltak termeszteni. (6. oldal) Őstermelői igazolvány A megyében a Békés Megyei Agrárkamara a gazdajegyzői hálózaton keresztül adja ki az ó'stermelól igazolványokat. (6. oldal) ÖNKORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS A REGIONÁLIS VASÚTTAL Ahol a kisvonatok zakatoltak Az ország egyik legnagyobb regionális vasútja Mezőhegyes székhellyel tavaly áprilisban alakult. Mindez 21 állomást jelent 19 megállóval és 26 települési kapcsolattal. A közelmúltban Perlaki Jánossal, a regionális vasút vezetőjével Magyarbán- hegyesen, a vasútállomás felújítását követő átadáson az önkormányzatok és a vasút közös lehetőségeiről beszélgettünk. — Tavaly vettem át a régió vezetését, 1974 óta vagyok vasutas, 14 évig állomásfőnökként dolgoztam Mezőhegyesen. Itt lakom, a szakmát gyermekkorom óta szeretem, ismerem. Ma az átalakulás éveit éljük. A vasút mérsékelni kívánja a régi hatósági szerepét és a bekövetkezett változásokkal is kénytelenek vagyunk a piac felé fordulni. Csak így tudunk megélni — mondta Perlaki János. — Miből adódott az önkormányzatokkal történő együttműködés gondolata? — Májusban a Mezőkovács- házán szervezett térségi találkozó erősítette meg az együttműködés szükségességét. Mezőhegyes mellett Magyarbánhegyes és Medgyesegyháza is jelentős forgalmat bonyolít le. Egyik cél az épületek küllemének és környezetének szépítése, amelyhez az önkormányzatok közhasznú munkásokat biztosítanak. Mezőhegyesen és az említett két településen már megköttetett a szerződés, de szeretnénk ezt mind több községre, városra kiterjeszteni. Az idő sürget, februárban írásban is sort kell kerítsünk a megállapodásokra, hisz már rajzasztalon van a következő évi menetrend. Úgy érezzük, akkor leszünk igazán utaspártiak, ha a menetrendeket is a helyi igényekhez tudjuk igazítani. — Többször szó esett arról, hogy a regionális vezetés feladata a Medgyesegyháza környéki kis falvakból a vonatok, autóbuszjáratok összehangolása. Van-e terv a megoldásra? — Nagyon szeretnénk a Volán képviselőivel és a környező községekkel olyan együttműködést kialakítani, hogy az utasok lehetőleg a vonatokhoz érkezzenek, illetve a megérkezőket el tudják szállítani a buszok. Erre mindenképp egyezséget kell kötni a Volánnal. Egyébként ennek megoldásához is az önkormányzatok adják a „felhajtó erőt”. — Az a hír járja, hogy megszűnik a magyarbánhegyesi vonal. — Medgyesegyháza és Magyarbánhegyes mindenképpen megmarad, mert csak úgy tudunk továbblépni, ha korszerűsítünk. A tervek szerint 1997-re Kétegyházától Újszegedig 150 millió forintot fordít a MÁV beruházásra, amely egyben munkahely-kiváltó is lesz. Azt azonban ígérni tudjuk, hogy az itt levő dolgozók a környező pályaudvarokon (Békéscsaba, Mezőhegyes, Kétegyháza) munkát kapnak. — Miért éppen Mezőhegyesen, Medgyesegyházán, Ma- gyarbánhegyesen születtek elsőként a megállapodások? — A személyes ismeretség hozta, másrészt Adám Lajos, a helyi állomásfőnök segített, akinek nagyon jó a kapcsolata az önkormányzatokkal. A vonalon már csak Mezőkovácsháza van hátra, de itt is folynak tárgyalások. Hasonló megállapodásra törekszünk Magyarcsanádon, Apátfalván, Pitvaroson, Amb- rózfalván, Nagyéren, ahol az állomásokat szintén közös erővel újítottuk fel. Szólhatnék még olyan ötletek megvalósításáról is, mint ami Medgyesegyházán vetődött fel: egy diákváró kialakítása. Régen a kicsi falvakba is eljutott a kisvasút, illetve több megállóhely kapcsolta az ország, a megye vérkeringésébe a települések lakosságát. A faluban a polgármester, az állomásfőnök, a rendőrparancsnok, a jegyző összejártak és megbeszélték a teendőket. Ma eltűnt ez a fajta kapcsolattartás és velük az információk. Bízunk abban, hogy a megállapodások keretében sikerül kölcsönösen segítenünk egymást, hogy ne csak a „bajok” kössék össze a vasutat a településekkel. Halasi Mária Nem mindegy, milyen képfogadja az utazót az állomáson, ami a település egyik „kirakata ” fotó: kovács Erzsébet Hírháttér Most akkor luxus vagy nem luxus az autó? Néhány nappal karácsony előtt egyik autókereskedő barátom elégedetten dörzsölte kezeit, mint mondta, már biztos, hogy ’96 decembere rekordforgalmat jelent számukra. Persze nem csak náluk, hanem más díle- reknél is élénk volt a forgalom, ugyanis ez évtől az új áfarendelkezések nem teszik lehetővé a kamatmentes lízing- konstrukciónak nevezett részletre való vásárlást, mondván: luxus... Tény: az elmúlt évben, a ’95- ös esztendőhöz viszonyítva, mintegy hatezerrel több, vagyis 74 ezer 134 új személykocsi talált gazdára a hazai piacon. Ez sok vagy kevés? Egy biztos: a Bokros-csomag „kézbesítése” előtti évben, vagyis 1994-ben mintegy 15 ezerrel több új autó talált gazdára hazánkban. Most már értem, hogy miért is nosztalgiáznak a kereskedők. A részletfizetésnél a kölcsönt folyósító bankok legrosszabb esetben is a pénzüknél maradtak, a vásárlók pedig számukra előnyös feltételek mellett juthattak új autóhoz. S aki tehette, az természetesen előbbre is hozta az autóvásárlást. Annak idején, gyerekkoromban, ha szülőfalum valamelyik utcáján végigpöfögött egy-egy automobil, az öregek összesúgtak, hogy vajon kihez jöttek luxusautóval? Akkor valóban luxus volt az autó. De nem csak akkor, azt hiszem, hogy napjainkban is az, pedig rohanó életünknek, mindennapjainknak a segítőjévé kellett volna válnia az évtizedek során. Szerte e hazában Átlag János-ok, családok ezrei áhítoznak autó után. Többnyire nem flancból. Közülük né- hányuknak, az egyre emelkedő benzinköltségek ellenére reménysugarat jelentett — mégha magas kamattal is — a részlet álmaik megvalósításához, életük könnyítéséhez, a távolságok időbeni csökkentésére. Mindez három hete már a múlté, a reménység fényecskéjét kioltották, az álmok egy pillanat alatt eltávolodtak, rideg valósággá lettek. így aztán hiába kínálják a kereskedők portékáikat, nincs aki megvegye azok közül akár még a legolcsóbbat is. Szerintem visszajutottunk oda, ahol egy évtizede topogtunk: összegyűjtöttük forintjainkat, a Merkúrnál befizettük azt előleg gyanánt, s tovább spóroltunk és vártunk a kiutalásra. S amire évek múltán végre megérkezett az értesítés, hogy átvehetjük a kocsit, addigra megemelték a jármű árát... s minden, vagyis a spórolás, a reménykedés kezdődhetett elölről. így aztán a körforgásban, ebben a nagy nemzeti társasjátékban, melyet nevezhetnénk Gazdálkodj okosamnak is, új játszótársakkal minden folytatódik. Az átlagember megint egy olyan döntés- sorozat áldozata, melyet azok alkottak, akik állami kocsival, az állam által finanszírozott üzemanyaggal és sofőrrel közlekednek. Szekeres András Dr. Csizmadia Ferenc, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Békés megyei igazgatója 1948. november 10-én született Orosházán, földműves családban. Szegeden a Déri Miksa Általános Gépipari Technikumban érettségizett, amely után műszaki pályára lépett. Dolgozott az orosházi Mezőgépnél, az Alföldi Kőolaj- és Gázipari Gépgyárnál, az Orosházi Állami Gazdaságban. Munka közben tanult, és 1984-ben végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán. A következőév novemberében egy véletlenül kezébe került pályázat alapján jelentkezett és jogászként felvételt nyert Békéscsabára, a PM Ellenőrzési Főigazgatóság Békés Megyei Igazgatóságára, amelyből később létrejött az APEH. Ennek igazgatói posztját—pályázat útján—1991 novemberében elnyerte. Nős, öt gyermek édesapja. Vezérállásban — Munkahelyeit tekintve igencsak sok helyen dolgozott. Volt műszaki ügyintéző, esztergagép-felújító, gyártmány- szerkesztő, tervező, beruházási előadó, szállításvezető, sőt egy sertéstelep hígtrágyakezelésének technológiájával is foglalkozott. Haszna vagy hátránya származott ebből a változatosságból? — Úgy szoktam mondani, hogy a széplelkű bérelszámolóktól a kemény rakodómunkásokig sok mindenki vezetője voltam, és egyiket sem bántam meg. Kifejezetten hasznomra vált, hogy sokféle közegben, sok emberrel dolgoztam, ami erősítette igazságérzetemet. — Az adóhivatalt nemigazán tartják a legkedvesebb intézménynek, ahol az emberek lelkűidével foglalkoznak. — Tudom, és nem is az ügyfelek leikével kell foglalkozni, hanem a törvény betűinek és szellemének megfelelően eljárni a köz érdekében. Van egy kedvenc példám. Hárman szomszédok egy utcában, egyikük alkalmazott, akinek a jövedelmét az utolsó forintig ismerik, és ezután kell adóznia, a másik egy vállalkozó, aki korrektül bevallja, amit kell, és ezután adózik, végül a minden kötelezettség alól kibúvó ügyeskedő, akit lényegében az utcabeliek tartanak el. Vagyis mi. Az adózás nem öröm, hanem a közterhek fedezésére szolgál, amiből részesedik minden arra jogosult. Ha tehát szidnak bennünket, szomorú vagyok, mert vagy az adózók nem tudják, mi a dolgunk, vagy mi nem dolgozunk jól. —Megítélése szerint hogyan dolgoznak? — Úgy gondolom, korrekten és megfelelő szakmai színvonalon. Igazgatóságunk létszáma 255, tavaly csaknem 200 ezer ügyiratot kezeltünk, százezres nagyságrendű a személyi jövedelemadó feldolgozás, és mintegy 90 ezer egyéb bevallással foglalkozunk. Ez felelősségteljes munka, ugyanakkor egyeseket eltántoríthat a törvényes útról. Szerencsére nálunk korrupció miatt nem volt elbocsátás, igyekszünk elejét venni a botlásoknak.-Elült-e már a székházépítés zaja, amivel az állampolgárok abbéli véleményüknek adtak hangot, hogy kacsalábonforgópalotát építtettek maguknak? — Feltehetően el, és az évente itt megforduló több tízezer ügyfél rájött, hogy az ő jobb kiszolgálásuk érdekében is épült az új székház. Ennek jegyében az előcsarnokban most alakítottunk ki egy korszerű, tizenkét fülkés ügyfélfogadót. Belépéskor mindenki kap egy hívószámot, a fülkék fölött olvasható, hol tartanak, így nem kell órákat várni, kiszámítható, hogy ki mikor kerül sorra. Orosházán, Szarvason, Szeghalmon szintén sokat változtak az ügyfélfogadás körülményei. — Néhány hete új országos vezetője van az APEH-nek, Pitti Zoltán helyett Kékesi László. Örül ennek vagy bánkódik miatta? — Se nem örülök, se nem bánkódom, dolgozom, mint eddig. Az bizonyos, hogy a vezetőváltás stílusváltást is jelent. Kékesi László nemrég azt nyilatkozta a sajtóban, hogy nem a büntető, hanem a polgárbarát adóhivatal az ideálja. Reménykedve várom az új hivatali magatartást. —Milyennek tartja a magyar adószabályokat? —yáítozónak. —Ön min változtatna, ha módja lenne rá? — Közvetlen adóigazgatási rendszert vezetnék be. Magyarán, helyben kellene befizetni és felhasználni az adó jelentős részét, s csak a központi költségvetést megillető részt utalnánk. Sajnos még ma is a nagykalap, illetve a visszaosztási rendszer van érvényben. —Mi a véleménye az adóhivatal első számú közellenségéről, a feketegazdaságról? —Addig fekete, amíg nem lehet elérni. —Kiket nem szeret igazán? — Akik a gazdagságukat csak hivalkodásra használják. —Mi lenne, ha nem az adóhivatal igazgatója lenne? — Ha egyszer majd nyugdíjba megyek, szeretnék visszatérni szüleim ősi foglalkozásához, a földhöz. Gazdálkodnék. Talán megtanultam, hogyan lehetne jól. Seleszt Ferenc
