Békés Megyei Hírlap, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-03 / 282. szám

SPORT 1996. december 3., kedd Kerekasztal-beszélgetés az Előre FC őszi szerepléséről a Csaba Tv-ben és Csaba Rádióban A higgadt értékelés mellett pénzre és erősítésre is szükség van Három Békés megyei média, a Csaba Tv, a Csaba Rádió és a Békés Megyei Hírlap közös szervezésben tegnap este kerekasztal-beszélgetés zajlott arról, miért is szerepelt az ősszel ilyen halványan a Békéscsabai Előre FC? Lapunk munkatársai erről faggatták Sisák Péter alpolgármestert, a klub nemrégiben megválasztott társadalmi elnökét, Pillér Sándort, az MLSZ elnökségének tagját, a megyei labdarúgó-szövetség elnökét, az Előre FC társadalmi elnökhelyettesét, Papp László ügyvezető elnököt, Silviu Iorgulescu vezetőedzőt és Major László labdarú­gót, a csabai csapat kapitány-helyettesét. Az alábbiakban ennek szerkesztett változatát adjuk közre. Mielőtt a meghívottak kaptak volna szót, egy bejátszásban Vágási Sándor, a Békéscsaba egykori kitűnő labdarúgója így összegezte volt csapata őszi tel­jesítményét: „A szezon előtt szétesett a csapat, de bizakodva vártuk az igazolásokat. Aztán következett egy jó rajt, és a Győr elleni meccsig gyűjtögette a pontokat a gárda. Úgy tűnt, utá­na elégedettek lettek a játéko­sok, az Újpest elleni meccs után pedig végleg szétesett az együt­tes. Össze kell szednie magát a csapatnak, mert nehéz lesz a bentmaradás. S hogy mi lehetett az oka? Vagy a fiúk nem érzik az NB I jelentőségét, vagy nem ütik meg az első osztályú játékosok szintjét.” Az alábbiakban az erre adott válaszokat kíséreljük meg összefogni. Nem volt önbizalma a játékosoknak Silviu Iorgulescu:— Igaza volt abban Vágási Sándornak, hogy a csapat jól kezdett és utána jött egy hullámvölgy. Az utolsó négy fordulóra ez különösen igaz. Nem az volt a gond, hogy nem akartak játszani a játéko­sok, inkább az, hogy nem volt önbizalmuk. Major László: — Egy telje­sen új csapat kezdett, amelyik nagyon meg volt ijedve. Ennek ellenére jól kezdtünk, igaz, hogy egy gyenge Stadlert győztünk le a nyitányon. Az edzőnk szavajá- rása, hogy csúszni-mászni kell minden mérkőzésen, és valóban ez a minimum. De ez nem biz­tos, hogy elég. Ugyanis ez a ke­ret nem biztos, hogy jó arra, hogy minden mérkőzést meg­nyerjen. Pillér Sándor: — A magyar bajnokság túlteng fővárosi és dunántúli csapatokban, a Ti­szántúlra nagyon kevés gárda jut. Ennek alapvető oka: króni­kus tőkeszegénység. Ezért ahogy szokták mondani, sze­gény ember vízzel főz. Nem akarom bántani a jelenlévőket, de akik jobbak, azok tízmillió­kért Vásárolhatók meg. Kény­szerhelyzetben voltunk, lejártak a szerződések, és elmentek a már említett játékosok. A mara­dék pénzen azokat vettük meg, akiket megtudtunk. Hogy most ez szerencsésen lett-e kiválaszt­va, vagy sem, nem tudom. Az, hogy egyáltalán össze lehetett hozni ezt a csapatot, azt tovább­ra is állítom, hogy Papp Laci érdeme. Papp László:—Azok ajáté- kosok, akik ide kerültek, mind a szakmával egyeztetett módon jöttek Békéscsabára. Ezért eb­ben az évben csak a bennmara­dás lehet a célunk. Menet köz­ben" formáljuk a csapatot, ami magában hordozza azt, hogy a jövőben is NB I-es legyen a bé­késcsabai csapat. Szurkolóinkat sajnos nem tájékoztattuk úgy, ahogy kell, és ebben elsősorban én hibáztam. — Miért ment el egyszerre hat játékos? Papp László: — Mielőtt ez megtörtént volna, minden játé­kos megkérdezte, hogy ki lesz az edző. Miután Pásztor ezt nem vállalta, szinte egyszerre jelen­tette be mind, hogy eltávozik. Próbáltak maguknak új egzisz­tenciát teremteni, pedig mind­egyiknek külön elmondtuk, hogy milyen csapatot szeret­nénk jövőre is. De nem bíztak abban, hogy ennek az anyagi háttere meglesz. —Tehát a pénz döntött? Papp László: — Nem, a leg­fontosabb az edző személyisé­ge­Silviu Iorgulescu: -—Benne- voltam a régi stábban, s nekem az volt a legfontosabb, hogy Pásztor Jóska azt mondta, nem vállalja. Két hónapig köztes ál­lapot volt. Én egy adott keretet kaptam, amin menet közben kel­lett módosítani. Azt hiszem, az átigazolás viszont nem sikerült. Ráadásul hibáztunk is. Megpró­báltunk újítani, de nem sikerült. — Mennyi pénz állt a klub rendelkezésére ahhoz, hogy új játékosokat vásároljon a nyá­ron? Vagyis mennyit kaptak az eltávozottakért, és mennyibe ke­rültek az érkezők? Miről beszél az utca embere? Papp László:—A legnagyobb hibát azzal követtük el, hogy ezt nem hoztuk nyilvánosság­ra. Sisák elnök úrral is arról meditáltunk, hogy kell-e erről beszélni. Ugyanis sokan meg­vádoltak azzal, hogy elkótya­vetyéltük a játékosokat, s a vezetők vagy én zsebre tettem a pénzt. —Húszszázalékos jutalékok­ról beszél az utca. Papp László:— Amikor ide­jöttem Békéscsabára, írásban olyan szerződést kötöttem a klubbal, hogy tízszázalékos ará­nyú jutalékos rendszerben dol­gozom, ám a mai napig soha egyetlen forintot sem vettem fel ilyen címen. Az elnökség egy­öntetűen úgy ítélte meg, hogy nem adtuk el olcsón a „győrieket”. — Lehet tudni, hogy mennyi­ért adták el a játékosokat? Papp László: — Hátukért összesen 18 és fél millió forintot kaptunk. —És vásárlásra mennyitfor­dított a klub? Papp László: — Tizenkét­millióforintot. Pillér Sándor: — Hat és fél millió forint hátránnyal indult a klub, hiszen ki kellett fizetnünk a tavaszi prémiumokat. Ezzel meg is nyirbálódott a lehetőség. Ezután egy újabb bejátszás következett. íme, egy szurkoló véleménye: „Nem gondoltuk, hogy egy 9—1-es vereségbe be­leszalad a csapat. Ha én lennék a klubelnök, másként csinálnám. Itt van például a kiváló utánpót­lás, akkor miért kell annyi fut­ballistát idegenből ide szerződtetni? Belvon Attilát például azért küldte el Pásztor József, mert bomlasztotta az öltözői hangulatot. Most miért kellett visszahozni?” — Ha már szó esett az után­pótlásról, úgy tűnik, mintha va­lóban kevesen jutnának szóhoz az itt nevelkedettek közül. Pedig olyanok is játszanak itt, mint az év ifjúsági sportolói labdarúgói versenyében Balog Zoltán, akiről úgy hírlik, hogy Bállá nevű külföldi menedzser rendel­kezik vele, s alig várja, hogy felépüljön... Viszi külföldre. Csak fiatalokkal nem lehet csapatot építeni Papp László: — Az utolsó kér­déssel kezdem: ez nem igaz. Silviu Iorgulescu: — Ez is összetett dolog. Az utolsó két évben például Varga és Kiss Jani már 17 évesen játszott a csapatban. Czipót, Nagy Lacit és Balázst is említhetem, hiszen alkalmanként ők is játszottak. Más kérdés, hogy idő kell ah­hoz, hogy igazán beépülhesse­nek a csapatba. De csak fiatal játékosokkal nem lehet új csapa­tot építeni. Emlékezzenek, a Fradi három éve csaknem ki­esett emiatt az élvonalból. A má­sik oldal az, hogy néhány fiatal játékos akkor sem tud bizonyíta­ni, ha legalább erős NB Il-es csapatba kerül. Mások viszont, mint Szarvas, Zahorán, Major, Kasik csak egy nagy kör után lettek komoly NB I-es játéko­sok. —Egy másik, sokakat foglal­koztató kérdés: túl sok idegenlé­giós játszik Csabán. Kötődésük a klubhoz, a városhoz nyilván lazább. Pillér Sándor: — Alapvető­en elégedettek vagyunk a csa­pattal. Végsősoron nem látok a felvetett kérdésben nagy problé­mát, hiszen összegyűjtött a csa­pat tizenöt pontot, és akárhogy is nézzük, csak az utolsó négy mérkőzés miatt alakult ki ennyi gond. Ennek az elemzése a döntő fontosságú, mert akkor megtaláljuk a továbblépés lehe­tőségét is. Ha most három pont­tal többet szereztünk volna, le­het, akkor nem lenne miről be­szélnünk. —Az iménti bejátszásból lát­hattuk, hogy egyre több az elé­gedetlen hang a lelátóról. A szurkolók olyan tacepaókat akasztottak ki, miszerint: ,,Papp Laci, takarodj!" Papp László ezt hogyan éli meg? Papp László: — Nem volt kellemes, ilyen életemben még nem volt. A váci mérkőzés előtt történhetett valami, sőt történt is jó néhány dolog. —Konkrétan mi történt? Papp László: — Én Békés­csabán mindig is a klubért, a városért dolgoztam. Hogy mi történt? Korábban sohasem me­rült föl, hogy itt román, szerb, orosz, cigány ellentét lehet. De nekünk azokból kell vásárol­nunk, akiket meg tudunk fizetni. Magyar játékosért minimum öt­millió forintot kémek. De ha még jobb labdarúgóról van szó, ez az összeg hatványozódik. Eh­hez hozzáteszem, hogy Szaba­dos 3,5 millióért futballozik itt. És kiderültek menet közben Filipoviccsal és Todoroviccsal kapcsolatban is bizonyos hozzá- állási problémák, s ezeket nem egyformán láttuk Silviu Iorgu­lescu vezetőedzővel. Ki miért ment a Narancsba? — És itt egy pillanatra álljunk meg, mert Filipovics és társai egy külön kérdés. Néhány fordu­lóval ezelőtt, amikor Puskás a narancsos éjszaka miatt el lett tanácsolva, akkor nagy rendcsi­nálás kezdődött. Most a Csepel- meccs után újabb három játékos fordult meg a Narancsbán, ám őket nem vonták felelősségre, sőt mindhárman pályára léptek alig egy héttel később a zárófordulóban. Silviu Iorgulescu: — Azért játszottak az érintettek, mert nem volt más játékos. Puskás nem azért ment el, mert a Na­rancsban járt éjszaka, hanem a büntetést követően hátat fordí­tott a csapatnak. A megnevezettek közül ketten nem jártak ott — Tényleg veszélyessé kezdett válni mostanában az öltözői hangulat amiatt, hogy úgymond sokfelől jöttek a csapat tagjai? Major László: — Inkább csak arról van szó, hogy két­három vereség után egy öltözőben nem olyan hangulat uralkodik, mintha győzelmek után lennénk. Ezt a sikertelen­ség szülte, és voltak problémák. Papp László: — Hogy léte­zik az, hogy Békéscsabán törté­nik egy ilyen narancsos ügy, és másnap az egész ország erről beszél? És itt meghurcolunk já­tékost és kihallgatásra visszük, szembesítjük, miközben kide­rül, hogy a három megnevesített közül kettő nem járt ott azon az éjjelen az Szent István téri szó­rakozóhelyen. — Mi szükséges ahhoz, hogy a következő három hónapos szü­netben rendet tegyenek a klubon belül, és a csapat tavasszal előre lépjen? Sisák Péter: — Mindenféle­képpen szükség van arra, hogy rendezzük a sorokat. A helyezés is, a pontszám is, de főleg az utolsó négy mérkőzés kapcsán kialakult helyzet az, amelyre ez feltétlenül okot ad. Az utóbbi vereségektől független is azt ter­veztük, hogy komoly számve­tést csinálunk. Arra nem gon­doltunk, hogy ilyen fekélyessé váló problémákat is kezelni kell. Meg kell találni a fonal két vé­gét, és össze kell kötözni. Egy görcs azért csak lesz rajta, de én bízom benne, hogy ettől függet­lenül azon a fonalon tovább le­het haladni. — Ha jól játszik a csapat a tavaszi szezonban, mindjárt ki­egyenesedik, s mindjárt keve­sebb gubanc lesz. Sisák Péter: — Ez nyilván­való, de az a kérdés, hogyan lesz fejlődés? —■' Ehhez viszont elengedhe­tetlen a stabil gazdasági háttér. Milyen lehetősége lesz e téren a klubnak előre lépni? Sisák Péter: — Sajnos, hosszú idő óta nincs stabil támo­gatója a klubnak, és ez rengeteg problémát okoz. Most az a leg­fontosabb, hogy a jövő évi mun­kához szükséges pénznek leg­alább az egyharmadát minél ha­marabb előteremtsük, ez hozzávetőleg 30 millió forint. Ezen dolgozunk már több hete, és a lehető legrövidebb időn be­lül szeretnénk az anyagiakat sta­bilizálni. És ezt hosszú távon, akár három-négy évre meg kell oldani. — Ki-ki a mßga területén hogy látja a legfontosabb téli teendőjét? Stabilizálni a játékoskeretet és a gazdasági hátteret Pillér Sándor: — A belső egy­ségnek a helyreállítása a legfon­tosabb. A harmonikus együtt­működés játékos és edző között. Papp László: — Egy csatárt kell még a Békéscsabának sze­rezni minimum, esetleg egy irá­nyító középpályás is kellene. Silviu Iorgulescu: — Körül­belül így gondolom én is. Ezt sokszor beszéltük Pillér Sándor­ral és Papp Lászlóval. Nemcsak egy csatár kell, hanem kell egy futó ember is a bal oldalon, de remélem, hogy azok, akik itt az őszi szezonban megsérültek, ta­vasszal végig egészségesek lesznek, gondolok itt Raducura, Balog Zoltánra, Sándor Mátyás­ra, és mindehhez kell egy jó téli felkészülési program. Major László: — Ha min­den rendeződik, akkor nyugod­tan föl tudunk készülni, és ha megint lesz egy lendületes kez­dés, akkor úgy érzem, hogy nem lesz gond a bennmaradással. Sisák Péter: — Mindenkép­pen az szükséges, hogy stabili­záljuk a helyzetet, de nem ebben az állapotában. Ez a játékos­keretre, a gazdasági háttérre egyaránt vonatkozik. És ehhez kell egy nyugodt háttér. Fábián István—Jávor Péter Az NB I-es labdarúgó-bajnokság állása l.MTK 17 15 1 1 47—12 46 2. Ferencvárosi TC 17 13 2 2 39—20 41 3. Új pesti TE 17 12 3 2 39—17 39 4. Vasas Casino Vigadó 17 12 2 3 27—12 38 5. Kispest-Hon véd FC 17 9 3 5 26—21 30 6. Debreceni Vasutas SC 17 8 4 5 33—21 28 7.Budapesti Vasutas SC 17 7 4 6 22—16 25 8. Győri ETO FC 17 7 3 7 22—27 24 9. Zalaegerszegi TE 17 7 1 9 17—30 22 lO.Haladás Vasutas FC 17 5 5 7 20—19 20 11. Vác FC Samsung 17 5 4 8 22—27 19 12. Videoton Fehérvár FC 17 4 6 7 20—22 18 13. III. kér. TVE 17 4 6 7 23—31 18 14. Békéscsabai Előre FC 17 4 3 10 19—34 15 15. Siófoki Bányász 17 4 3 10 13—31 15 16. Csepel SC 17 2 7 8 25—31 13 17.1nnstadt Stadler FC 17 2 3 12 9—27 9 18. Pécsi MFC-Titán 17 1 4 12 13—38 7 A tegnapi szezonzárón: Haladás VFC—MTK 0—0. A kerekasztal válaszadói, balról, Major László, Silviu Iorgulescu, Papp László, Pillér Sándor, Sisák Péter FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom