Békés Megyei Hírlap, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-03 / 282. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1996. december 3., kedd KÜika Nyugdíjasok fóruma. (z) Békés Város és Környéke Nyugdíjas Érdekvédelmi Egyesülete december 12-én, csütörtökön délután két óra­kor a városi művelődési köz­pontban nyugdíjas-fórumot rendez ,A nyugdíjasok jelen­legi helyzetei milyenek a ’97- es kilátások” címmel. A téma előadója dr. Pirítyi Ottó, az országos szövetség elnökhe­lyettese és Vári László, a bé­kési egyesület elnöke. Premier. (1) A mezőko­vácsházi Crazy Theatrum december 7-én 18 órától a városi művelődési központ­ban mutatja be két részben Richard Rodgers, Oscar Hammerstein II., Howard Lindsay és Russel Crovse A muzsika hangja című leg­újabb musicaljét. A premier­re a jegyek elővételben is megrendelhetők. Fillérekből. (1) A ka­szaperi iskolások elsők kö­zött csatlakoztak a Vöröske­reszt felhívásához, hogy gyűjtsenek össze minél több használatból kivont 10 és 20 fillérest. Idáig több mint 1000 forint értékben össze­sen 7637 darabot gyűjtöttek össze és adtak át a területi szervezetnek. Költségvetés, (z) A ja­nuár elsején ismét önállósuló Csárdaszállás önkormányza­ta a napokban megtartott ülé­sén első olvasatban tárgyalta a falu jövő évi költségvetését, mely egymillió forintos tarta­lékkerettel 20,1 millió forint. A képviselő-testület döntése értelmében az intézmények zavartalan működésének fel­tételeit igyekeznek biztosíta­ni, ezért jelentősebb beruhá­zást és felújítást a jövő évre nem terveztek. Gyógyítónap. (t) A Lé­lekmentő Alapítvány bemu­tatkozó gyógyítónapot tart december 4-én, szerdán 14 órai kezdettel Békéscsabán a nyugdíjas-egyesület székhá­zában, a Luther utca 6/1. szám alatt. A rendezvényen ingyenes állapotfelmérésre lesz lehetőség, és árusítással egybekötött árubemutatót tartanak. Súlyos baleset, (t) A 47-es főúton, Körösladány és Körös- tarcsa között súlyos baleset történt tegnap délelőtt: egy álló tehergépkocsinak ütkö­zött hátulról — eddig ismeret­len ok miatt — egy kisteher­autó, amelynek vezetője sú­lyos, életveszélyes sérülést szenvedett. „A LELKIISMERET: EZER TANÚ.” (Quintilianus) Változó időkben a tűzvédelem Kovács János tűzoltó ezredes­nek, a Gépipari Tudományos Egyesület megyei szervezete tűzvédelmi szakosztálya elnök- helyettesének köszöntőjével kezdődött tegnap délelőtt Gyu­lán, az Erkel művelődési házban az országos tűzvédelmi konfe­rencia második napja. Kovács János bemutatta a résztvevők­nek utódját, Békés megye új tűz­oltóparancsnokát, Nyeste Lajost is. Lebenszky Attila polgármes­ter a már konferenciavárossá váló Gyula vendégeként üdvö­zölte a tűzvédelmi szakembere­ket. Zsilinszki András, a GTE megyei szervezetének elnöke szólt arról, hogy 1986-ban a köz­ponti szakosztállyal együtt útjá­ra indították Gyulán az országos tűzvédelmi szeminárium-soro­zatot. A fórumteremtés azóta is sikeres, kibővülve az elméleti kérdések iránti igénnyel. Nyitó előadásában dr. Sági János tűzoltó dandártábornok, tűzvédelmi főigazgató elmond­ta: a tűzvédelmi törvény megje­lenését hamar követték a végre­hajtási szintű kormányrendele­tek, ám a kapcsolódó miniszteri rendeletek még váratnak ma­gukra. Az ország tűzvédelmi helyzetét van, aki úgy jellemzi, hogy az elvárhatóság szintjén áll, mások szerint a szakadék szélén. A tények azt mutatják, romlott is, javult is. Bár volt ka­tasztrófát magában hordozó tűz­eset, azt sikerült időben, köz- megelégedésre elhárítani. A létesülő nagyberuházásokra, felújításokra nem jellemző a tűzvédelem hanyagolása, ám ez nem mondható el a nagyvállala­tok privatizációja során alakuló gazdasági társaságokra: leépül­nek a szervezetek, figyelmen kí­vül hagyják a tűzvédelmi elő­írásokat, a dolgozókat is kevés­bé készítik fel. A mezőgazda­ságban egyre nehezebb az erdők védelme, a közlekedésben a ve­szélyes anyagokat nem mindig a nemzetközi előírásoknak meg­felelően szállítják, aggasztó az egészségügy, az oktatás, a kul­túra intézményeinek tűzvédelmi helyzete, ugyanígy a lakóházaké is. Megjelent az a folyamatsoro­zat, amikor az egymással szem­benálló házastársak tüzet okoz­nak, a kereskedelemben pedig számolni kell a konkurenciaharc miatti gyújtogatások, robbant- gatások bekövetkeztével. Az or­szág tűzvédelmi eseményeinek kétharmadát a tűzesethez vonu­lás, a többit a műszaki mentés teszi ki. Ez utóbbit a törvény kötelező feladatként előírta a tűz­oltóságnak, ugyanakkor nincs meg hozzá a felszerelés, így nincs is mivel felkészülni. Ezen műsza­ki regionális mentési központok létrehozásával próbálnak segíte­ni. A hírösszeköttetésben jelentős korszerűsítést valósíthattak meg azzal a 140 millió forintos pályá­zati összeggel, amelyet a közle­kedési minisztériumtól nyertek. Az állami tűzoltóság felügyeleti, ellenőrző szerepét erősítették, ugyanakkor a megyei parancs­nokságok létszáma a minimálisra csökkent. Szó van arról, hogy ré­giószinten összevonják ezeket, ám ehhez idő kell. Az önkor­mányzati tűzoltóságokat néhány kivétellel nemigen tudja támogat­ni az adott település. A létesítmé­nyi önkéntes tűzoltóságoknál már kedvezőbb a helyzet. Min­denesetre a tűzoltóság működő­képes és jövőre más elosztási rendszerrel bizonyára az is ma­rad — öszegezte a főigazgató. A változások és hatásaik je­gyében szervezett konferencia ma zárul Gyulán. Sz. M. Az orvosi kamara is a társadalom tükre (Folytatás az 1. oldalról) — Most milyen témákon és területeken dolgozik a megyei kamara, hogyan sikerült a ta­nácskozásuk? — Szerepünk van a szakmai racionalitások érvényesítésé­ben. Az újonnan lett bizottsági tagoktól is sokat várunk. A köz- gazdasági és jogi bizottság sze­mélyi problémák miatt nem mű­ködött, dr. Mészáros Piroskát (Békéscsaba) és dr. Bérezi Ilo­nát (Békés) ide választottuk. Az etikai bizottság komoly ügyek­ben döntött már eddig is. Jól mű­ködik a felügyelő és a szakmai bizottság, az előbbi új tagja lett dr. Hrabovszky Róbert (Békés­csaba). Ki kell dolgozni a szak­mai bizottság, a szakfőorvosi kar jogait, annak határait. A szakmai bizottság új tagjai: dr. Dósa Gábor (Gyula) és dr. Hudák János (Orosháza). Egy jó kamarai törvény kellene, ame­lyik több jogot biztosít a kamarai testületnek. Nagyobb szerepet kell vállalni a továbbképzések­ben, a minősítésekben. Megyei képviselő-testületi határozatunk már van egy alapítvány létesíté­sére, de meg is kell azt valósíta­ni. Ez elősegíthetné a nyugdíja­sok, a szociálisan rászorulók tá­mogatását. Érvényesítenünk kell a kamara köztestületiségét. Komoly felelősséget érzünk a megyei betegellátás biztosításá­ért. —A tagok felteszik a kérdést, mit kapnak a pénzükért, a tagsá­gidíjért? — Amíg nincs baj, nem érzé­kelik a kamara fontosságát, Amennyiben valaki bajba kerül, meg kell védeni, akár a munka­adó, akár a gyógyítás területén, akkor szüksége lesz a kamarára. Hogy milyen lesz a kamara, az a tagságtól függ. Rajtunk, az or­vosokon múlik, „csak” eggyel több szervezet vagy életképes érdekvédelmi, szakmai testület lesz-e a miénk. A kamara is a mai magyar társadalom tükörké­pe. Bede Zsóka Emberölés kísérlete bűntett alapos gyanúja miatt indult nyomozás Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség December 1-jén 17.40 óra körüli időpontban Békéscsa­bán, a Szarvasi úti kamion- terminál konyhahelyiségé­nek az ablakán keresztül is­meretlen tettes több lövést adott le a bent dolgozó 25 éves alkalmazottra. A sértettet a lö­vések eltalálták, súlyos, életve­szélyes sérüléseket szenvedett. Kórházba szállítás után meg­műtötték, túl van a közvetlen életveszélyen. A Békés Megyei Rendőr- főkapitányság bűnügyi osztá­lya emberölés kísérlete bűn­tett alapos gyanúja miatt ren­delt el nyomozást. Még az éj­szaka folyamán őrizetbe vet­tek egy személyt, aki a bűncse­lekmény elkövetésével alapo­san gyanúsítható. A bűncse­lekményt az eddigi megállapí­tás szerint magánéletbeli konfliktus motiválta. A rendőrség kéri, hogy akik vasárnap 17.00—18.00 óra után a MOL-kútnál tankoltak, autót mostak vagy más célból megjelentek, jelentkezzenek a rendőrségen meghallgatás vé­gett. Ugyancsak kérik azok je­lentkezését, akik a Szarvasi úton vagy Békéscsaba terüle­tén találkoztak, illetve látták a GAA—998 frsz.-ú, középkék színű, 1.6 GL Toyota Corolla típusú személygépkocsit köz­lekedni a fenti időpontban. (Bejelentést a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűn­ügyi osztályán, Békéscsaba, Bartók Béla út 1—3. vagy tele­fonon: (66) 444-833, 21-78-as melléken lehet tenni.) Mladonyiczky Béla emlékére Kiállítás a Szlovák Kultúra Házában Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Szlovák Kul­túra Háza vezetősége és a Mladonyiczky család emlékki­állítás megnyitójára hívta a ta­valy elhunyt Mladonyiczky Béla szobrászművész tisztelőit, rokonait és ismerőseit tegnap délután a nemrégen átadott Szlovák Kultúra Házába. Az ün­nepélyes megnyitón Takács Győző festő- és keramikusmű­vész köszöntötte a vendégeket. Dr. Pogány Ö. Gábor művé­szettörténész, a Magyar Nemze­ti Galéria nyugalmazott főigaz­gatója betegsége miatt nem tu­dott eljönni a megnyitóra, ezért levélben méltatta a művész jelentőségét. A magyar szobrá­szat kiemelkedő egyéniségé­nek, századunk egyik legna­gyobb alkotójának nevezte Mla- donyiczkyt, akinek művészetét elsősorban a sokrétűség, a válto­zatosság emelte magasba. Szob­rait, kisplasztikáit és érmeit — amelyekből Takács Győző és Szabó Gábor fotóművész ren­dezte a kiállítást—mindig rend­kívüli műgonddal alkotta meg, tiszteletben tartva a nemes anyagban való megjelenést. Munkáit az intellektuális meg­alapozottság, az árnyaltság és a szuggesztív erő jellemzi. Külön méltatta a levélíró, hogy a mű­vész diplomájával a zsebében 1961-ben visszatért szülőföld­jére, a könnyebb érvényesülés helyett a vidéki életet választot­ta és népművelőként, tanárként is harcolt a térség kultúrájának elismertetéséért. Dr. Földy Ferenc, a Magyar Comenius Társaság titkára, a sárospataki Comenius Tanító­képző Főiskola nyugalmazott főigazgatója a diáktársak nevé­ben tisztelgett Mladonyiczky emléke előtt. Mint mondta, a diákévek után 1986-ban talál­koztak újra, amikor több pályá­zó közül Mladonyiczky érmét, plakettjét választotta a társaság. A művész a Comenius utcának ajándékozta nagyméretű dom­borművét, így műveiben immár állandó a jelenléte Sárospata­kon, s örökös tagja a társaság­nak, amelynek képviselői most a kiállításon elhelyezték a hála koszorúját. A megnyitót Kalapos László színművész Ady Endre Válasz című versével, a Szlovák Óvó­nők Népdalköre, valamint a Szlovák Pávakör énekével tette még ünnepélyesebbé. Niedzielsky Katalin / Újabb lépés az integráció felé Mint ismeretes megyénk három főiskolája — a békéscsabai Körösi Csorna Sándor Főiskola, a DATE Mezőgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Ka­ra és a Brunszvik Teréz Óvó­képző Főiskola — regionális Alföld Főiskola néven kíván in­tegrációra lépni egymással. Az ehhez vezető út egyik fontos állomásához értek el teg­nap, amikoris megalakították az integrációt előkészítő és ellen­őrző külső szervezetet, az ideig­lenes kormányzótanácsot. A ta­nácskozás a szarvasi óvóképző főiskolán folyt, a házigazda in­tézmény főigazgatója, Szakács Mihályné dr. elnökletével. A rendezvényen részt vettek az in­tegrációban leginkább érdekelt megyei szervezetek képviselői, továbbá Szövényi Zsolt, a köz­oktatási minisztérium főosz­tályvezető-helyettese. A meg­hívottak köréből alakult ideigle­nes kormányzótanács elnöke dr. Simon Imre, a megyei közgyű­lés elnöke lett, az integrációval kapcsolatos operatív feladatok végrehajtására alakult munkabi­zottság elnökévé dr. Köteles La­jost, a Körösi Csorna Sándor Főiskola főigazgatóját válasz­tották. A tanácskozáson hangsúlyt kapott: az Európai Unió nem ál­mokat finanszíroz, hanem konkrét projekteket. Mint azt dr. Köteles Lajostól megtudtuk, az új integrá­ciós regionális információs rend­szerkialakítására világbanki hitel­re pályáznak. A világbanki pályá­zat három alprogramra építkezik. Ennek egyik lényegi eleme az új integrációs rendszer létrehozá­sa, amely az oktatás és tudomá­nyos kutatás mellet tanácsadás­sal és szolgáltatással is foglalko­zik- Cs. R. Harapós haragos Egy érdekes eset is szóba került a Szeghalmi Rendőrkapitány­ság tegnap délután tartott havi sajtótájékoztatóján. R. L. szeghalmi lakost az Sz. J. füzesgyarmati lakos ellen in­dult bűnügyben hallgatták meg a minap a kapitányság munka­társai. R. L. terhelő vallomást tett Sz. J.-re, aki ezt megtudva, alaposan megharagudott a szeg­halmi fiatalemberre. Ezt köve­tően, amikor a füzesgyarmati diszkóban a két férfi találkozott, a bűnügyben érintett Sz. J. R. L.- nek a tanúvallomást szóvá tette. Szó szót követett, majd tettle- gességig fajult a helyzet. A bu­nyó során R. L. tűnt erő­sebbnek, ám csakhamar fordult a helyzet. Sz. J. úgy megharap­ta a szeghalmi fiatalember első ujjperecét, hogy az elmérgese­dett. R. L. jelenleg is kórházi kezelés alatt áll. M. B. Csorvási cikcakkok a 47. számú főúton (Folytatás az 1. oldalról) a sarat. Az is kérdéses számom­ra, hogy mi lesz télen, ha a hó belepi a padkákat. Az orosházi vállalkozó, aki nap mint nap arra autózik, így bosszankodott: — Milliókért szlalomozunk. Szerintem nagyobb baleseti for­rást rejtenek ezek a kunkorok, a szűkített szakaszok. Arról nem is beszélve, hogy a lassított for­galomnak köszönhetően a csor- vásiak szagolhatják a megnö­vekvő kipufogógázt is. Ilyen és ehhez hasonló véle­mények hangoztak el röpke köz­vélemény-kutatásunk során. Természetesen megkérdeztük a Békés Megyei Közútkezelő Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatóját, Máté Andrást is, akinek munkatársai hétfőn kezdték rrjgg az említett szakasz műszaki átadását, átvételét. — Most kaptuk meg a minő­sítéseket, a hiányosságok pótlá­sára is sor kerül és ha minden elfogadható, forgalomba helyez­zük a csorvási szakaszt, ami esz- tétikusabb és sokkal biztonságo­sabb is lesz, mint eddig volt. A gyalogosoknak nem kell majd félniük, ha át akarnak menni az úttest egyik oldaláról a másikra. A közúti jelzőtábláknak köszön­hetően télen sem okoz majd gon­dot a sok kiszögellés. Egyébként mi is kaptunk észrevételeket, de ez elsősorban azok részéről érke­zett, akik a KRESZ előírásait be nem tartva közlekedtek eddig is. Megértem a szakmán kívüliek el­lenérzését, de higgyék el, a köz­lekedőket szolgálja az új átkelési szakasz. Csete Ilona Kalcsó képei a Folyosógalériában A Békés Megyei Hírlap Folyosógaléria sorozatában — Várkonyi János és Csuta György után — a kétegyházi Kalcsó József festőművész kiállítását nyitotta meg tegnap Niedzielsky Katalin felelős szerkesztő. A művész életének jelentősebb állomásait említette, ars poeticáját idézte: „A festés számomra készenlét és kapcsolatkeresés; lehetőség az örömszerzés tárgyiasítására.” Az „örömkereső képfestő” a realizmusban hisz, amely kiemel a mindennapiságból, ugyanakkor nem feledteti a valóságot. — A szerkesztőségnek elismerés, megtiszteltetés, hogy rangos műalkotásoknak adhat helyet. A kiállítások szebbé, otthonosabbá varázsolják ezt a szellemi műhelyt. Bár kicsit szűk, kicsit sötét a folyosó ahhoz, hogy a műélvezethez ideális legyen, amit a hely nem nyújt, azt szeretnénk gondo­latban, lélekben pótolni. Abban bízunk, hogy az újságírókban és a festőművészekben közös vonás az emberek, a társadalmi jelenségek, a természeti szépségek iránti érzékenység — hangzott el többek között a megnyitóbeszédben. Kalcsó József tárlata három hétig látogatható, természete­sen a nagyközönség számára is. A Folyosógaléria következő vendége: Szereday Ilona festőművész. Kalcsó József festőművész kiállítását Niedzielsky Katalin felelős szerkesztő nyitotta meg fotó: lehoczky Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom