Békés Megyei Hírlap, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-06 / 285. szám

MEGYEIKÖRKÉP 1996. december 6., péntek Geszti örömök, (m) Csak­nem 150 geszti óvodás és isko­lás gyermek örülhetett tegnap a Népjóléti Minisztérium égisze alatt működő Gyorssegély Ala­pítvány Mikulásának. Irázi Ist­ván, az iskola igazgatója ugyan­is a közelmúltban megpályázta az átmenetileg nehéz anyagi helyzetbe került családok, egyé­nek megsegítésére létrehozott alapítvány legutóbbi pályázatát. A Télapó-ünnepséghez csoma­gonként 400 forintot nyert a falu oktatási intézménye. A csoma­gokat a helyi önkormányzat állí­totta össze, de a Mikulás Buda­pestről érkezett. Vezetőségválasztás, (c) A kondorosi Magvető Gazdák Mezőgazdasági Szövetkezeté­ben tartottak tegnap közgyűlést. A tisztségviselők beszámoltak itt az elmúlt négy év munkájáról, illetve a tagok az elkövetkezen­dő négyéves időszakra vezető­séget választottak. A szavazás eredményeként a Magszöv ötta­gú igazgatóságának elnöke to­vábbra is Maczik Mihály, a há­romtagú felügyelő bizottságé pedig Kovács Pál. Szabadegyetem, (ö) Foly­tatódik a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium szabadegyeteme. December 6-án, ma 16.30 óra­kor, a gimnázium 105-ös termé­ben dr. Erdész Adám törté­nész—levéltáros előadását hall­hatják az érdeklődők Polgároso­dás tegnap és ma címmel. Vendégvárók, (r) „Legyen a vendégünk egy csésze teára” a kondorosi Polgári Olvasókör és az Idősek Napköziotthona ek­képpen invitálja az érdeklődő­ket december 6-án 14 órára a közöségi házba. A csésze forró ital melléjó hangulatú beszélge­tést, kellemes időtöltést ígérnek. Vevőtalálkozó, (t) A KI­TE Rt. Vetőmag-kereskedelmi üzletága és békéscsabai alköz­pontja ma délelőtt Békéscsabán vevőtalálkozón tájékoztatja ügyfeleit, a meghívott szakem­bereket a cég idei fajtakísér­leteiről, valamint kukorica, nap­raforgó, burgonya fajta- és hib­ridajánlatairól. ÉTE-taggynlés.(t) Az Épí­téstudományi Egyesület Békés Megyei Csoportja ma 17 órakor Békéscsabán, a Garzon szálló dísztermében tartja éves taggyű­lését és klubestjét. Hárommilliót raboltak. Két álarcos férfi csütörtökön elrabol­ta az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium dolgozóinak decem­beri és 13. havi fizetését együtte­sen körülbelül 3 millió forintot. Az ismeretlen — 18-20 év körüli — elkövetők pisztollyal kényszerítet­ték az iskola dolgozóit, hogy a föld­re hasaljanak, kezüket, lábukat megkötözték, szájukat bekötöt­ték, majd a pénzzel elmenekültek. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a vizsgálatot. Egyelőre csend és nyugalom —pillanatkép a gyulavári híd lábánál tegnap délután FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Vízügyi vezetők Varsándon Áradásra a jelenlegi csapadék­ból eredően nem kell számítani —jelentette a román fél azon a rövid munkamegbeszélésen, amelyet tegnap délután tartot­tak a vízügyi vezetők Var­sándon: Teofil Romocea nagy­váradi vízügyi igazgató, Octavian Streng főmérnök és dr. Goda Péter, a KÖVIZIG igazgatója. A találkozón a ki­alakult hidrológiai helyzetet mérlegelték, majd a nagyváradi szakemberek arról adtak tájé­koztatást, hogy Romániában befejeződtek a kiviteli mun­kák, és december 18-án meg­történik a műszaki átadása a honctői töltéserősítésnek, va­lamint a József Nádor malom- csatorna töltésrekonstrukció­jának. A műszaki átadásra meginvitálták a gyulai vízügy képviselőit. Az árvizek és a helyreállí­tási munkák miatt elhalasztott „Kézfogások” rendezvényé­nek lebonyolításáról is meg­egyezés született. A január első felére terve­zett gyulai találkozóra a ro­mán fél tájékoztatása szerint tudományos szintű előadá­sokkal készülnek. A téma: a Körösökön kialakult árvíz természeti okai, és a helyreál­lítás, fejlesztés munkálatai romániai területen. T. I. Ajándékozás a befogadóállomáson Mikulás járt tegnap a Békéscsa­bai Menekültügyi és Migrációs Hivatal befogadóállomásán. Az adományozó Körös Print-Pack Nyomdaipari és Csomagolás- technikai Kft. jóvoltából mint­egy harminc kisgyerek és tíz ötvenöt év fölötti idős személy számára állítottak össze Miku­lás-csomagot — tudtuk meg Székely Bélától, a befogadó­állomás igazgatójától. Továb­bi huszonkét 7—18 év közötti gyermek, a budapesti Csodák Palotájába látogatott. A Miku­lás szerepét immár hagyomá­nyosan Paulik László zenepe­dagógus alakította, aki egy rö­vid, zenés műsorral lépett színpadra szeretetet, melegsé­get árasztva a tábor lakói kö­zött. A hazájuktól, nem ritkán családjuktól, rokonaiktól távol élők számára nagyon fontos, hogy érezzék a törődést, az em­berség parányi morzsáit életük­ben. A Kovács Mártonné nyug­díjas tanítónő vezetésével működő óvodások szintén rö­vid műsorral tették hangulato­sabbá, emlékezetesebbé a Mi­kulás-ünnepséget. (Both) Az Ikarus komoly értéke a magyar gazdaságnak Csintalan Sándor, az MSZP or­szágos elnökségének tagja teg­nap Szeghalomra látogatott. A szocialista politikus délelőtt az Ikarus-Főnix Kft. szeghalmi üzemét tekintette meg, délután pedig a Sárrét Televízió stúdió­jában sajtótájékoztatót tartott. Csintalan Sándor elmondta: Szeghalomra elsősorban az Ikarus-Főnix Kft. miatt érke­zett, a mintegy 500 dolgozót foglalkoztató üzemmel kívánt megismerkedni. Azt túlzás len­ne állítani, hogy az ott töltött idő alatt mindent tökéletesen felmért, ám az üzemben ta­pasztalt kedvező benyomáso­kat propagálni fogja. A politi­kus Széles Gáborral, az Ikarus országos vezetőjével a cég ér­dekében hasohlóan szeretne lobbyzni, mint tette azt koráb­ban a Videoton mellett. Csin­talan úgy látja: az Ikarus gyár komoly értéke a magyar gaz­daságnak, ezért azt egyelőre nem kívánják külföldi tőkéseknek kiárusítani. Csintalan Sándor tegnap délután az MSZP országos el­nökségi ülésére sietett. Lapunk ehhez kapcsolódó kérdésére, hogy az elnökségi ülés után vár­hatók-e újabb „fejhullások”, a politikus úgy nyilatkozott, hogy ő nem kezdeményez ilyet. Sőt, annak örülne, ha az elhúzó­dó személyi kérdésekben végre megoldások születnének. Na­gyon szeretné, ha az új OTSH elnökének személyében már ezen az ülésen meg tudnának egyezni. Magyari Barna / Ev végi hajrá a parlamentben Békéscsabán, az MSZP városi irodájában tegnap sajtóbeszél­getést tartott Tóth Károly or­szággyűlési képviselő. A be­szélgetésen a képviselő felvetet­te, hogy amennyiben igény van rá, az országgyűlésben folyó munkáról rendszeresen szeretné tájékoztatni a sajtó munkatársa­it. Ennek érdekében a parlament elé kerülő törvényjavaslatokat, előterjesztéseket, az országgyű­lés havi munkaprogramját tudná a médiumok rendelkezésére bo­csátani, hogy a törvényelő­készítés folyamatáról is pontos kép alakuljon ki a közvélemény­ben. A jövőben pedig, eltérve a szokásos sajtótájékoztatók ha­gyományaitól, inkább a kölcsö­nös beszélgetésre helyezné a hangsúlyt. Az országgyűlés decemberi programjáról elmondta, hogy a hátralévő kilenc ülésnapon előreláthatóan 35 előterjesztést tárgyal a testület. Többek között várhatóan december 19-ig meg­születik a társadalombiztosítás 1997. évi költségvetése, de el kell fogadni az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló ja­vaslatot és az 1997. évi költség- vetést is. A csődtörvény általá­nos vitája is e hónapban kez­dődik, és a benyújtott 30—40 módosító indítvány hosszas vi­tát sejtet. Ugyancsak ebben az évben kellene elfogadni a gyer­mekek jogairól szóló, a szemé­lyi jövedelemadó meghatározott részének közcélú felhasználását engedélyező és a gazdasági ka­marákról szóló törvényjavasla­tokat is. (y) / Érdekegyeztetés a helyi adókról (Folytatás az 1. oldalról) Czibula Zoltán, a KISOSZ jogi képviselője kérte: azok a kisvállalkozók, akiknek éves bevétele nem éri el a kétmillió forintot, ne fizessenek iparűzési adót. Ehhez a javaslathoz a jelenlévők többsége csatlako­zott. Ezek után további alkudo­zások kezdődtek a mezőgaz­dasági dolgozók, vállalkozók érdekében. A döntés azonban nem itt születik meg, bár az itt elhangzott javaslatok eljutnak a képviselőkhöz, akik a rendelet végleges megalkotásánál lehe­tőségeikhez mérten figyelembe veszik azt. A. Gy. A román kormány adománya Tizennégyezer dollár értékű ro­mán nyelvű könyvet, videoka­zettát és más oktatási segédesz­közt ajándékozott a román kor­mány a magyarországi román­ság különböző intézményeinek, az adományt a napokban vehet­ték át a megajándékozottak. Az adományból a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem és a szegedi Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola román tanszéke. a gyulai székhelyű országos ro­mán kisebbségi önkormányzat, a Körös-parti városban működő Nicolae Balcescu Román Gim­názium, valamint három Békés megyei nemzetiségi általános iskola, a battonyai, az eleki és a méhkeréki részesült. A román kormány ajándékával a magyar- országi románság nemzeti tuda­tának a megőrzéséhez szeretne hozzájárulni. Orgazda határőrök A'Szegedi Katonai Ügyészség orgazdaság, valamint hivatalos személy által elkövetett veszte­getés bűntettével vádol hét battonyai határőrt. Az ügyész­ség befejezte a nyomozást az ügyben, s a vádiratot a Csongrád Megyei Bíróság Katonai Taná­csának adja át — tájékoztatta az MTI munkatársát Hegyes Tibor alezredes, katonai ügyész. A battonyai határátkelő út­levélkezelő határőrei a múlt év októberétől ez év szeptemberéig — a vizsgálat megállapítása sze­rint — 14 lopott autót segítettek kijuttatni az országból. Az akció­kat többnyire éjszaka bonyolítot­ták, amikor kisebb a forgalom, s csak egy-egy határőr kezelte az okmányokat. Egy autó illegális kijuttatásáért 2 ezer márka volt a jutalom. A 14 nyugati típusú sze­mélygépkocsi értéke meghaladta a 31 millió forintot. Az akciókban részt ve vő autótolvajokat még ke­resi a rendőrség. A határőrökkel kapcsolatba került civil köz­vetítők ellen a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság indított el­járást, míg az előzetes letartózta­tásban lévő határőröknek Szege­den kell majd a katonai tanács elé állniuk. „AZ ŐSZINTESÉG MINDIG TÚLMUTAT ÖNMAGÁN.” (Osvát Ernő) Ahol imádkoznak a beteg csoporttársért Isten szeretetére nevelnek, megismertetik a szép magyar beszédet Aki nem fizet, árverezést kockáztat Szent Miklós-napi ajándék A gyulai Gróza-parki görög­keleti templomot, melynek vé­dőszentje Szent Miklós, a na­pokban belülről csinosítgatták. A templom nemrégiben kapott új bronz toronysüveget, ara­nyozták a rajta lévő gömböt és keresztet, most híres ikonosztá- zát törölgették, porolták le szak­avatott kezek. Megoldották a templom fűtését is villamos­fűtéssel, nyolc nagyteljesítmé­nyű hőtároló kályha beépítésé­vel. Ezek a műemléki előírá­soknak megfelelően tíz fokot meg nem haladó hőmérsékletet biztosítanak. Mindez Szent Miklós-napi ajándék az egyház híveinek — kaptuk a tájékozta­tást a vikáriátusságon. A védő­szent névnapja alkalmából is­tentiszteletet tartanak a temp­lomban a szokásos időpontban. Sz. M. Mikulás, Mikulás, jöjj be hoz­zánk már — hívogatták éne­kükkel a gyermekek tegnap délelőtt a gyulai Apor Vilmos Katolikus Óvoda ablakából a piros ruhás, tanácstalan Miku­lást. Öltözéke kissé más volt, mint az eddigi Télapóké, Mi­kulásoké: az övé piros püspöki miseruha, süveg mása, a kezé­ben is püspöki pásztorbot. Szent Miklós püspök szerete- tét hozta és a szeretet ajándé­kát — mondta, megsimogatva a gyermekfejeket. Az óvodát augusztusban szentelte fel Gyulay Endre megyéspüspök. Szeptember elsejével 9 gyermek óvodai nevelését kezdték meg, ma 26­an járnak ide — tudtuk meg Kiss Józsefné vezető óvó­nőtől. Az óvodában az okta­tás-nevelés az országos prog­ram szerint folyik, a nevelés­ben azonban sajátos terv is ér­vényesül. Keresztény szel­lemben, Isten szeretetére ne­velnek, megismertetik a szép magyar beszédet, a hagyomá­nyokat, előtérbe helyezik az erkölcsi értékeket. Jelenleg 3- tól 7 éves korig egy vegyes csoportban vannak a gyerme­kek, akik hetente két alkalom­mal hittanoktatásban is része­sülnek. Jövőre két, kisebb lét­számú csoportot szeretnének indítani, majd hármat, mivel ennyit a hely megenged. A jó cselekedetek gyakorlására krisztusi példákkal buzdíta­nak. Étkezés előtt, lefekvéskor imát mondanak, imádkoznak azért a csoporttársért, aki be­teg, de édesanyjáért is, ha kór­házba kerül. Családias légkör teremtődött. Szent Miklós követe nem csak ajándékot hozott. Maga köré gyűjtötte a kicsiket és mesélni kezdett. Kis-ázsiában a 300-as években élt egy jó­módú kereskedőcsalád. Soká­ig vártak gyermekre, állhata­tosan imádkoztak, míg egy­szer teljesült kívánságuk: megszületett Miklós... (Szőke) (Folytatás az 1. oldalról) _ nem fizetők ellen. A DÉGÁZ kéthónapos nem fizetés esetén megszünteti a szolgáltatást az egész lépcsőházban, és a folya­matosan nem fizetők miatt a la­kásszövetkezet olyan helyzetbe kerülhet, hogy nem tudja a szám­lákat kiegyenlíteni. Ezt minden­képpen szeretnénk elkerülni a becsületesen fizetők miatt. — Mennyire eredményesek az ilyen akciók? — Általában van eredmény, hiszen utána többen megpró­bálják törleszteni a tartozáso­kat Ha ez mégsem történik meg, és a szolgáltatást sem tud­tuk megszüntetni a lakásban, még egyszer próbálkozunk, utána a végrehajtónak már bí­rósági ítélettel joga van karha­talmat felhasználva kikötni a gázt. A nem fizetésekkel egyébként a lakó az ingatlan árverezését kockáztatja, hi­szen a tartozások nem évülnek el és a nem fizetésekkel csak tovább halmozódnak. Mint megtudtuk, a lakásszö­vetkezet munkatársai a huszon­hét lakásból csak egybe jutottak be — a többiek az előzetes érte­sítés ellenére sem voltak otthon —, ám a tulajdonos ott sem en­gedte meg kikapcsolni a gázt. A fűtés- és melegvíz-szolgáltatás megszüntetésével decemberben még egyszer megpróbálkozik majd a lakásszövetkezet, addig is a lépcsőházakban kitették, mely lakásokban nem fizetik a szolgáltatások díjait. K. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom