Békés Megyei Hírlap, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-23 / 299. szám

1996. december 23., hétfő

MEGYEI KÖRKÉP

g

Kőfaragó dinasztia Békésen

A márványtömbök megmunkálása igazi kihívást jelent

Munkában as ország legnagyobb, gyémántbetétes vágókorongja A SZERZŐ FELVÉTELE

Magas víz dijak. (i) A

füzesgyarmati képviselő- testület tagjai igencsak magasnak tartották azt a jövő évre vonatkozó vízdíjmódo- sítást, melyet a Vízmű Rt. terjesztett elő. Ezért végül úgy döntöttek, sem a lakossági, sem az intézményi vízdíjakat nem fogadják el. A hatósági vízdíjmódosítás — amely 93,20 forintról

140,20 forintra változik majd köbméterenként — viszont megkapta az igenre jogosító szavazatokat.

Salakot vesznek, (i)

A füzesgyarmati önkormányzat jövőre is szeretne szilárd burkolatú utat építeni. Ám mivel arról értesültek, hogy a diósgyőri gyárból jövőre már nem lehet kohósalakot vásárolni, ezer köbméter salakot (a jövő évi költségvetés terhére) még az idén megvásárolnak. A szállítási költségeket pedig majd az iparűzési adóból rendezik.

Diákpályázat. (1)

Ezeréves a magyar iskola elnevezéssel hirdetett pályázatot a szeghalmi Szigeti Endre Szakképző Iskola a közelmúltban általános és középiskolás diákok számára. A pályázat eredményhirdetését tegnap délután tartották. A díjakat dr. Bérkéné dr. Sajti Ilona igazgatónő adta át. A középiskolások iskolatörténeti dolgozatokkal pályázhattak. Ebben a kategóriában Bartha Marianna végzett az első helyen. A második helyezett Dobos Szilvia, a harmadik Pap Mihály lett. A felsősöktől fogalmazásokat vártak. Ebben a kategóriában csak egy első díjat osztottak ki, melyet Kiss Mariann nyert el. Az alsósok rajzaikkal pályáztak. Az 1—2. osztályosok kategóriájának sorrendje: 1. Németi Dóra, 2 Kovács Ádám, 3. Szabó Sándor. A 3—4. osztályosok helyezettjei: 1. Molnár Tibor, 2. Sáfián Zoltán, 3. Nagy Gábor.

Mint kés a vajat, úgy szeli a márványtömböket Minya Gábor békési kőfaragó mester telepének egyik üzemcsarnokában a több mint három és fél méter átmérőjű vágókorong, mely pillanatnyilag Magyarországon a legnagyobb. A másfél méteres, színes márványtömböket a további feldolgozásra milliméterpontossággal vágja, darabolja az a gyémántbetétes vágókorong, melyet a napokban helyezett üzembe a ’69-től önállóan dolgozó Minya Gábor egy több millió forintos beruházás részeként.

— Eredeti szakmámat, a műköves szakmát Békéscsabán, az országosan is elismert mesteremnél, Schwecz Mihálynál tanultam. Nagyon szerettem vele dolgozni. Megismertette velünk a szakmát, megtanított dolgozni, gondolkodni, s kicsit bevezetett bennünket az üzleti életbe is, ami annak idején újdonságnak, sokak szerint felesleges időtöltésnek számított. A szakmunkás-bizonyítvány megszerzése és az inasévek után két-három munkahelyen dolgoztam, amolyan útkeresés jellemezte életemnek ezt az időszakát—kezdi a Békés megye határain túl is jó hírnévnek örvendő szakember. Elképzeléseit, törekvéseit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ’69-ben sikeres mester- vizsgát tett. A műköves szakmáról tizenöt esztendő után a kőfaragó szakmára váltott, mert, mint mondotta, valami mást, valami újat akart.

—A hatalmas, rideg márvány tömbökben mi fogta meg?-— Lehet, hogy furcsa amit mondok, a kövek szépsége. A nem ritkán 15-16 tonnás márványtömbök megmunkálása igazi kihívást jelentett, s jelent ma is. A zord anyag az ember keze alatt engedelmeskedik, esztétikus formát ölt — hallom, miközben a mester invitál: nézzek körbe birodalmában.

A csupa márvány borítású irodájában a tárgyalóasztal is márványból készült. De nem csak az irodát, hanem az öltözőket, a fürdőket, az étkezőt, a műhelyeket is a márvány uralja. A rendezett ipartelepen megtalálhatók a világ legdrágább és legszebb márványai, az udvaron katonás rendben sorakoznak a skandináv országokból, valamint Indiából, Dél-Afrikából és Brazíliából érkezett márványtömbök. A focipálya nagyságú térburkolatról jutunk be a csarnokokba. Az egyikben a tulajdonos büszkesége, a félelmetes méretű vágókorong dolgozik.

— Olyan méretű anyagot tudunk most már vágni, amire éppen szükségem van, ugyanakkor további igényeket is ki tudok elégíteni, ugyanis a vjszontela- dói körömbe az ország minden részéből mintegy harminc iparos és kereskedő tartozik. Szeretnék segíteni a hazai kőfaragó társakon, így téve lehetővé azt, hogy gyorsabban és főleg olcsóbban juthassanak hozzá á félkész márványtermékekhez. A vágókorong kiszolgálására egy bakdarut is vettem — folytatja Minya Gábor.

S amíg átsétálunk a csiszolóba, elmeséli, hogy igen keresettek a békési műhelyében készült márvány síremlékek, a márványból, megadott méretre és formára esztergált lépcsőkorlátok, a különféle burkolólapok, a szobai szökőkutak, a konyhai és belső építészeti berendezések, valamint az egyéb kigészítők.

— Márványból szinte minden használati tárgy készíthető. Az egyik kiállításra egy fürdőszobai berendezést készítettem. Két hétig véstem, martam, csiszoltam és fényeztem. A kiállítás első napján elkelt, gazdára talált—meséli, s máris az újabb fejlesztésekről váltunk szót. Kezdetben két alkalmazottal dolgozott, ma tizenheten dolgoznak, a kis kézművesműhely korszerű üzemmé fejlődött és folyamatosan bővült. S máris a jövő elképzeléseit vázolja: a következő fejlesztés során nagyobb teljesítményű automata csiszológép üzembe helyezését tervezi azért, hogy a csiszolókapacitás szinkronban legyen a vágókapacitással. Beszélgetésünk során kiderül: több neves, külföldi, elsősorban német céggel áll igen jó üzleti kapcsolatban, külön is kiemelve a DESTAG (RNW) céget, melynek elsősorban síremékeket készít és szállít.

Búcsúzáskor még megtudom: az üzem családi vállalkozássá fejlődött, ifjabb Minya Gábor is a kőfaragó mesterséget tanulta, időközben felesége a pénzügyek területén átvette az irányítást. Úgy is fogalmazhatnék: Békésen egy kőfaragó dinasztia van kialakulóban.

Szekeres András

Országos klarinétverseny helyezettje

Megjegyezték a nevét

Gera Attila neve ismerősen csenghet a békéscsabai tánc- és színházszeretők körében, hiszen a tehetséges fiatalember sikeresen szerepelt a Jókai Színházban bemutatott Égig érő fa című táncjátékban. A békéscsabai Zeneművészeti Szakközépiskola végzős tanulója azonban nem csak kiváló táncos, hanem nagyszerű klarinétos is, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a közelmúltban megrendezett zeneművészeti szakközépiskolák országos klarinétversenyén második lett, teljesítményével kivívta a klarinétosok elismerését.

— Attila rendkívül muzikális, szuggesztív előadó, és van benne —jó értelemben vett — exhibicionizmus, ezenkívül színpadi megjelenése is ragyogó — jellemezte kérdésünkre tanítványát Gyenge Gyula klarinét tanár. A verseny rendkívül nagy felkészültséget és tudást igényelt, ami a megadott művekben is lemérhető volt. Egykét iskola emiatt nem is tudott növendéket küldeni a versenyre. Az első körben négyes holtverseny alakult ki az első helyre, ezek után a zsűri, mely a felkészítő tanárokból állt, már csak a helyezésekre szavazott.

— Számítottál ilyen jó szereplésre?

jyAttila rendkívül muzikális”

—Nem, úgy éreztem előtte, apróbákon sokkal jobban ment —válaszolta Attila.

— Végzős diák vagy, mik a terveid érettségi után ?

— Érettségi után Budapestre a Zeneművészeti Akadémiára vagy a főiskolára szeretnék bekerülni. Ha nem sikerül, akkor Szegeden próbálkozom.

—Jelent-e majd valamilyen előnyt a felvételinél a versenyen elért második helyezés ?

— Annyit mindenképpen, hogy megismertek, számon tartanak. Legutóbb, mikor hangszemézőben voltam Budapesten, már egészen komolyan foglalkoztak velem. Ismertek, hallottak rólam.

(kovács)

A diákönkormányzatokért

A Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a Soros, az Iskolapolgár, valamint az Ezredforduló Alapítvány támogatásával immár öt éve Magyarországon 60 órás intenzív pedagógus-továbbképző program. Az idei évben Állampolgári technikák az iskolában címmel, a diákönkormányzatok munkájának hatékonyabbá tételét megcélozva indították. A 27 fős Békés megyei csoport számára ingyenes helyiséghasználatot a Trefort Ágoston Villamos- és Fémipari Szakképző Iskola biztosít. A tanfolyam befejezésének közeledtével a szervezővel, Benkóné Dudás Piroskával beszélgettünk.

—A választható témakörök közül miért éppen ezzel a tartalommal indították a programot?

— A téma különös aktualitását az adja, hogy a diákönkormányzatok a törvénymódosítás révén nagyon sok jogosítványt kaptak. így célunk az, hogy a diákönkormányzati munkát hatékonyabbá tegyük az iskolákban.

— Kiknek jelent segítséget a tanfolyam elvégzése?

—Elsősorban a diákönkormányzatokat segítő pedagógusok, másodsorban azonban valamennyi érdeklődő pedagógus számára, hiszen olyan eszközök, képességek birtokába jutnak, amelyeket munkájukban a hétköznapok során is hasznosítani tudnak.

— Mi igazolja azt, hogy részt vettek a tanfolyamon ?

— A tanfolyam decemberben záródolgozat elkészítésével ér véget. Ebben a hallgatók egy kérdőíves felmérés eredményeit dolgozzák fel A hallgatók a tanfolyam elvégzéséről tanúsítványt kapnak.

Laluska Éva

Megkérdeztük olvasóinkat

Milyen szervezetnek adományozna, ha lenne miből?

Dobos Attila, 2-8 éves, eleki munkanélküli:

— Ha lenne miből adományoznom, akkor a beteg gyermekeket támogatnám. Az embernek elszórni a torka, ha beteg gyermeket lát. A médiából értesülve, az országban sajnos igen sok az ilyen rászoruló fiatal. A tévében is számtalan lakossági felkérést hallani. Az embereknek magukba kellene szállniuk, és elgondolkodni azon, mi lenne, ha a saját gyermekük betegedne meg és lenne szüksége anyagi támogatásra.

Csernátoni Balázs, 13 éves, eleki tanuló:

— Nagyon szeretek sportolni, focizni. Amikor hozzám hasonló korú mozgáskorlátozott fiatallal szembesülök, szívből sajnálom. Természetesen a csupasz sajnálkozás nem sokat segít rajtuk, mozgásmegkönnyítő eszközöket kellene vásárolni a számukra. Ehhez viszont pénzre volna szükség, és ez nem mindenkinek van. Én úgy látom, hogy akinek van pénze, az nem segít a rászoruló embertársán.

Hojcska Agnes, 16 éves, medgyesegyházi tanuló:

— Elsősorban a beteg, magatehetetlen embereken segítenék. De azért az egészséges, de anyagilag hiányt szenvedő társaimról sem feledkeznék meg. Például az országban az egyéb sportágakban sok a tehetséges ember, megfelelő anyagi háttér nélkül viszont elvésznek. Nekik is segítenék, hogy ki tudják bontakoztatni tehetségüket. Természetesen az élet más területein tevékenykedő tehetséges embereket is támogatnám.

Perei Jánosné, 49 éves, gyulai rokkan tnyugdíjas:

— Hogy úgy mondjam, illetékest szólaltattak meg, ugyanis a békéscsabai Daganatos Gyermekekért Alapítvány munkatársa vagyok. Naponta szembesülök a rászorultság problémáival. Természetesen az alapítvány gyermekeit támogatnám elsősorban. De segíteném a tehetséges gyermekek alapítványát is. Tapasztalatból is tudom, hogy az anyagilag jól szituáltak többsége támogatásért nem nyúl a zsebébe. (jj)

FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET

Halvány karácsonyi mosoly

Azok, akik figyelemmel kísérik a rádió karácsony előestéjén sugárzott műsorait, megfigyelhették, hogy általában egy-egy országos közismert személyiség mesél az őszeretett ünnepéről. Az is általános, hogy a többség a gyermekkor élményeit osztja meg a hallgatókkal. A történetek többségében a szegénységgel szembesülhetünk. De azért kiderül, hogy a szeretet melegsége beragyogja a mindenkori szülői ház amúgy zord falait. A karácsonyi élettörténeteket áthatja a családi béke.

A személyes karácsonyi történeteink, ha egyáltalán annak lehet nevezni, a közelmúltra tehetők. A gyermekkoriak szépek voltak, ezáltal egysíkúak. Nem érződik bennük az élet szaga. Néhány évvel ezelőtt magam sohasem gondoltam volna, hogy ennyire fájdalmas is lehet a szülőhely elvesztése. Bő három évig sehogyan sem találtam a helyemet. Céltalanul sétálgattam az utcán. A valamikor életelememnek hitt zenét, focit, olvasást, magát az írást egyszerűen gyűlöltem, hallani sem akartam róluk. Nyugtátokkal kezdtem a napot, altatóval búcsúztam a naplementétől. És nem szerettem a Napot, amely ragyog és az élet melegét biztosítja, nem szerettem az újabb napot sem, mert szembesülnöm kellett a rideg valósággal.

Azokban az időkben nem hittem már sem Istenben, sem pedig emberben. A karácsonyi éjféli misét jelző harangszó általában ébren talált, olyankor megpróbáltam rámosolyogni a születendő Jézuskára, bár tudom, hogy mosolyom nem volt hiteles, és kissé torzra is sikerült. Azonban meg voltam bizonyosodva arról, hogy a Teremtő ezért nem haragszik rám. Ilyenkor a csillagokat nézve a kezemben erősebben szorongattam a cigarettát, és csak azért is alapon egy kissé nagyobbat dobbantottam a talpammal. Ez jelentette ott és akkor a reményt. Ma már nem cigarettázom és csak azért nem dobbantok erőteljesebben a talpammal. de tudom, hogy sokan még ott tartanak. Az ő vigasztalásukra: barátaim, higgyétek el, van remény...

Bernét Nándor