Békés Megyei Hírlap, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-14-15 / 292. szám
A jókedvű Csárdáskirálynő Hálás és kockázatos vállalkozás újólag műsorra tűzni a világ mindmáig legnépszerűbb operettjét, a Csárdáskirálynőt. Hálás, mert fülbemászó dalai, mesébe illő története, kedves poénjai garantálják a sikert. Kockázatos, mert az évtizedek során az operett nagy csillagai szinte kivétel nélkül maradandó alakításokkal varázsolták már- már misztikummá az egyes szerepeket. (8. oldal) Kalandozó őseink „Zsolt, Taksony fejedelmek uralkodása alatt a kalandozó magyar harcosok örökösen háborgatták a nyugati országokat” — olvasható lapunk új — Magyar történelmi elbeszélések című sorozatában. Az első részben a Szentgallenben kalandozó őseink nyomába kalauzoljuk el olvasóinkat. (9. oldal) „Mindenki csabai!” Vágó István, a Medimpex- mérnökből lett szerkesztő- riporter, egy sor játékot (Barckohba, Soha jobb kor!, Most mutasd meg!, Fele sem igaz, Hogy kik vannak, Jókai, Szivárvány, Quizland) vezetett már a tévében, de ismeretterjesztő műsorok ✓ (Kalendárium, Álljunk meg egy szóra!,) éléről is ismert, sőt néha — „csak úgy levezetésként” — könnyűzenei adásokat (Pulzus, Pop-periszkóp, Eurovíziós dalversenyek) is kommentált. Személye számunkra még egy okból fontos: csabai gyökerekkel rendelkezik. Vágó István szívesen nyilatkozott lapunknak a Mindent vagy semmit! nagy sikerű produkció közvetítése után. Vágó István: „nem vagyok egg versenyzős típus, még ha ez a képernyőn nem is látszik" — Kezdjük rögtön a legelején: milyen családi háttérben nőtt fel a gyermek Vágó István? — Édesapám angolnyelv-tanár volt a békéscsabai Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban, tőle kaptam a nyelvek szeretete iránti indíttatást. Neki is köszönhetem, hogy ma már négy nyelvet felsőfokú szinten beszélek. Édesanyám már jóval műszakibb beállítottságú volt, ő technikusi állást töltött be Budapesten. Tulajdonképpen egész életemet végigkísérte ez a kettősség, a humán és a reál tudományok közötti ingadozás és vívódás. — Gyermekkorában milyen álmai voltak, és hogy ítéli meg, mennyire váltak ezek valóra? — Először zongoraművész szerettem volna lenni. Amikor kiderült, hogy ez túl sok területről von el figyelmet, átnyergeltem — természetesen csak gondolatban — a karmesterségre, de itt sem ragadtam le sokáig, mert a dirigensi pálca hordozójának is együtt kell próbálnia a zenekarral. Figyelmemet nemsokára a csillagászat kötötte le. Innen már csak egy ugrás lett volna az atomfizikusság, mégis inkább vegyészmérnök lettem, a Műszaki Egyetemen végeztem 1972-ben. Mondta is édesapám, hogy ő rám bízza, melyik foglalkozást választom, és ha netán híres ember leszek a saját berkeimen belül, akkor úgyis fogok hímeves békéscsabaiakkal találkozni, hiszen „Mindenki csabai!” Azóta ez a mondás elterjedt az egész családon belül. (Mellesleg a nagyszülők tótkomlósi és szarvasi illetőségűek — a szerk.). — Ezzel szemben nem csak a saját berkein belül lett ismert... — Igen, itt jön be a képbe a Riporter kerestetik! című műsor, ahol a 12es döntőbe kerültem, és Vitray Tamás iskolájában elsajátíthattam a szakma sok csínját-bínját. Rengeteget segített az elinduláshoz, és hatását mind a mai napig érzem. Nemsokára meg is kaptam életem első műsorvezetési lehetőségét Kicsoda-micsoda? címmel. Innen a történetet a kedves tévénézők is ismerik. — Azt viszont sokan nem tudják, hogyan ismerkedett meg feleségével! — Ez egy romantikus regénybe illő sztori. Menyasszonyommal moziba mentünk, de egy közös ismerősünk beszervezett mellénk még egy hölgyet. A moziban én a jegyesem és az ismeretlen nő között ültem. A sors úgy hozta, hogy nemcsak megismertem, de meg is szerettem az utóbb említett lányt, aki most Vágó Judit néven a feleségem. A teljes igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy előző kedvesemmel már igencsak éreztük, hogy kapcsolatunk a vége felé közeleg. — Családjáról megtudhatunk valami közelebbit? — Fiam most végzi a vendéglátóipari szakközépiskola második osztályát. Feleségemmel megegyeztünk, hogy gyermekünk érdeklődését nem óhajtjuk radikálisan befolyásolni, tegyen mindent úgy — bizonyos józan ész diktálta határok között persze —, ahogy legjobb belátása diktálja. Nejem egyébként szintén szakmabeli, újságíró. — A nyelvtanuláson kívül van még más hobbija? — Azt még nem mondtam, hogy mostanában finnül és japánul tanulok, tehát a nyelvekhez sem lettem hűtlen. A relaxációs programokban nem tudok teljes mértékben hinni, szerintem ez a — különben bolgár — találmány nem túl célravezető a hosszú távú tudás kialakításában, bár kétségtelen, hogy bizonyos eredmények már egészen kis idő elteltével jelentkeznek. Sokszor én is az éppen aktuális nyelven, amit tanultam, hallgatam lefekvés előtt a rádiót. De visszatérve az eredeti kérdésre, van egy szenvedélyem, ami egyre több időt von el, ez a basszusgitározás. Torontáli István, a 100 Folk Celsius basszistája volt a mesterem, amíg ki nem ment az USA-ba. Jelenleg egy rockzenekar alapítása közben vagyok, ahol szinte kivétel nélkül újságíró kolléga a muzsikus. A Mindent vagy semmit Mártája éppen most áll „fűzés” alatt, hogy vállalja az énekesnői posztot. Ha sikerül, szeretnénk a könnyűzenében is komolyan elmélyedni, a ’60-as évek stílusából merítünk majd a legtöbbet. Jómagam is a „nagy generáció”-hoz tartozónak vallom magam. — Ön szerint a lexikális tudás, vagy az összefüggéseket feltáró és elemző képesség a fontos a mai ember életében? — Nem vagyok róla meggyőződve, hogy ezt a két területet érdemes szétválasztani. Bár a Mindent, vagy semmit lexikális tudást igénylő játék, sokra becsülöm azokat, akik nagy probléma- megoldó képességgel rendelkeznek. Tehát ha engem kérdez, mindkét oldal egyforma súllyal szerepel a serpenyőmben. — Sokan emlékeznek egy régebbi színvonalas játékára, a Kerékbárra. Hová szervezne utazást, ha idegen- vezető lenne? — Elgondolkodtató kérdés. Talán egy világ körüli túra lenne az, amely minden érdeklődését kielégítené a csoportomnak. így egzotikum is szorulna a körútba, de Európa nagy nevezetességeit sem hagynám ki. De egy biztos: nagy ellensége vagyok az egy hét Korfu, két hét Kanári-szigetek, s hasonló utaknak, ahol csak a tengerparton töltheti el az idejét az ember. Kérdem én: ezt nem lehet megtenni tizedannyi pénzért jóval közelebb? Ha már elmegyek a világ végére, ott a leghíresebb látnivalókat is meg szeretném nézni. — Még egy szokatlan kérdés: ha rendeznének műsorvezetőknek műveltségi vetélkedőt, elvállalná-e a szereplést játékosként? — Semmiképpen sem. Nem gyávaságból, de ha szerény szeretnék lenni, azt mondanám, hogy nem viselném el, ha legyőznének, ha beképzelt, akkor meg azt, hogy nem akarnám legyőzni őket. De félre a tréfával: nem vagyok egy versenyzős típus, még ha ez a képernyőn nem is látszik. — Végezetül a jövőről. Van-e kilátásban újabb televíziós játék az ön vezetésével? — Elképzelései, tervei mindig akadnak az embernek. De addig, míg nem dőlnek el a pozíciók a televíziós magáncsatornák megnyitásáról, nem szabad hosszú távban gondolkozni. Egy biztos: amíg a nézettségi mutatója ilyen magas lesz, mint most, feltétlenül folytatni fogom a Mindent vagy semmit! sorozatot, hiszen a játék sokban segíti még a legnehezebb ismeretek elsajátítását is. Csatári Bence
