Békés Megyei Hírlap, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-08 / 261. szám
IV ZsarU 1996. november 8., péntek A NOVEMBER RIASZTÓAN ROSSZUL KEZDŐDÖTT, DE NEM AZ IDŐJÁRÁS MIATT Október megismételte TAVALYI ÖNMAGÁT Szomorú képről tanúskodik a november eleji baleseti statisztika Békés megyében. A hónap első három napjában 13 személyi sérüléssel járó baleset történt, közülük kettő halállal végződött. Kárpáti Bélaő rnagy, a megyei balesetmegelőzési bizottság titkára elmondta: az egész évi baleseti helyzetképet alátámasztja, hogy nyolc balesetben kerékpáros is szerepelt, nem ritkán 70, 80 év feletti biciklisekkel. A tizedik hónap — a rendőrök szavaival — tulajdonképpen megismételte a tavalyi októbert, azt azonban meg kell jegyezni, hogy most néggyel kevesebben haltak meg az utakon. A halálos balesetek tekintetében 30 százalékos javulást tapasztalhatunk, ha összevetjük a tavalyi, illetve az idei első tíz hónapot. Összesen pedig 8,5 százalékkal kevesebb baleset volt az idén eddig, mint tavaly. Mint említettük, a november riasztóan rosszul kezdődött, pedig az időjárásra nem lehetett panasz. A balesetek okai között a gyorshajtás és a kanyarodási szabályok megszegése szinte azonos mértékben jelentkeznek, szorosan a nyomukban az elsőbbségi jog meg nem adásával. A kanyarodási szabályok elvétése egyébként az idősebb korú kerékpárosok előszeretettel alkalmazott manőverezése. A városaink közül Békésen 32,5, Gyulán 23,7, Orosházán 16,3 százalékkal kevesebb baleset történt, mint 1995 első tíz hónapjában, ugyanakkor az összehasonlításban Mezőko- vácsházán 10, Sarkadon 26,3 százalékkal magasabb értékek szerepelnek a tavalyiakhoz képest. L. E. TÖBB, MINT TESTŐR Az ŐRSZEM 13 Kft. kiemelt feladatként kezeli a személy-vagyonőrök képzését. 1993. június óta van jelen a képzők piacán, eddig kb. háromezer fő került ki a „kezeik közül”. 1995. szeptember 1- jétől a 87/1995 Kormányrendelet megjelenése óta közel hatszáz főt képzett ki, ennek 95%-a sikeres szakvizsgát is tett. Jelenleg folyik tanfolyamok szervezése az ország több jelentős városában. Alább közöljük a jelentkezésekhez a telefonszámokat. Pécsi tanfolyamra lehet jelentkezni a 06 (72) 352-631-es, békéscsabai tanfolyamra a 06 (66) 321 - 488-as, debreceni tanfolyamra és a nyíregyházira közös telefonszámon, a 06 (52) 433-550- es számon, Szegedre a 06 (62) 472-028-as, Miskolcon a 06 (46) 323-991-es számon. Tanfolyamunk végén az ORFK Miskolci Rendőr Szakközép- iskolája „jön le” vizsgáztatni. Részvételi feltételek: 18. életév, büntetlen előélet, magyar állampolgárság, vagy érvényes letelepedési engedély. Tanfolyamunkhoz már készül a saját tankönyvünk, így a felkészülést nem bízzuk a véletlenre. A sikeres vizsgát garantáljuk azoknak, akik rendszeresen hajlandók tanulni és járni az oktatásokra. Részvételi díjunk is kedvező: 20 000 Ft vagy ennél valamivel alacsonyabb, pl. Nyíregyházán. Tanfolyamvezető: Bakos Róbert ügyvezető igazgató, aki elmondhatja magáról, hogy nem csak külsőleg hasonlít a címben szereplő film főszereplőjére, Kevin Costnerre, de mentalitásában is. Várjuk az érdeklődőket tanfolyamunkra, ahol mindenkivel egyénileg foglalkozunk, segítünk gondját megoldani. Cégünk szlogenje: ŐRSZEM 13 KFT., A PROFIK ISKOLÁJA! (x) A Konporosi Takarmánykeverő Rt. napi piaci áron nyers, kombájntiszta és szárított takarmánykukoricát vásárol. FOLYTATJUK A BÚZA, ÁRPA, ZAB FELVÁSÁRLÁSÁT IS. Ajánljuk az alábbi import műtrágyákat termelők részére: _________________ m öNWM-NnRÁ'* 34%-OS, RBMA1D 467.-OS, K 15A5.15 Szerződéskötésről, felvásárlásról és a műtrágya értékesítéséről felvilágosítást adnak: Papp István a 06 (60) 484-134, Kriskó lános a 06 (60) 483-345, továbbá a 06 (66) 388-944-es telefonszámokon. Tekintély és távolságtartás, (e) Képünk tanúsága szerint Belgiumban sem veszik kutyába a biztonsági szolgálatot. A rendőrök ugyan készségesek — s ez semmit nem csökkent a meglehetősen nagy tekintélyükből —, de kiváló, jól képzett segítségeik nem engedik közelebb férkőzni hozzájuk az idegent. A távolságot csak fényképezőgépünk lencséje rövidíthette le Gyászol a gerendási tanyavilág (Folytatás az I. oldalról) látták, beszéltek vele, idegen személy vagy személyek érkezését, vagy távozását látták a környéken. Továbbá azok jelentkezését is várják a környező tanyavilágból, akiknél az elmúlt hetekben idegenek jártak tanya-, régiség- vagy állatvásárlás ürügyén, vagy esetleg idegen járművet láttak az utóbbi napokban a gyilkosság körzetében. A rendőrség 1 000 000 forintot ajánl fel a nyomravezetőnek, akinek személyét bizalmasan kezelik. Bejelentést a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon személyesen vagy telefonon (66/44-833) lehet tenni, illtve bármelyik rendőri szervnél. 1 db nagyméretű, tömör arany férfi pecsétgyűrű tetején négyzet alakú, matt fekete színű, a gyűrű anyagába süllyesztett kő' díszítéssel 1 db nagyméretű, ovális alakú, domborúpe- csétes aranygyűrű „F J” monogrammal ldb kb. 80 cm hosszú ovális szemekből álló vastag aranylánc 1 db kb. 10 forintos pénzérme nagyságú, 2-3 mm vastag aranymedál, a hátlapja kör alakú, az előlapja viszont hatszögletre van bemetszve. A hatszög csúcsaiban merőleges díszítő vésések láthatók Lebilincselő Csakazértis.(l) A békéscsabai DÉMÁSZ Rt. tett feljelentést az egyik nagykama- rási lakos ellen. A nevezett személyt korábban a fogyasztónál illetéktelen beavatkozás és áramszámlakiegyenlítés megtagadása miatt az rt. — a főbiztosító kikapcsolásával — kizárta az energiaszolgáltatásból. Ám „emberünk" a zárópecsétet feltörte és jogellenesen visszakapcsolta lakását a fogyasztásba. Az ismételten jogtalanul vételezett áramfogyasztást pedig már az rt. sem nézhette tétlenül. Kaputelefont, (c) Békéscsabán, az Andrássy út 24—28. szám alatti ház kaputelefonját tulajdonította el ismeretlen tettes november 4-ére virradóan. A lopási kár 40 ezer forint. Készpénzt vitt. (c) Békéscsabán, az Erkel u. 1. szám alatti házba tört be ismeretlen tettes november 3-án, a délelőtti órákban. Az elkövető mintegy 300 ezer forint készpénzzel távozott. Megérte másznia, (c) Békéscsabán, a Dózsa György út 14. szám alatti ház II. emeleti erkélyére mászott' fel ismeretlen tettes november 3- ára virradóan. Az erkélyről horgászbotokat tulajdonított el 25 ezer forint értékben. Palackra ment. (c) Békéscsabán, a Csorvási úti gázcseretelepre hatolt be a vasrácsozatot elvágva ismeretlen elkövető november 4- ére virradóan. Tíz darab gázpalackot zsákmányolt, a lopási kár 100 ezer forint. Gyanús lett. (r) Egy gyoma- endrődi lakos tett feljelentést korábbi alkalmazottja ellen, akit azzal gyanúsított, hogy az illető több, mint százezer forinttal rövidítette meg. A rendőrség a feljelentett alkalmazott lakásán a készpénz egy részét megtalálta, továbbá lefoglalták nemrég vásárolt színes tv-jét is. Gépesített tisztítás, (i) Ablakbefeszítés módszerével F. S. körösladányi lakatlan házába hatolt be ismeretlen tettes a közelmúltban. Az elkövető számára eddig nehezen mehetett a mosás, ugyanis a lakásból egy mosógépet és egy centrifugát tulajdonított el. Az okozott kár 20 ezer forint. Nevek összekuszálódása A Zsaru előző számában, a Független Rendőr Szakszervezet orosházi csoportjáról szóló írásunkban egy rendőrt „elkereszteltünk”, ffelyesen: a Független Rendőr Szakszervezet helyi vezetője Szabó Zoltán. Az érintettektől elnézést kérünk! (cs) $ SUZUKI /> Í J SIZIJKI BEVEZETŐ ÁRON 1 258 000 Ft-tól kamatmentes részletre december 17-éig. Ne várjon tovább, nálunk használt autóját most új Suzukira cserélheti. HASZNÁLT AUTÓJÁT a vételárba BESZÁMÍTJUK, s az új autó árát kamatmentes részletekben törlesztheti. Kamatmentes hitel csak december 17-éig már 20%* fölötti befizetéstől. HASZNÁLJA KI EZT A KEDVEZŐ LEHETŐSÉGET AMÍG MÉG NEM KÉSŐ! ANKERS KFT. Békéscsaba. Szarvasi út 44. Orosháza. Kossuth ii. 18. Telefoni ((ifi) 448-752. Telefon: (68) 311-233. * + egyszeri kezelési költség. (44653) /----\ H A A BIZTONSÁG ÉS AZ ELEGANCIA MÉRTÉK I • Minimális fogyasztás és fenntartási költség VIGYÁZZ! A 1 • Maximális biztonság megbízhatóság értékállóság A /A 1 • Optimális vételár fizetési feltételek NAGYON JÓ! MOST ÓRIÁSI AJÁNDÉKAKCIÓ!!! FORD Békés Mobil, § Békéscsaba, Szabolcs u. 38. Tel.: (66) 322-012, 451-150.