Békés Megyei Hírlap, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-30-12-01 / 280. szám

iBBBSS 1996. november 30-december 1., szombat-vasárnap Király gyilkosságok Magyarországon (35.) Szapolyai János halálszerződése A végzetes 1526-os évi mohácsi csatavesztés mögött rejlő Magyarország elleni nemzetközi összeesküvés ismét előhozza az ellenkirályok mély meghasonlását, válsághelyzetet tükröző jelenségét. Egy hónapon belül két király lép a trónra. 1526. november 11-én Szapolyai János (1526—1540), 1526. december 1-jén pedig Habsburg (I.) Ferdinánd (1526—1564). Ettől az időponttól pár éven át e két ellenkirály eltérő sebességű életórája jelzi a magyar történelem ritmusát. Szapolyai nem tartotta — tarthatta — magát az egyezményhez, és 1540. július 7-én fia született. 1540. július 7- én. Sajnos Szapolyai nem siethetett fia látására. Tizenegy nappal fia születése után, 1540. július 18-án Szapolyai már halott volt. Véletlen volt? Fatális vélet­Az egyik, a gyorsabb pergésű, a Szapolyai Jánosé egy hosszú, fényben és árnyban váltakozó korszak végét je­lezte. Szapolyai halálának drámájáról Szerémi György a következőket írja a Magyarország romlásáról című művé­ben: „Jöttek Ferdinánd királytól köve­tek János királyhoz Erdélybe, s Perényi Péter elküldette az olasz fizikust Ferdi­nánd követeivel (...)” (Hadd emlékez­tessünk itt, mint érdekes egybeesésre, hogy közvetlenül halála előtt Mátyás királyhoz is ugyanígy érkeztek német és olasz követek.) „Már a király napról napra kezdett felkelni ágyából s a palo­tában időzött, amikor megjelent az olasz orvos Perényi Péter levelével (...)” „Hogy a követek a királynál meg­jelentek, ez gyorsan adatta elő küldeté­süket gyengélkedése miatt, hogy ott ne kutassanak (...)” „Végül a király elfo­gadta az italt gyomra tisztítására. Hogy megízlelte, mindjárt földre esett, s a sze­gény király mondja: Fogjatok meg és tartsatok, mert ez az én utolsó ételem és italom. — A követek már megkapták János királytól a választ, s az olasz orvos is visszatért a követekkel Németország­ba. Azután a király haláltusában volt. Kassai János volt a kamarása Boza Ben­ce után. O csoda dolgokat látott és halott a királyi felség szájából, borzasztó láto­másokat, igen rút káromkodásokat. És, hogy nem egyhamar kaptak észbe az udvaroncok, gyónás nélkül múlt ki a vi­lágból.” Fentiekhez a kötet egyik szerkesztője a következő megjegyzést fűzi: „Szapolyai János halálának ez a leírása egyáltalán nem felel meg a szá­mos szemtanúi leírásnak.” Tegyük fel: Szerémi tudósítása nem hiteles. Vajon ne hederítsünk az efféle (egyébként történeti tényékre támaszko­dó) híradásokra sem, miszerint Habs­burg Ferdinánd—„felbérli Haberdenatz Jánost a törvényes magyar király (Szapolyai) meggyilkolására”? Vélet­len, hogy az orvgyilkos rajtaveszt és „zsákba varrva a Gellértről a Dunába kerül”? Hisz ez legfeljebb azt érzékelteti, hogy Szapolyai Ferdinánd útjában volt s mindenáron szabadulni igyekezett tőle. Ragaszkodjunk a tényékhez, illetve tényösszefüggésekhez. De miről vallanak a tények? Szapolyai és Ferdinánd 1538-ban, a váradi egyezményben titokban egyez­séget kötött egymással. Az egyezmény szerint amennyiben Szapolyai fiú utód nélkül halna el, úgy trónját, országát Habsburg Ferdinánd örökli. Tévedés és Szapolyai János erdélyi vajda, értesülvén Mária király né szándékáról, nem késett ő is kinyújtani kezét a magyar koronáért túlzás kockázata nélkül halálszer­ződésnek nevezhetjük ezt a szerződést, mert aligha kell túlságos elmeél ahhoz, hogy az effajta szerződés érdekeltté teszi a másik felet abban, hogy szerződő társa magtalanul halálozzon el, mégpedig en­nek biztosítására lehetőleg mielőbb. II. Ulászló csak pár hónappal élte túl ezt a szerződést. Emlékeztetőül idézzük fel a mondottakat: „Meghalt — mintegy megrendelésre. Lám milyen érdekesen szöv ik a párkák a királyok életének fona­dékát: fölöslegessé tette magát az egyezménnyel és—micsoda vaskövet­kezetesség! — már vége is lett.” len? Miért is ne lehetett volna az? — a véletlen hajszálpontosan kimért, bra­vúros cselfogása. A VÉLETLEN, amely minden nemtudomnak, bűnnek pompás ködtakarója. Nem a Habsburgokkal kötött halál­szerződés vitte a sírba, nem a felbérelt gyilkosok, hanem a VÉLETLEN, a VÉ­LETLEN HÍMES PALÁSTJA, AMIT MINDIG ELŐSZERETETTEL ÖLT FEL A BŰN, A MEGTÉVESZTÉS ÉS A TITOK. (A szöveg Grandpiene K. Endre: Királygyilkosságok című könyve alap­ján készült) Fekete fehéren Kisnyulak az Alföldön Izgalmas kimutatás fekszik előttem arról, miként alakultak a külföldi tőkebefektetések egyre kapitalizálódó hazánkban. A táb­lázat szerint az év első felében mintegy 15 milliárd dollár érkezett az országba. Ennek közel fele (!), 46 százaléka Budapestre és Pest megyébe, 27,5 százaléka Észak-Dunántúlra, 7,5 százaléka Észak- Magyarországra, 6 százaléka Dél-Dunántúlra került. Térségünk­be, Bács, Békés, Csongrád, Hajdú és Szolnok megyékbe, vagyis az Alföldre 13 százalék jutott. Áz arány elképesztő, különösen ha „összeolvassuk” az adatokat. E szerint a nyugati tőke közel három­negyede (!), 73,5 százaléka az ország korábban is legfejlettebb térségeibe, Budapestre és környékére, valamint a Balatontól északra fekvő dunántúli régióba áramlott. A következtetés szá­munkra kézenfekvő: mi, itt élők lassan becsukhatjuk a boltot. A távolság a két országrész, a Dunán onnani és inneni között egyre nő, ha így folytatódik, soha a büdös életben nem érjük őket utol — az onnaniakat. Hacsak... Hacsak nem történik valami. Mondjuk a kormány programot dolgoz ki az Alföld felzárkóztatására. Nyugaton alighanem ez úgy működik, hogy kedvezményes hitelt és földbérletet, adókedvez­ményt, ingyen telket adnak az ipartelepítőknek. Magyarán: különböző kedvezményekkel odacsábítják, odairányítják a tőkét. Ha nincs ösztönzés, ugyan miért utazzanak nyugatról nézve még vagy háromszáz kilométert, ráadásul rossz utakon. Apropó, utak. Itt van mindjárt az M5-ös. A leszakadt ország­részbe vezető autópálya. Ha a nyúlfarknyi Hegyeshalom—-Győr közöttit nem nézzük, az első útdíjas út. Logikus: a nyugati suhan­jon be ingyen a Dunántúlra, a Balatonra, Budapestre, ráér majd onnan fizetni. Ha meg akarja nézni a szegénységet. Ami ha megtetszik neki, s a feltételeket is kedvezőnek találja — messzebbről szállítani és még fizetni is érte —, akkor biztosan hoz ide tőkét. Ha nem, hát kisnyúl. Csak azt tudnám, mit kezdünk azzal ások kisnyúllal... Árpási Zoltán Békéscsaba, lllésházi út 18. Tel.: (66)441-833 (66)441-832 (66) 453-540. SZÉFEK, PÁNCÉLSZEKRÉNYEK Biztosítók által minősített és elfogadott termékeink: Pénzkazetták, útelzárók Dárius faliszéf Skorpió fali- és bútorszéf Ursu fali- és bútorszéf Diplomata páncélszekrény Verotti páncélszekrény Diamand páncélszekrény TREZOR = BIZTONSÁG Postafiók: Erdély, 1996 A határon túl kezdődik Erdély. Közel kétmillió magyar otthona. Hogyan élnek, gondolkodnak, mi bántja őket, miként őrzik magyarságukat, arról szólnak ezek a levelek, amelyeket a Bukarestben megjelenő Romániai Magyar Szóból tallóztunk. A magyar Szent Korona eredete Most, amikor mi, magyarok, a honfog­lalás 1100 esztendős megemlékezésére készülődünk, nem érdektelen, hogy megismerjük a magyar Szent Korona eredetét. Szigeti István, az aacheni ma­gyar kolónia plébánosának kutatásai azt bizonyítják, hogy a Szent Korona keleti eredetű, 304 és 308 között Örményországban készült. A koronát az örmény III. Tiridatesnek tervezték és készítették. Tervezője nem lehetett más, mint a rendkívüli műveltségű Vi­lágosító Szent Gergely főpap, az ör­mény egyház feje. Erre a következtetés­re a három apostolnak a koronán való ábrázolása (Bertalan, Fülöp és Tamás az örmények között fejtettek ki térítő tevékenységet) és egyéb jelek, feljegy­zések (az abroncs ikonjainak szimboli­kái, kétnyelvű feliratai) alapján jutott. Az örményektől hadizsákmányként vagy sarcként, de az is meglehet, hogy hódolati ajándékként az avarokhoz ke­rült. A korabeli források szerint. Nagy Károly frank uralkodó avar hódításai alkalmával, valamelyik avar kagántól fantasztikus mennyiségű és szépségű aranykincset zsákmányolt vagy kapott, és ezek között volt a Szent Korona is. Amikor Nagy Károly 800-ban Rómába ment, hogy barátja és védence, III. Leó pozícióját a pápai trónon megerősítse, az avaroktól szerzett kincsek legértéke­sebb darabjainak egy részét magával vitte. Ekkor a pápa támogatásával csá­szárrá koronáztatta magát. A korona, amit akkor a fejére helyeztek, nem volt más ,mint a Szent Korona. Halálakor (814-ben) koronával a fején helyezték a sírba, ahol 1000-ig zavartalanul nyu­godhatott. 1000-ben, III. Ottó német­római császár Aachenba érkezik azzal az elhatározással, hogy feltárja esz­ményképének, Nagy Károlynak a sír­ját. Amikor a sírt kibontották, a császár fején még ott volt a korona, s kezében aranyjogar. A krónikások leírása sze­rint, mint Károly-ereklyét. Ottó császár magához vette Nagy Károly mellke­resztjét és egyik fogát. A koronáról és a jogarról nem szólnak, mert ez a cseleke­det sírrablásnak számított. Azonban 1165-ben újból felnyitják a sírt, de már a korona nem volt ott. Minden jel és dokumentum arra utal, hogy III. Öttó a Szent Koronát magával vitte Rómába és átadta II. Szilveszter pápának. Mint ismeretes, II. Szilvesztert, III. Ottót és István királyunkat szoros baráti szálak fűzték egymáshoz. Ottó 1000- ben érkezett a Szent Koronával Rómá­ba, Istvánt pedig karácsonykor Eszter­gomban már ezzel koronázzák meg. A Szent Koronát Asztrik érsek hozta Ma­gyarországra, mint II. Szilveszter pápa ajándékát. A korona további sorsa már ismert. Az első keresztény államokban, a templomokkal Isten országát próbálták jelképezni. Fő jellemvonásuk a kupolás szerkezet, Isten birodalmának jelképe, ahol Isten, az Ég angyalai és a szentek uralkodnak. Ilyenek voltak az első ör­mény templomok is. Ez a jelképrend­szerkihatott a művészetekre, így a kirá­lyi koronák készítésére is. Szimboliku­san ez bizonyítja az Ég és Föld egysé­gét, valamint jelképezte, hogy az ural­kodó Magyar Szent Koronában fejeződik ki. A koronáknak ezt a forma­stílusát később Bizáncban is átvették, készítettek hasonló jellegű koronákat. E Szent Korona a keresztény evangéli­um tanítását és szellemét hordozza ma­gában. így lett a Szent Korona egy gyö­nyörű koronázási tárgy, aminek anyaga és kivitelezése tökéletesen tükrözi az eszmei szépséget, amellyel teljes har­móniában van. Népek csúfnevei Mohón vetettem magam Bura László magyarszakos tanár Népek csúfnevei? című írására (RMSZ, 1996. április 5.). Na végre — gondoltam —, van, aki e tabutémának tekintett kérdést meri előtárni, méghozzá tudományos, szak­szerű megközelítéssel. Nem vitázni kí­vánok a szerzővel, hanem inkább az érem másik oldaláról szeretném meg­közelíteni a csúfnév-nemcsúfnév kér­dését, mert sajnos, igaz, hogy a svábot kivéve az oláh és a tót elnevezés is csúfnévnek minősül; néha okkal-jog- gal, máskor indokolatlanul. Véleményem szerint egy népnek egy másik nyelven való elnevezése csak akkor csúfnév, ha az illető nép nevét az őt sértő jelzővel illetjük szóban vagy írásban. Nemigen van tudomásom arról, hogy a németeket sértené az, hogy magyarul németeknek, románul neamt-oknak, germánoknak nevezzük. Nem hiszem, hogy az orosz problémáz- na azzal, hogy muszkának, a szerb, hogy rácnak, a bánsági horvát, hogy krasovánnak van elnevezve, vagy bár­melyik nép, nemzet törődne azzal, hogy nem a saját elnevezése szerint nevez­zük nemzetüket, népüket, országukat. A magyar — tudomásom szerint —^ nem érzi magát sértve, hogy ungur, maghiar, ungar, hungar, venger stb. né­ven nevezik a környező népek többszá­zada kialakult nyelvein. Vagy sértődjünk meg mi is? Ugyan, mi értel­me volna? Amikor régi szövegekből idézek, többszáz évvel ezelőtti térképe­ket teszek közzé történelmi vagy föld­rajzi vonatkozású írásokban, nem írha­tom át a történelmet, mert történelem- és korhűen kell az adott századbeli va­lóságot bemutatnom. Ha megalázóan akarok valakiről nyilatkozni, akkor nem feltétlen kell használnom a történelmi „csúfnevet”, mert valakiről/bárkiről, bármely népről lehet rosszat mondani és rágalmat írni „teljes tisztelettel” az általa használt névvel megnevezve. Makay Botond, Resicabánya, Réthy Károly, Nagybánya

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom