Békés Megyei Hírlap, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-28 / 278. szám

MEGYEIKÖRKÉP 1996. november 28., csütörtök Csaba Zsolt (balról) az ArchiCAD 5.0 építészeti programcsomagot mutatja be az érdeklődőknek fotó: kovács Erzsébet / Épülettervezés számítógéppel Szokásos évi bemutatójára in­vitálta meg a PirCAD Kkt., az ArchiCAD építészeti program- csomag forgalmazója, a Gra- phisoft R&D délkelet-magyar­országi partnere az érdek­lődőket november 27-én a me­gyei könyvtárba Békéscsabára. Az előadáson az ArchiCAD programcsomag legújabb ver­zióját az ArchiCAD 5.0-t, illet­ve a hozzá kapcsolódó progra­mokat mutatta be Csaba Zsolt, a PirCAD Kkt. ügyvezetője. Céljuk a számítógépes terve­zés meghonosítása, elterjesz­tése a régióban. Az ArchiCAD programcsomagot 12 éve fo­lyamatosan fejlesztik, multi­nacionális program. Az Archi­CAD 5.0 program nemzetközi verziója idén július 1-jén jelent meg a szoftverpiacon, magyar változata rövid időn belül itthon is kapható lesz. Az új szoftver- csomag használata elősegíti majd az építészek munkáját, na­gyobb alkotói szabadságot biz­tosítva számukra. (Both) A „két dudás” meg a harmadik Vannak példák, amelyek még a szólásmondások bölcsele­téi alól is kivételek. Valaha Dobozon sem fért meg a „két dudás egy csárdában”, azaz a megyei cigánylakosok egye­sületének helyi szervezete és a Lungo Drom cigány érdek- védelmi szerv csoportja. Az­tán amikor a törvény szerint megalakult a helyi cigány ki­sebbségi önkormányzat, az ellentétek rendre megszűn­tek. Sőt, a kisebbség a több­séggel is békében él — az apróbb súrlódásoktól eltekintve —, sőt, pontosan tudják, mit kel­lene tenniük a felemelkedés ér­dekében. Kimerítő, szinte tudományos igényű elemzést hallott kihelye­zett ülésén a megyei képviselő- testület nemzeti és etnikai kisebb­ségi bizottsága tegnap Dobozon. A falu cigány kisebbségi önkor­mányzatának elnöke, Zsigmond Károly (aki egyben a megyei ci­gánylakosok egyesületének ve­zetője, s az országos önkormány­zat képviselője, bizottsági elnö­ke) tanúbizonyságot adott ar­ról, hogy alaposan ismerik a cigányság életét, gondjait. Fel­mérték például, hány felnőtt és fiatalkorú cigány lakik Dobo­zon, hogy lakásaik 75 százalé­kában bent van a gáz, a víz, a villany (igaz, az energia költsé­geit egyre kevésbé tudják fizet­ni). Az is világos előttük, hogy a felemelkedés egyedüli mód­ja a tanulásban rejlik, bár a mai gazdasági, társadalmi háttér egyre kisebb reményekre jogo­sít. L. E. Mezőberény költségvetésének irányelvei A tb-költségvetés sorsa a járulékfizetőktől függ Fogadóóra, (e) Tóth Sán­dor országgyűlési képviselő no­vember 29-én 15 órakor fogadó­órát tart Battonyán, a polgár- mesteri hivatalban. Ványai témák. (i) Tóth Bá­lint őrsparancsnok a dévaványai közbiztonsági helyzetről ad tá­jékoztatást a helyi képviselő- testület ma délután 2 órakor kezdődő ülésén. Ugyanezen az ülésen vitatják meg a képviselők a község jövő évi költségvetés­ének koncepcióját is. Republic-koncert. (c) Az év egyik legjobban várt könnyűzenei koncertjét rende­zik holnap 19 órakor a békéscsa­bai városi sportcsarnokban. A Republic együttes lép színpadra — bemutatják legújabb, Igen című lemezüket is —, és a mű­sorban közreműködik a Somogy Néptáncegyüttes. A szervezők­től megtudtuk, hogy elővételben még kaphatók jegyek a sport­csarnok portáján — 24 órás nyit­va tartással —, illetve a Business Info irodájában (Békéscsaba, Kinizsi u. 12.). A koncertre érde­mes elővételben jegyet váltani, hiszen így 100 forintot megtaka­ríthatnak az érdeklődők. Ajtószínház, (ö) A gyulai Százéves cukrászda úgyneve­zett Ajtószínházának újabb előadása november 28-án, ma lesz 20 órától. Szikrák jégkoc­kákkal címmel Dunai Tamás és Pregitzer Fruzsina vidám, zenés műsorát láthatják az érdeklő­dők. Autó a tetőn, (e) Békés­csabán, Jaminában, a Kolozsvá­ri utca—Madách utca találkozá­si szakaszán kedden 23 óra előtt néhány perccel feltehetően a megengedett sebességet jelen­tősen túllépve haladt egy Merce­des típusú személygépkocsi. Az enyhe kanyarban az autó kisod­ródott, patkának ütközött, majd felpördült, és egy ház tetejére esett, onnan pedig fejjel zuhant az úttestre. Az autóba szorult két békéscsabai férfit a tűzoltók hid­raulikus feszítővágóval szaba­dították ki, majd a mentők be­szállították őket a kórházba. Egyikük életveszélyes, másikuk könnyű sérülést szenvedett. Biciklis sérült, (e) Gyu­lán, a Vértanúk—Csabai utca kereszteződésében tegnap 5 óra 45 perckor egy gépkocsi kerék­párost gázolt el. A biciklis sérü­lése súlyos. „NINCS UNDOKABB DOLOG, MINT A KI­MAGYARAZKODAS.” (Wells) Rendkívüli ülést tartott tegnap délután Mezőberény önkor­mányzata. Több, a város életé­ben fontos napirendi pont sze­repelt terítéken ezen az igen­csak az estébe nyúló ülésen, mint például az ökormányzat idei gazdálkodása. Az elő­terjesztésből kiderült: a város költségvetését időarányosan — a bevételeket 84,7 száza­lékban, a kiadások 73,1 száza­lékban — teljesítette. Izgalmas témaként került megvitatásra a város ’97-es költségvetésének koncepció­ja. A megfogalmazott, s beter­jesztett irányelvekkel és cé­lokkal egyetértettek a város­atyák, a források kutatásában viszont már voltak vélemény- különbségek. Végül is az első olvasat szerint a költségvetés 60,663 millió forint hiánnyal számol, s az elkövetkező idő­szakban ennek lefaragása okoz- hatnéhány területen izgalmakat. Ismételten, immáron másodszor került napirendre a város intéz­ményeinek jogállása. A képvi­selő-testület intézmények ösz- szevonásáról döntött. A testületi ülés lapzártakor kezdte tárgyalni a jövő évi víz­és csatomaszolgáltatási díjakat, az önkormányzati lakások lak­bérének felülvizsgálatát, a ma­gánszemélyek kommunális adójáról szóló önkormányzati rendelet módosítását, az önkor­mányzati tulajdonban lévő mezőgazdasági ingatlanokon a vadászati jog gyakorlását, a köz- alkalmazottak egyszeri illet­ménykiegészítésének felosztá­sát, a GYISZK ingatlanára kiírt pályázat elbírálását. Zárt ülésen döntött a testület szemétszállítá­si szerződés megkötéséről és in­gatlanok értékesítéséről. —sz— Amikor dr. Lukovics Éva (SZDSZ) felszólalt a társada­lombiztosítás jövő évi költség- vetéséről folytatott vitában, négy kérdésre kereste a választ. A feladatok megjelennek-e a törvénytervezetben? A felada­tok ellátásához van-e elegendő pénz? Tanultak-e az érintettek az előző évek tapasztalataiból? A bevételek és a kiadások meg­alapozottak-e? Megállapította, hogy a feladatok" címszavakban megtalálhatók, de jó lenne végre egyértelműen meghatározni részleteiben is, hogy mik ezek a társadalombiztosítás területén. Az idei várható teljesüléshez képest a jövő évi tb-költségvetés 15 százalékkal nő, valamelyest követi tehát az inflációt, de nem eléggé. Az előző évek visszatérő problémája az volt, hogy a bévé­Minisztériumi Orosz állampolgártól foglaltak le az Orosházi Határőr Igazgatóság gyulai határforgalmi kirendeltsé­gén hétfőn délután egy másfél millió Ft-ot érő grafitszürke Volkswagen Passat személygép­kocsit. A másolt indítókulccsal és hamis forgalmi engedéllyel ellá­tott járművet Németországból lopták. Battonyán is orosz állam­polgár kísérletezett ugyanebben az időben—pechjére eredmény­telenül — egy Lengyelországból eltulajdonított metálszínű Toyota Lexus (értéke: 8,4 millió Ft!) sze­mélygépkocsi Romániába vitelé­vel. Kedden magyar férfi jelent­kezett kilépésre Gyulán egy 2 milliót érő fehér Volkswagen­nel. Az útlevélkezelőket a hamis forgalmi engedély, a másolt in­dítókulcs, a sérült ajtózárak to­vábbi vizsgálódásra ösztönöz­ték: kiderült, hogy a jármű a Ma­gyar Köztársaság Népjóléti Mi­nisztériumának a tulajdona, rá­adásul a gépkocsivezető által felmutatott útlevél elveszett (Folytatás az 1. oldalról) létrehozása, a közélet tisztasága témaköreiben. Bár a városveze­tés bemutatkozásukat kedve­zően fogadta, a képviselő-testü­let mégis szórványosan ismer­hette meg állásfoglalásaikat. Dr. Horváth Mihály bejelentette, megállapodást kötöttek az ipar­testülettel rendezvényeik köl­csönös figyelemmel kísérésére, aktuális kérdésekben vélemény- cserére. Az együttműködés je­gyében hasonló lépésre készül­nek az idegenforgalmi és a nyugdíjas-egyesületekkel, de telek rendre elmaradtak a kiadá­soktól. Többen állították — idézte képviselőnk —, hogy ha nem változik semmi, a költség- vetésben benne marad 20 milli­árdnyi hiány. Ezért hozott az or­szággyűlés nemrég olyan tör­vényt, amelynek eredménye­képpen 1997-től emelkedik a já­rulékplafon és szélesedik a járu­lékalap. A költségvetés sorsa a járulékfizetők fizetési hajlandó­ságán fog múlni. A Pénzügyminisztérium szá­mításai szerint a két alap bevéte­lei legalább 8 milliárddal na­gyobbak lesznek, mint idén. Az előző években egyszer sem folyt be a tervezett összeg, ezért Lukovics Éva szerint a tárgyalt költségvetésben csak remény­kedni lehet, megalapozottan bízni nem. S. Á. autóval bukott (megsemmisült) okmányként szerepel a nyilvántartásban. Né­mi keresgélés után előkerült az autócsempész érvényes útiok­mánya is, akinek így közokirat­hamisításért is felelnie kell a bí­róságon. Tegnap, szerdán hajnalban egy autóbuszon befelé utazó magyar férfira figyeltek fel Gyu­lán. A férfi két nappal korábban egy önmaga által vezetett gép­járművel hagyta el az országot. A beléptető bélyegző adatai mellé az akkurátus román határőrök még az autó típusát is bejegyezték az útlevelébe. A férfi visszatértekor a szemfüles magyar útlevélkezelők teljes joggal vonták kérdőre honfitár­sunkat: ugyan árulná el, mi tör­tént Romániában a járművé­vel!? Való igaz, egyelőre még nincs pontos válasz a kérdésre, ám annyi már tisztázódott a Gyulai Rendőrkapitányságon, hogy a Romániában hagyott au­tót Budapestről kötötték el. Ménesi György más, a városért tenni akaró szer­vezetekkel is keresik a kapcsola­tot. A polgároknak van vélemé­nye, ám bizalmatlanok a szerve­zetek iránt, mert nem tudják, mi­lyen zászlót lobogtatva akarnak a közéletbe vonulni. Az egyesü­let tevékenysége nem irányul senki ellen, egy párt ellen sem, a cél a város érdekében az össze­fogás — fogalmazódott meg az összejövetelen, tájékoztatva a sajtó képviselőit több vitatható várospolitikai lépésről is. Sz. M. __ •• Milyen zászlót lenget az Összefogás? A nyitva felejtett matracsír Várjuk a Mikulást A budapesti székhelyű Kossuth Szövetség Gavlik István szövet­ségi elnök és Schéner Mihály Kossuth-díjas képzőművész együttműködésével Békés me­gyében Mikulás-napi pályázatot hirdetett meg 6—14 éves tanu­lók részére. A különböző pálya­munkákat november 20-áig le­hetett beküldeni a Kossuth Szö­vetség címére, Budapestre. Tájékozódásunk szerint a megye több, mint 20 települé­séről 400 pályázat érkezett vers, próza, rajz és textil alkotások. A pályázat ünnepélyes eredmény- hirdetése Békéscsabán, a Jókai Színház Vigadójában lesz de­cember 6-án, pénteken 15 óra­kor. A díjazottakat egyébként kü­lön meghívóban értesíti a Kos­suth Szövetség. (n) A kis baj is nagy baj, ha bennün­ket szorongat. Ézzel a (fél) böl­csességgel számolva nagyon is megértjük annak a gyulai hölgy­nek a dühét, aki tehetetlenségé­ben hívott fel bennünket. El­mondta, hogy Gyulán, a Paradi­csom lakótelep egyik lépcső­házában lakik, ahol egy férfi ön­kezével vetett véget életének. Egy hétnél is több eltelt, mire a tragikusan elhunytat megtalálták — éppen az oszló test áthatóan terjengő szaga hívta fel az ott la­kók figyelmét arra, hogy valami történhetett a magányosan élő férfivel. Éppen egy hete vitték el a lakásból az úr földi maradványa­it, s pénteken jártak a lakásban hozzátartozói, akik az elhunyt alatt lévő, s átitatódott matracot levitték a ház melleti szeméttáro­ló edényekhez. Telefonálónk —: nyilván nem alaptalanul — amiatt aggódik, hogy a lakótelep gyermekhada akár össze is szedhet valami nya­valyát az azóta is ott heverő mat­racról. Arrafelé hétfőnként ürítik a szemetes edényeket, ám még tegnap is ott találták a matracot. Kedden bement az ANTSZ Gyu­lai Városi Intézetéhez, s kérte in­tézkedésüket. Azt tanácsolták, menjek a polgármesteri hivatal­hoz, az ő dolguk a matrac elszál­líttatása — mondta a bejelentő. Dr. Megyeri Valéria városi tisztifőorvos megerősítette ezt, s hozzátette: a náluk ez ügyben megjelent hölgy a lakás fertőt­lenítését is kérte. Mivel nem az egyedül élő elhunyt hozzátarto­zója volt, az ÁNTSZ munkatársai csak a polgármesteri hivatal ha­gyatéki ügyintézőjével juthatnak be a lakásba jogszerően. Ráadá­sul az általuk elvégzendő fertőt­lenítés előtt valakinek a lakás ta­karítását is el kell végeznie, ami ebben a helyzetben további meg­oldáskeresést jelenthet. A fertőtr lenítést egyébként feltétlenül elvégzendőnek tartják. A matrac elvitelét is a polgármesteri hivatal intézkedési körébe tartozónak íté­lik, azt hitték, hogy a dolog e része rendeződött, mert a bejelentő nem tért vissza hozzájuk. A gyulai városházán nem kel­lett az illetékest keresnünk. Az első ügyintéző, akinél érdek­lődtünk, vette a telefont, s felhívta a közüzemi vállalatot. Aztán visszahívott bennünket, s el­mondta: már csak csütörtökön tud a cég „rámozdulni” az ügyre, de ígéretet kapott, hogy reggel azonnal a helyszínre megy egy Multicar teherkocsi, s elhozza a matracot. (A „kukás” autó való­színűleg azért hagyta ott, mert nem lehet „belegyömöszölni”.) Ezt nevezik (elismerésre méltó) intézkedésnek. K. A. J. Harmonikátok találkozója, (h) Tegnap Békéscsa­bán, a Vasutas Művelődési Házban rendezték meg a harmoniká- zók találkozóját. Képünkön Nidermayer Attila (Elekről) német népdalokat ad elő, régi gombos harmonikán fotó: kovács Erzsébet

Next

/
Oldalképek
Tartalom