Békés Megyei Hírlap, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-23-24 / 274. szám

1996. november 23-24., szombat-vasárnap

Királygyilkosságok Magyarországon (34.)

Mindenki tudta: Mohácsról nem tér vissza

Történelmi kataklizmáink egyik legvégzetesebb, történelmünket a legmélyéig átszántó törésvonalak, halálvonalak, halálzónák egyik legnagyobbikának peremén, amely az ó'si ország feldarabolásához, két világhatalom általi szétszakításához s másfél évszázados török igához, négy évszázados nemzetpusztító idegenuralomhoz vezetett — egy alig húszéves férfi holtteteme hever, a gyermekfővel, tízévesen trónra léptetett Második Lajos király (1516—1526) teteme, s korántsem képletesen, hanem a maga kézzelfogható testi mivoltában.

Miként került az a fiatal király az irdatlan, vérző történelmi szakadék legkülső szegélyére? Nem tudni. Hivatalos historiográfiánk nem ad rá választ, illetve téves, megalapozatlan, hamis választ ad, s nem tudni, mi történt Lajossal, s mi történt az országgal, a magyarsággal, nem tudni, hogyan, miért, mi okból került ennek a fiatal királynak a holtteste az óriási kataklizma peremére. II. Lajos király belefulladt a sekély vizű Csele-patakba — pontosan, időzítetten a magyar államiságra és a magyar népre sújtó iszonyú kataklizma kezdeti metszéspontjában, a mohácsi csatavesztés napján, 1526. augusztus 29-én. A Cse- le-patak persze megáradt — ez volt a Csele-patak csele —, ezért fulladt bele.

Nemzedékek éltek és haltak e jámbor — s fölöttébb megnyugtató hitben. Sárffy Ferenc, Győr várának parancsnoka, aki Mária királyné parancsára a királyné hű embere, Czettrich Ulrik kíséretében indul a király holttestének felkutatására, a következőket jelenti II.

Lajos tetemének megtalálásáról: „Nem messze ettől a mocsártól végre egy friss sírdombot pillantottunk meg, s az alatt —mintegy isteni útmutatásra—a királyi felség elhantolt holttestét találtuk meg. Odasiettünk valamennyien, s Czettrich rögtön elkezdte a földet kezével kapami. Mi is követtük példáját mindnyájan: s először a lábak feletti részét bontottuk ki a sírnak. Czettrich megragadta a holttest jobb lábát, gondosan lemosta kétkalapnyi vízzel, s ekkor felfedezte azt a jegyet, mely őfelsége jobb lábán volt. Erre hangosan felkiáltott: »Ez itten a király őfelsége, az én mindig legkegyelmesebb uram holtteste, ez egészen bizonyos!«, s térdre borulva, sírva megcsókolta. Minthogy így felismertük, kiástuk a testet, először fejét, aztán arcát lemostuk, és egész pontosan felismertük azokról a jegyekről, melyek őfelsége fogain voltak. Egy gyékény is volt velünk, ezt szétgöngyölítettük, s a felség testét ráfektettük, és tiszta vízzel egész tisztára mostuk.”

Sárffy Ferenc győri várkapitány egykori, szemtanúi jelentése kizár minden kétséget II. Lajos király halálát illetően, hiszen világosan kimondja: „nem volt rajta semmiféle seb, még egy tűszúrásnyi sem”. Márpedig ha nem volt rajta seb — zúzódást és foj- togatási nyomokat is beleértve — úgy kétségtelennek vehető, hogy II. Lajos királyt nem ölték meg, s nem erőszakos halállal végezte.

Azért mégis akad egy-két olyan bökkenő, amely mellett csak figyelmetlen, gondtalan ember mehet el. Lajos király páncélosán bukott a megáradt patak árkába, hogyan került le hát róla, s hova tűnt a páncélzat? És miként lehetséges, hogy zuhantában sehol sem sértette meg testét a páncélzat? És egyáltalán: hogyan került ide a patak árkából (vagy a mocsárból), ki találta meg, miért hozta ide, s miért temette külön sírba? Miért temette el egyáltalán, hisz — miként a jelentés előző részeiből tudjuk — még szanaszét hevertek mindenfelé a temetetlen holttestek. Tudta-e hát az ismeretlen valaki, hogy a király holttestét találta meg? Tudnia kellett, másként kétségkívül ott hagyja a többi temetetlen halott között, nem ássa ki a mocsárból, s nem temeti külön sírba. Ámde ha tudta, miért nem tett a sírra jelet, hogy a király teteme nyugszik itt? Tovább: miért nem jelentette nyomban, hogy megtalálta a király tetemét, hiszen ezért még jutalmat is remélhetett? Miért tűnt el névtelenül és nyomtalanul? S mit tett a király páncéljával, amelyből kihántotta? Elvitte talán a páncélt magával? Hova hurcolta volna el és miért? A király fegyverei kétségkívül értékesebbek voltak, s a fegyvereket Czettrich és Sárffy mégis hiánytalanul megtalálták.

Itt egy meghatározó fontosságú körülményre kell felhívnunk a figyelmet: az időtényezőre. Lajos király, mint tudjuk, 1526. augusztus 29-én, a mohácsi csata napján tűnt el, vagyis akkor halt meg. Sárffy Ferenc jelentése a királyi halottkeresés eredményéről december 14-én kelt, tehát csaknem pontosan három és fél hónap múlva. Mivel pedig a jelentés elkészítése és illetékes helyre való eljuttatása érthetően mód felett sürgős volt, országos fontosságú ügyről lévén szó, továbbá mivel a jelentés megfogalmazásában kétségkívül Czettrich Ulrich, a királyné megbízottja is részt vett, a jelentés semmi esetre sem készülhetett sokkal a helyszínen végzett vizsgálódások után, annak időpontját tehát semmiképpen sem tehetjük november közepénél-végénél előbbre. Következésképp II. Lajos teteme három hónapig hevert a mocsárban, mielőtt a frissen hantolt sírba helyezték át. Milyen állapotban lehetett ekkor a tetem? Elgondolható, ha nem hiszünk a csodákban, márpedig Sárffy határozottan kijelenti: „sohasem láttam emberi holttestet, mely ennyire épen megmaradt volna, ennyire ne lett volna undorító és ijesztő”. Ha mi nem a lehetetlenre építünk, úgy alighanem be kell látnunk, hogy a friss sír és a friss (teljesen romlatlan) hulla közt összefüggésnek kell fennállnia, azaz: a jelentés „friss sír- domb”-jában egy szerencsétlen ifjú friss hullája feküdt; akárkié, de nem II. Lajos király három hónapja bomladozó hullája. Miként került e sértetlen testű ismeretlen ifjú a frissen hantolt sírba — kétségkívül a Czettrich Ulrik érkezése körüli időben — ki tudná? Működnek a történelemben olyan erők, amelyeknek céljaik érdekében semmilyen élet sem drága.

(A szöveg Grandpierre K. Endre: Király gyilkosságok című könyve alapján készült)

II. Lajos, Ulászló fia tízévesen került a trónra. Gyámja Brandenburgi György volt, aki elhanyagolta a gyermek-király neveltetését

Fekete

fehéren

A kormányfő lapja

Idős asszony hívott a napokban. Egy a sok millió nyugdíjas közül. Ezt írja meg! — kötötte lelkemre. Kivételesen nem valamilyen visszaélésre, csalásra, eget rengető disznóságra hívta fel a figyelmemet, mint napjainkban oly sokan mások. A dolgok miatt felháborodók, vagy nyomorúságuk miatt depresszióba esettek lelki feltámadásáért telefonált. írja meg — mondta —, hogy a nyugdíjasklubokban rendezzenek vidám összejöveteleket. Olyan találkozókat, ahol nevethetünk, szórakozhatunk, kikapcsolhatjuk magunkat a mindennapok kegyetlen valóságából.

Hm. Nevetés, vidámság, lelket bizsergető jókedv. Mint gyógyszer talán a legolcsóbb, fenekedő viszonyaink között. Van-e belőle elég? S ha van, hát hatásos-e? Vagy csak vigasztaljuk magunkat, hogy csak egy órácskára, egy félre, vagy negyedre ha kikapcsolunk, akkor könnyebb lesz elviselni? Ahogy szebbé válik egy nagyfröccs után a világ?

Eltöprengek. Csak ez az asszony éhes a jókedvre? Csak ő inná a vidámságot? Vagy valamennyien? Messzebb megyek: szomorú vagy vidám ország a miénk? Nevetve, vagy könnyet hullatva masírozunk Európa felé? S ha egyszer netán mégis odaérnénk, milyen magyarok kellenek nekik? A búskomorak, vagy a magabiztosak és vidámak? A kérdésekre félek válaszolni. Tartok attól, hogy a kedvetlen, az apátiába süllyedt Magyar- ország képét vázolnám föl. Miközben nyugdíjas telefonálóm szerint nekem is lelket kellene öntenem az olvasóba.

Múlt heti ittjártakor a miniszterelnök azt mondta: ha sajtócézár lenne, olyan lapot adna ki, amelyik csak szépeket írna. Lélekmelengető dolgokat. A kormányfővel szemben én azt hiszem, az a lap megbukna. Mert egy idő után már a szép hazudásával sem lehet elleplezni azt, ami fáj. Ma még talán elég egy jó vicc, egy vidám este, hogy feledtesse velünk a kegyetlen valóságot. De mi lesz, ha már a vidám összejövetelek sem segítenek?

Árpási Zoltán

Gondoljon a

KUKORICAVETÉSRE!

Német (RAU) rendszerű

KUKORIC^VETŐ

GÉPEK szezon

előtti áron

a „Csabdagr&^-nál,

Békéscsaba, Szarvasi út 103.

A vasúti híd külső lábánál. Telefon: (66) 453-543. *

Nálunk AFA -befizetés NÉLKÜL vásárolhat és még ALKUDHAT is.

Ezen kívül sok más gép még mindig

o

támogatással. |

$KFT%

BÉKÉSCSABA

CSABACENTRUM KFT.

❖ márkás fehérnemű, ing

❖ buklészövet, törölköző

❖ vasaló, hajszárító, borotva

❖ CD-lemez, kazetta

❖ bakancs, hótaposó.

40—50—60%-os engedményes árukínálat:

❖ blúz, szoknya, nadrág

❖ kosztüm, öltöny

❖ gyermekdzseki

❖ zakó, ballonkabát.

ízt fellélleniil meg kell nézni!

Békéscsaba, » Szt. István tér 14. |

Erzsébet, a magyarok királynéja

ERZSÉBET. A legkedveltebb női név. Egy mai statisztika szerint 453 028 magyar asszony és leány viseli ezt a nevet. Héber eredetű, egy lexikon szerint jelentése: „Isten megesküdött”. Bibliai név: Erzsébetnek hívták az első zsidó főpap, Áron hitvesét, és Erzsébet volt Zakariás felesége, Keresztelő János édesanyja is, akit Mária — méhében a fejlődő magzat Jézussal — meglátogatott. Az első magyar uralkodócsalád, az Árpád-ház hercegnőiből, akiket a katolikus egyház szentté vagy boldoggá avatott, négyen viselték az Érzsébet nevet. És — közel 900 év alatt — 7 Erzsébet nevű királynéja volt Magyarországnak. A középkor óta azonban talán egyetlen olyan Erzsébetünk volt, aki „népszerűségben” vetekszik (a mai napig) az 1231-ben elhunyt szent életű magyar királyleánnyal, Árpád-házi szent Erzsébettel — Sissi —, azaz a Wittelsbach hercegnőnek született Erzsébet, Ausztria császárnéja és Magyarország királynéja.

Ki is volt ez az Érzsébet és milyen volt az a kor? A magyar szabadságharcot 1849-ben ugyan leverte az osztrák

hadsereg, vezetőit felelősségre vonták, kivégezték. Az európai uralkodó családok ugyan nemigen nyilvánítottak véleményt, ám az osztrák udvarban (Am Hof) érezték a presztízsvesztést. A közben politikailag és gazdaságilag is felemelkedőfélben lévő Poroszországgal szemben Ausztriának nagy szüksége volt arra, hogy Dél-Né- metországban megvesse lábát.- így született meg az ötlet Zsófia anyakirálynéban, hogy az ifjú császár I. Ferenc József mellé bajor hercegnőt válasszon hitvesül. Saját unokahúgát, Wittelsbach Helénát szánta fiának, ám amikor az ifjú császár találkozott annak húgával, az alig 15 éves Erzsébet hercegnővel, szerelemre lobban iránta s a vonzódás nem is maradt viszonzatlan: 1854-ben házasság lett belőle. Az érzékeny Erzsébet a bécsi udvarba kerülve nagyon hamar rádöbbent, hogy elrontotta életét. Először csak a külső körülmények szegték kedvét: a szabadságban eltöltött, természetkedvelő gyermeki évek után a bécsi Burg zárt világa, a nagynéni-anyós, Zsófia főhercegnő (még a hálószobába is

Égy kevéssé ismert kép Erzsébet királynéról. Ludwig Angererfény képe 1865 körül készült

„beleselkedő”) tapintatlansága. Később már benső énje is tiltakozott: nagy teherként hordozta szabad mentalitása a kor női „eszményét”, hogy csak nő és anya lehet, legfeljebb a férj körüli dekoráció. Férje, a császár iránt érzett szerelme egyelőre áthidalja a nehézségeket. Megszületik első, majd második gyermekük s 1858-ban a harmadik, a nagyon várt trónörökös, Rudolf. A császárnénak nagy megrázkódtatást okozott első leánya halála, de talán nagyobbat az, hogy a kis Rudolfot — anyósa döntése szerint — elvették tőle és nevelőkre bízták. Ekkor választotta a tiltakozás egyik formáját (amely később szinte krónikussá vált benne), a menekülést. Két évre Madeira szigetére költözött. Amikor visszatért, keményen a sarkára állt és kivette Rudolfot a szadista katonák kezéből, de addigra a trónörökös anyjáéhoz hasonló érzékeny lelke szinte tönkrement. Erzsébetnek a politikához túl sok köze nem volt, a császár nemhogy vele, de még a trónörökössel sem osztotta meg az uralkodás gondjait. Mégis sokak szerint nagy szerepe volt a magyar nemzet és a dinasztia közötti kiegyezés létrejöttében 1867-ben. Ha véleményt nem is nyilvánított, a politikáról mégis volt véleménye. Egyértelműen magyarbarát volt. Talán mert romantikára hajló lényének imponált a „lázadó” nemzet, és magyar barátokkal is körülvette magát. A feljegyzések szerint a császárnét és királynét kora egyik legjobb női lovasának tartották, s mellesleg nagyon vonzódott a lírához is: versírással foglalkozott. Sokirányú tehetségénél talán csak legendás szépsége volt híresebb és megnyerőbb.

Rudolf trónörökös tragikus halála után (1889) már egyáltalán nem találta helyét a bécsi Burgban. Megkezdődtek számára a szinte vég nélküli és távoli utazások Gödöllőtől Korfu szigetéig. Egy ilyen útján, 1898. szeptember 10- én érte a tragikus halál: Genfben egy hajóról leszállva anarchista merénylők megölték.

A bécsi kapucinusok templomának kriptájában (Kaisergruft) a hamvait befogadó szarkofágról temetése óta sosem hiányzik a friss virág, közöttük számos magyar nemzetiszínű szalaggal átkötött bokréta.

Bajnai István