Békés Megyei Hírlap, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-02-03 / 256. szám
1996. november 2-3., szombat-vasárnap Király gyilkosságok Magyarországon 31. Bécs várában megmérgezett király Kissé részletesebben kell foglalkoznunk legderekabb uralkodóink egyikének, Hunyadi Mátyás király (1458—1490) halálának körülményeivel, annál is inkább, mivel a magyar népi köztudatban mindmáig erős gyökerű a hit, hogy Mátyás király nem természetes halállal halt meg, de orvgyilkosok keze végzett vele. De vajon egyáltalán van-e ok a gyanúra? Lássuk az alaptényeket! Mátyás király 1490. április 4-én Bécsben éhesen tért meg a hosszúra nyúlt virágvasárnapi ünnepélyről, kulcsára fügével kínálta, a király megkóstolta, felháborodott, rosszul lett, ágynak dőlt, és alig két napra rá, április 6-án reggel kiszenvedett. Alighanem már ennyiből is kitetszik, a király halálának körülményei, amelyek közül némelyeket az előző részben már sorravettünk, eléggé gyanút keltők. Most folytatjuk a vizsgálódást. Mátyás számára a hosszú koplalás napja volt a virágoknak ez az 1490-i vasárnapja: a hatórás ünnepély után újabb három óra telt el, de Beatrix még nem került elő, és a „gondos” asszony éhes ura elől az elemózsiát elzáratta! Felmerül a kérdés: vajon mi tarthatja távol, miféle életbevágó ügy? Ámde még mielőtt bárki is elmondaná a rossz asszonyról szóló dörgedelmeket, sietve megjegyezzük: Beatrixot ájtatossága, jámbor hívői lelkülete, az Úr szolgálata tartja távol, s így ha netán hibázik férjével szemben, annál dicséretesebb magasztos hitbuzgalma. Beatrix sorra látogatja a város templomait, s templomról templomra járva minden egyebet feledve ájtatoskodik: ájtatos bizalmának, úgy látszik, nincs határa. Azt eleve elvethetjük, hogy Mátyással együtt indult, s kilenc órán át a templomokat járta, ezt a lótást-futást nem bírta volna a gyönge, petyhüdt izomzatú királyné. Kézenfekvő a magyarázat: a királynét valamilyen titkos, létfontosságú érdek késztethette rá, hogy ne vegyen részt férjével együtt a virágvasárnapi ünnepségen. Mi lehetett ez az érdek? Nos, Beatrix azért nem vett részt Mátyással együtt az ünnepélyen, mert ki akarta vonni magát az ellenőrzés alól: szabaddá akarta tenni magát, hogy ellenőrizetlenül cselekedhessék. Ámde mi lesz, ha ezen a napon valami iszonyatos történik, például megmérgezik a királyt, s Beatrix holmi közönséges foglalkozással töltötte idejét ezen a napon? Világos az is: a palotában nem maradhatott anélkül, hogy gyanúba ne keveredjék. Vagyis olyan foglalatosságról kellett gondoskodnia, ami ájta- tosságában legalábbis vetekszik a királyéval, másrészt indokolja a királyné távollétét az egész időszak alatt. Mindez fontos adalék a következők megértéséhez. Mátyás, nem bírván türtőztetni éhségét, enged a kulcsár unszolásának, és eszik a fügéből, mikor a poklos íz szétárad testében, felháborodott szavakkal támad a bűnös kulcsárra. Ebben a pillanatban megjelenik a királyné. Miként lehetséges ez? Csak egy módon — ha nem hiszünk vakon a kiélezett véletlenekben: ha Beatrix a fejleményeket lesve ott lapult a közelben, s Mátyás haragjának kitörését hallva, sietett cinkosa védelmére. Mátyás borzalmas állapotban van, percről percre jobban elhatalmasodnak rajta a fügeevés tünetei, feje kóvályog, látása elködösül, lábán se bír állni. Felháborodását is rosszulléte oltja ki. Ekkor Beatrix a szerető asszony mezében úgy nyilatkozik meg, hogy kötetnyi lélekrajz- zal sem lehetne szebben jellemezni. Negédes s ide semmiképp sem illő kedveskedésekkel veszi körül a szerencsétlen királyt, figyelmét a kulcsárról, a fügéről, a rosszullétről szándékosan másra tereli. Mátyás ekkor még tud beszélni. Beatrix pontosan megtudakolhatná, mi baja, mi történt, megvizsgáltathatná a fügét, és felelősségre vonhatná a kulcsárt. Beatrix mindezt nem teszi meg, ehelyett ételt akar tukmálni a halálos rosszullétbe hanyatló királyba. Az általános rémülettől senki sem mer moccanni a királynén kívül. Az orvosok sem. Beatrix — miután már elvégezte erőszakos beavatkozását, amelynek hatására a király szeme kifordul — az orvosok jóváhagyását, támogatását kéri, de hiába: „Tanácsot kér az orvosoktól, kérleli őket, akik (ám ők) a súlyos betegség láttán megrettentek”. A haldokló király ellenáll, arca megrándul, száját összeszorítja. Görcsöl talán? Görcs merevíti össze kemény száját, fogait, vagy — miként a drámát der- medten szemlélő orvosok — Mátyás is sejti, tudja: Beatrix az életére tör, semmi jót nem várhat tőle, s mérget, halálos mérget akar önteni a torkába? „Valami éltető orvosságot önt bele” — mondja Bonfini, de bizony ez éppen fordítottja az „éltető”-nek, miként ezt a következmények a legdrámaibban tanúsítják. S egyáltalán, honnan került elő ez a folyadék? Ki készítette, miért és mikor? Kétség nem férhet hozzá: nem orvos készítette; a folyadék gyilkos hatása bizonyítja ezt, ha orvos készítette volna, úgy miért nem orvos adta be? Ha meg nem orvos készítette, akkor miért erőszakolja bele Beatrix a királyba? A legfőbb bizonyosság azonban az, hogy az orvosok megtagadják a közreműködést. A következmények döbbenetesek: Mátyás elveszti a beszélőképességét; többé már egyetlen értelmes, tagolt szó kiejtésére sem képes, s csak artikulátlan hangokat hallat. (A szöveg Grandpierre K. Endre: Királygyilkosságok című könyve alapján készült.) Mátyás arcképe a bautzeni emlékművön lülWB fehéren Kinek kell Vizsoly? Vizsoly kis falu fenn a Zemplénben. Hét évvel ezelőtt még 997-en lakták, ma már jóval kevesebben. A település 13. században épített református templomában őrzik az első magyar nyelvű Biblia egy példányát. Károli Gáspár fordította, a szomszédos Gönc lelkésze, a 16. század utolsó éveiben. Vizsoly mostani lelkésze nem fordított Bibliát, de gyülekezetének jó pásztora. Benn a templomban, a történelmi falak között szíveseit fogadja az érdeklődőt, lelkesen kalauzol a múlt emlékei között. Am a feszes, hivatástól áthatott hang hamar megtörik a templomon kívüli környezetet firtató kérdésen. Baj van a lelkekkel — mondja —, nagyon nagy baj. Régen azért jöttek az emberek a templomba, hogy ott hagyják a bánatukat. Az istentisztelet végén megkönnyebbülten, felemelt fejjel léptek ki a templom kapuján. Ma úgy mennek ki, ahogy bejöttek. Leszegett fejjel, a gondok súlya alatt görnyedve. Mintha feladták volna, mintha elvesztették volna a remény még pislákoló lángját. Hosszú, keserves monológja után legyint a lelkész, mintha azt akarná mondani: ezt úgyse értik odafönn. Aztán elpanaszolja, Vizsolyt is veri a magyar átok, egyre kevesebben laknak, maradnak a faluban. Mind több az üres ház, hajönnek is lakók, jobbára cigányok jönnek, nem a jobbik fajtából. Ki tudja meddig, kinek mond még valamit e vidéken Károli Gáspár neve, kinek számít valamit, hogy itt nyomtatták az első magyar nyyelvű Bibliát? Új telepesek kellenének, egy harmadik hullám—mondja a lelkész —, mert kétszer már újjátelepült Vizsoly. Itt vannak a szerbek, bosnyákok, horvátok, onnan idemenekült magyarok, sokan közülük maradnának szívesen, ha engednék őket. Rendes, dolgos emberek, jöhetnének, boldoguljanak, ha tudnak. Idővel vizsolyiak lennének valamennyien. Vagy ők, vagy a leszármazottaik biztosan. De kell e még Vizsoly valakinek? Kell-e Magyarország valakinek? Legalább a magyaroknak? Árpási Zoltán p I N F O ^ Építőipari és ^ Műszaki-gazdasági Szolgáltató Kft. Iroda: Békéscsaba, Szabadság tér 16—18. II. 13. Pf. 261. Tfelefon: (66) 448-625. Mint a STABULARIUS Kft. „f. a.” (Vésztő) kijelölt felszámolója, nyilvánosan értékesíti a vésztői 5098. tulajdoni lapszámon nyilvántartott, védett területen lévő 20 férőhelyes lóistállóját. Eladási ár 4 000 000 Ft, azaz négymillió forint, mely az áfát is tartalmazza. Árajánlatot írásban, a felszámoló címére (ERINFORG Kft., 5601 Békéscsaba, pf. 261.) kell megküldeni legkésőbb 1996. november 15-élg. Árajánlatot szóban is lehet adni a megjelölt időpontig Vésztőn: Komáromi Gábor, Várkonyi u. 3., telefon (66) 447-003, az ÉPINFORG-nál: Jámbor Ferenc, 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 16—18., telefon (66) 448-625. Érdeklődni ugyanezeken a címeken lehet! A legkedvezőbb ajálattevővel adásvételi szerződéskötésre kerül sor, legkésőbb 1996. november 30-áig. A felszámoló fenntartja jogát az ajánlattól való elállásra. Valamennyi ajánlattevőt álláspontjáról írásban értesíti a felszámoló. _____ '_____________________ É PINFORG Kft., kijelölt felszámoló Postafiók: Erdély, 1996 A határon túl kezdődik Erdély. Közel kétmillió magyar otthona. Hogyan élnek, gondolkodnak, mi bántja őket, miként őrzik magyarságukat — erről szólnak ezek a levelek, amelyeket a Bukarestben megjelenő Romániai Magyar Szóból tallóztunk. Kollaborálni kellene... Sajnálattal állapítom meg: hogy az RMDSZ-re nagy szüksége van az erdélyi magyarságnak, sokan vagyunk, akik nem elégszünk meg azzal, ami a koUaborálást illeti. Habár magyarok vagyunk, mégis Romániában élünk, s így a románokkal is kollaborálni kellene, okosan és ügyesen, hiszen együtt kell éljünk velük az elkövetkező 1000 esztendőben is. Nem a trianoni békediktátumból indulok ki, a mohácsi vész vereségeit, a habsburgi világot át tudtuk vészelni, de a Trianont soha! De mégis élnünk kell, át kell vészelnünk azt is. Át is fogjuk vészelni az Egyesült Európai Unió és a NATO által. Ha már bent leszünk Európában Romániával, Szlovákiával, Csehországgal és Lengyelországgal, ki fog még gondolni Trianonra? A határaink csak (felesleges) formalitások lesznek; szabad átvonulás lesz, útlevéllel vagy anélkül. Minden nép szabadon fog élni, és aki több nyelvetfog beszélni, az gazdagabb ember lesz. Természetes lesz az, hogy az állam nyelvét jól tudjuk beszélni, írni, olvasni, de németül, franciául, angolul, sőt oroszul is kell tudjon az értelmiség. Mi magyarok Erdélyt elhagyni nem fogjuk, és az anyanyelvűnk egy lesz: a magyar, amit majd az anyatejjel szívunk magunkba, és az lesz a szentségünk! De mindemellett meg kell értenünk, hogy kollaborálni kell a többséggel, mert ez lesz az érdekünk! Soha ne feledjük, hogy a gyermekek, az anyák, a szegények, a lelkiszegények, az öregek védelme az emberiség legfontosabb szociális védelme kell, hogy légy en! A vallásra nagy szükség van, mert a vallás csak jóra, Isten szeretetére tanít. De azt is tudnunk kell, hogy csak egy Mindenható Isten van. Éppen ezért a felekezeteknek egymás közt kollaborálniuk kell, emberszeretetre kell nevelni a népet. Most, amikor két állam, Magyarország és Románia végre megbékélni, kollaborálni akar, és békés úton megegyezni óhajt, nem lehet mást tenni, csak üdvözölni ezt! Ez szerintem már becsületes dolog, és ebben mi, erdélyi magyarok kivétel nélkül egyet kell, hogy értsünk! A tanügy, a felekezeti vagyonok ügye, a földtulajdon ügyei megoldást fognak majd találni a választások után... Torjai Rácz Zoltán, Marosvásárhely Megmaradás Háza A Belényesi-medence településein még áll és él a magyarság, az alábbi megoszlás szerint: Belényes — 528 lélek, Belé- nyessonkolyos—300, Belényesújlak — 463, Kisháza — 18, Kisnyégerfalva — 201, Körösjánosfalva — 150, Körös- tárkány — 1030, Magyarremete — 397, Tenke — 716, Várasfenes — 960, Vaskóhsziklás, Biharlonka, Diósd, Rézbánya — 39 református, 746 romániai katolikus, 583 neoprotestáns, tehát összesen 6131 lélek. E hatezer embernek kimondhatatlanul hiányzik egy, az egész térséget átfogni, éltetni, táplálni képes spirituális központ létrehozása. Diakóniai vonatkozásban körzetünk már rendelkezik Terikén az idősek gondozását felvállaló Szeretet- házzal. Missziói központja viszont nincs még e térségnek; olyan missziói központja, amelyik a Fekete-Körös felső folyása menti magyarság vallási, szociális, kulturális, önszervezési, önmegvalósítási feladatait összefogná és irányítaná. E szórványtelepüléseken nagyon sokszor maradtunk magunkra. Erdélyjáró anyaországi és nyugati hit- és vértestvéreinkben eluralkodott egy olyasfajta öniga- zoló-felmentő szemlélet: hja, kérem, arrafelé nincsenek magyarok! Azok csak rajokban, tömbökben léteznek, Kalota- szegtől, Kolozsvártól kezdődnek. Rudat, kormánykereket fordíts hát Nagyváradtól egyenest Királyhágónak. Szórványnak nem jár sem balra át, sem tisztelegj! Isten számába hagytak, mellőzni, kerülni kezdtek minket, elmentek mellettünk, mint az irgalmas szamaritánus példázatbeli vérben fuldokló mellett a cserbenhagyó pap és az embertelen lévita (Lukács evangéliuma 10, 30—37). Pedig rajtunk igazán meglátszanak a szórványsors, kisebbségi lét, az istentagadó évtizedek véraláfutásai. Erre nemigen jártak irgalmas szamaritánusok. Esetleg nem óbé- gattunk elég hangosan? Itt vagyunk hatezren. Felocsúdtunk, és készek vagyunk az irgalmas szamaritánus mentőszolgálatára. Nincs tulajdon barmunk, mentőautónk, hogy azon szállítsuk be az elvérzőt. Vállunkon, ölünkben mentjük. Vállalnánk, vinnénk, de eleddig nem tudtuk, kihez, nem tudtuk, hová, milyen reanimáló fogadná be betegünket. Hol van az a Lukács evangéliuma 10. részbeli „klinika”, az a Vendégfogadó Ház, ahol eszméletre térítik, reanimálják, megtanítják újból a nevére, arra, hogy ki is ő valójában, hány éves, milyen utcában, térségben, hány szám alatt lakik, kikhez is tartozik? E szórványmagyarságban annyi őserő, szívósság van, hogy amikor mindenki elment mármellette, ő nem megy el önmaga mellett és mellől. Azért mi a kisebbségi lét borsóin is szépet álmodunk! Zsiskú János, Belényes
