Békés Megyei Hírlap, 1996. november (51. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-01 / 255. szám

»BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP­tn MEGYEI KÖRKÉP 1996. november 1., péntek ll 4) Kósáné: elöregedőben az ország Koltay Zsoltné, Békés országgyűlési képviselője, Kósáné Kovács Magda (középen), az MSZP alelnöke és Pataki István, a város polgármestere FOTÓ: SUCH tamás A békési művelődési köz­pontba csendes beszélgetésre invitálta a hallgatóságát teg­nap esteKósáné Kovács Mag­da, az MSZP alelnöke. A poli­tikus asszony bevezetőjében elmondta: ebben a konfliktu­sokkal teli időszakban véle­ménycserére érkezett a város­ba. A beszélgetés kezdetén szólt arról a nemzetközi elismerésről, ami a szocialista pártot érte, úgy anis az MSZP a szocialista intemacionálé ren­des tagja, Horn Gyula pedig egyik alelnöke lett. Kósáné Kovács Magda előadásában azt ecsetelte, hogy pártja hogyan viszonyul a szocialista demokráciához, majd feltette a kérdést: ho­gyan is állunk az igazsággal és a szolidaritással, a szociálde­mokrácia pilléreivel. Mint mondotta, a parlamenti tévé- közvetítések önkínzóak, an­nak ellenére, hogy megvaló­sult, s visszafordíthatatlan az olykor ellentmondásokkal terhelt és gyermekbetegsé­gekkel küzdő többpárti parla­menti demokrácia. A párt alelnöke előadá­sában szólt a demokráciát veszélyeztető, s a politikai közéletben egyre erősebbé váló jobboldali erőkről. Nyomban hozzá is tette: e je­lenség bázisát nem a parla­menti pártok adják, megnyil­vánulásaik a hangnem miatt nem veszélytelenek. Az igaz­sággal kapcsolatban Kósáné Kovács Magda kifejtette: a korábbi jóléti államokban is az igazság deficitjével küz­denek, kettészakadt a magyar társadalom, ami elsősorban a gyermekeket és az időseket veszélyezteti. Szembe kell nézni ezzel az erősödő ténnyel, hogy egyre többen, akikre a legtöbb teher hárul — főként a bérből és fizetésből élők, valamint a nyugdíjasok, a biztos adófizetők — szorongással várják a holnapot. A jövő évi költségvetés kapcsán szóba került a szocialisták által java­solt adótábla, a családi pótlék mértéke. A szolidaritás kap­csán az előadó szorgalmazta a biztosítási típusú egészség- ügyi ellátást, majd kifejtette: elöregedőben van az ország, a generációk közötti feszültsé­get gerjesztik a fiatalok elma­radó befizetései. —szekeres— A kezdet vége vagy a vég kezdete? Az iparszövetség a kötelező nyugdíjbiztosítási pénztár mellett Az új foglalkoztatási törvénytervezetről; a szövetkezeti törvény- tervezet legújabb változatáról; a jövő évi lehetséges gazdasági szabályozókról, a kötelező nyugdíjbiztosítási pénztárak megala­kulásának majdani lehetőségeiről volt szó a Békés Megyei Ipar- szövetség elnöksége Békéscsabán, Havas István alelnök vezeté­sével megtartott tegnapi ülésén. Fogadóóra, (i) Matuska Sándor, a szeghalmi régió or­szággyűlési képviselője ma dél­után fél négytől öt óráig a füzes­gyarmati polgármesteri hivatal­ban várja fogadóórán választóit. Szabadegyetem, (ö) Foly­tatódik a szabadegyetem a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban. A so­rozat mai, 16.30 órakor kezdődő előadásán ifj. Görgényi Ernő egye­temi hallgató beszél az 1956-os for­radalomról Gyulán és Gyulavári­ban. Az érdeklődőket a gimnázium 105-ös termébe várják. Temetői ahitat. (y) Ma délután két órakor halottak napi temetői áhítatot tart az evangéli­kus egyház a Berényi úti (Felsővégi), a Tabáni, a Tompa utcai és a Vasúti (Alsóvégi) temetőben. A mezőmegyeri evangélikus temetőben fél há­romtól lesz temetői áhítat. Rendőrségi felhívás! A Békés Megyei RFK bűnügyi osztálya nyomozást folytat em­berölés bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki lakásán megölte Farkas Dénes József 50 éves, Ge­rendás, Tanya 146. azám alatti lakost. Az eddigi adatok szerint az áldozatot 1996. október 29-én, kedden reggel látták utoljára. A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akik az elhaltat 29- én látták, beszélgettek vele, illet­ve idegen személyek távozását, érkezését látták a környéken. Várja a rendőrség a környező ta­nyavilágból azon személyek je­lentkezését, akiknél, az elmúlt időszakban idegenek jártak ta­nyavásárlás, régiségvásárlás, ál­latvásárlás ürügyén. Tovább, akik idegen járművet láttak az elmúlt időszakban a környéken. Jelentkezni lehet a Békés Megyei RFK bűnügyi osztályán a Bartók Béla út 1—3. szám alatt, a Gerendási Megbízotti Irodán vagy a 444-833-as telefonszá­mon. A lovak túlélték, (m) Újkígyós külterületén egy lovas kocsi hajtója figyelmen kívül hagyta az elsőbb- ségadás kötelező' táblát, minek kö­vetkeztében összeütközött egy Csanádapáea felől Békéscsaba irá­nyába közlekedő személygépkocsi­val. A lovas kocsi felborult, haj tója és utasa könnyebben megsérült, a lo­vak túlélték a balesetet. A gépkocsi­ban személyi sérülés nem történt, ám a helyszínelők 60 ezer forintos anya­gi kárt regisztráltak az autóban. „AZ IGAZSÁG KE­GYETLEN, DE MEG­SZERETHETŐ, S SZA­BADDÁ TESZI AZO­KAT, AKIK SZERE­TIK.” (Santayana) (Folytatás az 1. oldalról) értéke ugyanakkor a 9 millió forintot sem érte el. Hónapok leforgása alatt kétszer is elké­szítette a Vár utca 16. alatti ingatlan becslését: előbb 10,8 millióra, azt követően 18,3 millióra értékelte azt. Ugyanő a panzió bérlőjének távozása­kor felbecsülte a bérlők által ott állítólagosán elvégeztetett értéknövelő beruházásokat: ez a 2,9 millió forint része a vál­lalkozó számára megítélt 4,8 millió forintos — a vagyon­igazgatóság és a bérlő között létrejött bérleti szerződés sze­Egyetlen téma szerepelt napi­renden a békési képviselő-testü­let tegnapi rendkívüli ülésén. A városatyák közül sokan azt hit­ték, hogy fél óra alatt túl lesznek a kérdésen, vagyis eldöntik: az önkormányzat ’97. január else­jétől hol vezesse számláit? A gyors döntést a szűkös határidő sürgette, ugyanis néhány pénz- intézmény ajánlata azonos, vagy jobb, mint a mostani számlavezetőé, vagyis az OTP Banké. rint G.-nének nem járó — összegnek. Tehát nem csupán a túlértékelésben, hanem a kifize­tés megalapozottságában is „hi­bázik” a summa kifizetése. A nyomozás érdekeire való tekintettel igen szűkszavúan fo­galmazó rendőrség képviselője kérdésekre válaszolva elmond­ta: a három említett gyanúsítot­ton túl ilyen minőségben mások kihallgatására eddig nem került sor. Megtudtuk: a nyomozás megállapításait — a megyei főkapitányság gazdaságvédel­mi osztályával együttműködve — alapos szakértői megnyilat­Persze az sem titok, hogy a város vezetői szeretnék, ha új bank kerülne a városba, ezzel választási lehetőséget nyújtva a lakosságnak, a vállalkozóknak és a gazdasági egységeknek. A kedvezőbb feltételek mellett az önkormányzat sem mehetett el szó nélkül, ugyanis évente a je­lenlegi számlaveztő több mint 1 milliárd forintját kezeli. A jelentkező bankok az első időszakban bérleményben kez­denék meg működésüket, s van kozásokra építették, ezért is hú­zódott az ügy a közelmúltban érzékelt nyomozási cselekmé­nyekig. Az alapos gyanú szerinti bűncselekmények által érintett tételek végösszege meghaladja a 15 millió forintot. A rendőrség nem cáfolta, hogy e heti akció­jukra, a személyi szabadságot korlátozó lépésekre azért került sor, hogy az ügy dokumentuma­inak fellelhetőségét biztosítsák. Rákérdeztünk: jól értettük, a hűtlen kezelésben az igazgató­nak társai is vannak? A válasz: igen. K. A. J. közöttük olyan, amelyik már ja­nuárelsejétől. A vita során összecsaptak a különféle vélemények és érvek, végül a testület tagjai 9:8 arány­ban, név szerinti szavazással úgy határoztak, hogy 1997. ja­nuár elsejétől a Posta Bank ke­zelje az önkormányzat számláit és pénzét. Információink szerint az említett pénzintézet fiókot kí­ván létesíteni a városban, s már ki is nézte magának az épületet. ■ —sz— A Békés Megyei Munkaügyi Tanács működéséről, illetve az új foglalkoztatási törvényterve­zetről a munkaügyi tanácsba munkaadói oldalról delegált Szabó Géza tájékoztatta az el­nökséget. Mindenekelőtt a szak­munkásképzési alap pályá­zati lehetőségeiről, a munka­helymegtartó pályázatokról esett szó. Az új szövetkezeti tör­vénytervezet jelenlegi változa­táról dr. Bíró György, a Magyar Iparszövetség igazgatója adott tájékoztatást. A Magyar Iparszövetség el­nöksége tegnapelőtt ülésezett. Az ott hallottakat Havas Ist­ván országos elnökségi tag, megyei alelnök adta közre. A parlament elé kerülő jövő évi gazdasági szabályozásterve­1996. december 31 -ével dr. Fran­kó Károly megválik polgármes­teri tisztségétől — mindezt ő maga jelentette be a tegnapi testü­leti ülésen, hozzáfűzve, hogy ’97. január 1-jétől visszamegy tör­vény által is biztosított munkahe­lyére, a körzetébe háziorvosnak. A városban a közelmúltban aláírásgyűjtés kezdődött a pol­gármester lemondatására. A megmozdulás szervezői azt ter­vezték, a novemberi testületi ülé­sen mutatják be az aláírt íveket. A battonyai képviselő-testület tegnapi ülésén áttekintette a ze­neiskola, valamint a román és a szerb nemzetiségi iskolák hely­zetét. A képviselők mindhárom intézmény esetében örömüknek és elégedettségüknek adtak han­got: a zeneiskola fontos szereplője a helyi kulturális élet­nek, a román iskola túljutott a korábbi —r jórészt személyes okokra visszavezethető — ne­hézségeken, a szerb iskolából pedig egyre több tanuló tesz alap-, illetve középfokú nyelv­vizsgát. A képviselők megnyug­vással vették tudomásul Takács Dezső polgármester bejelenté­sét, hogy jövőre az állami költ­ségvetés több mint 100 ezer Ft- ot biztosít egy-egy nemzetiségi tanuló oktatására. A határforgalmi kirendeltség munkájáról Hortobágyi Zsolt hadnagy tájékoztatta a megje­lenteket. Mint mondotta, a hiá­zet, a kötelező nyugdíjbiztosí­tási pénztárak megalakulásá­nak majdani lehetőségei kap­csán a Békés Megyei Iparszö­vetség elnöksége tegnap egy­hangúlag amellett foglalt állást, hogy támogatja a Magyar Ipar- szövetség elnökségét: a törvényi szabályozás megjelenése után hozzon létre kötelező nyugdíj- biztosítási pénztárt. A Pest Megyei Iparszövetség országos felhívásával — amely­ben kezdeményezik, hogy a gaz­dasági életben jelen lévő, és egy­re inkább az ellehetetlenítés felé ható tendenciák ellen egysége­sen lépjen fel az iparszövetség tagsága — egyetértett az elnök­ség, kivéve az engedetlenségre való kezdeményezést. (tóth) A polgármester döntését nem kívánta kommentálni. Kérdé­sünkre, miszerint az oltárkép miatt személyét ért támadások, illetve az aláírásgyűjtés okán szánta-e el magát erre a lépésre, úgy nyilatkozott, ezek nem mo­tiválták döntésében. A lemon­dás nem megfutamodás ré­széről, mindössze arról van szó, korábbi háziorvosi körzetét csak úgy tarthatta meg, ha megválik polgármesteri tisztétől. —r— nyosan kihelyezett vagy félre­érthető közúti jelzőtáblákból — főleg a kezdeti időszakban — sok bonyodalom származott. A képviselők részéről elhangzott, hogy a közúti igazgatóság a határátkelővel összefüggő kér­dések megoldásában nem jeles­kedett, és hogy ezt a Battonya— Orosháza útvonalon fekvő tele­pülések önkormányzatai joggal sérelmezik. A tegnapi ülésen lezárult a vá­rosi sportlétesítmény üzemelteté­sével kapcsolatos vita is. A képviselők elálltak a vállalkozás­ba adástól, illetve attól, hogy az intézményt a központi általános iskolához csatolják. Dr. Petrócty Gábor megyei sportigazgatónak sikerült meggyőznie a városatyá­kat arról, hogy az szolgálja leg­jobban a város sportéletét, ha a létesítményt továbbra is az önkor­mányzat üzemelteti. Ménesi György Békésen ringbe szálltak a bankok Lemondott a gyomaendrődi polgármester Megtartották a sportintézményt Emlékművet avatnak... Öt pénzintézet jelentkezett ajánlatával A nyertes az OTP Rendkívüli ülést tartott tegnap a gyulai képviselő-testület, októ­ber 31 -e volt ugyanis a határide­je annak, hogy döntsenek, az ön- kormányzat és intézményei számlavezetésével mely bankot bízzák meg. Öt pénzintézet je­lentkezett ajánlatával, ebből a képviselők elé már csak három került, mivel az előző napi bi­zottsági ülésen ez a javaslat szü­letett. A testület egyhangú dön­tést hozott banki kérésre zárt ülésen: továbbra is az OTP-t bíz­zák meg az önkormányzati számlavezetéssel újabb egy évre. A megelőző napirend a költ­ségvetés módosítása volt, ame­lyet elsősorban az intéz­ményektől érkező plusz 36 mil­lió forintos igény tett szükséges­sé. Felhatalmazták a polgármes­tert, hogy éven belüli likvidhitelt vegyen fel 20 millió forint érték­határig. Szó volt az önkormányzat va­gyonigazgatósága vezetője elle­ni rendőrségi eljárásról is. Képviselői kérdésre Lebenszky Attila polgármester elmondta, hogy tájékoztatást kért a Gyulai Rendőrkapitányság vezetőjétől. A vád hűtlen kezelés alapos gya­nújának 500 ezer forintos össze­ge. Mivel az október 21-ei ülé­sen arról döntöttek, hogy össze­vonják a vagyonigazgatóságot és a piacfelügyeletet, az igazga­tói állásra pályázatot írtak ki, en­nek benyújtási határidejét most meghosszabbították december 31-éig. Sz. M. (Folytatás az 1. oldalról) a II. világháborús emlékmű avatását, ezzel is tisztelegve, emlékezve a békési a hősökre és áldozatokra. Vámos László, a Városvédő és Szépítő Egye­sület elnöke elmondta: egy év­tizede, az akkori Hazafias Népfront Honismereti Szak­köre, majd megszűntével a városvédő egyesület tagjai gyűjtötték az áldozatok és hősök neveit, akik a világ­égésben elestek vagy eltűntek. A széles körű kutató munka nyomán 668 név gyűlt össze, s tudják, hogy a lista még hiá­nyos. A hárcok során, ’43-ban a református és római katoli­kus templom egy-egy nágy ha­rangját a németek kidobták a toronyból, s mint egy akkori szemtanú elmondta: pontosan úgy tört darabokra, mint aho­gyan azt a művész fél évszá­zaddal később, most megfor­málta. Az emlékmű kisebb hánya­da közadakozásból, nagyobb része az önkormányzat költ­ségvetéséből valósult meg. A vasárnapi ünnepséget megelő­zően, jelképesen a város szí­vében lévő emlékmű talapza­tában — ott ahol szinte min­dennap megfordul valamennyi helybeli, gondolhat az eleset­tekre, a hozzátartozókra, néhai barátokra és ismerősökre — elhelyezik a 668 nevet, a napi sajtó egy-egy példányát és az avatóbeszédeket tartalmazó urnát. A vasárnapi ünnepsé­gen részt vesz és beszédet mond, majd az emlékművet felavatja Keleti György hon­védelmi miniszter. —szekeres— Kiss László szobrászművész irányításával helyére kerül a harang FOTÓ: SZEKERES ANDRÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom