Békés Megyei Hírlap, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-26-27 / 250. szám
A HÉT TEMAJA 1996. október 26-27., szombat-vasárnap Emlékezés dr. Erdődi Lajosra, a szegények gyulai ügyvédjére Egy igaz ember, aki kilenc évet töltött a Gulagon Erdődi Lajos alakját egy csendes budai lakásban idéztük fel özvegyével és kisebbik fiával, Leventével. A városban Guti Sándor, Erdődi Lajos hajdani ügyfele — az idő tájt gabona- kereskedő — beszélt róla. (Visszaemlékezését a családtagokkal készített interjúba — de attól jól elkülönítve — szerkesztettük be.) — Mikor ismerkedtek meg? —kérdezzük Erdődi Lajosnétól. — Harmincegyben, akkor jött vissza Gyulára. Itt nyitott ügyvédi irodát az egyetem elvégzése után... — ...és lett a„szegények ügyvédje”. Mit jelentett ez? — Mindig szívén viselte a szegények sorsát, legtöbb ügyfele szegényember volt. Ha nem tudtak fizetni, akkor is segített rajtuk. Ezt persze nem mindenki nézte jó szemmel, különösen amikor látták, hogy nála sorban állnak az emberek. Guti Sándor: Parasztgyerek volt. Édesapja korán meghalt, édesanyja Váriban lakott. Nagyon szerette, gyakran kijárt hozzá a faluba. Akkoriban Gyulavári a Viharsarok viharsarka volt, politikai és gazdasági értelemben egyaránt. A szegények szeretetét otthonról hozta. Első ügyeiket ingyen intézte, később pénzt kért tőlük is, nem többet, nem kevesebbet, mint másoktól. Senkit nem csapott be, mégis egyre több lett az irigye a középosztály tagjai között. Irritálta őket, hogy ez a parasztgyerek jobb anyagi helyzetben van, mint némely középosztálybeli ügyvéd. — Baloldalisága is a vári viszonyokban gyökerezett? — Az otthoni sokgyermekes paraszti környezetből felemelkedve egyre többet gondolkodott helyzetén és a politikai viszonyokon. Rájött, hogy a Hor- thy-rendszer nem a tömegeknek való. A megoldást a baloldali eszmékben találta meg. Nyilván a vári kapcsolatainak is szerepe volt ebben. Baloldaliságát nem nézték jó szemmel. A harmincas években le is tartóztatták érte, izgatásért vitték el 1933-ban. —Mi volt a bűne? — Egy kiskunfélegyházi tanítónak írt levelében szidta a rendszert. A tanítót is, őt is letartóztatták. Velük együtt vették őrizetbe József Attilát és Darvas Józsefet. Korábbról ismerte őket, velük is volt kapcsolata. Két hónapot kapott, ki is töltötte. Amikor visszakerült, nem dolgozhatott önállóan, mert fogházbüntetése miatt az ügyvédi kamara fegyelmi választmánya eltiltotta a praxistól. Egy ügyvédi irodában lett alkalmazott. Ennek ellenére elvállalt munkákat, amíg zugirászatért fel nem jelentették. Erre másodszor is perbe fogták és elítélték. Amíg az oroszok be nem jöttek, mindig zaklatták, Kistarcsát is megjárta. Guti Sándor: Jó barátjának, Raskó Gyulának adta át a praxisát, de mert Erdődi Lajos hirtelen természetű volt, valamin összekülönböztek, attól kezdve Fényes Péter majd Görgényi bíró segítette. Ebben az időben épített új házat. Megszervezett egy csoportot, ingyen fuvaroztak és segítettek neki azok, akiken korábban ő segített. Elterjedt Gyulán, hogy a város házat épít Erdődi Lajosnak. Ez a rosszízű pletyka csak növelte irigyei számát. Ennek a történetnek a gyökerei a nyolcvanas évek végéig nyúlnak vissza. Simonyi Imre Százéves cukrászda udvarbeli lakásában, egy éjszakába nyúló „történelemórán” fogant meg bennem e cikk gondolata. Évek óta készültem megírására. Közreadása akár a Mester szellemi hagyatékának is tekinthető'. Azon a „töriórán” ő beszélt nekem eló'ször Erdó'di Lajosról. Úgy mondta, Gyulán (a két világháború közötti városban) három igaz ember élt: Apor báró, Blanár doktor és Erdó'di Lajos. Mindhárman polgárok voltak, s a szegények istápolói. Apor a szegények plébánosa, Blanár a szegények orvosa, Erdó'di a szegények ügyvédje. Apor Vilmos pap volt, Blanár kommunista, Erdó'di szociáldemokrata (Simonyi szerint kommunista, tagkönyv nélkül). Apor vértanúként esett el, egy szovjet katona sebezte halálra, Blanár meghasonlott a testet öltött eszmétől és öngyilkos lett 1952-ben, Erdó'di viszonylag csendesen, ágyban, párnák közt halt meg, de előtte megjárta a Horthy- és a Kádár-rendszer börtöneit, s kilenc évet töltött a szovjet Gulagon. Apor Vilmos és Blanár doktor emlékét utcanév őrzi Gyulán, Erdó'di Lajosra még csak egy tábla sem emlékeztet a városban. Róla hallgatni kellett a Horthy-korszakban, hallgatni negyvenöt után, hallgatni ötvenhatban és ötvenhat után, hallgatni az Antall-kormány idején és — úgy tűnik — hallgatni most. Erdó'di sohasem volt „divatban”. Simonyi szerint Erdó'di Lajos ellen folytatták a második koncepciós pert Magyarországon ’45 után, de az is lehet, hogy pere megelőzte Demény Pálét. Deményt azóta rehabilitálták, 1990-ben bekerült az első, szabadon választott magyar parlamentbe. A 26 éve halott Erdó'di Lajosnak ez a cikk kíván szerény emléket állítani és holtában elégtételt adni neki szeretett városában. Ami ennél több, az a város, a szociáldemokraták (szocialisták), Gyula polgárainak feladata. volt, de a pártnak biztosan nem volt tagja. Soha. Guti Sándor: Gyulaváriban két szociáldemokrata család volt, még ő támogatta őket. Szemináriumot tartottak a két Körös között. Megesett, hogy a csendőrök szétzavarták őket. Voltak kommunista nézetei, de szociáldemokrata volt. Ebben biztos vagyok. — Hogy fogadta a felszabadulást? — Sokan gondolták Gyulán, hogy eljött az ő idejük. A baloldaliak összegyűltek a városházán és majdnem hajba kaptak azon, kiből mi legyen. A férjem ebben nem volt partner, nem vállalt semmit, jóllehet 1946-ban, vagy ’47-ben Békés vármegye főispánjává, a megye első emberévé akarták kinevezni. Nem fogadta el, mert addigra megcsö- mörlött mindentől. Guti Sándor: Amikor közeledtek az oroszok, azt mondta nekem: „Itt vannak az oroszok Varsándnál, kimegyek édesanyámhoz, hogy ne legyek otthon.” Azt hiszem, félt valamitől. de nem mondta mitől. Guti Sándor: Negyvenöt után nem az történt, amit várt. Csige-Varga és Marik Dénes szervezte meg a köz- igazgatást. Csige-Varga nem volt hajlandó vele együtt dolgozni. Később meg Erdődi Lajos nem vállalt semmilyen funkciót. Szembe helyezkedett a rendszerrel, többször bíróság elé idézték emiatt. — Kommunista volt? Simonyi Imre szerint igen, de nem volt tagja a pártnak. — Kommunista érzelmű Guti Sándor: Erdődi Lajos pedáns ember volt, nem szeretett kitűnni, inkább elvegyült az emberek között. Nem valószínű, hogy barátságban volt Blanárral. Ennek ellenére azt mondom, nem hiszem el, hogy Blanár ellene tanúskodott, a szimpatikus öregúrt nem láttam a tárgyaláson. Erdődi Lajos fiatal, tudatlan parasztgyerekként egy ideára tettefel életét, amelyben aztán mélységesen csalódott — Mivel magyarázza pálfor- dulását? — Idealista volt, másokkal együtt hitte: amit Marx és Engels leírt, az a gyakorlatban is úgy lesz, olyan kristálytiszta. Negyvenötben már látta, más az elmélet és más a gyakorlat, a szuronyok hegyén nem akart politizálni. —Előbb igazoló bizottság elé állították, majd elvitték. Az igazoló bizottság előtt állítólag Blanár doktor is ellene vallott. Mit tud erről? — A Blanárral jó barátságban voltak, de később — nem tudom miért — elhidegültek egymástól. Valóban lehetett hallani, hogy a férjem ellen vallott Blanár, de nem tudom megerősíteni. —Negyvenhétben vitték el? — Igen, január 31-én reggel. Az államvédelmisek azzal jöttek érte, hogy tanúkihallgatásra viszik Pestre. De ez hazugság volt, semmilyen perről nem tudok, egyszerűen csak elvitték. Gyanús volt a dolog, mert házkutatást tartottak, egy csomó iratot is magukhoz vettek. Mentem persze fűhöz-fához, fölutaztam Pestre, beszéltem egy államtitkárral, meg másokkal is, de érdemleges választ nem kaptam arra, hogy hol van. Ötvenkettőig kellett vámunk, hogy megtudjunk valamit. Egy pesterzsébeti ember hozott róla hírt. Együtt voltak a Gulagon, vele üzent, meg írt egy lapot a lánytestvérének, hogy megvan és jönnek haza. Korábban is érkeztek hírek, de ezek ellenőrizhetetlenek és hihetetlenek voltak. Nagyon távolról jöttek és mindössze arról szóltak, hogy él. Ha egy kárpátaljai magyar az éhezés miatt lopott két kiló krumplit, akkor mint hazaárulót, a kolhoz dézsmálóját elvitték Szibériába. Ha szerencséje volt, öt év után hazakerült. Ilyen rabtársaitól jött ákom-bákom betűkkel levél. — Volt tárgyalása ? — Annyit tudok, hogy odakint! egy barakkban tárgyalták az ügyét, tolmács nélkül. Egy szót sem értett az egészből, így egy lehetősége maradt: mindenre azt mondani, hogy igen. A tagadás súlyosbító körülménynek számított. Úgy vették, hogy meg akarja téveszteni a bíróságot. Erre a korábban elítéltek figyelmeztették, ők mondták neki, „valljon be”mindent, mert akkor nem akasztják fel. Úgy tudom, tíz évet kapott, de ezt ő sem tudta pontosan. Guti Sándor: Egyszer, már negyvenöt után keserűen jegyezte meg: „megutáltam őket!” — Hogyan élte meg apja internálását? —fordulunk Erdődi Leventéhez. — Mint gyerek, gyakorlatilag nem ismertem, hiszen négyéves voltam, amikor elvitték és 13, amikor újra láttam. Akkor bemutatkoztam neki. Furcsa volt az a kilenc év, mert a családtagok és az idegenek tisztelettel, szeretettel beszéltek róla, ugyanakkor kifelé úgy kellett viselkednem, mint aki nem tud arról, hol az apja. Szégyellnem kellett, tagadni, hogy van apám. Négy évvel ezelőtt egykori kollégája, Márki-Zay Lajos azt mondta nekem: legyél büszke apádra, mert ő igaz ember volt. Csakhogy a mai napig nem tudom, miért kell büszkének lennem rá, amikor mindig azt láttam, hogy nem szabad beszélnem róla, mert abból hátrányom lehet. Nálunk például mindig dugdosni kellett valamit, hol a Marxot, hol a Hóman Bálintot. Ezt nem tudtam követni gyerekfejjel, csak azt tapasztaltam, hogy nálunk állandóan olyan van, ami nem jó. Apám akkor olvasta Marxot, amikor nem járt érte dicséret. Hóman Bálinttal ugyanez volt a helyzet. Hogy csinálta ezt, ki tudja? Guti Sándor: Egyszer — még ’45 előtt — azt mondta nekem, „ne politizálj, nem használ az neked!” —Mit mesélt a Gulagról? — Tulajdonképpen semmit. Azzal engedték el őket, hogy ha bárkinek is elmondják, miért és milyen körülmények között voltak ott, akkor visszakerülnek. Azt hiszem, fel sem tudjuk fogni az ottani borzalmakat. Amit tudunk az ottani dolgokról, azokat Rózsás János 1989-ben Keserű ifjúság címmel megjelent könyvéből tudjuk. Apámról is írt, egy ideig ugyanabban a lágerben voltak mindketten. — Önnek sem mondott semmit? — kérdezzük Erdődi Lajos özvegyétől. — Nagyon keveset. Annyit tudok, hogy odakinn egy időben 39 kilóra lefogyott. Meglett férfi esetében ez borzasztó. Az étkezés rettenetes volt, még kocsikenőcsöt is ettek. Ruhájuk nem volt, fáztak, rongyokban jártak. Ennek ellenére amikor hazajött, nem nézett ki rosszul, mert előbb elvitték őket feljavító táborba, hogy egy kicsit helyre jöjjenek. Annyit mesélt, hogy Irkutszk környékén voltak, építkezéstől a bányáig sok helyen dolgoztak. Egy ideig Karaganda mellett is raboskodott, hatalmas tábort építettek ott, szovjet foglyoknak. —Mikor és hogyan jött haza? — Ötvenöt november 23-án érkezett Nyíregyházára. Hiába szabadultak, idehaza fogolyként bántak velük. Őrizték őket, és olyanokat mondtak nekik: kár, hogy nem döglöttetek meg. Másnap aztán továbbengedték őket. Mi akkor már Pesten laktunk, mert ötvenkettőben államosították a házunkat. Munkát nem kaptam, nem mertek foglalkoztatni, Pesten tudtam csak elhelyezkedni, felvettek bérelszámolónak, papíron munkásnak. A férjem is csak családi összeköttetés révén kapott munkát: a Dagály melletti Érdért sporttelep salakpályáján húzta a hengert. Hazatérte után soha többet nem találta a helyét. Kilenc év kiesett neki. Amit mi természetesnek vettünk, azt ő nem tudta megemészteni. Különösen idősebb korban. — Ötvenhárom éves volt — veszi át a szót Erdődi Levente —, amikor hazajött. Ötvennégy a forradalom idején. Akkor felcsillant a remény, fél évig még az ügyvédséget is gyakorolhatta, de utána visszaállt minden. Lelkileg összetörve, az élet értelmét vesztve vegetált. Tamás, a bátyám ’56-ban kiment Amerikába. Apámat is agitálták, hogy menjen vele, de nem akart. Azt mondta, nem megy el az országból. Egyszerűen: nem megy. A kilenc év Gulagnál rosszabb már nem jöhet—mondta. Ugyanakkor nem tudott belenyugodni abba, hogy nem történt generális változás az országban. Ezért a volt fogolytársakkal, meg másokkal levélben megvitatta a dolgokat. Egyi- kőjüknek Hruscsovot szidta és panaszkodott, hogy bagóért kell dolgoznia. A „demokratikus, szabad” rendszerben megint nem a címzett olvasta el a levelet, hanem mások. Ezért 1960- ban, zárt tárgyaláson izgatás vádjával 20 hónap börtönre ítélték. Miután kiszabadult 1962- ben, az Autókemél lett segédmunkás, a valóságban adminisztrátor az irodán. Egy ottani fiatalember segített neki odakerülni. Akkor már jó helye volt, igaz a fizetése nem volt magas, de legalább nem kellett nehéz fizikai munkát végeznie. 1970- ben halt meg súlyos betegen. Májzsugorodás vitte el, noha soha életében nem ivott alkoholt, nem dohányzott. De az a kilenc év nyomot hagyott benne. Beleroppant abba, hogy az életét fiatal, tudatlan parasztgyerekként egy ideára tette fel, amelyben aztán mélységesen csalódott. A hatalom küszöbén, beavatottként fordított hátat a rendszernek, ezért kellett bűnhődnie. Valószínű, túl sokat tudott a mozgalomról és annak szereplőiről. Guti Sándor: Erdődi Lajos könnyen teremtett kapcsolatot, igaz, könnyen össze is veszett. Okos, de nyakas ember volt. Negyvenöt után nem tudott, nem is akart politikailag váltani. Túllépett korán, a ma embere volt. Ez lenne az ő ideje, amikor okos emberekre van szükség és demokratikus alapon lehet végre politizálni. / Életrajz Erdődi Lajos az Arad melletti Nagyiratoson született 1902. augusztus 17-én. A szülei gyulaváriak voltak, ott is haltak meg. Erdődi Lajos Váriban járt iskolába, majd Pestre került egyetemre. Ügyvédnek tanult. Mint egyetemi hallgató, barátaival járta a vidéket, hogy a földigénylésben segítsen a parasztoknak. 1927-ben a baloldali befolyás alá kerülő Bartha Miklós Társaság főtitkárává választják. Cikkei, tanulmányai jelennek meg az Új Magyar Föld és a Híd című lapokban. Veres Péterrel, Erdei Ferenccel, Kovács Imrével, Féja Gézával és Illyés Gyulával tartott kapcsolatot, a Bartha Miklós Társaságban pedig József Attilával dolgozott együtt. Személyét Szabó Dezső is számon tartotta, Bajcsy- Zsilinszki Endre és Pethő Sándor elismeréssel nyilatkozott munkásságáról. A diploma megszerzése után hazajön Gyulára, a városban nyit ügyvédi irodát. Baloldali nézetei miatt perbe fogják, ügyvédi praxisát is megvonják. 1945 után — akkor már kiábrándulva nézeteiből — semmilyen funkciót nem vállal. Ismét perbe fogják — eredménytelenül. Végül 1947-ben elviszik, s közel kilenc év múlva a szovjet Gulagról kerül elő. Budapesten él, a társadalomból kirekesztve. 1960-ban 20 hónap börtönbüntetésre üélik, izgatásért. 1970-ben hal meg Budapesten. Az oldalt írta és összeállította Árpási Zoltán
