Békés Megyei Hírlap, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-25 / 249. szám

1996. október 25., péntek Békéscsabai sétA v Újabb ötszáz lakás eladó Békéscsabán ...de fizetni azért kell érte! Nagy vitát váltott ki a békéscsabai képviselők legutóbbi közgyűlésén az az értesülés, hogy az önkormányzati lakások vásárlói közül több mint 230-an egyszerűen nem Fizetik a részleteket sem. A törvény szerint velük felbontható lenne a szerződés — csakhogy a képviselők szándéka épp az ellenke­ző: ők egyre több lakást adnának át magántulajdonba... De lássuk először a jelenlegi helyzetet: 1996 augusztus else­jén 915 lakás áll az önkormány­zat rendelkezésére, ezek közül 356-ot már előzőleg is meghir­dettek, de nem akadt rá vevő, 142 lakást határozott időtar­tamra szóló bérleti szerződés miatt eddig nem adhattak el. A többi lakás jogszabály alapján, vagy az önkormányzat korábbi döntésének megfelelően nem el­adható. Ez utóbbiak helyzetét egyenként vizsgálják meg. Nagy gondot jelent, hogy a legtöbb önkormányzati tulajdo­nú lakás vegyes tulajdonú épü­letben van, így ezek fenntartása, felújítása örök vita kérdése. Sze­retnék, ha ez a kép tisztulna, ezért ha lehet ezeket a lakásokat eladják, elcserélik, de egyben mindannyian egyet értettek: senkit sem lehet erőltetni laká­sának megvételére, és nem ad­nak el lakott lakást. (Más város­okban előfordul, hogy lakottan is adnak el féláron lakásokat) A nagy vihart az a beszámoló hozta, melyből kiderült, hogy sokan nem fizetnek hónapok óta vételár-részletet. A szerződési feltételek szerint több hónapos elmaradás után a lakások visszaminősíthetőkké válhat­nak, vagyis az adás-vételi szerződést felmondhatnák. Ez már most 100-150 lakásnál megtehető lenne. Dr. Simon Mihály jegyző sze­rint ez nem jó megoldás, hiszen egyáltalán nem az a cél, hogy visszakapja az önkormányzat ezeket a lakásokat. Hiszen itt a lakók valószínűleg lakbért sem fizetnének, és akkor még az ön- kormányzat nyakába szakadná­nak a fenntartási költségek is. Hideg András szerint nem lehet így hozzáállni a kérdéshez, hi­szen újabb hatszáz lakást akar­nak meghirdetni — márpedig ha elterjed, hogy a részleteket be sem kell fizetni, annak nagyon rossz következménye lesz, tehát mindenképpen tenni kell vala­mit. Pap János polgármester is ha­tározott fellépést sürget: a laká­sok visszaminősítése helyett a nem fizetők kilakoltatását is fel­vetette... Az önkormányzat kezében maradt lakások nagy része vegyes tulajdonú épületekben maradt, ahol örök vita a kérdés: kinek a feladata a karbantartás, a felújítás. A városatyák tervei szerint csak annyi lakást tartanának önkormányzati tulajdonban, amennyit valóban rendben is tudnának tartani. A dolog azonban nem ilyen egyszerű... fotó: lehoczky Péter ITAL NAGY­ÉS KISKERESKEDÉS Békéscsaba, Szarvasi út 103. Mezőkovácsháza, Nyírfa u. 1. Gyomaendrőd, Fő út 214. Békés, Szarvasi út 15. Telefon: (66) 441-257. Telefon: (68)381-916. Telefon: (60) 388-408. g Telefon: (66) 341-184.1 Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat! o Zöldség, íQí gyümölcs ^VJ nagykereskedés, ^ír'^ felvásárlás. Öt éve a vásárlók szolgálatában. .. -AKCIÓ: I . oszt. étkezési burgonya 12 Ft/kg I. oszt. vöröshagyma 18 Ft/kg Várjuk kedves vásárlóinkat. Ugyanitt raktárhelyiség kiadó. CÍM: Békéscsaba, Orosházi út 32. Telefon: (66) 441-556, 06 (60) 388-218, 06 (60) 388-876. NYITVA TARTÁS: hétfőtől péntekig 6—16 óráig, z szombaton 6—12 óráig. | LOMBARD LÍZING Jármű-, gép-, ingatlanlízing. JÁRMŰVEKRE TARTÓS BÉRLET IS! Figyelem! Békéscsaba, Wlassics sétány 1. Telefax: (66) 449-219, 454-122, (60) 305-805. V (43108) Emléktábla Sztraka Ernőnek Sztraka Ernő építőmester, vá­rosépítész emlékére avatnak emléktáblát a Békéscsabai Városvédők és Városszépítők Egyesületének tagjai a békés­csabai városházán. Ez az épület két év múlva lesz 125 éves, ennek megün­neplésére készül a tábla, és még több hasonló alkotás. Ér­dekesség még, hogy a városi önkormányzat egy fiatal szob­rászművészt, Prisztavok Ti­bort vette fel munkatársnak, mint polgári szolgálatos kato­nát: ő fogja a következő hóna­pokban a hasonló feladatokat ellátni. ORION MÁRKASZERVIZ Híradástechnikai alkatrészbolt Anitechtől a Walthamig, bármely televízióját megjavítjuk. Képcsövek regenerálása. Video-műhoidvevó' beltéri egység—Hifi javítása. Vállaljuk televíziók és videók adás­vételét, (működésképtelent is) készpénzes és bizományosi formában. Távszabályozók beszerzése (tv. video, műholdvevői) több ezer típusból. Békéscsaba. Bartók Béla út 18. Telefon: 325-158. Nyitva: hétfőtől péntekig 8—17 óráig, s/ombaton 8—13 óráig. • FIX - PONT • SZŐNYEG---- PVC L AKÁSTEXTIL DISZKONT AJÁNLATA: a megye legnagyobb választéka a legolcsóbb árakon. Padlószőnyeg 3,3,66,4,5 m, PVC 130,2,3,4 m szélességben 300 x 400 cm-es középszőhyeg 19 200 Ft ÁFÁS NAGYKER.-ÁRAK. Békéscsaba, Orosházi út 103. (A Jamina Téglagyárral szemben.) Nyitva: hétfőtől péntekig 9—17 óráig, szombaton 9—12 óráig. Telefon: 323-352.___________(42871) S S Oá (30) 537-428 new engkml door A kényelmet Ön is megérdemli! Szenkcionált és billenő garázskapuk, ipari kapuk forgalmazása, telepítése / Beaitatókapakmegtekiathetők ❖ Kertikapuk egyedi igény szerinti gyártása /iékncsalo (Jamma), Maéáck «. 9., •:* Kertkapuk, garázskapuk gépi mozgatása, távirányítása / az Béradói. ❖ Automata sorompók telepítése üzemi bejárókhoz, gyárkapukhoz „ •• rrirL ■ „ . ... ~ ❖ Parfcolástechnika automata sorompókkal. / KERJE BŐVEBB TÁJÉKOZTATÓNKAT MAX0 IRÁNYÍTÁSTECHNIKA, 5600 Békéscsaba, Madách u. 9. * Mob. telefon: 06 (30) S37-428. § Telefon/fax: (66) 322-240, telefon: (66) 444-730. s MAXO MAXO MAXO MAXO MAXO MAXO MAXO <&> HYunnni ACCENT típusainkat 100 000—200 000 Ft engedménnyel árusítjuk, amíg a készlet tart. Újdonságaink: ♦ Accent GT, sport ♦ Lautra Coupe 2.0, sport. Autószalon és márhaszervix: Varga és Társai Bt. Békéscsaba, Gyulai út (a sportcsarnok mellett). Telefon: (66) 441-345. Most még nagyobb ; érték a pénzéért! | K( ll’l’ PXIDII i -iMI-OKI KIT. IliCt«» MINŐSÉGILEG FELÚJÍTOTT: színes tv-k video­magnók hűtőszekré­nyek -*■ fagyasztóládák fűnyírók holland bútorok használt sze­zonális ruházat, lábbelik. Mindezt az új ár feléért, negyedéért! Cím: Ráció Üzletház, BÉKÉSCSABA. Dobozi út. Telefon: (66) 451-636. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9—19 óráig, szombaton 8—13 óráig. (42746) Mezőgazdasági termelők figyelem! \ Az Agrimill Rt. az 1996/97-es gabonater­mesztéshez is szívesen várja tisztelt partnereit. Hitelezés a már jól bevált OTP-s konstrukció keretén belül. Előnyös változás, hogy a hitel kamata jelentősen csökkent. I Az Agrimill Rt. folytatja az őszibúza-vetőmagok | forgalmazását is. 1 Vetőmaa-értékesítés: Gyomaendrőd, Nagyker.-raktár, Orosháza, Tárház, Békéscsaba, Északi ipartelep. ! Az Agrimill Rt. korszerű, űj I kombájnokkal kukorlca- I betakarítást vállal. Érdeklődni munkatársainknál: Agrimill Rt., Békéscsaba, Gyulai út 2. Kereskedelmi és Termeltetési Főosztály. Telefon: (66) 451-251. Kolozsi István, telefon: 06 (30) 554-461. Giricz Máté, telefon: 06 (60) 482-165. Jankó Ferenc, telefon: 06 (60) 482-511. A0rimfll Rt. Békéscsaba ................Ili....<43,,4) $ SUZUKI Ax ANKlfRS Kft.-nél már itt az áj Swxwtci! Új karosszériával, felszereltséggel és színekkel várjuk Önt. í j Suzuki bevezető áron már I 258 000 Ft-tól. Használt autóját a vételárba beszámítjuk. Új Suzukiját nálunk már 20% befizetésével elviheti, a fennmaradó összeget pedig kamatmentesen törlesztheti. ANKERS KFT., Békéscsaba, Szarvasi út 44. Tel./fax: (66) 446-752. Orosháza, Kossuth u. 18. Tel./fax: (68) 311-233. ~AF^g WliliiUiSWli»*» NTEGRAL. O __ ' AFEg Hinantwegrhto» JiTMQMk Mezőgazdasági Áruházában (Kiskunfélegyháza, Kecskeméti út 173/A) >• Akciós áron Kínáljuk a szerkezeti csöveket! amíg a készlet tart! 21,3 x 2-es szerk. cső 26.5 x 2-es szerk. cső 41.5 x 2-es szerk. cső 41.5 x 2,5-ös szerk. cső 450 Ft/szál 710 Ft/szál 950 Ft/szál 1140 Ft/szál Bevezető áron kínáljuk a PB gázüzemű hólégfúvót (csarnokok, fóliák, istállók fűtésére) 500—1000 m3 légtér fűtésére:- 29 KW teljesítmény, 2,25 kg/h gázfogyasztás 44 900 Ft Szezonvégi fűnyíróvásár! 46 cm-es önjáró, fűgyűjtős, 3,5 LE ÖKPOO. 51 cm-es Murray, fűgyűjtős, 4 LE 51 cm-es Murray, oldalkidobós, 3,5 LE — Makíta sarokcsiszoló, 115 átmérő — Makita fúrógép, 550 W. 13 átm. tokmány Most érdemes vásárolni! 2 éves, UV stabil fólia, 12 m széles 35 920 Ft/tek. Megérkezett a kisfrakciós, fémzárolt vetőburgonya: Cleopátra, Kondor, Desiere 49 Ft/kg. Araink az áfát tartalmazzák! Várjuk vásárlóink személyes és telefonérdeklődését! TELEFON/FAX: (76) 462-971, TELEFON: (76) 466-105. (43126)

Next

/
Oldalképek
Tartalom