Békés Megyei Hírlap, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-05-06 / 233. szám
Énekük az életük A napokban Békéscsabán adott koncertet a méltán világhírű angol King’s Singers énekegyüttes. Aki hallhatta, láthatta őket, sokáig fog emlékezni a templomi hangversenyre, az igazi profizmust nyújtó énekesek egyéniségére, gyönyörű hangjukra. (8. oldal) Száz éve jelent meg Karácsonyi János megyetörténete A millecentenárium esztendejében érdemes eltűnődni azon, mi maradt meg napjainkig a honfoglalás ezredik évfordulójához kapcsolt alkotásokból, törekvésekből. A megyehatárokon belül maradva és a legnagyobb szellemi kisugárzó erőt keresve, az 1896-ban megvalósított két mű érdemei, értékei előtt kell meghajolnunk. (9. oldal) n / rí TW / V • v \ o Professzor Wenckheim „vadászlesen” Azt hittem, Dél-Amerika legsikeresebb vadászát csípem el hamarosan, amikor a szabadkígyósi kastélyban — ahol a jövendő mezőgazdászai cseperednek — megálltam egy fotókiállítás előtt. Képzeletemben megjelent a nagystílű, gazdag argentin, aki legalább kétszer körbeutazta már a Földet, és lehengerlő történeteivel eljátssza a menő világfit. Aztán belépett az ajtón, akire vártam, egy komoly, tekintetében mély zárkózottságot tükröző úriember. Wenckheim László, a múltban tekintélyes uradalmat birtokló család argentin „vérvonalának” tagja. Hároméves volt, amikor szüleivel elhagyni kényszerült tarhosi otthonát és Magyarországot. Wenckheim László, a dél-amerikai kardvívó bajnok ma vadászatokat szervez FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER —Hogyan szólíthatom Önt, gróf úrnak, senor Wenckheimnek? — Lászlónak. — Hogyan került a családja éppen Argentínába? — Annak idején, 1944-ben a nyarat Vajtán, a Széchenyi-kastélyban töltöttük. Apám ott hallotta meg, hogy közeledik az orosz front. O augusztusban hazautazott Tarhosra, megnézte, mi történik otthon. Gyorsan megpakoltak három szekeret, s így indult vissza Vaj- tára. A következő állomás a szombat- helyi püspöki palota volt, ott teleltünk át, és ’45 tavaszán indultunk Ausztriába. Érdekesség, hogy apám Vajtán elásta a családi porcelánkészleteket, amelyek ma is a föld gyomrában hevernek, senki nem tudja, hol. Négy esztendőt töltöttünk Ausztriában, Argentínába 1949-ben érkeztünk, akkor hétéves voltam. —"Beszéltek spanyolul? — Nem, igazából az Egyesült Államokban szerettünk volna szerencsét próbálni, akárcsak az itthoni arisztokrácia jó néhány tagja. Az egész családunk beszélte az angol nyelvet. Az USA akkoriban nem fogadta az emigránsokat, így amikor felszálltunk a hajóra, azt mondtuk, oda utazunk, ahová visz. Ott tudtuk meg, hogy Argentína a végállomás. Amikor leszálltunk, jöttek a problémák. Német lágerbe kerültünk, a szüleim mindent megpróbáltak, hogy kijussunk. Valahogy sikerült. Buenos Aírestől 1700 kilométerre vettünk egy szállodát. Apám felismerte, hogy Argentínában nincs vadászai, ellenben óriási a vadgazdálkodás. Vadászatokat kezdett szervezni, amely ma már egész Argentínát behálózza. Főleg amerikai vadászok jönnek, de fogadunk olaszokat, franciákat, németeket, megjelennek az egész világból. — A családban volt hagyománya a vadászatnak? —Igen, nagyon értettek hozzá, főleg édesapám, ő nagyon fiatalon kezdett vadászni. Nemcsak nagy vadász volt, élvezte is ezt a szenvedélyt. Egyszer nagy botrány tört ki miatta. Nagyapám, Wenckheim huszárkapitány tanult ember volt, akárcsak nagyanyám, az angol Eleonóra. Izgatottan várták, hogy édesapám hogyan fejezi be az egyetemet, az utolsó záróvizsgáját. A doktori disszertáció megvédésekor Siófokon koronglövő bajnokságot rendeztek, apám ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy benevezzen. Otthagyta a vizsgát, megjelent a versenyen, és győzött, sőt, világrekordot állított fel. Amikor a szülei felhívták, apa csak annyit mondott: megnyertem. Azt hitték, elvégezte az egyetemet, de édesapám nyomban elvette a kedvüket: „Nem, megnyertem a versenyt!” — Ön hogyan barátkozott meg — jócskán gyerekfejjel—az új környezetével? — Megtanultam spanyolul, lassacskán az lett a legerősebb nyelvem a négy közül. Bármelyiken szólalok meg, mindig spanyolul gondolkodom, magyarul már nagyon nehéz. Amikor felnőttem, elvégeztem a testnevelési főiskolát. Később a sporttudományok professzora lettem, —Gyermekei vannak? — Igen, egy tízéves kislány, és Ő is beszél magyarul. Szorgalmasan látogat egy cserkészek alapította argentínai magyar klubot, ahol rendszeresen tanulják a nyelvet. Persze, szívesebben választja a spanyolt, mert az számára sokkal könnyebb, a magyarral pedig meg kell birkózni. — A világban szétszóródott Wenckheimek kapcsolatban állnak egymással? — Nos, Argentínában élnek a gerlai Wenckheimek és mi. József leszármazottai Németországot választották, Ausztriában is találhatók a doboziak családja, de nem ismerem őket. Stefan itt lakik Magyarországon. Vele még nem találkoztam. — A grófok életmódjából, életstílusából megőriztek valamit? — Igen is, meg nem is, Argentína egészen más világ. A hagyományainkat viszont őrizzük. Édesanyám Széchenyi Mária, a nagycenki Széehenyi- család tagja. A Széchenyiek Ausztriát választották második hazájuknak, — Magyar mivoltukból mennyit sikerült ,megmenteniük"? Ismerik-e például a magy aros ételeket? — Amikor Argentínában új életet kezdtünk, anyámnak mindazt meg kellett csinálnia, amit itthon nem. Hozzálátott például főzni, és rendkívül ízletes ételeket készített. Nem felejtette el a hazai recepteket sem. —Melyik a kedvence? — A csírkepőrkölt. Nálunk viszont nincs paprika, így egész más az íze. — Gyakran megfordulnak Magyarországon, mondjuk a paprikautánpótlást biztosítani? — Először 1991-ben jöttünk, édesapám mindent meg akart itthon mutatni. Másodszor is terveztük az utazást, de apám időközben meghalt, ennek lassan három éve. Most sikerült visszajönnöm. A nagyapám itt éh Kígyóson, Első érkezésünkkor természetesen ellátogattunk Tarhosra, megnéztük az egykori házunkat. Sajnos én nem emlékszem már semmire, nem tudom, hogyan nézett ki valaha. Mondják, ráépítettek, s egészen más, mint a mi időnkben volt. “ Mivel tölti a szabad idejét szívesen? — Sok-sok évvel ezelőtt vívtam, Argentína és Dél-Amerika kardvívó bajnoka voltam. Olimpián nem indulhattam, mert nem voltam argentin állampolgár. Később, amikor papíron is argentin lettem, már abbahagytam az aktív sportot. A vívást nagyon élveztem, időnként ma is kiállók a pástra, de nem versenyszerűen sportolok. — Mi a célja a magyarországi látogatásainak? — A vadászat, pontosabban a vadászatok szervezése miatt jöttem haza. Amerikai vadászok kértek, próbáljak meg kapcsolatot keresni, lehetőséget teremteni, hogy eljöhessenek vadászni. Két héttel ezelőtt érkeztem, szeretnék tájékozódni, szétnézni, mit tehetek, hogyan szervezhetem meg a magyarországi vadászatokat. Az a tervünk, hogy létrehozunk egy Wenckheim-műzeu- mot és egy vadászmúzeumot. Bemutatnánk az argentínai, amerikai, és persze a magyar, a Békés megyei vadászati lehetőségeket is. — Elmesélné a legizgalmasabb vadászkalandját? — Nekem nincs időm vadászni, teljesen leköt a szervezés. Néha elindulok ugyan, de amit az otthonról hozott fotókon láthat, azt a sok-sok elejtett állatot bizony nem az én puskagolyóm terítette le.-—Argentínát megszerette? — Igen, szép és gazdag ország. Az első pillanattól kezdve nem gondoltuk, hogy tovább kellene keresgélnünk a világban, ahol letelepedhetünk. Sok magyar megtalálta a számítását, beilleszkedett az ottani környezetbe. Talán a második legnagyobb kolónia a mienk, körülbelül 50 ezres. A fiatalok többsége már nem beszél magyarul. Furcsa is, amikor magyar nevet hallok, és az illető nem beszéli az anyanyelvét. —Az évtizedek alatt hallott valamit Magyarországról? — Olvastunk hazai híreket, ahol élek, kiadnak egy magyar nyelvű havílapot. Valamit mindig megtudunk a magyar kolóniáról, és persze a hazánkról. Jöttek a hírek akkor is, amikor Európában megtörtént a fordulat, Magyarországon győzött a demokrácia. Kíváncsiak voltunk, milyen itt az élet. Most éppen a Wenckheimek világtalálkozóját szervezzük, ide, Szabadkígyósra, László Erzsébet (Az interjú elkészültéért köszönet dr, komáromi Sándornak, a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Intézet igazgatójának, és a szabadkígyósi Mankó József nek, a Míenekheim-esatád kutatójának.)