Békés Megyei Hírlap, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-19-20 / 245. szám
Hazája a filozófia... Határ Győző költő, író 1956-ban elhagyta ezt az országot, és megfogadta, hogy amíg a Kádárs uralom tart, haza sem látogat. Am a sors másképp rendelkezett: 1989-ben, ahogyan mondotta, „még az átkosban”, amikor meghalt legkedvesebb költőtársa és barátja, Weöres Sándor, s az özvegye annyiszor telefonált, kérte, jöjjön haza, nem tudott ellenállni. (8. oldal) Ötödik László tragédiája „Itt a kehely, igyál, uram, László király!” Rövid szünetelés után ismét egy több mint gyanús, váratlan hirtelen prágai halál. A mindössze 17 éves V. Lászlót (1444—1457) viszi el a végzet tizenkét évi uralkodás után. Ötéves kisgyermekként ültették a trónra. Kortárs szerzők, egykori adatok szerint makkegészséges volt, és menyasszonyát várva a boldog jövendőképeit szövögette. (9. oldal) A Várkonyi A csabaiaknak ó' „a” Várkonyi. Festőművész, negyvenkilenc éves, egy gyermeke van, lánya 18 éves. Békéscsabán él, itt is született. Külföldön több helyen, itthon pedig az ország majd minden szegletében volt már kiállítása. Legutóbbi szerkesztőségünk folyosógalériájában nyílt, épp egy hete. Tárlatát Göncz Árpád is megtekintette. A köztársasági elnök — a szerkesztőség és a kiadó ajándékaként — azóta tulajdonosa Várkonyi János Híd című képének. A festőművésszel lakásán ültünk le beszélgetni. —Min dolgozik? — A Körös-part című képemen végzem az utolsó ecsetvonásokat. Két pesti galériának dolgozom, az egyikkel már tíz éve állok üzleti kapcsolatban. Havonta jönnek képért, ők viszik el a Körös-partot. Dolgozom egy bőrfestményen is, egyik barátom rendelte meg, lakásszentelőre szánja ajándéknak. —Hogy mennek a képei? — Ma nehéz eladni képet. Válságba került a képcsamoki rendszer, az új galériák többsége pedig még nem nőtt fel a feladathoz. Sok a megbízhatatlan, amatőr galériás. Eltűntek a korábbi mecénások, lecsúszott az a középréteg, amely megengedhette magának, hogy egy-egy képet vásároljon a lakásába, vagy ajándékba. A mostani újgazdagok meg másba fektetik a pénzüket. —Éhezik? — Nem, erről szó nincs. Még meg tudok élni a festészetből. Nem úgy, mint régen, de megélek. A galériák a tizenöt éve megismert nevekkel dolgoznak, én köztük vagyok. Látom viszont, hogy sok tehetséges művész helyzete reménytelen, nem tudnak elindulni a pályán. —Mennyién viszik a képeit? — Bonyolult az árrendszer. Van budapesti, dunántúli és alföldi ár. A budapesti a legmagasabb. A tőlem elvitt képekre száz-háromszáz százalék jutalékot tesznek az ügynökök. Nem panaszkodom, a festő fessen, a kereskedő pedig adja el a képeket. Lehet, hogy eladni ma nehezebb, mint festeni. — Játsszunk a gondolattal! Megkeresem a képkereskedőt, men szeretnék tőle vásárolni egy Várkonyi-képet. Mennyit kell kiszámolnom? — Hatvan-nyolcvanezret. Ez a legtöbb, egy ötvenszer hetven centis képért. Ebből vonja le a 25 százalék áfát, majd számolja le a képkereskedő 100- 300 százalékos hasznát. Ami marad, az jut nekem — tokkal vonóval. Vagyis ebből még adóznom kell. Tősgyökeres csabai vagyok és már attóljólérzem magam, hogy vannak barátaim és tisztelőim, akik szeretik a munkáimat FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER-— Ötvenszer hetvenet mondott. Számít a felület? —Nem, nem a felület határozza meg a minőséget. De nálunk a nagyság is befolyásolja az árat, miközben a kisebb méretű képen több munka van. —Helyi kereskedők? — Néha vesznek. Az itteni képcsarnokban mutatkoztam be először a nagy- közönség előtt, még 1985-ben, nagy sikerrel. Tősgyökeres csabai vagyok és már attól jólérzem magam, hogy vannak barátaim és tisztelőim, akik szeretik a munkáimat. —Hogy lesz valakiből művész? Mikor érezte először, hogy festenie kell. — Apám szabó volt. Mai szemmel talán meglepő, de iparos ember létére szerette a művészetet. így Rudnav, Újváry, Pállya Celesztin világában nőttem fel. Az ő képeik lógtak a falakon. A művészet szeretete tehát már gyerekkoromban belém ivódott. Szerettem a színeket, megfogni a ceruzát. —Elég ennyi? — Kell lenni belül spiritusznak, lüktető erőnek. Bennem volt és máig megmaradt. Amikor aztán odáig jut az ember, hogy kezdi művésznek hinni magát, akkor az dönt, hogy át tudja-e lépni a megszállottság, a művészeti munka sok gyötrelemmel járó küszöbét. —Kik voltak a mesterei? — Lehoczky Mihály rajztanár, aki az akvarell és vízfestés bátorságára tanított, Mokos József festőművész, aki fogalom volt Békéscsabán és akinek tudása, egyénisége feledhetetlen. A szegedi főiskoláról Cs. Palaj Mihály, Winkler László és Fischer Emó nevét említeném. —Szellemi példaképek? —Rembrandt és általában a flamand festők, valamint az impresszionisták: Renoir, Degas, Toulouse-Lautrec. A hazaiak közül Munkácsy és Mednyánszky. A megyéből Munkácsy után Kotlán. Koszta Rozó és Mladonyiczky Béla. — Mladonyiczky Béla? Művésztársai ezen felkapják afejüket... — Lehet, Bélát akkor is vállalom. Tanárom volt, jól ismertem. Mindig éreztem benne valamiféle sértődöttséget, a másik oldalon pedig nagy-nagy szeretetéhséget. Nehéz ember volt. de a művészetét nézem, amit hátrahagyott. —Hánykor kel? — Hatkor, aztán bedobok egy kávét, elolvasom az újságot. Különben dicsérjék meg azt a fiút, aki errefelé kézbesít; még soha nem fordult elő, hogy ne kaptam volna meg hat előtt a lapjukat. Visszatérve a napirendemre: egyig, fél kettőig festek, délután intézem a teendőimet, előkészítem a másnapi anyagot, este utánanézek dolgoknak albumban, vagy másutt, és néha leülök a tévé elé. —Ha kimarad? — Nem szoktam kimaradni. Másnap használhatatlan vagyok. —Barátok? — Sokan vannak, mindenek előtt művészbarátaim: Csuta Gyuri Békés- ról. Kalcsó Jóska Kétegyházáról. Ludvig Zoli Nagykanizsáról és Zajácz Tamás Tiszaújvárosból. Családilag is gyakran összejövünk. —„Civir -kapcsolatok? —Iparostól a nyugdíjason és a lelkészen át az üzletemberig és a kórházi főorvosig sokan vannak. —Miből meríti témáit? — Minden festő hordoz magában egy belső világot, különösen így ötven felé. Ez a világ benne van a mindennapjaimban, emberi kapcsolataimban, utazásaimban, életem minden mozzanatában. —Milyenmély eza .Jatt”? — Nagyon mély, sok „víz” van benne. Eddig ki nem merített témák is. Szeretnék például a Bibliából festeni. Vannak ilyen jellegű képeim, háromkirályok, angyali üdvözlet, ezek mind líraiak. Valami mást, egyénit, keményebbet szeretnék. —Tudja, hogy képei hová kerülnek? — A legtöbbször nem. de a különleges eseteket elmondják a képkereskedők. —Például... — Kezdjük a legfrissebbel: Göncz Árpádhoz. De van képem Tóth István fotóművésznél, nyugati követségeken, minisztériumokban. Luxemburgban. Bulgáriában a sumeni Kossuth-műze- umhan. Lázár György egykori miniszterelnöknél és Aczél György KB-titkár- nál. Aztán el ne felejtsem: nagy rajongóm Fehér Anna és Bécsi Ildikó. —Nehéz megválni a képektől? — Nagyon, mintha életem egy darabját adnám oda. Árpási Zoltán
