Békés Megyei Hírlap, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-18 / 244. szám

II ZsarU 1996. október 18., péntek Egy korai tanulmánykötet? Tájékoztatták a buszvezetőket Félelem A BŰNÖZÉSTŐL A Volánnál jártak Az Országos Rendőr-főka­pitányság támogatásával a Köz- gazdasági és Jogi Könyvki­adó gondozásában jelent meg Körinek László „Félelem a bűnözéstől” című könyve, mely bizonyára sok szakembernek nyújt tudományos ismereteket, de mint ismeretterjesztő olvas­mány is leköti az olvasó figyel­mét. A téma időszerűségét nem csupán az egyre aggasztóbb mé­retű és minőségében eldurvuló bűnözés indokolja, hanem azok a közvélemény-kutatások is, amelyek a lakosság csökkenő biztonságérzetét bizonyítják. A szerző a kötetben a magyar rendőrség kötelékében szerzett tapasztalatait, tudományos ku­tatási eredményeit egészíti ki nemzetközi tapasztalatokkal, megteremtve egy hiányt pótló művet, mert mint írja bevezetőjében, a kriminológia tudománya, mint nem mérhető jelenséget, elkerülte a félelmet. Egy kiforratlan tudományterü­leten, ellentmondásos ismere­tek, nézetek birtokában talán könnyelműségnek tűnhet egy ilyen tanulmánykötet közzététe­le, ám ő vállalja a tévedések koc­kázatát is, mert épp ideje beszél­ni a modem társadalmak nyo­masztó tértiéről, a bűnözési félelemről. E rendkívül összetett jelensé­get sokoldalúan tárja elénk Körinek László, olyannyira, hogy még a közvilágítás hiányát mint a bűnözéstől való félelem egyik tényezőjét is mérlegre te­szi. Olvashatunk arról, hogy a politikusok mennyit ártanak az­zal, amikor—főleg választások idején — előszeretettel ostoroz­zák a bűnözést, a bűnüldözés alacsony hatékonyságát. Védel­mükbe veszik a bűnözéstől „rettegő” állampolgárt ígérnek fűt-fát: a bűnözőknek halálbün­tetést, a bűnözéstől félőknek biztonságot, csendőrséget, a rendőrségnek létszámot, pénzt, új vezetést stb., ezzel csak nö­velve a félelmeinket, mert isme­reteik felületesek. A könyv külön fejezetet Kolbász bukása Orosházán a Kolbász művész­névre hallgató K. F. hajléktalan a minap újabb kísérletet tett annak érdekében, hogy másokat meg­károsítson. Éppen az Ady Endre utca 7. szám alatt lévő társasház udvarából igyekezett eltulajdo­nítani az ott lévő kannákat (ben­zin és gázolaj volt mindegyik­ben). A lakók azonban éberek voltak és lefülelték a tettest. — TE Bombariadó A gyulai román általános iskolá­ban és gimnáziumban október 4-én déli 12 óra körül ismeretlen személy jelezte telefonon: tíz perc múlva bomba robban! — és bontotta a vonalat. Az iskola ér­tesítette arendőrséget. Az URH- szolgálat azonnal a helyszínre ment és intézkedtek az iskola kiürítéséről, a terület lezárásá­ról. Ezután a forrónyomos cso­porttal átvizsgálták az épületet és a hozzá tartozó területet, de robbanó anyagot, szerkezetet, robbantásra alkalmas eszközt nem találtak... Eleki gázlopás Az eleki Tüzép-telep gáztároló konténerének két vasrácsát va­laki hidegvágóval vagy erő­vágóval kivágta és összesen 30 darab 11,5 kilogrammos Pb- gázpalacktól „szabadította meg” az üzemeltetőt. A lopás szeptember 24-én történt. szentel a médiumok félelem- és agressziógerjesztő hatásainak. ,,A tömegtájékoztatás vélemé­nyünket, akaratunkat jelentősen befolyásoló, sőt gyerekeink érdeklődését, ízlését mint titkos nevelőtárs szinte kizárólagosan alakító közeg és hatással van félelmeinkre — írja Körinek László, majd két kérdéssel foly­tatja. New él-e vissza a profitori­entált médiavilág a befogadók természetes érdeklődésével, tu­datában van-e annak a felelősségének, hogy haszon- szerzési törekvései hogyan és milyen eredménnyel csapódnak le a nézőkben, olvasókban? Egyáltalán hiteles-e, valóság- hű-e a tömegtájékoztatás bűnö­zésábrázolása? A következteté­se szerint egyoldalú az ábrázo­lás akár a bűnüldözők, akár a bűnözők oldaláról vizsgáljuk a kérdést. A hírekben zömmel az erőszakos bűnözés van jelen (ezeknek van hírértékük), noha az ismert bűnügyi statisztikák szerint ezek legfeljebb csak az egynegyedét teszik ki az ismert­té vált bűncselekményeknek. A krimikben nemkülönben egyol­dalú az ábrázolás módja, hiszen csak a tett elkövetésére és felde­rítésére összpontosítanak a külsőségekre támaszkodva. A bennük látott agresszivitás vonzerejét növeli az, hogy a leg­véresebb erőszakcselekménye­ket a pozitív hősök, a vonzó mó­don ábrázolt „igazság bajnokai” követik el. Erőszakon alapuló értékrendjük cselekvési és kö­vetési mintát nyújthat, bár — jegyzi meg—a tömegtájékozta­tási eszközök által közvetített erőszak nem tekinthető kizáró­lagosan meghatározónak. A mé­dia hallgat azokról a kölcsönha­tásokról. amelyek formálják a tettes és az áldozat kapcsolatát, személyiségábrázolásuk elna­gyolt és homályban marad a csa­ládi vagy társadalmi bűnmegelőzés problémáinak zöme, az átlag állampolgár felelőssége úgyszintén. A médi­ák hallgatnak az elmaradó feljelentésekről, az alacsony fel­derítési arányokról, a büntetés­végrehajtás sikertelen reszoci- alizációjáról és arról is, hogy a rendőrség csak akkor lehet ered­ményes, ha az informális bűnözésellenőrzés (család, is­kola, szomszédság) hibátlanul működik.Ettől függetlenül le kí­vánjuk szögezni, hogy a média az — minden diszfunkcionális hatásával együtt—, amely közel viszi a lakossághoz a bűnözés elleni félelem leépítéséhez szük­séges szakszerű információkat és a hasonló hatású bűnmeg­előzési ismereteket, vagy éppen a rendőrség sikereit. — zárja a médiákkal foglalkozó gondola­tait Körinek László a könyv 99. oldalán. A továbbiakban sok egyéb érdekesség mellett olvashatunk arról is, hogyan kellene úgy épí­teni házainkat, városainkat, hogy azok inkább gátolják mint segítsék a bűnözést, és hogyan vélekedtek tíz évvel ezelőtt az emberek a közbiztonságról és hogyan ma. A szerző könyvében olyan, eddig figyelmen kívül ha­gyott jelenségekre hívja fel a fi­gyelmet — érdeklődést keltve szakemberekben és nem utolsó­sorban a téma iránt érdeklő­dőkben —, amelyekről az egyes emberektől kezdve a politikuso­kig ajánlatos elgondolkodni az erőszakmentes jövőnk érdeké­ben. F. L. A Körös Volán Autóbusz­közlekedési Rt. békéscsabai au­tóbusz-állomásán október 15-én a városi baleset megelőzési bi­zottság szakembereinek segít­ségével közúti elméleti tovább­képzést tartottak. Akik érintettek a dologban, jól tudják, hogy a betakarítás idő­szakában éjszaka megpezsdül az élet a határban. Sajnos nem azok vannak többen, akik óvják, vi­gyázzák a termést, hanem azok, akik mások fáradságos munkájá­nak gyümölcsét akarják „birtok­ba” venni — a tolvajok. A buszvezetők tájékoztatást kaptak a közlekedési balesetek alakulásáról, a baleseti okok elemzéséről, az őszi-téli időjárási és közlekedési viszonyokból adódó baleseti veszélyekről. Közlekedési tesztlapok kitöltése Az Orosházi Rendőrka­pitányság legutóbbi sajtótájé­koztatóján megtudtuk, hogy Kiscsákón 100 ezer. Gádoroson 200 ezer forint értékű kukoricá­nak kelt lába. Népszerű napja­inkban a cirok is, az Külső- Monoron tűnt el 50 ezer forint értékben. A magángazdák sérel­is szerepelt a programban, melyet a legeredményesebben Váradi Miklós, Molnár Sándor és Szabó Attila töltötte ki.Végezetül meg­ismerkedhettek a rendőrség leg­újabb sebességmérő műszerrel. Lukácsi Sándor mére elkövetett lopások mellett természetesen a szövetkezete­ket sem kímélik a tolvajok. A rendőrség kéri a gazdákat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a mezőőrökkel, vagy gondoskod­janak a levágott, learatott termé­nyek mielőbbi elszállításáról. cs. i. héten rendezett Garabonciás na­pokon. Az egyik lelkes polgár­mester-jelölt, az F. B. I. (Függet­len Banyák Intézménye) veze­tője, Laukó Katalin ugyanis drogfórumot szervezett az ifi­házban. Ezen a ruhaipari szak- középiskola diákjai vettek részt, és elsősorban az általuk össze­gyűjtött kérdésekre adott vála­szokat Furák Mónika hadnagy és Zsankó László őrnagy. (a) A Penny Market Kft. — Európa vezető német élelmiszer-kiskereskedelmi vállalata — békéscsabai diszkontáruházába keres szakképzett, gyakorlott üzletvezetőt és üzletvezető-helyettest, valamint eladókat pénztárosi tevékenységgel. Biztos munkahely, előre­lépés! lehetőség! Pályázatokat az alábbi címre kérjük: Penny Market Kft., Vanderer Tibor részére 2351 Alsónémedi, § Pf. 12. £ Veszélyes műszaki hiba. (a) A képen látható Fiat Croma gépkocsi pár hete még gyanútla­nul közlekedett Mezőberény irányába, szemben vele pedig egy IFA szerelvény közeledett. Ám egy hirtelen műszaki hiba miatt a Fiat áttért a túloldalra, és az IFA hátsó részének ütközött, megperdült, és oldalt csúszott. Mindezt látva egy arra közlekedő Renault mikrobusz ugyan megállt, mégsem tudta ő sem elkerülni az ütközést. A Fiat Croma vezetője súlyos sérüléseket szenvedett, az anyagi kár több mint egymillió forint fotó: lehoczky Péter Magyar bűnelkövetőkkel ALIG TALÁLKOZNAK Drogfórum a textileseknek (Folytatás az I. oldalról) A ditzingeni parancsnok la­punk kérdésére elmondta, mivel Drezdában dolgozott bűnügy­ben, van tapasztalata a kelet-né­met bűnözésről. Az hasonlatos a volt kelet-európai országok bű­nözési rátájához, ám a jelek sze­rint a keleti tartományok ebben is a nyugati részhez idomulnak. Nagy gondot okoz a közlekedés, az utak, a járművek állapota nem azonos a nyugati részével. Tény, hogy a munkanélküliség, a kele­ti régiók elmaradottsága miatt ott több a vagyon elleni bűncse­lekmény. A 23 ezer lakosú Ditzingen kapitányságának a te­rületén évente 3 ezer jogsértés fordul elő. Ez normálisnak tűnő helyzetet jelent németországi összehasonlításban. A jogsérté­sek zöme közterületen közrend- védelmi jellegű. A bűnügyi szolgálat Ludwigsburgban ta­lálható, a súlyos cselekmények hozzájuk tartoznak, s ezek területükről mintegy 15 százalé­kot jelentenek. Ä vendégek ajándék IÁI ked­veskedtek gyulai kollégáiknak: focilabdát, futballcsapatra való mezt adtak át egy közös meccs reményével. Szőke Margit A Gyulai Rendőrkapitányság köszö­netét mond a programok sikeres lebo­nyolításában nyújtott segítségért, a tá­mogatásért Gyula, Elek, Kétegyháza önkormányzatainak, a Gyulai Szociá­lis Foglalkoztatónak, a Gyulakenyér Kft.-nek, a Gyulai Húskombinát Rt.- nek, a Gyula és Vidéke AFESZ-nek. a„ Hajdútej Tejipari Rt. Gyulai Tejpor- gyárának, a Zwack Kereskedelmi Kft. gyulai kirendeltségének, a Dél-alföldi Erdészeti Rt. Gyulai Erdészetének, a Kétegyházi Szakmunkásképző I nté- zetnek, Striffler Józsefnek, az Eleki Német Kisebbségi Önkormányzat el­nökének, a gyulai Fani Sportnak, a Független Rendőrszakszervezet Gyu­lai Rendőrkapitánysági Szervezeté­nek és Jakab Attila szitanyomónak. Fém/irolt őwilnWa-vdömag kapható. Hív. Koma és Hív. Emma II. fok 4200 Wq + áfa egységáron. Érdeklődni: Mezőberény, Békési út 16/2., Triuer Kft. Telefon: (66) 352-642. Az F. B. I. (Független Banyák Intézménye) FOTÓ: SUCH TAMÁS Nem maradtak munka nélkül a Békés Megyei Rendőrkapi­tányság Bűnmegelőzési Osztá­lyának szakemberei sem a múlt AmbrosiA KLIMOVIT lágyzselatin kapszula GYÓGYHATÁSÚ KÉSZÍTMÉNY NŐKNEK, FÉRFIAKNAK - MORMON NÉLKÜL Átsegíti Ont a változó kor kellemetlenségein lehangoltság • álmatlanság • ingerlékenység hőhullám • csontritkulás • közérzet romlása Egyesíti magában • a méhpempő gyenge öszttögénszerű • a magnézium görcsoldó • az E'vitamin antioxidáns hatását TERMÉSZETESEN AZ EGÉSZSÉGÉRT Qyártó: Gradiens Kft., Budapest Forgalmazó: Fahrvitex Kft., tel./fax: 269^0197 Kapható: gyógyszertárakban és gyógynövényszaküzletekben Éjszaka megpezsdül az élet Lopnak a határban

Next

/
Oldalképek
Tartalom