Békés Megyei Hírlap, 1996. szeptember (51. évfolyam, 203-228. szám)

1996-09-30 / 228. szám

1996. szeptember 30.,. hétfő OLVASÓI LEVELEK Olvasóink írják ■ . ■ Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szer­kesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rö­vidítve jelentetjük meg. Szeptemberben... Szeptemberben hervadnak a virágok, az elmúlás hava. Ugyanakkor a mindig újrakezdés, a tanévkezdés hava is. Látom magamat 1959- ben, amint lépdelek hatévesen az utcán az iskolába Mészáros tanító nénihez. Azóta elmúlt 37 év, átéltem, hogy a gyermekeim mentek első osztályba, az új mindig az első általános iskolába, középiskolába, és most itt a főiskola. De ha nem gondolunk rá, a szeptember akkor is mindig eljön. A füzetet, könyveket meg kell venni, ha törik, ha szakad, legfeljebb ennivalóra nem telik. Miről mondjunk le? Komolyan mondom, a kisembert nem nagyon érdekli, hogy csatlakozunk-e az Európai Unióhoz vagy sem, vagy csatlakozunk-e a NATO-hoz vagy sem, annál jobban érdekel bennünket, hogy mennyibe kerül egy kilo­gramm kenyér. Mert legalább azzal szeretnénk jóllakni. Nem baj, ha nem jut rá felvágott meg sajt, de a kenyér az fontos. Mega gyerekünk boldogsága. Nagyon sajnálom a határainkon túl élő magyarokat, mélyen együtt érzek velük. Meg kell kötni az alapszerződéseket, nem kell rajtuk annyit vitatkozni, mert már unjuk. Én is a békés egymás mellett élés híve vagyok, de még mindig nem tudom, mi lesz velünk itt, kis hazánkon belül a létminimum alatt. Talán a parlamentben is a létminimummal kellene kezdeni, és ahogy iparkodnának az ország jobbításán, úgy kapnának fizetésemelést. Talán jobban igyekeznének, és nem egymással civakodnának. Könnyű nekik! Néhány százezerből én is meg tudnék lenni! Nem okozna gondot havi 2000forint tandíj, hogy a gyermekem tanulhas­son. Meg a cipő sem, hogy mégse járjon mezítláb szegény az iskolába. Na de 15 000forintot beosztani egy egész hónapra, ez ám a művészet! Még szerencse, hogy tankönyvekre félretettünk, jobban mondva, nagy keservesen egy év alatt összegyűjtöttünk 10 ezer forintot. Ebben a hónapban 700forint a villany, 300 a gáz, mert még nem fűtünk, csak főzünk. 1060 forint a tv-díj, sokan nem fizetik, én nem lopom, hanem megveszem a műsort, és ezért olyat kapok, amilyet adnak. Egyoldalú szerződés? 2000 forint lesz a tandíj, ösztöndíj az első félévben elsősöknek nincs, mivel még nincs tanul­mányi eredményük, így nincs mihez igazítani. A bérlet a gyereknek 400forint, hogy bejárjon Békéscsabára (tiszta olcsóság!). Vettem 30 kg krumplit télire: 900 forint. Előhívattam a nyári fényképezés emlékeit (nagy könnyelműség tőlünk), hogy valamit mi is megőrizzünk a nyárból, ha nem is voltunk nyaralni sehol, 763 forintba került. Az udvart fényképeztük magunkkal, a virágokkal meg a macskával. A virágok elhervadnak, lehet, hogy én is, a nagylány is egyszer 19 éves, meg kellett örökíteni. A macska az marad, arról nem mondunk le, pedig az is eszik, de annyira ragasz­kodik hozzánk. Hozzátartozik a házhoz. Örököltük. A belügyminiszter úr kijelentette, hogy ő a saját pénzén utazott Atlantába, az én lányom is kijelentette, mikor az olimpia ideje alatt éjjel-nappal a tévé előtt ült, hogy vegyem úgy, hogy nincs itthon, ő most nyaral. De olyan jó volt nézni, hogy milyen felkészültséggel és elszántsággal küzdenek a fiatalok, a mieink, és győznek is. Talán még hasznát veszi az életben a gyerek, hogy ezt láthatta. Eltértem a lényegtől, de számolok tovább. Ez eddig 6123 forint. Vízdíj, hála az Istennek, ebban a hónapban nem lesz, viszont gyógy­szerre elköltöttünk 790forintot. Ezzel 6913 forintnál tartok, de már ennél is több, mivel azóta is mindennap eszünk. Nem számolok tovább. Van még 6000forintunk, van még három hét, hetenként 2000 forint kettőnkre. Pedig tegnap még egy-egy fagylaltot is ettünk, ezzel búcsúztatván a nyarat. Nem panaszkodom, van, akinek még ennyi sem marad, ha mindent kifizet. Mindennap imádkozom, hogy ne legyünk betegek, ne romoljon el a háztartásban semmi, a kerítés ki ne dőljön még legalább négy évig, amíg a lányom tanul. Új házat nem veszünk, meghúzzuk magunkat. Télen csak az egyik szobát fűtjük, a konyhában meg nem sokat tartózkodunk. Tavasszal viszont sok virágot ültetek, az nem kerül sokba, csak fáradtságba, és ez nem függ a parlamenttől, ez az én döntésem. Olyan szép, szívet-lelket melegítő, szemet gyönyör­ködtető, mikor nyílnak a virágok. És a fiatalok? Velük mi lesz? A lányom tanítónő szeretne lenni. Az ifjúságot szeretné nevelni, tanítani szépre, jóra. Most tiltsam meg neki, mondjam azt, hogy nekünk arra nem telik, hogy tanuljon? Mondjam azt, hogy mire diplomához jut, talán már nem is születnek gyerekek ilyen nehéz körülmények között, mert nem lesz, aki gyerekszülésre vállalkozzon, és akkor nem is lesz kit tanítani? Lehet, hogy diplomaosztás után rögtön átképezik biztosítási ügynöknek, gazdaságossági okokból. A biztosítás az fontos. Nincs is biztosításunk. Nem telik rá. Pedig de jó lenne bebiztosítani magunkat az elkövetkező évtizedekre, Ha az Európai Unió vezet célra, akkor oda, ha a NATO a garancia, akkor talán oda, ha a gyermekünk a biztosíték arra, hogy bennünk egy nemzet tovább él, a jövő nemzedékére is gondolni kellene ott fent a parlamentben! A gyermek, akit kézenfogva vezetünk hatévesen az iskolába, és a szemünk láttára nyílik az értelme a pedagógus keze alatt, ahogy a virág bontja szirmait, a gyermek, aki a holnapot jelenti... A gyermek nem fontos? A pedagógusra nincs szükség? Politikusok jönnek-men- nek, nemzedékek váltják egymást. Nekem édesapám szavai csengenek a fülemben annyi év után: —Nem nekem tanulsz kislányom, hanem magadnak, a megszerzett tudást sohq, senki nem veheti el tőled. Mit is mondhatnék én mást a lányomnak? Bánfalvi Magdolna, Békés Gyermek képzőművészeti stúdió A Békés Megyei Művelődési Központ gyermek képzőművészeti stúdiót szervez a képzőművészet iránt érdeklődő, tehetséges gyermekek részére. A stúdió célja: a képzőművészet területén már meglévő elméleti és gyakorlati ismeretek, készségek fejlesztése. A stúdió szakmai vezetője Vágréti János festőművész. A foglalkozások a megyei művelődési központban (Békéscsaba, Luther u. 6.), a hónap második szombatján, 9.00—13.00 óráig lesznek. A részvételi díj 1500 forint. Jelentkezni Dombi Ildikónál, a megyei művelődési központban lehet 1996. október 1-jéig. Tel.: (66)442-122. A vallásszabadságról Napjainkban egyre többen és többen járnak templomba , nő azoknak a száma, akik rendszeresen felkeresik Isten házát. Olyan világban élünk, ahol a vallásosság nem kötelező, de nincs is tiltva. Egyszerűen szabad vallásosnak lenni. Minden ember saját akaratából dönt világnézeti elkötelezettsége felől. Természetesen akár vallásos, akár ateista, elkötelezettsége miatt jogtalan előnyöket, kiváltságokat nem élvezhet senki sem, de ugyanakkor hátrányos megkülönböztetéssel sem lehet sújtani senkit sem világnézeti hovatartozása miatt. Sok embernek a rendszerváltás hozta el a helyesen értelmezett vallásszabadságot. Minden őszintén hívő embernek ott a helye Isten házában. Persze akadnak olyanok is, akik méltatlanok arra, hogy az Isten házában találják meg lelki békéjüket, megnyugvásukat. Azokra gondolok, akik az elmúlt 40 évben nem ismerték a másságot, a másként való gondolkodást, gyanakvóan fürkészve figyelték a temp­lomba járó vallásos emberek életét. Ha létezik jó érzés és jó ízlés, akkor ők távol tartják magukat a templomoktól. Meggyőződésem, hogy az egyházaknak nincs szükségük olyan emberekre, akik pilla­natnyi érdeküknek megfelelően hol ateisták, buzgó vallásellenesek, hol pedig jó keresztények. Kívánatos volna, ha a társadalom ezeket az embereket közéleti feladattal nem bízná meg. Már csak azért sem, mert nem tudjuk, hogy mikor mondanak igazat, nem ismerjük igazi arcukat. Hitelesen csak őszinte emberek tudnak képviselni bennünket. Endrédi Károly, Kötegyán Kevermesi Baráti Társaság Az emberi barátság remek példája. Az 1972. évben önszerveződés formájában alakult. A Kevermesről elszármazottakat fogja össze már 25 éve. A baráti társaság szeptember 21-én tartotta ez évi jubileumi találkozóját. Ez évben is a szülőföld hívó szavára az ország különböző tájairól jöttek. Még a határainkon túlról is, Németországból, Leverkusenből, a holland határ mellől. Hazajöttek és csodálatos öröm volt a boldog egymásra találás. 86-an jöttünk össze. A találkozónk színvonalát növelte Dévényi Anita kerámiáinak kiállítása és a kevermesi szervezők szerkesztésében megjelent Kevermesi haza című kiad­vány gazdag tartalma. Már az előző napon megkoszorúztuk az I. és II. világháborúban elesett hősök emlékművét, és bejártuk a község nevezetesebb helyeit, felidézve a régi kedves emlékeinket. A találkozó napján részt vettünk a templomban egy gyönyörű kétpapos misén. Ezt követően ismét a kultúrházban családias kör­nyezetben és vendégfogadással folytatódott a találkozó. Közös tár­salgás közben tájékoztatást kaptunk községünkről és a társaságunk életéről, jövőbeni terveinkről, az eltelt 25 évről. Majd hozzászólá­sok, javaslatok és hasznos ötletekkel gazdagodva ülhettünk le az Arizona vendéglőben közös ebédre. Ebéd után többen az ismerőseiket, rokonaikat keresték fel, mások a temetőben nyugvó szeretteik sírjait. Meghitt, őszinte, baráti légkörű volt a találkozó. A kevermesi szervezők Kamatozó Kincstárjegy 1997/IX. BIZTONSÁG FELSŐFOKON A havonta kibocsátott, egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy az egyik legnépszerűbb befektetés az értékpapírpiacon. Nem is csoda, hi­szen jól kamatozik és rendkívül biz­tonságos. • Az állami garancia azt jelenti, hogy az állam garantálja a befektetőnek a névérték és a kamat kifizetését a fu­tamidő lejártával. • A Kamatozó Kincstárjegy évi 22%-ot kamatozik, ami az egyéves futamidejű értékpapírok között különlegesen jó­nak számít. • Biztonságát tovább növeli, hogy nem kell. hazavinni - értékpapír-számlán is tartható, ahonnan sem ellopni, sem el­veszíteni nem lehet. • A Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt másodpiaci forgalomban az OTP Értékpapír Ügynökség Rt., az OTP Bank, a Kereskedelmi és Hitelbank, a Magyar Hitel Bank fiókjaiban napi árfolyamon adható és vehető. • Ugyanakkor a futamidő alatt is áfWri / wm JL. JL visszaváltható. (Igaz, hogy ebben az esetben csak a riévértéket fizetik ki a befektetőnek.) • A Kamatozó Kincstárjegy könnyen el­érhető, hiszen - amint az az alábbi listá­ból is látszik - igen sokan forgalmazzák. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata (1997/IX.) 1996. szeptem­ber 30-tól október 11-ig jegyezhe­tő. Jegyzési árfolyam az első héten 99,50%, a második héten 100%. A kibocsátás napja (egyben a kama­tozás kezdete): 1996. október 16. Évi kamata 22%. AZ ÁLLAM ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI: OTP Értékpapír Ügynökség Rt. 1051 Bp, Mérleg u. 4. • OTP Bank Rt. 5601 Békéscsaba, Szent István tér 3., Gyula, Mezőkovácsháza, Orosháza, Szarvas, Szeghalom, Békés, Gyomaendrőd, Mezőberény • Inter-Európa Bank Rt. 5600 Békéscsaba, Szt. István tér 5. • Magyar Hitel Bank Rt. 5540 Szarvas, Béke út 1., Békéscsaba AZ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓKKAL SZERZŐDÉST KÖTŐ EGYÉB ÉRTÉKESÍTŐHELY: Cooptourist Rt. 5600 Békéscsaba, Andrássy U 6. VALAMINT: MNB Békés Megyei Igazgatóság 5600 Békéscsaba, Dózsa György u. 1. Héra» Állampapír A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom