Békés Megyei Hírlap, 1996. szeptember (51. évfolyam, 203-228. szám)

1996-09-26 / 225. szám

Mkés megyei hírlap GAZDASÁG 1996. szeptember 26., csütörtök HÍREK ÉTÜ-programok. (t) Az Építéstudományi Egyesület Bé­kés Megyei Csoportja az év első felében 14 rendezvényt tartott, amelyen együttesen több, mint négyszázan vettek részt. A cso­port októberi programjában sze­repel többek között egy cég- és technológiai bemutató október 10-én, majd október 24-én a bé­késcsabai, Gyóni Géza utcai la­kóépület bemutatása az átadás után. MnnkMiélküllaég. (b) A munkaügyi központ gyulai ki­rendeltségéhez tartozó települé­seken valamelyest csökkent a munkanélküliek száma. A mun­kanélküliségi ráta 12,45 száza­lék, a megyében lévő 8 körzet közül ez az ötödik helynek felel meg. E tekintetben Gyulán van a legjobb helyzet 9,4 százalékkal, Sarkadkeresztúron viszont a legrosszabb 23,3 százalékkal. A munkanélküliségi ráta az előző hónaphoz (júliusban 13,3 száza­lék) képest csökkenő tendenciát mutat. Ennek az a magyarázata, hogy tavasszal és nyáron idény­jellegű munkák adódnak. Cukorgyártás: fél gőzzel Mezőhegyesen Sarkadon még mindig nem kezdődött el a feldolgozás A cukorgyárakban rend szerint szeptember derekán, de legkésőbb 18-áig elkez­dődik a gyártási szezon. Ám rendetlen nyárra a jelek szerint rendetlen ősz követ­kezik; Mezőhegyesen — háromszori halasztás után — szeptember 22-én, vasár­nap reggel 6 órakor kezdő­dött a szezon, Sarkadon pedig még mindig nem indult el az üzem. — Fél kapacitással termelünk, úgy, hogy — egy cég lévén — a sarkadi répát, mintegy 6 ezer tonnát is átirányították hoz­zánk — sorolja A Mezőhe- gyesi Cukorgyár igazgatója, Bihari László.—Enélkül szer­da reggelre felfogyott volna a nyersanyag. A héten még fél kapacitással megy a munka, talán a hét végétől lehet teljes a termelés. — Ha végképp nincs répa, mert nem tudják felszedni és szállítani a termelők, kényte­len leállni a gyár. Önöknél előfordult-e már ilyen kény­szerszünet, illetve a jelenlegi­hez hasonló kései szezonkez­dés? —- A harminc év alatt leállás már előfordult, legutóbb 1994- ben, de hogy ilyen későn tud­tunk volna indulni, mint most, erre nem volt példa. —Mibe kerül ez a csúszás? — Milliókba kerülhet. A létszám megvan, a bért fizetni kell, az energiafelhasználás is több a fél kapacitásra számít­va. A leállást, ha csak lehet, kerülni kell, nagyon sokba ke­rül. — Mennyi cukorrépát dol­goz fel az idén a gyár? — A tavalyinál többet, 26(f- 270 ezer tonnát várunk, mint­egy 6 ezer hektárról. — A Sarkadi Cukorgyár­ban még mindig hallgatnak a gépek. — Ismét el kellett halaszta- nunk a kezdést, most harmad­szor — közli Molnár Tibor igazgató. —Feltehetően októ­ber 1-jén, kedden indul a gyár­tás, ami répánk volt, átadtuk Mezőhegyesnek. — Miért az újabb halasz­tás? — A katasztrofális időjárás miatt. Méréseink szerint érde­keltségi területünkön az átla­gos csapadéknak a tízszerese hullott augusztus-szeptember­ben, egyszerűen nem lehet szedni a répát. Nyilvánvaló volt hát, hogy el kell halasztani az indulást, hiszen 2-3 napra elegendő készletünk volt, és teljesen bizonytalan az időjárástól függő utánpótlás. A leállás pedig nagy vesztesé­gekkel jár, nem érdemes meg­kockáztatni. — Van példa hasonló hely­zetre? — Harminc éve vagyok itt, de hogy háromszor elhalasz­tottuk volna az indulást, ilyen még nem fordult elő. T. I. Kiváló vetőmaggal könnyebb! A Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt. központi tanácskozótermében szeptember 24-én a különböző kukoricafajták nemesítői, tulajdo­nosai, illetve forgalmazói adtak randevút egymásnak. A fajtatulaj­donosok (AGROMAG, ASGROW, Ciba Hungária Kft., DEKALB Európa GmbH, Szege­di Gabonatermesztési Kutatóinté­zet, KWS AG, valamint az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézete) képviselőit dr. Megyeri Zsolt vezérigazgató üd­vözölte. Rövid beszédében kifej­tette: mezőgazdaság ellenes han­gulat kezd kialakulni az ország­ban, pedig a rendkívül csapadékos időjárás következtében egyre romlik az ágazat pozíciója. A termelők költségei sokkal na­gyobb mértékben nőnek, mint a mezőgazdasági termékek árai. A piaci értékesítésben sok a bizony­talansági tényező: egyelőre még nincs döntés az exportról, a hazai állattenyésztés igénye sem mérhető fel pontosan. Megyeri Zsolt mindehhez hozzátette: az ál­lami támogatás mértéke várható­an jövőre sem fogja elérni a kívá­natos szintet. — Ezért kell megtalálnunk azokat a fajtákat, amelyek a ma­gas költségek mellett a legna­gyobb hozamokra képesek. Ebből a szempontból rendkívül fontos a szakma összefogása: ne hagyjuk megosztani magunkat; az ágazatnak ugyanaz az érdeke a magán-, állami és a szövetkezeti szektorban — hangsúlyozta. A cégismertetők után Spániel Jó­zsef, a Ménesbirtok Rt. vető­magtermesztési főágazatának igazgatója bejelentette: azok kö­zött a termelők és forgalmazók között, akik tavaly ősszel, illetve az idén tavasszal egymillió Ft felett vásároltak vetőmagot Mezőhegyesről, három külföldi (tuniszi) utat sorsolnak ki. A szerencsés nyertesek: Korall Kft. (Szeged), Agromag Kft.(Szeged) és Inter Food Rt. (Baja). M. Gy. Európai madármegfigyelő nap A madárvédők nemzetközi szer­vezete, a BirdLife International az elmúlt évek hagyományainak megfelelően ez év szeptember 28—29-én is megrendezi a madármegfigyelő világnapot, mélynek hazai koordináló szer­vezete a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Az akció programjának célja, hogy felhívja az emberek figyel­mét a vándorló madarakat fenyegető veszélyekre, a madár­fajok és élőhelyeik védelmének fontosságára, a nemzetközi összefogás szükségességére. A Körös—Maros Természet- védelmi Igazgatóság 1996. szeptember 29-én, vasárnap a madármegfigyelő világnap al­kalmából madármegfigyelő tú­rákat szervez természetvédelmi területeken, díjtalan idegenve­zetéssel. A túrák vasárnap reg­gel 9 órakor indulnak az alábbi helyekről: Ecsegfalva, Berettyó vendéglő —- túravezető: Széli Antal természetvédelmi őr; Kardoskút, hódmezővásárhelyi út melletti kilátó — túravezető: Farkas István természetvédelmi őr; Biharugra, Biharugrai Hal­gazdaság begécsi központja — túravezető: Makra Dezső tájvé­delmi körzetvezető; Biharugra, Biharugrai Halgazdaság ugrai központja — túravezető: Vasas András területi munkatárs; Sza­badkígyós, szabadkígyósi kas­tély parkolója — túravezető: Forgách Balázs természetvédel­mi őr; Szarvas, szarvasi arboré­tum parkolója —- túravezető: Tóth Tamás tájvédelmi körzet­vezető; Makó, makói autóbusz­pályaudvar ' — túravezető: Kókai Lajos természetvédelmi őr. (A makói túra 1996. szep­tember 28-án, szombaton reggel 9 órakor indul.) < A Budapesti Árutőzsde hírei A keddi tőzsdenapon a kukorica, az étkezési búza, a takarmánybúza, az árpa minden nyitott határidejének árai szilárdultak. Az új kukoricát az azonnali piacon 25 000 Ft/tonnán vették volna. A ’97. évi új termés határidőinek árai lényegesen nem mozdultak. A napraforgó őszi árai a betakarítási nehézségek ellenére nem változnak lényegesen, szilárdak. A seréspiacon a közeli hónapok árai átmentek szilárdulásba. A ’97-es első félév árai még jók eladásra. Hó Elszámoló ár Vételi Eladási Üzletkötés ajánlati ársáv Kukorica Ft/t Október 24 030 24 000-24 030 24 000-24 400 24 000-24 0 December 23 890 23 600-23 890 23 890 23 890 Étkezési búza Ft/t é Október 30 870 34 000-30 780 30 870-31 200 30 870 Július ’97 27 100 27 100 27 400 . Takarmánybúza Ft/t Október 29 810 29 620-29 810 29 610-30 000 29 810 Takarmányárpa Ft/t Október 29 200 28 800-29 600 29 600 Napraforgó Ft/t Október 40 000 39 600—40 000 40 000-40 400 40 000 EU vágósertés I., Ft/kg Október 222­222-226­EU vágósertés II., Ft/kg Október 220­220-228­Ballai Pál BÁT-tőzsdetag tv, tivüvt cv tél Ivó tvéUcül oitvc ttvcricyrcv tvC Ariel 3,6 kg utántöltő 4 1329,-1 Sí Glicerin szappan 3 db .2497 Kokoszv Müzli Excellence hajfesték -934^­SÓIN D'HYDRAl AI ION QUOTIDIfN Müzli kókuszos 400 g ZM',­A tVxirait d<' Ba nlanc Synergie hidratáló tégely .9497­^juvamine Beauté Milumil II. 300 Vitamin ijuvamine |üya mine ■P*”*" Enfants Juvamine szépség kapszula .43447­Juvamine gyermek vitamin kapszula JőAAf­Clearoderm tonic Bravo narancs-maracuja 1 1 129,- 99,­Clearoderm EDO harisnyanadrág 239,- 189,­ápolókrém Whiskas coctail 400 g 3 íz 244,- 189,­Clearoderm Brise aerosolos légfrissítő 5 ill. 314,- 244,­pattanás elleni ““ oldat .4547- Garantáltan központban a vásárló Az AKCIÓ 1996. szeptember 26-tól október 17-ig tart! mSSk TISZTÍTÓSZEREK: , jSíVdEI •« Ultra Viola plusz 2,4 kg ut. 579,- 399,­Dornet dörzsi 10 db-os 59,- 39,­Dornet Woop törlőkendő 1 ESTÁPOLÁS: 134,- 99,­Carafree ultra normál 11, ultra normál+ 11 ,224,- 179,­Limara deó 6 illat 379,- 299,­Pampers uni pelenka 439,- 389,­EGYÉB: .. Antifront csepp Zewaset szalvéta dekor 369,- 299,­és gyermek mintás 174,- 139,­Bravo narancs-maracuja 1 1 129,- 99,­EDO harisnyanadrág 239,- 189,­Whiskas coctail 400 g 3 íz 244,- 189,­Brise aerosolos légfrissítő 5 ill. }14,- 244,­THERMAL ékéscsabán, Gyulán személytaxi teliertaxi autómentés 444-777 ♦ 454-545 SZEKESFEHERVARI AKCIÓS BÚTORVÁSÁR! Szeptember 25—26—27-én (szer­dától péntekig) Orosházán a mű­velődési házban 8—18 óráig. ■ Franciaágyak 27 900 Ft-tól ■ 3+2+1 ülő- és fekvőgarnitú­rák 79 900 Ft-tól ■ 4 elemes konyhabútorok 31 900 Ft-tól ■ hálószobabútorok 36 900 Ft-tól. Viszonteladók jelentkezését is várjuk! Telefon: 06 (60) 460-370. Csak 3 napig tart! Az Alföld legnagyobb kará­csonyfa-termelője — a ME- FAG Rt. Káli Csemetekertje — széles fajta- és méretvá­lasztékkal, kedvező áron, jól megközelíthető helyen, elő­zékeny kiszolgálással várja kedves Vásárlóit. • Érdeklődni lehet: 7—16 óráig a (36) 487- 051 és a (36) 487-615- ös telefonszámon. 0=> SZŐNYEG, PVC 250-féle szőnyegből választhat már 290 Ft/m2-től. PVC-akció már 475 Ft/m2-től. Békéscsaba, Szerdahelyi út 20., 5 Gyula, Kertes u. 2. Telefon: (66) 446-584 Még jelentkezhet a DÉLMÜSZI Kft. által szervezett, a Békés Megyei Egészségbiztosítási Pénztár és Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság vezető szakembereinek közreműködésével a Békéscsabán, 1996 októberében induló, 120 órás, középfokú EGÉSZSÉG- ÉS NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI (TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI) ÜGYINTÉZŐ-KÉPZŐ TANFOLYAMRA. Részletes ismertető és jelentkezési lap igényelhető a Békés Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnál, Békéscsaba, Luther u. 3. (Boskó Erzsébet) illetve Szegeden a (62) 324-291-es telefonszámon. Építőanyag-vásár 1 Ne fáradjon feleslegesen Budapestre! A BNV ideje alatt nálunk vásárolt építőanyagokra az alábbi kedvezményeket adjuk minden kedves vásárlónknak: TEGOLAm C I N k P I ■ I ' Katepal Finn bitumenes tetőfedő zsindelyek 5—25% ^^Kanadai T IRR AHOVA hőszigetelő és nemesvakolat-rendszer 10% PiOiPJ gipszkarton válaszfal és álmennyezeti rendszer 20% GUTTANIT bitumenes hullámlemez 10% Keressem és hívjon bennünket: ZSINDELY Kft., Gyula, Gábor Áron u. 27. Telefon: 463-185. Fax: 362-652. / SINCE GT építőipari számítástechnikái ÉS KERESKÉDEl-MI KFT. Anyagaink az Európai Szabvány szerinti minősítéssel rendelkeznek!

Next

/
Oldalképek
Tartalom