Békés Megyei Hírlap, 1996. szeptember (51. évfolyam, 203-228. szám)
1996-09-14-15 / 215. szám
A HÉT TÉMÁJA 1996. szeptember 14-15., szombat-vasárnap Egy nap a spanyol uralkodópárral Budapesten A régi szép mesék többsége királyokról, grófokról és hercegkisasszonyokról szól. Világunk meg arról, milyen allűrjeik vannak újgazdagjainknak. Nem csoda, ha inkább a régi mesék mai főszereplőit szeretném megismerni. Azokat, akik a sors kiszámíthatatlan akaratából bíborban, bársonyban születtek. Ennek reménye csillan meg, amikor lehetőséget kapok arra, hogy végigkísérjem I. János Károly spanyol királyt és Zsófia királynét magyarországi programjuk egy napján. Helló, Magyarország! Jókora izgalom ég bennem, amikor a Magyar Köztársaság Elnökének Sajtóirodájában átveszem az akkreditáláshoz szükséges iratokat. Várom a kioktatást: hogyan öltözzem, mit kérdezzek, vagy éppen mit ne kérdezzek a királyi pár jelenlétében. Ehhez képest semmiféle tanácsot nem kapok. A legfonután pár perccel ott vagyunk. Fotós kollegám is az alkalomhoz öltözött. Kinyúlt pulóver helyett farmeringet vett magára, sőt a kocsiban még egy zakót is tartalékol. A Kossuth téren piros szőnyeg. Ahogy lépdelünk a számunkra kijelölt terület felé, egy biztonsági őr diszkréten elkapja fotósunk karját, s félrevonja. El kell kattintania gépét, villantani vakuját, megmutatnia fotóstáskáját. Gondolom, bombát keresnek benne. A katonazenekar teljes hangerővel próbál. A díszszázad a lépteit igazgatja. Gyakorolnak, hiszen köztudott: aki nem lép egyszerre — az bizony kilóg a sorból. Két köztisztasági alkalmazott teljes intenzitással a vörös szőnyeget sepri. Oda-vissza. A Nap ragyog, áldáNéha a király szemét is csípi valami tosabbat is csak az iratokból tudom meg: a királyi párt nem szabad megszólítani. Na! Ez is jól kezdődik. Ezért olvasok el mindent évek óta Európa uralkodóinak életútjáról, szokásairól, családi életéről, rég „kiérdemelve” ezzel kollégáim pikírt megjegyzését: „igazi royalista vagy”. Micsoda butaság ez a „megszólíthatatlanság”! Pedig lennének kérdéseim. Igaz, nem gazdasági és nem politikai jellegűek. De hagyjuk. Vannak itt most fontosabb dolgok is. Például az, hogy mibe is öltözzem? Bár gyűlölök kosztümbe bújni, most mégiscsak egy dohányzöld kiskosztümöt kapok magamra, fehér selyemblúzzal. Ennyivel tartozom az alkalomnak. Egyébként pedig úgysem engem néznek. * Előző nap szakadt az eső. Azon imádkozom, csak reggelre elálljon. Mégiscsak snassz lenne, ha esemyőerdő kísérné a spanyol királyi párt. Flajnalban ébredek, az első, hogy az eget kémlelem. Talán jó idő lesz. Van Isten! A program negyed tizenkettőkor kezdődik a Kossuth téren, ünnepélyes fogadtatással. Már tíz sós sugaraival meg-megsimo- gatja a Kossuth teret. De a pajkos szél is teszi a dolgát, faleveleket sodor a szőnyegre. A fiúk újra jönnek, újra sepernek. Közben megérkeznek a spanyol újságírók. Lehetnek vagy harmincán. Sietnek, hogy jó helyet kapjanak. A sajtó munkatársainak egy dobogót emeltek a díszszázad előtt leterített szőnyeg végében. Ott dolgozhatunk, a kordont nem léphetjük át. Sürögnek a biztonságiak is. Figyelnek mindenre és mindenkire. Meg sem tudom különböztetni ki kihez tartozik, a spanyol király „gorillái” ugyanolyan „Security” feliratú kártyát tűztek ki a szinte egyenruha-egyforma fekete öltönyük hajtókájára, mint a mieink. Sokan vigyázzák a vendégeket és a házigazdákat. Udvariasak, de igen határozottak. A civilek a Kossuth téren zajló eseményeket csak messziről követhetik figyelemmel. Kevesen kíváncsiak a magas rangú vendégre. Talán, ha harmincán. A tévétől, a rádiótól és az írott sajtótól viszont itt van mindenki, aki számít. Van aki már az esemény megkezdése előtt bejelentkezik rádiótelefonon a lapjánál. * Tizenegy óra huszonöt perc. A ceremóniának már meg kellett volna kezdődnie. Izgatottan várjuk a királyi párt és az őket kísérő köztársasági elnököt. Késnek. Nem tudom, illik-e késnie egy királynak? Negyedóra csúszással gördülnek be a térre. Elsőként I. János Károly száll ki a fekete Mercedesből. Fáradtnak látszik. Kétsoros, sötétszürke öltönyt visel. A jobbján lépdelő Göncz Árpád is szürke öltönyt hord, csak három árnyalattal sötétebbet. A királyné — akinek a fenséges megszólítás dukál — két lépéssel követi felséges urát: türkizkék blézerben, fekete selyemszoknyában. Vállán fekete táska, lábán fekete lakkcipő. Amikor kilép a kocsiból, megigazítja a haját. Zsófia királynét Göncz Árpádné kíséri. Zsuzsanna asszony ezüstszürke kiskosztümöt vett fel erre az alkalomra. Mindketten mosolyogva üdvözlik a körülöttük állókat, aztán egymással váltanak pár szót. Vajon miről társaloghatnak? Gondolom, nem a piaci árakról. A vendégek és kísérőik „vigyázzban” hallgatják meg először a spanyol, majd a magyar himnuszt. Amikor 1. János Károly megfordul, hogy tovább lépjen, egy pillanatra megbotlik, lenéz a lába alá, de egyenes testtartással tovább megy — mintha semmi nem történt volna. Gyerekpár lép a király elé, a kislány virágcsokrot nyújt át Zsófiának, a kisfiú pedig—a nagyokhoz illően —, kezet fog I. János Károllyal. Talán véletlen, a kisfiú pont olyan színű zakót visel, mint a királyné. A program a parlamenti ülésteremben folytatódik. Annak bejáratánál Gál Zoltán, a Parlament elnöke üdvözli a vendégeket. A nagy eseményt, I. János Károly parlamenti felszólalását „félház” várja. Ki tudja, hol a képviselők másik fele? A házelnök öt perc szünetet rendel el. Mire leperegnek a percek, csaknem valamennyi szék megtelik. Amikor I. János Károly a terembe lép, a honatyák állva megtapsolják. A király kedvesen jobbra-balra biccent és felsiet az emelvényre. Gál Zoltán a háta mögött ülve mondja el az üdvözlő beszédet. I. János Károly hátra-hátrafordul, figyeli, mikor következik. Amikor a házelnök befejezi, a király minSöprés,fiúk! den protokollt megszegve kezet fog vele, majd fülére helyezi a kis fülhallgatót és elkezdi beszédét. Nem tudom, mi érdekeset mondhat, de Orbán Viktor elmosolyogja magát, Torgyán József viszont egykedvűen hallgatja a fordítást. A képviselők némelyike most is újságot olvas. Hiába, jómodort a Parlamentben sem tanítanak. Végül minden jóra fordul: a daliás királytól vastapssal köszön el a T. Ház. * Tizenkét óra negyvenkor Göncz Árpád rövid sajtótájékoztatót tart. Leginkább a spanyol kollégák érdeklődnek: milyennek találja elnökünk a királyt, hányszor találkoztak már, tárgyal- nak-e gazdasági kérdésekről? Szóval semmi különös. Egyébként is, látszik az Elnökön, csak percei vannak. Azért persze olyan, mint mindig: kedélyes, kedves, és a humora sem hagyja el a válaszoknál. Tizenhárom óra. A királyi pár és kísérőik elvonulnak ebédelni. Legközelebb 16 óra 20 perckor találkozunk, a Hősök terén. * Az idő gyorsan elrepül. Négykor már a téren vagyunk, várjuk 1. János Károlyt, aki megkoszorúzza a Magyar Hősök Emlékművét. A Szépművészeti Múzeum lépcsőjén spanyol turisták. A téren a már ismerős biztonságiak és újságírók. A kiskatonák ismét rendezik soraikat, hófehér kesztyűben vállhoz emelik fegyverüket. A teret teljesen meg kell kerülnünk, hogy az emlékkő közelébe jussunk. Nem lehet akárhol átgyalogolni. Egyenru- / hás és civil rendőrök vigyáznak erre. Aztán szirénázó rendőrkocsik vezetik fel a gépkocsikonvojt. Ahogy a király kiszáll, a spanyolok a múzeum lépcsőjén ovációban törnek ki: Vivát, vivát! —kiáltják. 1. János Károlynak és Zsófiának talán még arra sincs ideje, hogy megnézzék királyaink szobrait. A spanyol uralkodó egy hatalmas koszorút helyez az emlékműre, saját kezűleg megigazítja a rajta lévő szalagot, aprót biccent a fejével, s máris a díszzászlóalj felé fordul. O a délelőtti öltönyben jött el, Zsófia viszont átöltözött. Most is sötét selyemszoknyát visel, de már barackvirág színű kiskabátot vett fel mellé. A program a városházán folytatódik, majd a spanyol nagykövetségen, ahol a királyi pár a MaLEHOCZKY PÉTER FELVÉTELEI gyarországon élő spanyol kolónia tagjaival találkozik. A nap a Parlamentben fejeződik be. * Este nyolc óra. Az égen csillagok ragyognak. A budai vár és a Duna felett átívelő hidak fényárban úsznak. Szép a város, csak magamnak mondom: szebb, mint Madrid. Az Országház kupolája fényárban úszik. Ide várják I. János Károlyt és feleségét. Göncz Árpád és felesége ad vacsorát a tiszteletükre. A házigazdák jóval a vacsora megkezdése előtt elfoglalják helyüket a kupola alatt, hogy illő módon köszöntsék a királyi párt. A vendégek ezúttal pontosak: pontban fél kilenckor érkeznek. Zsófián halványzöld alapon aranysárga Helló, magyarok! tett fordításban olvashatnak. Zsófia szorgalmasan lapozza a papírokat, I. János Károly inkább nézelődik. Miután szemben állunk vele, minket szemlél meg tüzetesen. Jaj, de jó! Elmondhatom az unokáimnak, hogy „szemeztem” a spanyol királlyal, akibe annak idején én is szerelmes voltam sokezred levelekkel díszített koktélruha. Ékszere egyetlen nyakék, hozzá illő fülbevalóval, karján arany karkötő. I. János Károly sötét öltönyt visel, ujjain egyetlen pecsétgyűrű. Göncz Árpádnén fekete ruha, fehér gyöngysor és ezüsttel átszőtt kiskabát. A vadászteremben nyolcvankét főre terítettek. A meghívottak között miniszterek, államtitkárok, pártelnökök. Természetesen meghívást kaptak a spanyol nagykövetség képviselői is. Benn a Vadászteremben az első fogást már a vendégek megérkezése előtt kiporciózzák. A kertész módra készített hideg libamáj ott árválkodik a tányérokon. Ezüsttel terítettek, s természetesen kristálypoharak sorakoznak az asztalon, sorban, ahogy az italok következnek egymás után. Mindenki elfoglalja a helyét. János Károly mellett Göncz Árpád, szemben a királlyal Göncz Árpádné. Zsófiával szemben a köztársasági elnökünk. A tévések sietve felállítják a kamerákat; csak annyi idejük van, amíg elhangzanak a pohárköszöntők. Először Göncz Árpád mondja el üdvözlő -beszédét, amit a spanyol vendégek a tányéruk mellé magammal. Aztán a daliás király emelkedik szólásra. Most a mieink olvasnak, már aki olvassa a beszéd fordítását. Néhá- nyan inkább azt figyelik, vajon ki mindenki kapott meghívót az eseményre? Amíg a spanyol király vacsora előtti szónoklatát mondja, addig a menükártyát tanulmányozom: a már említett hideg libamájat erőleves követi fogasból, azután pirított őzérméket szolgálnak fel erdei gyümölcsökkel, végül somlói galuska és kávé következik. Az italok felszolgálását vegyes magyar aperitiffel kezdik, majd 1995-ös évjáratú köveskáli juhfark jön (sohasem hallottam erről a borról, de ettől még finom lehet), végül hajósi Cabemet Sauvignont és ötputtonyos tokaji aszút szolgálnak fel. Mire végigolvasom a menükártyát, a sajtó képviselőinek lejár az ideje. El kell hagynunk a vadásztermet. Még egy pillantás a királyi párra. Gondolatban elköszönök tőlük, minden szépet, jót kívánok nekik. Hiszem, hogy jó emlékként marad meg bennük a magyarországi látogatás. Béla Vali Egy király és egy elnök összehajol I. János Károly, a király
