Békés Megyei Hírlap, 1996. szeptember (51. évfolyam, 203-228. szám)

1996-09-12 / 213. szám

MEGYEIKÖRKÉP 1996. szeptember 12., csütörtök Földink volt. (u) Ezen a napon született Geszten 1832- ben gróf Tisza Lajos politikus, miniszter, Tisza Kálmán öccse. Debrecenben és a berlini egye­temen tanult. 1861-ben mint képviselő' a határozati párt híve volt. 1865-ben Deák-párti képviselő, 1867-ben Bihar vár­megye főispánja. Az 1870-ben megalakult Fővárosi Közmun­kák Tanácsának első alelnöke és vezetője. 1871-től a közmun­ka- és közlekedésügyi minisz­ter, de 1873 decemberében le­mondott a miniszterségről. 1879-ben a szegedi árvíz után Szeged újjáépítési királyi bizto­sa. 1883-ban grófi rangot ka­pott. 1892. november 19-től 1894. június 10-éig a király sze­mélye körüli miniszter volt. Vállalkozó orvos. (1) Mezőkovácsházán a IV. számú körzeti orvosi rendelő háziorvosa, dr. Fodor József & képviselő-tes­tülethez beadott kérelme alapján október 1 -jétől vállalkozásban kí­vánja folytatni munkáját. A testü­let hozzájárult a változáshoz, amely a már megszokott betegel­látásban nem jelent változást. 125 éves az alföld—fiumei vasút A Dél-Alföld és az egyetlen magyar tengeri kikötő között létesítendő magyar vasútvo­nal megépítésének gondolatá­val már az 1840-es években foglalkoztak. Közvetlen ke­reskedelmi és vasúti össze­köttetést kívántak teremteni a mezőgazdasági termékekben gazdag és jelentős mennyisé­gű fölösleggel rendelkező Ti­szántúl és a nyugat-európai piacok között. A vasútépítő társaság 1863-ban kapta meg az előmunkálati engedélyt Nagyvárad—Csaba—Sze­ged—Szabadkán át a Duna- partig vezető fővonalra és az ebből kiágazó szárnyvonalak­ra Szentesig, Zomborig, Bajá­ig. Az első szakaszt Szeged— Zombor között 1869. szep­tember 11 -én helyezték üzembe. Ezzel egyidejűleg Szeged-Rókus—Szeged összekötő vágányt, majd 1870. június 16-án Csaba— Hódmezővásárhely, 1870. november 16-án Hódme­zővásárhely—Szeged, 1870. december 20-án Zombor— Eszék—Villány, 1871. szep­tember 14-én Nagyvárad— Csaba közötti vonalszakaszt. A vonal teljes hossza: 392,280 km. A vasúttársaság a vonalon 29 állomást és meg­állóhelyet létesített, a vonal üzemeltetését négy fűtőház, hat osztálymérnökség, egész­ségügyét pedig egy főorvos és tizenkét pályaorvos szolgálta. A vásárhely—szegedi sza­kasszal egy időben adták át a vonal legjelentőseb műtár­gyát, az algyői Tisza-hidat. A Dunán Gombos—Erdőd kö­zött gőzkomp vitte át a szerel­vényeket egészen a Duna-híd megépítéséig (191 l.XI. 10.). Az AFV-nek tizennégy önálló üzleti éve volt, 1885. január 1-jétől a MÁV vonal- hálózatához tartozik. Az Al­föld—Fiumei Vasúttársaság Nagyvárad—Eszék vonala megépítése után 1919-ig Ma­gyarország egyik fontos átlós irányú vonala volt. 1920 után magyar területen csak a Kötegyán—Békéscsaba— Szeged és Villány— Magyarbóly vonal maradt, amely ma is jelentős forgal­mat bonyolít le a Tiszántúlon és a Dunántúlon, fontos szere­pet tölt be több nagyvárosunk közlekedése szempontjából. Feladata nemzetközi forgal­mat tekintve is figyelemre méltó, hiszen ma is. vasúti összeköttetést biztosít Romá­niá, Kelebia és Horvátország felé. Az alföld—fiumei vasút 125 éves jubileumát a MÁV Rt. Szegedi Üzletigazgatósá­ga és a vonal mellett lévő te­lepülése önkormányzatai méltóképpen ünnepük. Szep­tember 13-án, pénteken. Sze­ged—Röszke, majd az évfor­duló napján, szeptember 14- én, szombaton Szeged-Ró- kus és Békéscsaba, valamint Kötegyán és Békéscsaba kö­zött nosztalgiavonat közle­kedik. E vonatokon csak részvételi jeggyel lehet utaz­ni. A vonat közlekedése al­kalmával Röszkén, Sze- ged-Rókuson, Algyőn, Hódmezővásárhelyen, Oros­házán, Csorváson, továbbá Kötegyán, Sarkad, Gyula és végül Békéscsaba állomáson a MÁV és a helyi önkor­mányzatok emléktáblát avat­nak. ’Székkutason és Telek- gerendáson megkoszorúzzák a nosztalgiavonat mozdo­nyát. A központi ünnepséget szombaton délelőtt 11 órakor rendezik meg Békéscsaba ál­lomáson, majd vasúttörténeti kiállítás nyílik a helyi vasutas művelődési házban. Az évfor­dulóra „125 éves az alföldi vasút” címmel emlékkönyvet adnak ki, Békéscsabán első napi bélyegzést alkalmaznak, gyermekrajz-kiállítás nyílik. A megemlékezéshez a telepü­lések további saját programja­ikkal csatlakoznak. így példá­ul szeptember 17-én Hódme­zővásárhelyen, a városháza dísztermében 125 éves az al­föld—fiumei vasút címmel tudományos emlékülésre ke­rül sor. G. J. Megkérdeztük olvasóinkat Szívesen újítanak-e a konyhában? Kohut Mihályné, 48 éves, szar­vasi adminisztrátor: — Szívesen kísérletezem új receptekkel; A tévéműsorok egynémelyike és a magazinok sok jó ötletet adnak, de a szom­szédasszonytól is hallok egyet- mást. Ha az étel nem úgy sikerül, ahogy szeretném, nem adom fel, inkább újra megpróbálkozom vele. A gyerekek szeretik az új­donságokat, a férjem pedig meg­szokja. A főzéshez főzőmar­garint használok, zsírt csak ke­veset. Amit máig hagyományo­san készítek az a pörkölt. Osgyán Pálné, 44 éves, szarvasi háziasszony: — A disznóhúsról jó ideje át­tértünk a szárnyasra. Leginkább pulykát fogyasztunk töltve, vagy csak simán sütve. Különlegessé attól lesz, hogy többféle fűszerrel ízesítem. Csak sovány húst eszünk, zsírt alig használunk. Ha­gyományosan készítjük viszont a pörköltet és a házisüteményt. Ez utóbbi egy hétvégén sem hiányoz­hat, mert a gyerekek kifejezetten süteménypártiak. A kelt tészta a kedvencük. _r_ F OTÓ: LEHOCZKY PÉTER Mariin Istvánná, 32 éves, szar­vasi főiskolai hallgató: — A különleges fűszereket mindannyian szeretjük a család­ban. A tárkony, a kurkuma és a chili a kedvencünk. Bár házi­asszonyként odafigyelek az új ízekre, ám a konyhában sose tar­tom be sarkosan a receptek uta­sításait. A család ízlése sze­rint főzök. Nem szeretik például a zöldségeket és a tartárt, így ezeket nem is erőltetem. Amin azonban semmiképpen nem vál­toztatnék, azok a nagymamám­tól őrzött süteményreceptek. Baráti Ildikó, 34 éves, szarvasi főiskolai hallgató: — Édesanyám még hagyo­mányos konyhát vezetett, én a salátás, zöldséges ételek híve vagyok. Kaptam ajándékba egy vegetáriánus szakácskönyvet, abból több recept a családom kedvence lett. Á sütemények közül a nem túl édes, joghurtos, habosat szeretjük. Amikor ham­burgert készítek, szezámmagot és csíráztatott búzát is teszek bele. Bár kevés húst fogyasz­tunk, a finom rántott csirkecom­bot azért mi sem vetjük meg. Ez a kislány a mamáját szeretné meglepni a kalocsai mintás vázával fotó: lehoczky Péter Kaspók és kerámiák A díszállatokat szeretők jól tud­ják, Békéscsabán, a Kinizsi utca 2. szám alatt valamikor hörcsögö­ket, papagájokat, díszhalakat le­hetett venn i. Aztán a bolt máshova költözött, s az üzletet új tulajdono­sa felújította. A közelmúltban nyílt meg az ízlésesen kialakított új bolt, ahol ajándéktárgyakat, bőrdíszműveket, porcelánokat, holland fajanszot árulnak. — Azt gondolom, itt minden­ki talál az ízlésének megfelelő ajándékot — mondja Búzás Sándomé, az üzlet tulajdonosa. — Legkeresettebbek a holland fajansz tárgyak, de szívesen vá­sárolják a mezőtúri kék kerámiá­ból készült vázákat, kaspókat, bögréket is. —Ha férfit szeretne megaján­dékozni valaki, teljes a bőrdíszmű-választékunk. Övék, irattárcák, pénztárcák, autóstás­kák. Ha hölgyről van szó, meg­említeném a kalocsai mintás vá­zákat, a válltáskákat, a fehér ke­rámiából készült kaspókat, s azt gondolom, minden hölgy örülne annak, ha a nyugaton már régen divatos fűszerkoszorúval ajándé­koznák meg. Ha pedig kamaszo­dó gyerekeket szeretnénk meg­lepni, akkor ajánlanám a nagy választékban kapható hátizsákok valamelyikét. -a-i. Ismét lesz Csabai Páholy A békéscsabai Jókai Színház két évaddal ezelőtt új marketingte­vékenységbe kezdett. „Csabai Páholy” fantázianévvel indítot­ták akciójukat, mely páholytag­jaik számára reklámlehetőséget, a társasági életben való részvé­telt, nyilvánosságot és nem utolsósorban a színház tevé­kenységének figyelemmel kísé­rését jelentette. Ügyanakkor pe­dig együttműködési lehetősé­get, visszajelzést, illetve szelle­mi és anyagi támogatást biztosí­tott. > A napokban indítják újra kampányukat, melynek célja, hogy akik eddig páholytagok voltak, azok megújítsák tagsá­gukat, illetve várják szakmai testületek, vállalkozások, társa­dalmi szervezetek és olyan színházszerető, művészpártoló magánszemélyek jelentkezését, akik csatlakoznak hozzájuk. A „páholy” tehát olyan szel­lemi-üzleti klub, mely három fo­kozatban (arany, ezüst, bronz) fogadja tagjait, akiknek évi öt alkalommal játszik a színház, s az előadás után rendezett partin találkozhat egymással színház és üzletember, magánember és politikus. A parti megrendezé­sének nem titkolt célja, hogy a színház újra a társadalmi, társa­sági élet színtere is legyen: ahol kiállításokat, aukciókat is lehet rendezni; ahol üzleti bejelenté­sekkel élhet a páholytag; ahol mindenki jól érezheti magát. Arany páholy: 65 000 forint + áfa, ezüst páholy: 45 000 forint + áfa, bronz páholy: 25 000 forint + áfa. A páholytagság egy évad­ra, egy személyre szól. Ami a reklámot illeti, a szín­ház a páholytag által, fokozat szerint kiválasztott nézőtéri szé­ken táblát helyez el, melyen fel­tünteti a cég, illetve magánember nevét. Az előcsarnokban „hála­falon” sorolja fel támogatóit. A havi szórólapokon, műsorfüze­tekben rendszeresen reklámozza páhólytagjait. Külön kiadvány­ban foglalja össze az évad „páho- lyos” eseményeit, ahol a páholy­tag fokozata által meghatározott felületen hirdetheti magát (arany: 1/2 oldal, ezüst 1/4 oldal, bronz felsorolás). A „Csabai Páholy” keretén belül az alábbi öt előadást tekint­hetik meg a páholytagok az 1996/ 97-es évadban: Szabó Magda Az a szép fényes nap, történelmi já­ték. Molnár Ferenc Doktor úr, bohózat. Friedrich Dürrenmatt Fizikusok, komédia. A. Breffort—M. Monnot Irma, te édes, zenés vígjáték, Papp Gyu­la—Mamo János Bolygócsillag­ok, musical (ősbemutató). Jelentkezés és felvilágosítás a színházjegyirodájában. (s) 1. pont: Keressen fel egy Ford márka- kereskedőt! 2. pont: A Ford Mondeokat és Escortokat vegye közelebbről is szem­ügyre! 3. pont: Keresse meg azokat az autókat, melyeket ponttal jelöltünk meg. A Ford márkakereskedők a ponttal megjelölt Mondeokat és Escortokat akár több százezer forinttal olcsóbban adják, amíg a készlet tart. EZT PONT NEM HAGYHATJA KI! olcsóbb

Next

/
Oldalképek
Tartalom