Békés Megyei Hírlap, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-202. szám)

1996-08-26 / 198. szám

MEGYEIKÖRKÉP Évforduló, (t) Wekerle Sán­dor politikus, Magyarország elsőpolgári miniszterelnöke, aki 1848-ban született, 1921-ben ezen a napon halt meg Budapes­ten. Jogot végzett, majd 1870-től a pénzügyminisztériumban dol­gozott, amelynek 1886-tól állam­titkára lett. 1889áprilisától 1895 januárjáig Tisza Kálmán, illetve Szapáry Gyula kormányában pénzügyminiszter volt. A pénz­ügyigazgatás átszervezése a ne­véhez fűződött. Ferenc József 1892 november 17-én személyé­ben Magyarország első, polgári származású miniszterelnökét nevezte ki. Másodszor az 1905- ös politikai válság után lett mi­niszterelnök; az úgynevezett ko­alíciós-kormány élén állt 1906- tól 1910-ig. Harmadszor 1917. augusztus 20-tól 1818. október 28-ig volt miniszterelnök. A Mo­narchia összeomlása után, a proletárdiktatúra idején, túsz­ként őrizetbe vették. A kommün bukása után már csak gazdasági tevékenységet folytatott. Tehetségkutatás, (b) Június végén hirdette meg a Riporter kerestetik pályázatot az eleki kábeltévé. A felhívás­ra többen is jelentkeztek, a rostán végül is négyen marad­tak fenn. A pályázat szeptem­ber közepén zárul, a helyezési sorrendről a nézők szavazatai döntenek. Azok, akik tehetsé­geseknek bizonyulnak a to­vábbiakban is dolgozhatnak az eleki kábeltévének. Nyelvtanulás — akár Londonban is A legtöbben csak akkor érezzük az idegennyelv-tudás hiányát, mikor zavart mosollyal csóváljuk fejünket egy külföldi előtt, aki kézzel, lábbal — és persze angolul, németül, vagy akár franciául — igyekszik megér­tetni magát velünk. Majd két lépés után a vállunk fölött hátrasandítva nagyon irigyeljük azt a honfitársun­kat, aki könnyedén elcseveg az ide­gennel, és persze magunkban meg­fogadjuk, hogy most és azonnal ne- kiállunk és megtanulunk angolul (németül, franciául), mert ez így nem mehet tovább. Az egyik lehetőséget a Wembley House Nyelviskola nyújtja, amely 1992. óta működik Békéscsabán. A nyelv­órákat a 2-es Számú Általános Isko­lában tartják, heti kétszer két órában. — Az idén szeptember 23-án indulnak egész éven át tartó nyelvtanfolyamaink angol, né­met és francia nyelvből, de igény szerint spanyolul és ola­szul tanulók számára is tudunk nyelvtanárt biztosítani — mondja Fodor Jánosné, a nyelviskola vezetője. Irodánk a Szent István király tér 10. alatt található, itt fogadjuk a jelentkezéseket szeptember 6- áig. Az iskolában rendszeresen tanítanak anyanyelvi tanárok, és az angolul tanulóknak lehetőségük van angliai nyelv­iskolában tanulni. Az idén nyá­ron öt tanulónk élt ezzel a lehetőséggel és utazott Lon­donba. Kapcsolataink folya­matosan bővülnek. Ebben az évben öt nyelviskolát látogat­tunk meg Angliában, és a londoni mellett oxfordi nyelviskolákkal is felvettük a kapcsolatot. Van olyan iskola, ahol egy tanulóval egy nyelvtanár foglalkozik. — Önök hogyan szervezik a nyelvoktatást az iskolában? — Tíz—tizenkét fős csopor­tokat indítunk. Aki igényli, an­nál szintfelmérést végzünk. Négy egymásra épülő szinten folyik a nyelvoktatás, az ötödik szint a nyelvvizsga előkészítő, ami kifejezetten a vizsga anya­gára épül. Jelenleg tizenegy nyelvtanárral dolgozunk. Van­nak kihelyezett tanfolyamaink is, többek között a békéscsabai kórházban és a HUNGARO- TEL-nél. Kovács Attila Ösztöndíjjal Amerikában Harmadik éve annak, hogy a Bé­késcsabai Belvárosi Gimnázium tanulói a Soros Alapítvány külföldi ösztöndíjára pályáznak. A tavalyi és tavalyelőtti sikeres pályázók után az idén Nemes Borbála vette át a stafétabotot: a szeptemberben kezdődő tanévet az Egyesült Álla­mokban tölti majd. — Tíz hónapig egy winnetkai magániskolában fogok tanulni — meséli Bori. — A tizenegyedik osztályban kezdem az évet, ami a magyar rendszer szerinti harmadik középiskolai osztálynak felel meg. —Mit kellett ezért teljesítened? — Az újságban akadtam rá a pályázati felhívásra. Mivel a tanul­mányi eredményem megfelelő volt, és a következő feltételnek — egy 3—6 oldalas esszé megírásá­nak — is eleget tettem, behívtak egy középfokú angol teszt megírá­sára. Ezen a megmérettetésen telje­sítettem a szükséges 94 százalékot, így részt vehettem az elbeszélgeté­Nemes Borbála egy winnetkai magániskolában tanul majd sen. Ezután eldönthettem, hogy Angliát vagy az Egyesült Álla­mokat választom úticélomul. Amerikát választottam, ezért egy újabb esszéfeladat várt rám. —Milyen volt a mezőny? — Ezemégyszáz magyar diák közül választottak ki néhányun- kat. Egyébként a világ különböző országaiból összesen ötven tanu­ló vesz részt a Soros és az Asist Alapítvány programján. — Tudsz-e már valamit az ot­tani körülményekről? — Augusztus 23-án érkezik a gépünk Bostonba, ahol részletes tájékoztatást kapunk. Egyelőre annyit tudok biztosan, hogy olyan családoknál fogok élni, ahol a gyerekek ebbe az iskolába járnak. — És az iskola? — Kaptam róla tájékoztatót. Egészen eltér az itthoni rend­szertől: ki kell választanom né­hány tantárgyat és trimeszte- renként levizsgáznom belőlük. — Mi lesz addig az itthoni tanulmányaiddal? — Szeretnék a mostani osztá­lyommal érettségizni, ezért kü­lönbözeti vizsgákat kell tennem, ezek egy részén már túl is va­gyok. A többit majd jövő június­ban. Kesiár Eszter Megkérdeztük olvasóinkat Hogyan vészelik át a hónap végét? Varga Lajos, 57 éves, végegyhá­zi jövedelempótló támogatott: — Jelenleg 3 hónap kötelező munkát végzek, ami­re nettó 9400 forint jövede­lempótló támogatást kapok. Bezzeg a hivatal dolgozói nem ennyit keresnek. Ebből a hó végén kenyérre se futja. Régen atsz-nél 120 ezer forint volt az éves jövedelmem és volt egy hektár háztáji, ahonnan csur- rant-cseppent egy kis plusz bevétel. Most nincs semmi. Korábban 6 hónapig elvonták a támogatást, márciusig egy fillért se kaptam. Még jó, hogy az asszonynak van egy kis nyugdíja, de spórolással ez is csak a kenyérre elég. Szekeres József, 69 éves, csanád- apácai nyugdíjas: — Bár nem túl sok nyugdíjat kapunk, azért nem panaszko­dunk. Az évek alatt összejött annyi, ami az alapvető megélhe­tést biztosítja. Most még egy kis kikapcsolódást is megengedhe­tünk magunknak. Nagybánhe- gyesre járunk, havonta a fürdőbe, amellyel nagyon elégedettek va­gyunk. Ennél olcsóbb szórakozás a nyugdíjasnak nem kell. Régen, ha kevesebb is volt a pénz, de több lehetőség adódott a szak- szervezeten keresztül. Úgy oszt­juk a nyugdíjat, hogy a hónap vé­gére is jusson, sőt néha az uno­káknak is kell egy kis ajándékra való. Fabisz Ákos, 16 éves, gerendási tanuló: — Mivel önálló keresetem nincs, így anyagiakban a szülé­imre vagyok utalva. Úgy érzem, mivel édesapámnak az orosházi üveggyárban van állása, anyu­kám magángazdálkodó nem okoz különösebb gondot a meg­élhetés. Nem csak hónap végén, de olykor hét közben is elmegyek moziba, vagy más kikapcsoló­dásra, amihez a szülők hozzájá­rulnak. A mindennapi élet szem­pontjából annyi mindig van, ami­re nagyon kell, és alkalom adtán a család is meg tud jelenni. Szerin­tem mindenki megérdemelné, hogy ne legyen kenyérgondja, ha megdolgozik érte. Lantos Józsefné, 82 éves, magyarbánhegyesi nyugdíjas: — Tudja azt a kormány na­gyon jól, hogy lehet 8—10 ezer forintos nyugdíjból a hónap vé­gén megélni! Sehogy. Bezzeg a miniszterek nem ennyiből gaz­dálkodnak otthon! A legnehe­zebb a kis nyugdíjasnak, mert már nincs ereje dolgozni. Ez a pénz hónap végén még tejre sem elég. Ruhára, cipőre nem is gon­dolhatunk. Persze élni élünk, ha nehezen is, de lassan minden tar­talékot felélünk. Itt falun az a szerencse, hogy a kertben ez-az megterem, amíg mozogni tudunk csinálgatjuk és nem adjuk fel. H. M. FOTÓ: SUCH TAMÁS 1996. augusztus 26., hétfő A közösen eltöltött évek emlékeit idézték a találkozó résztvevői, akik közül többen a hagyományos bányász egyenruhát viselték az ünnepen fotó: kovács erzsébf.t Nyugdíjas olajbányászok találkozója A napokban rendezték meg Orosházán az első viharsarki nyugdíjas olajbányász talál­kozót. A rendezvényen — amelynek a helyi nyugdíjas ház adott méltó otthont — mintegy 250-en vettek részt. Elsősorban azok, akik a 60- as, 70-es években fölkutat­ták, föltárták a délkelet-ma­gyarországi szénhidrogén vagyont s azt az ország illet­ve e vidék javára hasznosítot­ták. A találkozó résztvevőit dr. Násztor Sándor, a nyug­díjas egyesület elnöke kö­szöntötte, majd Fetser János polgármester mondott meg­nyitót. Felszólalt az ünnepsé­gen Schalkhammer Antal, a Bányász Szakszervezet or­szágos elnöke, ott volt dr. Si­mon Imre, a megyei önkor­mányzat elnöke. Az ünnep­ség során avatták fel és vet­ték használatba az új pavi­lont, amit az olajbányász nyugdíjasok és más szak­mák nyugdíjasai építettek néhány hét alatt. A Bányász Szakszervezet elnöke kitüntetőcímet, jutal­mat adott át öt személy, Bagdi István, Boa Géza, Hangyái Károlyné, Mile La­jos és dr. Násztor Sándor részére. A jó hangulatú, gaz­dag programmal tarkított rendezvény a késő esti órá­kig tartott. A találkozó résztvevői elhatározták, hogy legalább kétévenként hasonló rendezvényt tarta­nak. -s­A fiatalság titka Sarkadon A sarkadi nyugdíjas egyesü­let tagjainak megöregedni sincs idejük, anífyi progra­mot szervez számukra az egyesület vezetése. Ma közel ötvenen indulnak el Nagyszalontán és Nagyvára­don keresztül a romániai Fe­kete-Erdőre, ahol az üveg­gyárat nézik meg. Két nap múlva ugyanennyien Egerbe és Miskolcra kirándulnak. Mint Kiss Lajos, az egyesület elnöke elmondta, az útra nem csak sarkadiak jelentkezhet­tek. A kirándulók között szép számmal vannak méhkeréki­ek, sarkadkeresztúriak és kötegyániak is. Zsúfolt lesz szeptember 4-e is az egyesü­leti tagok számára. Délelőtt Ópusztaszerre kirándulnak, este már Kovászna, Hargita és Brassó megyei vendége­ket várnak Sarkadra. A 42 romániai nyugdíjas szep­tember 9-éig tartózkodik Magyarországon. A sarkadi egyesület elnöke őket is elvi­szi Ópusztaszerre, majd szeptember 8-án a két nyug­díjas szervezet közös baráti délutánt szervez, ahol — a megállapodás szerint — szí­nes műsorral lepik meg egy­mást. —ria Kevés a helybeli diák Tótkomlóson az újra életre hí­vott gimnázium érettségizői már kirepültek. S hogy milyen eredményekkel? — erről kér­deztük Deák-Fogarasi And­rás igazgatót. —Harminc diákunk tett sike­res érettségi vizsgát, ketten ki­váló eredménnyel, 15-en pedig négyes feletti átlaggal dicseked­hetnek. Tíz tanulónk jelentke­zett főiskolára, egyetemre. A szeptemberi évkezdés­ről megtudtuk, hogy 31 elsős iratkozott be a tótkomlósi gimnáziumba. A pedagógu­sok sajnálattal vették tudomá­sul, hogy a helybeli diákok közül csak öten választották ezt a középiskolát. cs. i. Ma már ez nem Nagy teljesítményű, felújított mobiltelefonok óriási kedvezménnyel augusztus 30-álgl refleS erl* Siessen, mert a készletek végesek! Az áiak az élét nem tartalmazzák. /VI ozgásban ________a z________. T ovábbi információért hívja a 265-8888-as, a 06 60 450-450-es vagy a vezetékes telefonról ingyen hívható 06 80 450-450-es telefonszámot, http://www.westel.hu WESTEL IRODA: BÉKÉSCSABA. 5600 GYÓNI G. U. 21.. TEL: 106 661447-111. RÁDIÓTELEFON: (06 601384-000 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT ALMÁSSY ATTILA TEL: (06 601384-009 • HORTOBÁGYI LÁSZLÓ TEL: (06 601337-536 WESTEL FORGALMAZÓK: GYOMAENDRÓD, GYOMAI JÓZSEF, 5500 VÁSÁRTÉRI IRP B ÉP.. TEL.: (06 66) 386457 • OROSHÁZA PHARMADENT KFT, 5900 VÖRÖSMARTY U. 2., TEL: (06 68) 312-935. RÁDIÓTELEFON: (06 60)304-018 • SZENTES. ELEKTR0HL KFT, 6600 JÓZSEF A. U. 6/B„ TEL.: (06 63) 311-730, RÁDIÓTELEFON: 106 601 337-092 • BÉKÉSSZENTANDRÁS, KÓRÖS-AOUA BT., 5561 SZENTESI ÚT 4.. TEL: (06 66) 313-390, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 304-644 ({mmuíi RÁDIÓTELEFON kft

Next

/
Oldalképek
Tartalom