Békés Megyei Hírlap, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-202. szám)

1996-08-24-25 / 197. szám

1996. augusztus 24-25., szombat-vasárnap MEGYEIKÖRKÉP BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Nyugdíj as-találkozó Megkérdeztük bélmegyeri olvasóinkat A most félszáz esztendős falujukat milyennek képzelik el ötven év múlva? Sarkadi Sándorné, 73 éves, nyugdíjas: — Hol leszek én már akkor?! El sem tudom képzelni... Bizto­san más lesz mint most. Úgy gondolom, hogy lesznek mo­dem boltok, s felépül a reformá­tus templom is, jobb lesz az or­vosi ellátás, s lesz mozi is a fiata­loknak. De az is lehet, hogy ki­hal a falu, mert a fiatalok okosak és elmennek. Jómagam ’43-tól élek Bélmegyeren, ide jöttem férjhez, minden ide köt. Végül is nem lenne rossz egy jövőbe ku­kucskáló készülék, azon keresz­tül mi is megtudnánk, mit hoz a jövő. Augusztus 20-án Újkígyós Nagyközségi Önkormányzat Új­kígyósért végzett munkáért kitüntető címeket adományozott a képviselő-testület döntése alap­ján. A döntéssel kapcsolatban a Kereszténydemokrata Néppárt Újkígyós Nagyközségi Szerve­zete nyilatkozatot adott ki. A nyilatkozatban gratulálnak Szigeti Antal plébánosnak az Újkígyós Díszpolgára, és Kö­szörűs Sándornak az Újkígyó­sért kitüntető címhez. Értetlenül vették viszont tudomásul, hogy Dohányos Sándorné, S0 éves, az önkormányzat főelőadója: — Egy idős vagyok a faluval. Az anyakönyvi bejegyzés sze­rint azon a napon hárman szüle­tettünk Bélmegyeren. Biztosan sokat fejlődik majd a község. Gondolom, addigra kiépül a zárt szennyvízhálózat. Jó lenne, ha akkor úgy élnének az itteni em­berek, mint ahogyan most élnek a fejlett nyugati országok hason­ló nagyságú településeinek la­kói. A megyeri embereknek ren­geteget kell dolgozniuk, hogy valamit fel tudjanak mutatni. De találkozzunk ötven év múlva, s akkor majd megbeszéljük! az Újkígyósért kitüntető címmel csak egy polgárt tiszteltek meg, holott a testületi döntés értelmé­ben nem csak egy, hanem két személy kitüntetésére is lehetőség lett volna. A KDNP helyi szervezete más társadalmi szervezetekkel konzultálva a kitüntető cím leendő tulajdono­sának id. Nátor Jánost első he­lyen javasolták. Id. Nátor Jánosnak a község infrastruktura-fejlesztésében jelentős szerepe volt. A helyi szervezet ezúton is köszöni id. Karácson Sándor, 23 éves, gyermekfelügyelő és Guti Anita, 23 éves, hold eladó: — Lehet, hogy nem is lesz meg ez a falu, a fiatalok elköltöz­nek. Az is lehet, hogy egy-két nagy .vállalkozó uralja majd a terepet, az itteni lakosok nála dolgoznak majd. — Remélem nem így lesz. Jó lenne az unokáimmal majd itt sétálni a falu főutcáján, ahol bu­tikok, üzletek sora lesz. Jó len­ne, ha gyermekeinknek, unoká­inknak könriyebb lenne az élete, mint-szüléinké és a miénk. Mi továbbra is Bélmegyeren szeret­nénk élni. Nátor Jánosnak, hogy önzetle­nül segítette a község fejlődését. A Kereszténydemokrata Nép­párt helyi szervezete nem ért egyet a képviselő-testület azon döntésével sem, miszerint tan­könyvtámogatásban csak az Új­kígyóson tanuló általános iskolá­sok részesülhetnek egyenlő mér­tékben. Véleményük szerint azoknak a családoknak is része­sülniük kell a támogatásból, ahol a gyerekek középiskolában ta­nulnak. Nem értenek egyet az „egyenlősdi” elvével. y Vörösvárczki Róbert, 11 éves, ötödik osztályos tanuló: — Úgy gondolom, tiszta falu lesz Bélmegyer. Emeletes házak épülnek, nagy lesz az iskola, s lesz mindenféle üzlet. Az utcán elektromos autók közlekednek majd, hogy ne szennyezzék á levegőt. Remélem, az akkori gyerekek nem firkálják össze a falakat és a kerítéseket. Minden­kinek lesz elég pénze, nem lesz­nek kocsmák. Jó lenne egy szó­rakoztató központ is, ahol a munka után mindenki gondtala­nul kikapcsolódhat majd. —sz— FOTÓ: SZEKERES ANDRÁS Lépjünk parázsra! Szeptember 1-jén a békéscsabai Aura Életmód Tanácsadó Cent­rum tűzönjárást szervez Békés­csabán, a volt KISZ tábor terüle­tén. A program szerint 15 órakor történik a tűzgyújtás. Ezután a megnyitón Kik vagyunk és hon­nan jöttünk címmel Zsíros And­rást és Kinyó Zsoltot hallgathat­ják meg az érdeklődők, majd a neves nyíregyházi csontkovács, Kovács András válaszol a feltett kérdésekre. Aki pedig szeretne égő parázson végig sétálni, némi be­avatás és kioktatás után 17 órakor azt is megteheti. -a-i Békéscsabán a városi nyugdíjas egyesület és a megyei nyugdíjas szövetség közös rendezésében millecentenáriumi emléknapot és nyugdíjas-találkozót tartott augusztus 19-én az Arany János Kollégium területén. Az egésznapos rendezvény 10 órakor kezdődött a Hargita megyei Parajd bányász-zeneka­rának fellépésével. A kitűnő mu­zsikusok a székely himnusz után népszerű számokkal, indulókkal és katonadalokkal szórakoztat­ták a közönséget. A műsor a nyugdíjas egyesü­let Páva-körének dalcsokrával folytatódott, majd verses-zenés irodalmi összeállítás követke­zett. Dariday Róbert színművész és „unokája” érzőszívű vissza­pillantása színesítette a műsort és Oláh József, az újkígyósi nyugdí­jasok képviselője saját, keserű humorral fűszerezett versét „Ví­gan megyünk tönkre” címmel mondta el. A jó ízű pörkölt után a délutáni program fórummal folytatódott. Pankotai Istán a megyei szövetség nevében köszöntötte a nyugdíja­A Szarvasi Ellenzéki Kerekasztal tudomására jutott, hogy Szarvas város tulajdonát képező termálkutakat a mű­ködtető Porció Kft. tör­vénysértően üzemelteti, mivel ezek működése sérti a koncesszi­ós törvényt, a kötelező hatósági ármegállapítás szabályait, továb­bá a Porció Kft. kölcsönfelvételé­nél közokirathamisítás is történt. A termálvíz felhasználása során Szarvas városának csak súlyos kockázatviselése (termálkutak elzálogosítása), több milliós adóssága keletkezett, míg a Por­ció Kft. ezen vállalkozásból ext­raprofi thoz jutott. sokat, majd Bleyer Jenő, a Orszá­gos Nyugdíjas Szövetség elnöke tartott tájékoztatót. Szólt a nyug­díjreform szükségességéről, az alacsony nyugdíjak tarthatatlan­ságáról, nemzetközi viszonylat­ban a környező országokkal való jószomszédi viszony fontosságá­ról. Utána szót kapott a közönség is, és igencsak záporoztak a kérdé­sek. Szó esett a romló közbizton­ságról, az idősek elleni egyre gya­koribb bűncselekményekről és a viszonylag enyhe büntetésekről. A szégyenletes félszázalékos nyugdíjemelést is sokan kifogá­solták. Ezzel kapcsolatban az egyik „merész” hozzászóló szóvá tette, hogy az országgyűlési képviselők fizetését 50 százalék­kal emelték fel ’96. januárban. Szó volt még a békéscsabai nyugdíjas-székházról, - ami nincs, de megoldása egyre sürgetőbbé válik. Ezzel kapcso­latban dr. Simon Imre, a megyei közgyűlés elnöke és Bleyer Jenő megígérte támogatását, megyei és parlamenti szinten egyaránt. Sárközi Gyula A kerekasztal résztvevői ké­rik Szarvas város önkormány­zatának képviselő-testületét, hogy ezen előnytelen szerződés felbontása vagy a városk javára történő módosítása iránt indít­son pert a Porció Kft. ellen. Fel­kérik a város képviselőit, vezető tisztségviselőit és min­den jóérzésű lakosát arra, hogy ezen per sikere érdekében se­gítsenek minden szükséges bi­zonyítékot feltárni. Felkérik to­vábbá Szarvas város települési képviselőit, hogy a jövőben ki­zárólag a város előnyét, érdekét szolgáló szerződéseket kösse­nek. / Ki- és ki nem tüntetettek Újkígyóson Törvénysértően üzemeltetett termálkút? Tiltakozók a szarvasi ellenzék Kárpáti rapszódia (II.) A szikladarabra felkerült a városvédő egyesület koszorúja Irány Verecke! Egyre beljebb érünk a hegyek közé, az új úton megyünk, mely elkerüli a tele­püléseket, így viszonylag gyor­san haladunk. Alsóverecke köz­ség után rá kell térni a régi útra, mely igen keskeny és nagyon rossz állapotban van. Két olda­lon havasi legelők, kis megbúvó házak, barna tehenek, kecskék. Kanyargunk egyre feljebb, és nem látni, mikor lesz vége. Vég­re a tetőn vagyunk. A folytatás már az egykori Lengyelország­ban van. Sajnos, itt a környékből a fák miatt semmit sem látni. Aki azt hiszi, hogy innen készült a Feszty-körkép, az nagyot csaló­dik. Mi van itt? Egy magas ce­mentoszlop, rajta a fém Lenin- rend. Tudniillik, Kárpátalját an­nak idején ezzel tüntették ki. És egy sziklafal, immár tábla nél­kül. Korábban annak a hordának dicstelen emlékét hirdette, ame­lyik Brezsnyev vezetésével itt tört be 1944 őszén meghódítani Kárpátalját. És itt húzódott a saj­nos, rövid életű lengyel—-ma­gyarhatár 1939. március 15-étől szeptember elsejéig. A szikladarabon már van egy piros-fehér-zöld szalagos ko­szorú. Mi is elővesszük, amit hoztunk, felkerül a városvédő egyesületé, s alája két szál rózsa a magyar cserkészek tisztelete jeléül. Torokszorító percek kö­vetkeznek, ezeréves határunkon elénekeljük a magyar Himnuszt. Majd szétnézve látjuk, hogy egy jászsági honismereti társaság fa­ragott kopjafát állított az út észa­ki kijáratánál. S megtudtuk azt is a szénát gyűjtő kedves, öreg ru­szin nénikéktől, hogy pár száz méterre innen van az a hely, ahol a kárpátaljai magyar kulturális szövetség a millecentenáriumi emlékművet szándékozik felál­lítani. Odasétálunk. Köbén be­borul, szél támad, pár csepp eső is hull. A nyiladékon átérve egy lakókocsit látunk, előtte hatal­mas bernáthegyi kutya. Két munkácsi fiatalember lakik itt, őrzi a félig kész emlékművet. A fekete márványból készült öku­menikus oltár már kész (vésett kereszt rajta), felette lenne ol­dalról 3—3 halom, egy csúcsos a tetején, jélképezve honfoglaló őseink hét törzsét. A tetejére meg a turul kerülne. Semmi szö­veg, ami az egyre erőszakosabb váló ukrán nacionalistákat ide­gesítené. Mert sajnos, nem tet­szik nekik a nevezetes évfordu­ló, pedig a történelmet nem ta­gadhatják le. Ezzel szemben a kárpátaljai ruszinok megértőek, kiállnak mellettünk, hiszen ők Rákóczihoz is hűségesek vol­tak, elkísérték bujdosásába. In­nen délre nézve a történelmi Ma­gyarországra az élő, eredeti, va­lóságos Feszty-körképet látjuk. Innen nézve semmi sem válto­zott, talán még 1100 éve is ha­sonló volt a táj. Felejthetetlen élmény volt itt állni, visszagon­dolni a múltra. Ide minden, ma­gát magyar érzelműnek tartó embernek el kell jönni, legyen ez olyan zarándokhely, mint a mohamedánoknak Mekka. Ezért érthetetlen, amint írásom elején említettem, hogy alig-alig gyűltünk össze ilyen nevezetes hely megtekintésére. Az egyre romló idő a buszba kényszerített, indultunk vissza. Részben a régi úton mentünk. Szolyván megálltunk egy három éve állított fekete márvány osz­lopnál, az aradi emlékműhöz ha­sonlít. Állításának oka is ugyan­az. 1944-ben a megszálló szov­jet hadsereg Kárpátalján össze­szedte a 18—55 éves magyar férfiakat, a már ismert „három­napos” málenkij robotra. Nagy részük sohasem vagy hosszú évek múlva tért vissza, és a Szolyva melletti gyűjtőtáborban pusztult el. Tömegsírjukra — jellemző módon — a kommu­nista uralom alatt autóbusz-állo­mást és benzinkutat építettek. Emellett áll az emlékmű, és hir­deti latin, magyar német és uk­rán nyelven a szojyvai mártírok emlékét. Megdöbbentő élmény volt ott állni. Lefelé haladva megálltunk Pojánán, mely ásványvízforrá­sairól híres. Kissé emlékeztet a tátrai fürdőhelyekre, de szegé­nyesebb. Népművészeti árusok kínálják portékájukat az út men­tén, és lehet inni a csapból folyó ásványvízből, ami a Mira kese­rűvizet juttatja eszünkbe. Eljött az utolsó nap, sajnos, az idő nagyon gyorsan telik. Ezen a gyönyörű, számunkra történelmi jelentőségű vidéken egy hét is kevés lett volna. Ungvár felé vettük az irányt. Ez már más, mint Munkács. Az alvó, század eleji hangulatot idéző kisváros után egy nyüzsgő nagyobbá érkeztünk. Átmenve a Ung folyó hídján, először az egykori Galagó-negyedet néz­tük meg. Vásártér volt, a cseh uralom alatt itt épült ki a kor­mányzósági rész. Az épületek úgynevezett konstruktivista stí­lusban készültek, hasonlítanak a korunkbeli beton-szocreálhoz, de annál szebb. A belvárosba sétálva láttuk a zsidó templom­ból átalakított színházat, majd a vár következett. Történeti, föld­rajzi, népművészeti kiállítás lát­ható benne. Mellette a skanzen, Kárpátalja építkezése, termé­szetesen fából. Magyar paraszt­ház Viskről, ruszin kalyiba Kőrösmezőről. Látható a hegyi település iskolája is: egyik terem a tanoda (palatábla, kereszt a fa­lon petróleumlámpa), a másik a tanító úr nyomorúságos kuckója priccsel, parányi asztallal, szék­kel, mellette a kamra. Legszebb a hatalmas ortodox fatemplom, csodás faragott belsővel, festett ikonokkal. Az ungvári görög katolikus székesegyházat is visszaadták már, helyrehozva, felújítva használják, és látogatják a turis­ták. Az előtérben látható kiállí­tás elképesztő tényt is bemutat: amikor elkezdődött a szovjet uralom, a templom kriptáját fel­törték, és az ott talált csontokat lapáttal szórták ki. Mellette ör- vendetesebb látvány, amely a helyreállítást és felszentelést áb­rázolja. A változás látható az utcák neveiben is: nincs már Lenin tér, a Kreml utca ismét Káptalan utca, sőt a szovjetek által 1945- ben kivégzett ukrán nacionalis­táról, Volosinról is elneveztek egyet. Annak a térképnek alap­ján, amit a skanzenben adtak a visszajáró aprópénz helyett, ne­hezen tudnék tájékozódni. Az utcák ugyan rajta vannak, de az elnevezések a régiek. Nincs raj­ta a székesegyház, de feltüntet­ték a piros-fehér gyönyörű orosz templomból kialakított ateista múzeumot. Dél van még csak, sok látniva­ló vár még ránk, mégis indulnunk kell, ki tudja, a hídnál mennyit kell „pihennünk”. Pár kilométer még, itt a Tisza. Áthaladunk egy kis falun, a tábla magyarul is mu­tatja nevét: Szűrte. Néhány he­lyen magyar zászlót is láttunk. Csapnál most megúsztuk két óra várakozással a „kezelést”, s este fél hétkor itthon voltunk. Nagyon sok érdekeset, ter­mészeti és történelmi értékeket láttunk a rövid két és fél nap alatt. A Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület e kezdeményezése hasznos és követendő tett volt, mert kelle­mes utazás keretében gyarapí­totta azok ismereteit, akik még nem jártak ezen a tájon. Ugyan­akkor mindnyájunk magyarság- tudata erősödött a látottak alap­ján. Több ilyen útra lenne szük­ség, és az emberek gondolkodá­sának megváltozására, hogy mi­nél többen vegyenek részt az ilyen élményt nyújtó túrán. (Vége) Dr. Budur Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom