Békés Megyei Hírlap, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-202. szám)
1996-08-23 / 196. szám
II ZsarU 1996. augusztus 23., péntek Valóságos viharok a csendes óceánnak hitt kétsopronyi tengeri-tenger öblében Stukkertelen polgármester A KÁBÍTÓSZERÜZLET ELLENI OKTATÁS A RENDŐRTISZTI FŐISKOLÁN „Takonypőc” vagy valami más? (Folytatás az I. oldalról) Egy orvosi igazolást is kért a rendőrség a kétsopronyi háziorvostól, mégpedig éppen május 15-ei dátummal, melyet később postán kaptak meg. („Betegsége miatt lőfegyver tartására alkalmatlan” — áll benne.) — Gyomorvérzés megelőzése céljából jártam a gyulai kórházban—mondja dr. Ancsin János.—Nem háziorvosi beutalásra, hanem önszántamból mentem be. Megfordultam ott az egyik pszichiátriai osztályon is, mivel a belgyógyász szakorvos a gyomorproblémáim kiváltó okának keresése céljából ezt is szükségesnek látta. A pszichiátria osztályvezető főorvosa kérésemre május 24-én szakvéleményt adott: , .Nevezettet belgyógyászati gyógykezelésekor ambulánsán vizsgáltam meg. Fennálló tünetei mellett anxio- sus manifestatiot is észleltünk. Az észlelt pszichiátriai szindróma és a beállított therapia lőfegyver-viselést nem befolyásol, tekintettel arra, hogy nincs olyan betegsége, mely kizáró tényező volna.” Nem a fegyver kell nekem: ez elvi kérdés számomra. Megbízásomból, úgy tudom, már el is adták a fegyveremet. Ami a háziorvost illeti: hivatalosan nem is tudhatott arról, hogy kórházba mentem. A zárójelentéseimet is vagy elvittem neki vagy nem. Május 15-én pedig biztosan nem voltam a háziorvosnál. Nagy kutyák ellen Dr. Ancsin János elénk teszi a fellebbezése alapján született másodfokú határozatot. Mi tagadás, az Országos Rendőrfőkapitányság másodfokon hozottjogerős döntése nélkülözi a dátumot. (A rendőrség nyilván igazolni tudja az átvételt, hiszen tértivevénnyel történt.) Dr. Ancsin János az átvétel időpontjára nem emlékszik, ám 30 napot kapott arra, hogy bírósághoz forduljon. Eddig nem tette meg, miként nem lépett az elsőfokú orvosi véleményezés érdekében sem. Erre 15 napja volt. A faluban az a szóbeszéd járja, hogy elő-előfordult, hogy a polgármester kora hajnali órákon fel-felbukkant egy-egy olyan tanyában, ahol valamilyen szociális gondoskodásra jogosult élt. Állítólag ilyenkor asztalhoz ült az ágyból éppen kikelőkkel, s maga elé tette az asztalra Parabellumát. — Egy olyan beteghez indultam, akinek talán mindkét lábát levágták — emlékszik vissza dr. Ancsin János. Magam is polgárőr vagyok, s mentem megnézni, mozognak-e a polgárőrök éjszakánként, hiszen e célból benzinpénzt számoltunk el részükre. Két közeli tanya között parkoltam le hajnal fél négy tájban. De már világosodott. Ä jegyzőnővel is beszélgettünk korábban arról, hogy körbejárom az elesetteket, s adunk nekik valamennyi segélyt. A falugazdával jártunk ki, de akkor éppen dolga volt, nem tudott jönni. A másik tanyából jöttek ki. Lehet, hogy látták a fegyvert, bár nem értem, miként: jobb oldalamon, a kabát alatt viseltem. Kijöttek vagy öten, nem ismertük egymást. Ä keresett idős ember meg kórházban volt. Kérdezték, mit akarok. Aztán bejelentették, hogy háborgattam őket. Hát, a Polski tényleg hangos. Hat napig mászkáltam arrafelé fegyverrel, mindig éjjel tizenegy után, amikor már bejön az utolsó csabai busz. Kíváncsi voltam, jámak-e arra a polgárőrök. Se velük, se rendőrökkel nem találkoztam. Akkoriban beszéltük meg a testülettel, hogy rádiótelefont kellene vennünk a polgárőrségnek. Az viszont nem igaz, hogy bementem volna hozzájuk, s kitettem az asztalra a pisztolyomat. Áldás a visszavonásra Dr. Fekete József rendőr alezredes a megyei főkapitányság igazgatásrendészeti osztályának vezetője. — Mivel törekvést láttunk rá, tájékoztattuk dr. Ancsin Jánost arról, hogy a bejelentőt ne például a polgármesteri hivatal környékén keresse: állampolgári bejelentés alapján indult az eljárásunk — mondta dr. Fekete József. — Ancsinék június 24-én vették át az Országos Rendőrfőkapitányság június 18-án meghozott másodfokú határozatát, mely helyben hagyta a mi döntésünket. Harminc nap állt Ancsin úr rendelkezésére, hogy bírói úton kísérelje meg igaza bizonyítását, illetve tizenöt napon belül kellett volna az orvosi felülvéleményezést kérnie. Július tizedikén velünk azt közölte, hogy tudomásul vette a másodfokú határozatot. — Az elsőfokú határozat indokolásában a döntés egyik megalapozásaként említik a kórházi belgyógyászaton történő kezelését. Ez kizáró ok lenne a fegyvertartásban? — Valóban nem szerencsés a megjelelölés így, egymagában. Az eljárást viszonylag gyorsan kellett végeznünk, s a pontosabb fogalmazásra akkor még nem volt módunk. De az ügy érdemében természetesen fennált az egészségügyi alkalmatlanság, melynek részleteiről nem áll módomban nyilatkozni. A pszichiáter véleménye adott estben nem tekinthető hivatalosnak, hiszen a vonatkozó jogszabály pontosan meghatározza az orvosi alkalmasság elbírálóinak körét. Az eset, melyről a bejelentő szólt, május ötödikén, vasárnap hajnalban történt, amikor elmondás szerint fegyverrel a kézben beszélte meg jövetele okát az őt nem ismerő tanyaiakkal. A bejelentést követően azonnal kerestük Ancsin urat, de éppen kórházban tartózkodott. Természetesen írásban is felkértük a háziorvost a véleménynyilvánításra. Fegyveres polgármesterek? Hajói számolunk dr. Ancsin János számára elveszett a határozat bíróságon történő megtámadásának és az orvosi szakvélemény „felülvéleményezésének” joga is. Ne feledjük, hogy a határozat ideiglenes visszavonásról szólt: az orvosi alkalmasság bizonyításával az eredeti állapot helyreállhat! Tudni kell, hogy a fegyvertartásra való jogosultság egészségügyi elbírálója — ha nem hivatáshoz kötődő fegyvertartásról van szó — a háziorvos. Egy 1991-es kormányrendelet például a polgármesterek, országgyűlési képviselők részére alanyi jogon biztosítja az önvédelmi fegyver tartását, ha annak egészségügyi feltételei adottak. Nem kell viszont bizonyítaniuk, hogy szükségük van a védelem eme formájára. (Kérdés persze, normális dolog-e az, hogy egy-egy település első embere már csak e végső eszköz használatában bízhat? Gondoljunk bele: ha igaz, hogy a polgármesterek többsége önvédelmi fegyvert tart, ez azt is jelenti, hogy töltött tárral többnyire magánál is tartja azt. Egyébként mi értelme lenne?! A „stukkermester” meg olyan riasztóan hangzik...) De ne menjünk el a mellett sem szótlanul, hogy akkor polgármester-e a polgármester?! (Minden mindennel összefügg, de ez már nyilvánvalóan nem rendőri kérdés.) Május 31 -én iktatták be a kétsopronyi polgár- mesteri hivatal irattárába e kézzel írt, címzés nélküli levelet: , f emondó nyilatkozat. Alulírott dr. Ancsin János, Kétsoprony, Jánosik utca 18. szám alatti lakos ezen nyilatkozattal lemondok az 1994. évi választások óta a községben betöltött polgár- mesteri tisztségemről. A folyamatban lévő ügyek átadását az alpolgármester részére az igényeknek megfelelően fogom végezni. Nyilatkozatom a mai naptól hatályos. Kétsoprony, 1996. május 31 .Dr. Ancsin János.” — Másfél éve keresték már az okot, hogy megelégeljem a dolgokat — mondta dr. Ancsin János. — Számomra a fegyverüggyel telt be a pohár. A hivatal és a képviselő-testület volt az örök dilemma. Az önkormányzatot önkormányzatnak nevezni: 1994 óta a legnagyobb hazugság. Még egy ügyintézőnek se mondhatom, hogy menjen odébb. Egy hónappal a hivatalba lépésem után megírtam az újságban: a pedagógusokat az ön- kormányzatokkal szembe akarják állítani. A testület jó összetételű, minden terület képviselt benne. Soha nem is volt bajűnk egymással. De a hivatallal sehogy sem tudtunk kijönni. Nem változtat —Milyen létszámú a hivatal? —Hát ezt igazán nem tudnám megmondani, úgy hatan—heten lehetnek. Nekem nem tetszett az, hogy az 1989 előtti módszerektől nem tudtak megszabadulni. A testület legfeljebb arról dönthetett, hová csavarjunk egy izzót. Mindenben a hivatal döntött. A jegyzőnek sokszor elmondtam: csak úgy menne a dolog, ha a hivatal és a képviselő-testület különköltözne. Mint a kormány és a parlament. — Lemondott, polgármester úr? — írásban nem. A lemondást a választási bizottságnak kellene bejelenteni. — Magam is láttam ilyen írást, május 31 -ei keltezéssel. — Ez az a kérdés, amit a köz- igazgatási bíróság előtt kell majd tisztázni. A június közepi testületi ülésen elmondtam: nem mondok le, mert a választókat nem akarom időközi választással terhelni. Tízszer is elmondtam, hogy nem mondok le. Csak á képviselők véleményére voltam kíváncsi: ha nincs bizalom, nem tudunk együtt dolgozni. Azaz, a tisztségem megmarad, csak nem veszek részt a testületi üléseken. Munkám nincs a hivatalhoz kötve. A testületi ülések levezetésére írásban meghatalmaztam az alpolgármestert — május hatodikától visszavonásig helyettesítésemmel bíztam meg. Az a levél gyakorlatilag a jegyzőnek szólt. De erről majd csak a bíróság előtt kívánok beszélni. A testületi ülésen nem bizalmi szavazást kértem. Azzal kezdtem: nem mondok le. Később sem mondtam mást azon az ülésen. Három órányi tanácskozás után öten ellenem, hárman mellettem foglaltak állást. Két óra elteltével behívattak, s megkérdezték: hajlandó vagyok-e változtatni valamit a stílusomon? Azt válaszoltam, hogy semmin sem változtatok. Megmondtam nekik az elején: véleményt kérek, indokolást nem. Elvesztegetett idő ••• —Akkor miért kellett a szavazás önnek? — Csak lelkiismereti szempontból volt fontos. Kérdés, törvényes volt-e az ülés? A jegyző például nem jött ki. Úgy érzem, nem kellett lemondanom: azóta is sokan eljönnek a lakásomra. Minek ülnék ott benn?! Csak vesztegetném az időmet. A polgármesterség értelme éppen az, hogy szolgálni kell az embereket. A testület nem azonos azokkal, akik megválasztották tagjait. Ha lemondok: a többség ellenében lesz megválasztva valaki. Szóltam a megyei választási bizottságnak: most lenne jobb körülnézni a törvényességet illetően, mint a szeptember 29-ei polgármester-választás után. Június 19-én a polgármeszter lemondásának hírére összeült a képviselő-testület. (Minden elhangzott szót magnófelvételen rögzítettek.) Gondolták, ha elhamarkodottan és hirtelenkedően nyilatkozott a polgármester, az eltelt idő elegendő lehetett számára eltöprengeni a dolgok felett. De azt is gondolták: talán jó lehet ez az alkalom arra is, hogy tisztázzák, hajlandó-e a polgármester a továbbiakban munkát végezni a testületben, a polgármesteri hivatalban, s tiszteletben tart- ja-e a jövőben a testületi hatásköröket. Volt májusban egy testületi ülés: azon szerették volna tisztázni a polgármesterrel a gyepmesteri tartózkodó, az orvosi rendelőben folytatott építkezés, meg egy lánctalpas traktor vásárlásának ügyét. Ezekről ugyanis a testület nélkül döntött a polgár- mester. Nem ment el az ülésre, ahol viszont a képviselők többsége nem támogatta a polgármester elképzeléseit. Május utolsó napján a lakására hívatta a jegyzőt, s kezébe nyomta az idézett nyilatkozatot. A képviselők ezután döntöttek: meg kell beszélni a dolgot a polgármesterrel. (Tulajdonképpen tehették volna azt is, hogy a levelet azonnal megküldik a helyi választási bizottságnak.) Szaván fogták Úgy tudjuk, hogy a polgármester a június 18-ai ülésen elmondta: marad a székében, ha a képviselők többsége is úgy akarja. Ha nem: indokolás nélkül lemond. Lemond, ha a testület tagjai nem egyeznek bele, hogy továbbra is előzetes hozzájárulásuk nélkül döntsön. Ha igaz, egy kérdésre válaszolva kijelentette: a testület állásfoglalásától teszi függővé lemondását, ám jogilag csak ő dönthet erről, nem a testület. Aztán titkosan szavaztak: 3- an bizalmat számára, öten meg bizalmatlanságukról biztosították. Ekkor megerősítette: június 19-ei hatállyal lemond. A jogi végzettségű, közigazgatási gyakorlattal rendelkező dr. Ancsin János egészségügyi nyugdíjasként polgármesterkedett. Tiszteletdíjként a miniszteri fizetés 35 százalékát szavazták meg számára. (A havi miniszteri alapfizetés ma 175 500 forint.) Megnéztük, hogy a szeptember 29-ére kiírt polgármester-választással kapcsolatban érkezett-e bárki részéről hivatalos kifogás a megyei választási bizottsághoz. Mint megtudtuk: nem. Három nap állt volna: az elégedetlenkedők rendelkezésére. Egy alkalommal, amikor ügyéről telefonon beszélgettünk, dr. Ancsin János elmondta: alighanem keresztény hite miatt üldözik a faluban. Egy régi történet jutott eszembe. Egy Kétsop- ronyban tartott tűzoltóverseny ebédjén a szlovákok lakta falu párttitkára — kellő ráhangolódás után — önként (egész pontosan: mindenféle felkérés nélkül) vállalkozott szlovák énekek előadására. Amikor a magyar ajkúak megkérdezték a mellettük ülőktől, mit énekel a titkár elvtárs, azt a választ kapták: egyházi énekeket, mert csak olyanokat ismer. Nehéz hinni arrafelé a vallási üldöztetésben... Kiss A. János A Békés Megyei Hírlap olvasóinak nagy része bizonyára úgy véli, a rendőrségen beiül szemléletváltásra van szükség. Ez meg is indult. A változtatást az iskolában, a rendőroktatásban a legegyszerűbb véghezvinni. A hazai rendőrképzés „csúcsa” a rendőrtiszti főiskola. A leendő rendőrtisztek vajon milyen képzésben részesülnek, felvértezik- e őket napjaink égető problémája, a kábítószer ellen? A kérdésre dr. Németh Zsolt alezredes válaszol, aki a „narkológia” speciális kollégium vezetője a főiskolán, ő irányítja ezt a kábítószerekkel foglalkozó szakkört. — Alezredes úr, mondana elöljáróban néhány szót magáról? — Vidékről kerültem Budapestre, ahol a sorkatonai szolgálat után megkérdezte a sporttiszt, lenne-e kedvem a rendőrségnél dolgozni. Ekkor, 1968. január 8-án az ifjúságvédelemnél kezdtem. Közel húsz év után előbb az ORFK-hoz, majd a főiskolára kerültem. Az ifjúság- védelem — bár néha a kollégák lebecsülik, mondják is: „ta- konypóc osztály”—nagy odafigyelést igényel. A gyermekbűnöző előtt a rendőrnek csak akkor van tekintélye, ha azt személyesen kivívta. A fiatalok előtt a keménykedés hatástalan. Csak egy másabb, korszerű rendőri fellépés vezethet eredményre. Nem véletlen, hogy sok rendőri vezető is az ifjúságvédelemnél dolgozott annak idején. Például Kacziba és Bodrácska úr is. A kábítószerrel pedig elkerülhetetlenül kapcsolatba kerül az, aki a fiatalokkal foglalkozik. Mert ők sokkal nyitottabbak minden új — jó vagy rossz — dolog iránt. Ä Kriminológiai Társaság felkérésére készítettem egy dolgozatot, és azóta elválaszthatatlan a kapcsolatom ezzel a szakterülettel. Dr. Németh Zsolt alezredes új szemléletet visz a rendőri munkába —Elmondaná, hogyan indult ez a képzés? — Ügy négy éve dr. Szilágyi Éva büntetőjog tanárnő indította útnak. Én a kezdetekkor nem voltam jelen, de külső előadóként közreműködtem a munkában. —Miért szükséges ez a speciális kollégium és hogyan épül föl? — A főiskolán a tantárgyak külön-külön foglalkoznak ezzel a kérdéssel, de összefoglaló képzés nincs. A kör pedig minden évben úgy indul, hogy valaki tart egy kezdő, bevezető előadást, majd pedig részleteiben nézzük meg a dolgot, végigkövetve az utat az egyes kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények felderítésétől a bíróságig, a börtönig. —Hány tagja van a speciális kollégiumnak? — Korábban tízen-tizenöten jártak, de most, mikor év elején kinyitottam a terem ajtaját, szinte visszahőköltem, mert zsúfolásig megtelt. A 60 érdeklődőből 40-en maradtak is, ennyien kapták meg az elvégzésről szóló oklevelet. — Talán az is oka volt ennek, hogy az elsősök most fiatalabbak, mint az előző évfolyamokban, a fiúk közül sokan a katonaság után egyenesen idejöttek, nincs rendőri előképzettségük. — Igen, a hallgatók valóban fiatalabbak, és ezért fogékonyabbak is a téma iránt. — Milyen a kapcsolat a rendőri szervekkel, tudják-e, hogy itt ilyen képzés is folyik? — Az előadások nagy részét az ezen a területen dolgozó kollégák, rendőrök tartják, tehát ez kapcsolattartás nélkül nem menne. De hivatalosan még nem ismerik el „végzettségként” ezt a többletet. Bár egy levelező szakra átkerült hallgató, aki ilyen területen dolgozik, kérte, hogy az oklevelet a speciális kollégium elvégzéséről adják ki neki, mert ezzel igazolja, hogy megszerezte a kellő ismereteket, és jogosan került bűnmegelőzési posztra. — Ahhoz, hogy a rendőr kábítószerfüggőkkel, drogbetegekkel foglalkozzon, jó beleélőkészségre van szükség. Ezt át lehet-e adni a tanítványoknak? — Ha valaki ilyen területen dolgozik, elkerülhetetlenül belerohan ezekbe a problémákba. Anélkül képtelenség dolgozni, hogy az ember el ne fogadja mások gondjait. Nem szabad lené- zőnek lenni. Azonban azt is tudni kell, hogy hol a határ. A rendőr feladata a bűn üldözése.' Nagyon fontos a megelőzés. A kábítószer hatásai ellen ez a legjobb védekezés, de a bűnüldözés éppen annyira szükséges. Magyarországon a polgárbarát rendőrség hagyományai nincsenek meg. Amerikában például ez másként van. Nemrégiben az egyik magazin címlapján egy néger gyerekekkel játszó rendőr fényképét közölte,- aki szolgálatban, pisztollyal, bilinccsel az oldalán kosarazott a srácokkal. Ez a szemlélet azokban az országokban elképzelhető, ahol ön- kormányzati rendőrség működik. Ott a polgárok jobban meghatározhatják a rendőrség munkáját. Nálunk központi az irányítás, ami inkább statisztikai eredményeket követel. Ezzel nehezebben fér össze a statisztikát csak hosszabb távon javító megelőzés, valamint nálunk a hatóságnak hivatalból kötelessége eljárni. A törvény ellen vét, aki nem folytatja le az eljárást. Sajnos az is gond, hogy kevés olyan civil szervezet van, amely a megelőzés feladatát a rendőrségtől átvenné. Manapság néha a polgárokkal is meg kell küzdeni. Sokan nem értik, hogy a kábítószerfüggő csupán áldozat. Nem vele szemben kell igazán keményen fellépni, hanem a kereskedők ellen. — Végezetül megmondaná, hányán maradnak ennél a szolgálati ágnál? — Kevesen maradnak ezen a területen, de a megértést, a más fajta nézetet talán mások is megőrzik. Néha aggódom viszont, hogy nincs-e ellentét közöttük és a kollégáik között. Nem néznek vajon furcsán rájuk? Hiszen teljesen más szemléletet képviselhet, aki ide járt. De ezek a gondok megoldhatók, és az itt tanult ismereteket az is hasznosíthatja, aki nem bűn- megelőzéssel foglalkozik majd. D.S.
