Békés Megyei Hírlap, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-202. szám)

1996-08-22 / 195. szám

© k 1996. augusztus 22., csütörtök C D/1DT ÄIM1N MFPYFI HÍRI \P f------------------------------------------------------------------------------------------------,-------------------------------­ö rUK 1 11 Lu lil.nl Mdf Erővel jól bírta a BNKC „Délelőtt még egy kiadós futás, majd kondiedzés szerepelt a programban” — mondta Szabó Károly, a Békéscsabai NKC női kézilabdázóinak edzője tegnap délután a mérkőzés előtt. „így nem tudni mire lehetünk képesek a sokszoros román bajnok Vilcea ellen.” Nos, úgy tűnik, a lányok bírják erővel, hiszen az iramos hatvan perc alatt egy pillanatra sem fáradtak el fizikailag. Igaz, egy- egy kisebb üresjárat volt, de ez ilyenkor még megbocsájtható, ha szellemileg nem minden pillanatban kontcentrálnak. Egy azonban most is szembeszökő volt: miként a tavasszal, ezúttal is nagyon együtt van a csapat, még egy ilyen előkészületi mérkőzésen is tudtak lelkesedni. Hír még a csapat háza tájáról, hogy intenzív tárgyalásba kezdtek a Vilcea vezetőivel Nitescu leigazolása érdekében. Egyelőre úgy tűnik: egy évre szívesen kölcsönadná a román csapat a remek, 22 éves lövőt. Ügyére rövid időn belül pont kerülhet. Békéscsabai NKC—Rimnicu Vilcea (román) 21—21 (12— 12). Nemzetközi női előkészületi kézilabda-mérkőzés, Békéscsa­ba, 100 néző. V.: Horváth, Medovarszki. Ld.: Buda 6, Bolla 4, Megyebíróné 3, ill. Nitescu 6, Mátéi 6, Iovanescu 5. (j- p.) Kézilabdatorna Gyulán Augusztus 20-a és a Gyulai Tűzoltózenekarok Fesztiválja alkalmá­ból háromcsapatos női kézilabdatomát rendeztek Gyulán. Eredmények: Békéscsabai Előre Női KC—Berettyó MSE 35—8(16—3). Legjobb dobók: Krista 9, Ancsin 7, Mezőségi 6, ill. Váradi 6. * Gyulai SE—Berettyó MSE 34—25 (16—8). Legjobb dobók: Medvegy 10, Felegyi 6, Tóth 5, ill. Váradi 8, Kovács, Beke 5—5. Békéscsabai Előre Női KC—Gyulai SE 34—27 (16—13). Legjobb dobók: Ancsin 7, Vass 6, Krisztof 5, ill. Felegyi 8, Medvegy 7. A torna végeredménye: 1. Békéscsabai Előre NKC, 2. Gyulai SE, 3. Berettyó MSE. A díjat Dudaszeg József tűzoltóparancsnok ajánlotta fel és adta át a győzteseknek. A mérkőzések támogatói: Gyulai Tűzoltóság, Gyulai Sportlétesítmények Igazgatósága, Gyulai SE, Békés Megyei Kézilabda Szövetség. Góg Anikó sikere Ausztriában Az orosházi triatlonista, Góg Anikó a hét végén Ausztriában, Völkermarkterben állt rajthoz egy nagyszabású nemzetközi versenyen, szlovén, szlovák és osztrák ellenfelekkel szemben. Ezúttal az olimpia távon —1500 méter úszás, 40 km kerépározás, 10 km futás — mérték össze tudásukat a versenyzők, s Góg ugyan még ifjúsági korú versenyző, de a felnőttek között az élen végzett. Mint édesapja, Góg György elmondta, az amerikában élő, nyaranta Magyarországon tevé­kenykedő Budai Joe készítette föl ezúttal is lányát, akiről az is tudható, hogy Makó színekben versenyzik. — Már nem sokáig — tette hozzá. — Novembertől várható­an egyesületen kívüliként indul a versenyeken, amíg nem talá­lunk megfelelő klubot. De az is lehet, hosszútávon arra kell be­rendezkednünk, hogy klub nél­küli lesz Anikó. így még jobban rá leszünk utalva arra, hogy ha­tékony szponzorokat keressünk a nem éppen olcsó sportág mű­veléséhez. Góg György azt is elárulta, az úszóedzéseket szeretnék, ha Kovács Ottó edző irányítaná. Már úgy volt tavaly is, hogy a csabaiak mestere irányítja az úszóedzéseket, de akkor Anikó lábtörése miatt elmaradt a végle­ges kapcsolatfelvétel: — Talán idén—mondta a papa. J. p. Darócz és Zsilák a dobogón TOTÓTIPPJEINK Bunyós bronzok Egerből A hét végén Egerben a Dobó István-emlékVersenyen léptek szorítóba a Békéscsabai Ökölví­vó Klub legjobbjai, számszerint négyen. Kreisz Tibor edző a ha­zaérkezés után újságolta, hogy a junior 57 kilóban Darócz Péter, a felnőtt 81 kg-ban pedig Zsilák György remek csaták után bronzérmes lett. A felnőtt 75 kg­s Kerepeczki Gábor szereplését nem kísérte szerencse, biztos vezetést kellett feladnia sérülés miatt, így helyezetlen maradt, miként Mauris László is, aki a 67 kilósok versenyében kapott ki az első körben. A versenyen a csabaiak tá­mogatói voltak: Jamina Rt., Sziliplaszt Kft., Békéscsaba. a 34. heti szelvényekhez: 1. MTK—Ferencváros lx 2. Békéscsaba—B VSC x 1 3. Csepel—V ideoton 1 4. Siófok—Újpest x 5. Stadler—Szombathely 1 x 6. Vác—Vasas x2 7. ZTE—Debrecen x 1 8. Bochum—Bielefeld 1 x 9. Leverkusen—Düsseldorf 1 10. Freiburg—1. FC Köln 1 11.1860 München—Dortmund x 2 12. VfB Stuttgart—Bremen 1 x 13. Mönchengladbach—Karlsruhe 1 +1. mérkőzés: 14. Duisburg—B. München 2 Torna előtt a röplabdázók Az idestova egy hónapja alapozó Békéscsabai FDSE NB I-es női röplabdacsapata a hét végén az első jelentősebb megmérettetés előtt áll: Szegeden lépnek pályára egy nagy erőket felvonultató nemzetközi röplabdatomán. Ezen nyolc csapat vetélkedik két csoportban, a békécsabaiak a nyi­tányon az MGFFO Moszkva eíső ligás orosz csapattal játszanak, majd az ugyancsak első osztályú jugoszláviai Szabadkával, végül a magyar ifjúsági válogatottal. (A másik csoportban a román első ligás Lugos, a két magyar Extra Ligás, a Jászberény és a Szegedi DRE, valamint az NB I újonca! a Nyíregyháza kapott helyet.) Ezt követik a keresztbejátszások, majd a helyosztók, azaz hat mér­kőzésen bizonyíthatnak a lányok. — Anyagi megfontolásból mi csak pénteken és szombaton lé­pünk pályára, de minden mécs­esünkét lejátszunk — mondta Kormos Mihály edző. — Eddig jobbára erősítő edzéseket végez­tünk, kevés labdás gyakorlattal, ezért a labdaéhség csökkenése is várható a hat találkozó során. A jövő héten már több technikai és taktikai elemet gyakorlunk, majd szeptember elejétől egy hétre Kétegyházára költözünk, ahol edzőtábor jelleggel készülünk a bajnoki rajtra. A mostani torna és a soron következő előkészületi mérkőzések fő feladata, hogy az új szerzemények helyét megta­láljam a csapatban, s összecsi­szoljam őket. —Az utánpótlás is a fedélze­ten van... — Olyannyira, hogy a sport­ághoz visszatért mester, Buzássy Béla segítségével, valamint to­vábbi négy edző-tanár irányításá­val a főiskola csarnokában negy­ven apróság is intenzíven készül, s igyekszik elsajátítani, elmélyí­teni a sportág alapjait. Naponta háromszor tréningeznek ők is. (jávor) Crossversenyek innen-onnan Az elmúlt ünnepek sportprog­ramjainak keretében több autó- cross versenyt rendeztek, ame­lyeken Békés megyei verseny­zők is képviselték klubjaikat. Dömsödön a 6. Nemzetközi Zó­nabajnokságnak adtak otthont a rendezők a Dedeo Kupáért, ame­lyet ötezren tekintettek meg. Hat nemzet—osztrák, cseh, szlovák, szlovén, jugoszláv és a házigazda magyar — hetven pilótája küz­dött a díjért. A viadalon az oros­házi, de szegedi színekben ver­senyző Jelinek Zsolt a tizenegye­dik, míg a szintén orosházi Nóbik Ferenc a 12. helyen végzett. & » « Tótkomlóson rendezték meg au­gusztus 20-án a területi meghívá­sos Lada crossversenyt. A viada­lon nagy porban, ezer néző előtt négy egyesület 17 krosszozója állt rajthoz. A jól sikerült rendez­vényen —egy koccanás kivételé­vel — súlyosabb baleset nem tör­tént. Eredmények. DIVI. (1300 cm' alattiak): 1. Benkő István (Gádoros), 2. Tapodi, 3. Rostás (mindkettő OTSE). DIV II. (1600 cm3 felettiek): 1. Sülé Sándor (OTSE), 2. Dombi (Fábióring), 3. Kusztos (Tótkom­lós). Szuperdöntő: 1. Kersmá- lyer László (OTSE), 2. Benkő, 3. Dombi. (T.B.I.) é 8 $ Ugyancsak Dömsödön, a nem­zetközi versenyt követően zajlott le az országos bajnokság hatodik fordulója, amelyen Jelinek az ötödik, Nóbik pedig a hatodik he­lyet szerezte meg. Az összesítés­ben előbbi a 3., míg utóbbi a hato­dik helyen áll. a % a Nagymágocson ugyancsak a 6. fordulóval folytatódott a Divízió 1. és 2. kategória küzdelemsoro­zata. Előbbiben az első helyet a szentesi Molnár Zsolt vívta ki, a második helyezett az orosházi id. Somogyi Géza lett a nagymágo- csi Beleon Róbert előtt. A Divízió 2. kategóriában az orosházi Sülé Sándor végzett az élen Dombi Imre (Gádoros) és Fazekas Zsolt (Szentes) előtt. A szuperdöntő­ben Sülé diadalmaskodott id. So­mogyi és a szintén orosházi Né­meth János előtt. A következő fordulóra Gádoroson kerül sor szeptember elsején. Nemzetközi lovasverseny Orosházán „Tétre, helyre, befutóra” A képen a Kiscsákói díj befutója, Drahota Lajos Garavj nevű lovával látható. A befutót ötvenegyen találták el a fogadóiro­dán FOTÓ: SUCH TAMÁS Augusztus 19-én rendezték meg a 28. nemzetközi meghívásos lo­vasversenyt Orosházán. A bogár- zói pályán 10 ezer néző drukkolta végig a nap versenyszámait. Szép számmal voltak, akik igazán iz­gulhattak is a pénzükért, ugyanis a budapesti fogadóiroda jóvoltá­ból 4 ügető- és 5 galoppszámra lehetett fogadni. A szervező Orosházi Lovas Egyesület au­gusztus 20-a és fennállásuk egy­éves évfordulója tiszteletére ren­dezett ünnepi programja rendkí­vül színes, maradandó élményt nyújtott a közönség és a verseny­zők számára is. A versenyszám­ok szünetében látványos bemuta­tók szórakoztatták a nézőket. Fel­lépett a Nyírbátori Fúvószenekar és Majórett csoport, a füzesgyar­mati és az orosházi Felek-farm voltige csoport, felvonultak a ve­terán autók és motorok, négyes­fogat- és kutyabemutató is színe­sítette a napot. A versenyszámokra nagyszá­mú nevezés érkezett, 169 ló és lovasa állt rajthoz. Eredmények. Díjugratás 100 cm-en: 1. Szekeres Ágota (Hódmezővásárhelyi Aranyági Ménes), Cherokee n. 1., 2. Kotroczó Róbert (Mezőkovács­házi LK), Kedves n. 1„ 3. Rezgő Zoltán (Kentaur LK, Békéscsa­ba), Amandán. 1. Díjugratás 120 cm-en: 1. Solti Oresztész (Ceglé­di LK), First n. 1., 2. Fodor Gábor (William LK, Szeged), Francia n. 1., 3. Kábát Lubomir (Zrebcin, Novy Tekov, Szlovákia), Rebeka n.l. Szabad Föld Gazdaverseny, 1000 m-es galopp: 1. ifj. Tóth György (Újkígyósi LK), Csabi n. 1., 2. Vaka István (Hatvani LK), Rénó n. 1., 3. Székely Gergely (Telivér Kft), Gyémánt n. 1. Két évesek galoppversenye 1000 in­én: 1. Selepov Alexandra (Zob- natica-Jugoszlávia), Axaman n. 1., 2. Majoros Katalin (Békéscsa­bai LK), Lumpi n. 1., 3. Ficsor Karolina (Furioso-Nort-Star, Orosháza), Dea n. 1. Két évesek ügetőversenye, Kovács András emlékverseny 1600 m-en: 1. Ionescu Mihail (Jockey Club, Románia), Steaua Sudului n. 1., 2. Ivan Vukov (Zrebcin, Novy Tekov, Szlovákia), Leadern. 1., 3. Zvonko Bogdan (K. K. Bácska, Szabadka), Regina n. 1. 1200 ni­es galopp, Varga Mihály em­lékverseny: 1. Selepov Alexan­der (Zobnatica), Alinan. l.,2. Rab Zsolt (Tulajdonos: Bagi Imre), Owens Transfer n. 1., 3. Bárándi Zsuzsa (Felek Farm, LE. Oroshá­za), Flóris n. 1. Díjugratás, pont­gyűjtő: 1. Szász Attila (Mezőhe- gyesi Ménesbirtok SE), Hermina n. 1., 1330 pont, 2. Fodor Gábor (William LK, Szeged), Francia n. 1., 1260 pont, 3. Gzurkó Szilárd (Aranyági Ménes, Hódmezővá­sárhely), Kádi n. 1., 1060 pont. 1800 m-es iigetó'verseny, dr Sztevan Petrovics emlékver­seny: 1. Kaarlo Wieser (Szabad­ka), Angela Goldman n. 1„ 2. Nicolae Tudoréi (Jockey Club, Románia), Kind n. 1., 3. Ing. Juraj Deák (Tekovia, Léva, Szlová­kia),Tangejzern. 1. Szabad Föld gazdaverseny, 1600 m-es galopp: 1. Drahota Lajos (Orosházi LE), Harmad n. 1.. 2, Krammerer Andrea (tulajdo­nos Balogh István), Poli Gold n. 1., 3. Herédi Mihály (Orosházi LE, Szikháti istálló), Privát n. 1. Duna Kupa, 1600 m-es ügető­verseny: 1. Vicén Pál (Vicén Is­tálló), Ünoka n. 1., 2. Rózsa Lász­ló (Halász József LK, Ada), Paola n. 1., 3. Rózsa Iván (K. K. Bácska, Szabadka), Ascota n. 1. 1800 ni­es galoppverseny, Kiscsákói díj: 1. Drahota Lajos (Zobnaticai Ménes), Gavraj n. 1., 2. Haraszti György (tulajdonos: Balogh Ist­ván), Shergar Glow n. l.,3. Szilasi Szilvia (Orosházi LE), Páván n.l. Korlátugrás: 1. Krucsó Sza­bolcs (Mezőhegyesi Ménesbir­tok SE), és Fodor Gábor, Francia n. 1„ 3. Jován Richárd (Mezőhe­gyesi Ménesbirtok SE), Ajtony n. 1. 1800 m-es ügetőverseny, dr Barbu Trajan emlékverseny: 1. Nagy Ondrej (Zrebcin, Novy Tekov, Szlovákia), Nobido n. 1., 2. Rózsa László, Dana n. 1., 3. Tumbasz Iván (K. K. Bácska, Szabadka), Veni Vidi Vici n. 1. Kettes fogatok vadászhajtása: 1. Németh László ( Szentesi Kinizsi), 2. Benkő Sándor (Mártélyi LK), 3. Kábái Lajos (Eperjes). $ « V Augusztus 20-án Opusztaszeren rendeztek meghívásos fogat­hajtóversenyt, amelyen Békés megyét Borsos Béla, a Sarkadi Lovasklub tagja, képviselte. A 14 induló közül akadályhajtásban második, vadászhajtásban ötödik helyezést ért el. # £ $ A lovassport művelői és kedvelői máris a következő nagy összejö­vetelre készülődnek. Augusztus 23—25 között Füzesgyarmaton mérik össze tudásukat a díjugra­tók és a kettesfogathajtók. Ä több mint 350 ezer forintos összdíjazá­sú verseny kiemelt száma a 140 cm-en kiírt díjugratás, a Csiff- Land Kupáért és a kettesfogatok összetett versenye. A szervezők minden évben gondoskodnak egyéb látványosságról is, az idén a voltige-, a csikós- és a majorett- számok mellett a budapesti lo­vasrendőrök bemutatóját láthat­ják az érdeklődők. Szabó Zsuzsa Sportnagyüzem várható a hét végén Gyulán Salakosmotoros találkozók Gyulán Pénteken az 50 köbcentis gé­pekkel induló, országos meghí­vásos versenysorozat 11 ifjú szegedi motorosa méri össze tu­dását Gyulán 16 órai kezdettel, másnap augusztus 31 -én pedig a felnőttek találkoznak. Az orszá­gos egyéni salakmotoros-baj- nokság 5. fordulójára kerül sor szombaton, s a kezdés előtt az előző napi kis bajnokok Adorján Zoltántól vehetik át a nekik kijá­ró díjakat. Modellező Vár Kupa világkupa-fordulóval A tizenegyedik alkalommal sorrakerülő hagyományos kör­repülő verseny gyulai rendezői a hazai versenyzőkön kívül oszt­rák, ukrán és bolgár indulókat várnak, de meghívtak több más európai ország modellezőjét is az egyben rangos világkupa-for­dulóra — tájékoztatott bennün­ket Múlt József, a gyulai Dobos István Modellező Klub elnöke. A péntek délutáni edzések után szombaton 10 órakor a megnyi­tót követően felváltva startolnak a sebességi és túramodell (F.2.A — F.2.C) kategóriák reptetői. A délutánba nyúló verseny vasár­napi startjai 8.30-kor kezdődnek és déli órákban várható az ünne­pélyes eredményhirdetés, a kupa, valamint a tiszteletdíjak átadása. Válogatott íjászverseny a gyulai várnál Történelmi környezetben kerül sor az első válogatott íjászvar- senyre a fürdővárosban. A helyi íjászok németországi — ditzingeni — partnervárosi kap­csolata révén érkeznek Gyulára a Badenwürtenber tartományi válogatott tagjai a magyar válo­gatott ellenfeleként. Szombaton délelőtt 10 órától több órán ke­resztül rekednek 70 méteres tá­volságból a 122 cm átmérőjű táblákba a nyílvesszők. Egy-egy versenyző 6x6-os sorozatokban kell, hogy legyőzze a másik csa­patbeli ellenfelét, és kieséses rendszerben dől majd el a győ­zelem. Nagy László, az íjászkor vezetője szerint a ritka látvá­nyosságra kilátogatok bizonyá­ra élvezni fogják a színvonalas vetélkedőt. Komjáthszeghy tenisz-emlékverseny A negyedik évtizedében tartó versenysorozat ezúttal az erede­ti, júliusi időpontról került e hét végére. A másodosztályú férfi, női, valamint a harmadosztályú és veterán korosztályok mező­nyei péntektől vasárnapig egésznapos játékidőben lépnek pályára reggelente 9 órától. A szokásosan erős mezőnyök ez­úttal is színvoanalas játékot ígérnek, a megyei játékosoknak pedig a csapatbajnoki rajt előtti felkészülésétis segíti. F. L-C. L. iRÉKÉS megyei hírlap k A yhATESZ tagja Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114; Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198; Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon/fax: (66)441-311; Terjesztésvezető: Körtvélyesi Csaba. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügy nökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 595 Ft, negyedévre 1725 Ft. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom